Fórum témák
» Több friss téma |
Igen. Egy ellenálláshozal, amely áram hatására felmelegszik. Tudomásom szerint.
Ellenállása függ a huzal hosszától, és vastagságától.
Szia!
Köszi a válaszod. És a kanthal huzal is csak egy síma ellenálláshuzal? Vagy ha nem akkor az miben különbözik a cekasz huzaltól? üdv.: Zoli
Igaz még nem készültem el vele, de pákával kipróbáltam ma akácot égetni. Csak halványbarna vonal látható. A fenyő meg majd kigyulladt tőle. Arra gondoltam, hogy lehetne egy potencimétert beletenni. Ezt hogyan lehetne megvalósítani? Mit kell tudnom a potenciométerekről? (Azt tusom, hogy szabályozásra készültek.)
Sziasztok!
elkészítettem a pírographot, egy kb 100W-os trafóból, meg egy 500W-os halogén izzó triacos fényerőszabályzójából. Működik, csak nem úgy ahogy szeretném. A hőfokot nem tudom szabályozni precízen, mert vagy izzik a 0,6 és a 0,8-as kanthal huzal is, vagy nem elég meleg, sőt majdnem hideg. Viszont amikor már beizzi, akkor azt tudom szabályozni, hoyg világítson vagy csak "kicsit" izzon. Tehát azt gondolom ez a hőfokszabályzó nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem rajzoltam le a kapcsolását, de van benne egy triac egy diac egy induktivitás, egy poti talán egy két ellenállás, és egy két kondi, de ha nagyon szeretnétek lerajzolom a nyákról a kapcsolást. Kérdésem-kérésem az, hogy tegyetek fel egy egyszerű kapcsolást amivel a trafó primer oldalán precízen megoldhatom a kanthal huzal hőfokszabályzását. köszönöm. üdv.: Zoli
szevasztok:Én is hasonló cipőben járok,fába szeretnék mintát égetni,de nem tudom szabályozni a 230v-ot,nekem ugyvan megoldva,hogy van egy 500w-os trafó azon van egy 5menetes laposréz vezeték ez 2v-ot ad,de a minták nagysága miatt ,hoszabb rövidebb acéldrotok kellenek,ugyanis azt használok,igy hol erős hol gyenge, nagyon örülnék ha valaki tudna egy aránylag egyzerű 230-as szabályozót,vagy annak a rajzát,segitségeteket köszönöm lali :confused
Nem találtam jobb formátumot, lerajzoltam gyorsan egyet.
Nagyon egyszerű de olyan jó...! Az égő helyére kötöd a trafó primer tekercsét. Tric-ot használhatsz pl bta 25/600, vagy bta 40/600 ezek mindent kibirnak, minimális hűtés kell, vagy nem is kell, és a tok el van szigetelve, ez nagyon fontos a biztonsághoz. Használhatsz kisebb triacot is, de 4-500ft-ot pluszt megér a biztonság.
Szia!
ezek szerint erről lenne szó? üdv.: Zoli
szevasztok:köszönöm a rajzokat gyorsan megépitem és kiprobálom üdv:lali
szevasztok:elnézést a telhetetlenségemért,de volna egy kérdésem tudom hogy ez topik a fa égetéséről szol de megszerném kérdezni,hogy egy 24v-os ablaktörlő motorom fordulat szabályozását egyszerüen é jól hogyan lehet megoldani,pwm,vagy egyszerübben kb 5a-re üdv:lali
Sziasztok!
A következő kérdésem van: Építettem egy pyrographot (faégetőt) egy 230/10Voltos trafóról működtetem, aminek csak egy 10V-os kivezetése van. A primer oldalt egy triakos szabályzóval szabályzom, amit kicsit feljebb láthattok is. Szeretnék a dobozra építeni egy ventillátort, ami 12V-ról megy, de nekem elég lenne ha csak 5V egyen jutna rá. Első körben próbáltam a 230V-ról ellenállás, majd dióda és kondi sorba kötésével. Ez jó is lett volna, de brutálisan melegedett az ellenállásom, pedig 2Db 4,7Kohm 16W-ost kötöttem párhuzamosan. Maga a kérdés az, hoyg erről a triakos szabályzóról valahogy vagy valamennyi alkatrész beépítésévl lehet-e a ventillátort működtetnem, mert a 10V szekunderről egyenirányítás után nem volt hajlandó menni a ventillátor. köszi. üdv.: Zoli
Hali!
Sikerült találnom nagyonkis méretű trafót, amiből pont a megfelelő fesz jön ki, és ami még épp befér a dobozba a nagy trafó és a triacos szabályzó mellé. Teszek is fel képet róla milyen lett. Még a bekapcsoló bomb és a egy led hiányzik róla, de most már nem volt kedvem berakni, majd ha lesz kedvem, majd akkor... üdv.: Zoli
Szerintem tegyél a dobozba még egy nyáktrafót és arról hajtsd meg a ventit , a 10voltos szekunderről azért nem
hajlandó elindulni mert az rövidzárban van (a kantal huzaltól) és emiatt leesik a feszültség.Max 2-3 volt lehet
Szerintetek izzítógyertyával működhet?
Egy olyannak mekkora az áramfelvétele? Uli
Hali!
az a 30A az 3A ! 57W jó esetben. Lehet használni hozzá, de nagyon fog melegedni, és csak rövid ideig tudod használni vele.
Akkor csak rákötöm simán a cekaszt a 19 voltra és kész? Vagy számoljak is valamit?
Nem.
Levágsz egy kb 4-5cm-es ellenállás huzalt, azt félbe hajtod, vagy ahogy akarod, a két végét mondjuk csokival rákötöd a vezeték két végére. Namost a vezeték két vége, és a trafó két kivezetése jelen esetben a 19V közé kell tenned egy tricaos szabályzót, amivel szabályzod majd a hőmérsékletet. Építsd meg ezt: Bővebben: Link és csatolok hozzá egy nyák rajzot sprintben én terveztem hozzá, és szuperul működik.
Milyen progival tudom megnyítni ".LAY"-os fájlt ,és hol található ilyen ?
Sprint Layout. Ezt torrent oldalakról töltheted le, de szerintem ha itt rákeresel előfordulhat hogy még itt is fenn van...Sőt úgy emlékszem, hogy KD mester régebben minden csatolt dokumentumához mellékelte a sprint layout 4-es verzióját de lehet hogy 5-öst. Ha erre keresel rá itt, akkor még szerencséd is lehet. De annyi infót adtam, hogy ebből már akárhogy is leszedhetsz egy ilyen programot a netről.
Sziasztok!
Szerintetek pyrográf meghajtásához egy pc AT tápot lehetne-e használni? Nézegettem itt a pc táp átalakítós topikokat és felmerült bennem a kérdés, hogy vajon használható lenne-e, és ha igen, mekkora átalakítást igényelne. Végül is egy kb. 3 cm hosszú 0,5-0,8 mm átmérőjű cekászt kéne felmelegítsen 200-400 fokra. Mi a véleményetek? Elnézést ha a modik lelki világába gyalogoltam, de nem tudom, jó helyen tettem-e fel a kérdést, mert végül is pyrográphnak pc táp, pc tápnak meg pyrográf.
Sziasztok! Engem is érdekelne ez a cuccos!
A LIDL-be van most Pyrograph készlet 2299.- forintért. Ezen a jobb minőségű képen, ha megnézitek végülis ez egy hőszabályzó nélküli páka. Nekem van egy forrasztópákám ami kegyetlenül felhevül, és fenyőfát frankón égeti /a tönkrement pákaheggyel/. Szóval azt tudnám is használni erre a célra. Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek ott a készletben azok az égetőhegyek milyen anyagból vannak? Illetve milyen anyagokat /drótot, rudat, huzalt/ lenne éremes használnom? Réz, acél, alu?
Égetőhegyeknek rozsdamentes acéldrót 1-2 mm átmérőjű megfelel, de lehet vékonyabb is. A lényeg hogy legyen tartása, ha esetleg kapirgálni kell vele, meg hogy a hegye el legyen dolgozva kés, gömb lapát vagy fésű alakúra.Kalapács, köszörű és fűrész segedelmével... Előbb-utóbb mindre szükség lessz. Ja és a hegyének enyhén izzania kellene ha keményfára használtatik, akkor a tuti. Azért kell nemesacél mert hődilatációtól könnyen oxidálódna.
Majdnem elfeledtem hogy megfelelő ellenállása kell hogy legyen, nehogy biztosíték vagy neaggy trafóolvadás legyen belőle
Helló
Tök jó ez a topic, csak az a baj, hogy senki nem írja a konkrét egyértelmű megoldást. Arra szeretnék valakit kérni, aki tudja, vagy aki már csinált ilyen faégető készüléket, hogy legyen szíves leírni mi kell hozzá. Egy olyat szeretnék, mint hapro hozzászólásában a képeken látható. Mekkora trafó kell ahhoz hogy egy 0,5-ös kanthal huzalt felizzítson ami kb 2 centi hosszú, aminek egy méterre eső ellenállása 8 Ohm. Hány voltos, hány wattos trafó kell? Mert az a baj ha így magába csak a trafóval számolunk, akkor az azt jelenti hogy pl egy 12V-os 200Wattos trafó 16,66 Ampert ad le, aminek a rövidzár ellenállása úgymond, tehát amíg nincs túlterhelve az 12/16,66 = 0,72 Ohm. Na most a 0,5-ös kanthal huzal aminek métere 8 Ohmos, abból egy 2 centis darab 0,16 Ohm, ami jóval kevesebb mint 0,72 Ohm, tehát a trafó elfüstölne. Ahhoz hogy direktbe megtudjak hajtani egy ilyen cekászt az azt jelentené hogy 12/0,16 = 75 Amperes, azaz 75*12= 900 Wattos trafóra lenne szükségem. Na ilyen trafó meg nem terem minden bokorban, vagy pedig jó drága. Szóval a kérdés az, hogy lehet-e egy kisebb teljesítményű trafóval olyan faégetőt csinálni mint a hapro-é, amely izzásig hevít egy 2-3 centis cekászt. Ha igen miben van a kulcsszerep? A cekász nem mindegy hogy milyen? Valami elektronika van a trafó után? Vagy le van terhelve a felesleges teljesítmény ellenállással, hogy a cekászra csak pár Watt kerüljön? Legyetek szívesek ezt leírni nekem. Nagyon szépen köszönöm Üdv: Peti
A kulcsszerep a szabályozhatóság. A megoldás is ott van hapro fényképekei között. A doboz oldalán egy potenciométer. Az áramkör pedig pár hozzászólással korábban.
A hálózati feszültséggel való közvetlen barkácsolás veszélyes ! Ha nem tudod mit csinálsz kérj meg egy hozzáértő ismerőst! Más megoldás: a héten ismét kapható az itt említett készülék a Lidl-ben. Harpo által közölt rajzhoz: a potméter galvanikus kapcsolatban van a hálózattal. Gondoskodni kell megfelelő érintésvédelemről (pl. műanyag tengelyes potméter). A bedobozolt készülék fényképén (amennyiben az előzőleg általa közölt kapcsolás van benne) rendkívül balesetveszélyes, tilos és csúnya megoldás a galvanikusan leválasztott égetőfej táplálását 220V-ra tervezett dugvillával és konnektorral megvalósítani. Mi is történne ha valaki véletlenül közvetlen a 230V-os hálózathoz csatlakoztatja? A hozzászólás módosítva: Dec 19, 2013
Egy lehetséges magoldás lehet talán... fogni egy régi PC tápot, és a 3,3 V -os
kimenetét, ami legtöbb esetben 10 A fölötti terhelést bír, és azt használni egy 0,33 ohmos ellenállásal, ami kb. 33W-os teljesítményt jelent. Vagy ha átkapcsolósra csinálja valaki az 5 V -os résznél ezzel az ellenállással 75W. A táp bekapcsolását alaplap nélkül így lehet pl. : https://www.youtube.com/watch?v=Mk6aO0rUKAc A hozzászólás módosítva: Okt 19, 2018
|
Bejelentkezés
Hirdetés |