Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » NYÁK-fólia rendelés
A másik is DuPont volt, és semmiben nem különbözik ez sem, csak a szélessége más. Rendelhettünk volna olyat is, de ennek a szélességnek másfélszer akkora a 300 méterre vetített területe, és nehezebb tárolni, szállítani és használni. Nem kell szerezni, bármikor lehet rendelni a Lenstar kft-nél.
Nem számoltam utána, de ez kb. olyan árban van mint amit mi vettünk, ott 60 valahány forintra jött ki egy a4. Annak persze örülök hogy felvállaltad a rendelést, mert nekem már macera volt, (tárolni, darabolni, csomagolni, postázni) de előbb szedd össze a megrendelőket, mert ebből 300 méter nem annyi mint 305mm szélesből. 5 méteres darabokban, ez 60 kis tekercset jelent. Akármilyen vízcsövet veszel 60*500mm-es csövet kell vágni. (Ha valaki többet rendel, akkor persze ez csökken, de mindenki azzal küzd, hogy elfogyassza azt a 15m-ert amit a múltkor vettünk, ebből meg 10m kb annyi mint akkor a másikból a 15m) Mivel cirka 1-1.5 évig áll el, nagyon bespejzolni nincs értelme, mert mint mondtam bármikor lehet rendelni. Ők szállítanak az egyetemnek is. Mindenesetre nagyon jó kezdeményezés, remélem összejön a 30-60 ember.
Igen, ugyanaz a kettő, majdnem. Szerintem valamivel drágábbra jön ki mint a múltkori, több az Áfa, több az Euro... sajnos.
Egy pici különbség van csak a felbontásban, a mostani 50 mikronos, míg a régi 75mikronos volt, bár ez csak akkor számít, ha nagyon vékonyak a vonalak. Nekem még van a 2009-ben vásároltból, amiről a cikket írtuk, igaz már nem sok, de még mindig jó, pedig a nappaliban van télen nyáron, a szekrény aljában, fekete fóliában, a lamináló mellett... így már 2,5 éves lesz lassan és kifogástalan. Kb 50-50m-t átvenne egy elektronikai szakkör, meg egy ismerős, így már csak a többire kell vevő. Ezért fogtam neki, mert így már nem olyan sok ember kell hozzá, és ilyen "kis" adagokban, ennyi pénzért szerintem kár lenne kihagyni annak, akinek még nincsen. Más ötletem nincsen, meg nekem úgy tűnik, ezek a csövek a legolcsóbbak, egy cső ára amúgy is négy-hat felé oszlik, így szerintem nem lesz 200 Ft sem 50 centinként az ára. Szerintem tovább eláll, legalább is az én példám alapján, pedig egy percig sem volt hűtőben. Köszönöm, és ha segítesz mindenkihez eljuttatni az infót, hogy összejöjjön ez a 40-45 ember, azért külön hálás lennék.
Már buzdítottam az embereket a nyákkészítéses topicon. Hivatalosan 1 év a szavatossága, nekem is van még 1.5 éves fóliám, de mivel van újabb, és fontos a pontos jó minőség, időm viszont nincs, ezért nem kísérletezem vele. Ha más nem feliratnak még biztos jó. Szerintem egyébként az új rendelés már ugyan az volt. Nem is olyan szürke a lehúzandó része mint a réginek. Ha megvan 100 méterre a vevő, akkor az is valami, ami megmarad majd eladod a később jövőknek.
Uraim!
Szépen haladunk, már csak úgy 30-35 db 5m-es csomag van eladó, így akink kell az jelentkezzen, amíg van belőle!
Na kérem, ha már ilyen szépen haladunk, ne rendeljünk esetleg lötstopot is? A Dynamask-ra gondoltam, abból egy méternyi 30 cm-es darab, úgy 10 Euro körül van.
Annyit kérek, hogy akit elértek, szóljatok neki, hogy most még tud rendelni, mert azért nem sűrűn lesz ilyen mennyiségű és ilyen árú dry film.
Engem érdekel a lötstop is. Írj árakat. thx
Kérj a nyákkészítés fórumon. Hiába óvtam őket tonnaszámra rendelték, és még senki nem használt belőle egy centit sem. Biztos lesz aki szívesen megválik tőle.
Ez így nem teljesen igaz ! Én már használtam belőle vagy 10 centit
Szerintem is....egyetértek Gulasofttal, bár ha akartok rendelni, akkor az az ismert forrásból, a Dynamask lesz, de oda meg kell legalább 10-15 ember.
Hát ha van belőle eladandó, mondjuk egy két A4-esnyi, bevállalnám
Rendszeresen használom, és már csak egy kb 20 cm darab van. Ezért is érdekelne, akár 5m is.
Másrészről meg, aki kacérkodik a rendelés gondolatával, az igyekezzen, mert már csak 23-25 adag van ami még nincsen eladva a Dupont filmből
Na de részemről lezárva az ügy, Dry film van még, és akinek kell, még tud rendelni
Még 10 rendelés hiányzik a fóliához, így azt kérem, akinek kell még az rendeljen, hogy el tudjam hozni a fóliát!
Köszi!
Ne csináld már, hozd el majd később eladod. Nálam is elfogyott a maradék. Egyébként már itt van, vagy még most hozzák?
Itt van, már hozhatnám.
Hja, könnyű mondani, de már nincs több belefektetni valóm
Valamit nem értek. Én rendeltem, vissza is igazoltad, de pénzt még nem kértél. Így nem csoda, hogy nincs befektetni valód.
Jól van ez így? Már gondoltam arra is, hogy elveszett a rendelésem...
Akkor kérek pénzt, ha megvan mindenki, én bele invesztálok így is, de többet már nem tudok, de ezzel együtt is hiányzik még 8 megrendelés, ahhoz, hogy meglegyen az összeg. Nagyon nem szeretném visszamondani...
Uraim, már csak 4-5 adag fólia van, hétfőn lezáródik a rendelés, így akinek kell, az még most szóljon!
Még 12 óra van hátra, addig tudtok rendelni a fóliából, utána már erre nincsen lehetőség!
?ár csak néhány adag van belőle! Részletek itt!
Tisztelt Fórumtársak!
Ma lezárom a megrendeléseket, mind elfogyott a fólia, azaz 1 db van még, de erre úgyis akad biztosan jelentkező!
Vettem volna, de a 305-öst még éppen be tudom gyömszölni a a vágóm alá, ezt meg csak ollóval tudnám vágni ami soha nem lesz egyenes. Miért ezt kérted?
Azért, mert ez volt a leggyorsabb. Meg kicsivel újabb típus, csak emiatt.
Teljes mértékben értem az indokot, hogy egy bevált eljárást, aminek kialakított helye van, kézre áll, egyszerű, stb. nehéz módosítani.
Én pl. azt fogom csinálni, hogy az első felhasználáskor levágok (bútorlapon, 50cm vonalzóval, szikével) egy 30 centi széles darabot (ez már beférne a vágód alá is) Ami marad ebből a 30 centi széles darabból, azt meg lapként fogom tárolni. Persze a logika azt diktálja, hogy ez gazdaságtalanabb megoldás, mintha mindig az éppen szükséges darab kerülne levágásra, de azért ez annyira nem biztos...
Jogos az észrevétel, kinek hogy van beállva a panel gyártás...
Én pl úgy szoktam, hogy mivel általában 160x100 vagy 160x200-sa nyákra dolgozom, hogy 10-20 cm-t vágok le, és ez kb 3 nyákra elég, így nincsen hulladék.
Megáll az eszem....
Van itt olyan "kollégánk" aki azt várja el, hogy helyette valaki más fizesse ki a rendelését, és ha megkapta, majd csak akkor fizet... Gulasoft, Nálad is volt ilyen, aki hülyének nézett? Na mindegy, ezen okból van még megvásárolható fólia, akinek kell.
Van aki át sem utalta a megrendelt mennyiség után a pénzt, ezért maradt még. Mostanra fogyott el apránként.
Sajnálom.... Nem gondoltam volna....
Tudjátok, becsületes világot élünk!
|
Bejelentkezés
Hirdetés |