Fórum témák
» Több friss téma |
Szia Simpi, sziasztok a többieknek!
Mostanába kezdett el érdekelni a pic-ek programozása grafikusan... Láttam a kivezérlésjelződről a videód, amit potméterrel állítottál... Két kérdésem lenne, egyik az, hogy publikus-e a program és a kapcsolási rajz? A másik, hogy autóba milyen módon lehetn beépíteni a két pedálra? Gondolok itt a fék és a gázpedál nyomásának erősségére, hogy minél erősebben nyomod, úgy csavarodik fel a potméter.
Sziasztok!
Mostanában kezdtem foglalkozni ezzel a programmal, meg úgy a pic-ezéssel is. Nagyon tetszik ez a program. Tapasztaltam és ovlastam is, hogy win7 alatt nem működik a súgó. Valaki emltette, hogy pdf-ben is fellelhető. Tudnátok ez ügyben segíteni? Másik kérdésem pedig az lenne, hogyan lehet keypad-ról beolvastatni számokat, úgy hogy azt összehasonlítsa egy előre megadott számsorral és LCD kijelzőn csillagokat jelenítsen meg a számok helyett. Érthetőbben, egy kódzárat szeretnék építeni.
Töltsd le a példaprogramokat , azok között erre is van megoldás ..
Ezt már magamtól is megtettem, de nem akar összejönni. A példaprogramban is annyi van, hogy amíg rákattintok egy számra, addig megjelenik és ennyi. Én több számot szeretnék összehasonlítani egy előre megadottal, viszont ehhez el kell tárolni. Az előző hsz-emben leírtakról meg nem is beszélve, de az majd később...
A példák közt (string manipulation) van példa a kódok összehasonlítására is . Nézd meg az összes példát
találsz köztük olyat amiből "összeollózhatod" a programodat .Egyébként ha most kezdted a picezést ez nem az a feladat amivel éppen kezdened kéne . Sokszor leírtuk már (a parsic témában is) először egyszerűbb programokkal (led villogtatás-futófény-stb) kéne kezdeni, nem egyből nekivágni egy bonyolult feladatnak .
Szia !
Csatlakozom kaqkk -hoz ! Ennek szenvedés lesz a vége és sikertelenség. Fokozatosan menj bele a bonyibb dolgokba...... Csinálj egy led villogtatót ..... Ha abban elakadsz segítünk ,de ne várd ,hogy elmondja valaki a keypad+összehasonlítás+csillag karakter+stb . Üdv
Bocsi, de a súgógoz.
Én is win7 alatt használom és van súgó. Ha legális a windózod, vagyis kell egy genu...csek, is, akkor le tudod tölteni a microsoft oldalról, a winhlp32.msu frissítést és minden (régebbi) progi súgója is menni fog.
Üdv mindenkinek
Lenne egy kérdésem, Flowcode 4 et használnék, de SPI ami benne van az csak szoftveres és ha lefordítom az asm kódjába nem teszi bele még a PIC SPI inicializálást sem. Tehát 18F452 es procira írok egy sokkal nagyobb progit, és arra gondoltam hogy az SPI részét megcsinálom Flowcod 4 el gyakorlásképp, de ha nem a beépített input output eszközöket használom nem tudok még egy sima port lábat sem beállítani bemenetnek vagy kimenetnek. Próbáltam azt is, hogy makróba c kódot lehet írni és abba írom bele assembliben de azt meg nem fordítja le hibával leáll még akkor is hacsak egyetlen asm sor van benne. Egyébként asm ben írom a programjaimat. Nem ismerem nagyon a C-t és nem is kívánok vele foglalkozni nagyon. Csinált e már valaki Flowcode 4 el SPI soros kommunikációt de külső más soros eszközzel ami nem szerepel a Flowcode beépített eszközei között. A fórumot nagyjából átolvastam már és eddig nem találkoztam ilyennel. köszi mindenkinek a segítséget előre is .
Köszi ezt én is ismerem de ha így írom be asm kódként akkor is leáll a fordító hibával. Amúgy 18F es pic procinál ha a port kimenetre írok nem a PORTB utasítást használjuk hanem a LATB utasítást.
Sziasztok
Erröl a Flowcode-ról valami magyarnyelvü irást lehet találni?
Ha jól tudom nem nagyon.
Itt tudsz kérdezni mire vagy kíváncsi, és válaszolunk.
Szia! igazából elég egyszerű program kiválasztod a chippet (chip=> konfigurál) itt beállítod az oszcillátor típusát amit használni akarsz (ezt a chip doksijából ki tudod nézni melyik kell neked) ha nincs belső orajel lehetőség akkor az egyből tiltva is lesz tehát ki se lehet jelölni) expert confignál beállítod a konfig biteket (alapból jó szokott lenni watchdogot alapból kikapcsolni mert legtöbbször alap dolgokhoz nem kell) ezek után leokézod , nézet project opcióknál beállítod az órajelet amit szintén a doksiból kilesel leokézod és elkészíted a folyamatábrát.. lehetőleg első lépésként egy végtelenített ciklussal kezd hogy a progid ne tudjon leállni, ezt szokták elrontani sokan és leáll a programjuk 1 kör után, ha kész a program akkor elmented c-be hexbe vagy egyből a chipbe és kész is.. a folyamat ábrát meg aki el tudja dönteni egy egyszerű kérdésre a választ hogy igen vagy nem annak menni szokott..
Köszi a választ, kkrisz-nek is,majd probálkozok aztán meg kérdezek
Sziasztok,
lenne egy olyan kérdésem hogy lehetne-e flowcode-al csinálni egy olyan programot, amivel spi-s perifériából beolvasni a jelet, jelen esetben hőszenzor jelét, ezt folyamatosan tárolni, persze pár másodpercenként frissíteni, és a lényege itt jönne, hogy uarton elküldeni egy másik picnek, amivel én már bármit tudok kezdeni, igazából a másik picre parsicban megtudom irni a kis cuccaimat, csak ugye abban a programban nem lehet spi-t kezelni, uartot tud max. lehetséges megoldást tudna valaki? köszönöm
Ha spi vel kiolvasod az adatot egy piccel akkor már az a pic folytathatja is a munkát , nem kell mégegy . Kezdd el a folw -programot ha elakadsz segítünk .
igazából az a helyzet hogy a másik pic már kompletten kész, csak adatokat kell neki küldeni,
konkrétan egy lcd kezelésről van szó, menüszerkezettel. de rendben köszi előre is a segítséget, illetve még egy kérdésem lenne hamár itt vagyok, az mért van hogy a flow elkezd akadni, az elején egy pár másodpercig oké, majd nem jönnek be az ablakok, csak ha az egeret a startmenüre viszem és vissza a flow ra, akkor beugrik. 4.es verziójú, illetve win 7 van a gépen. köszi
Légy szíves, ne spórold el a Shift billentyű használatát!
Szia! Keress rá ebben a topikban a "ds18B20"szóra lesz pár kész megoldás azokból ki tudsz indulni, vagy a flowcode angol fórumán biztos akad a te általad választott hőszenzorhoz is kidolgozott folyamatábra amiből ki lehet indulni.
Az említett megjelenítési problémát én még nem tapasztaltam win7 x64-en egyből szépen akadás nélkül bejön. Lehet hogy videokártya driver problémád van.
kaqkk-nak igaza van.
Amit megcsináltál parsicban menüt, fele annyi munkával át lehet ide tenni és több is fog bele férni a pic-be. Parsic nagyon leterheli kód átalakításkor a pic-et. A LCD-s menürendszerben tudok segíteni ha át akarod hozni flowcodeba parsicból, nekem is van 4-5 oldalas menü rendszer 6 választó gombbal, 4x20as karakteres kijelzőn.
Szia!
Ezt a menurendszer dolgot at tudnad nekem is kuldeni, mert most keszulok a napokban 2*16-os lcd-re menut irni. Ha mast nem, legalabb a flowban a menu logikajat lathatnam/atlathatnam, az kiraly lenne. Koszi! Udv! Imre
Szia !
16F1936 ADC hiba van forditáskor, külső Vref-re nem fordul le. Tudtok valami okosságot erre a problémára ?
Elég nehéz lenne ki makrózni a programból a menüt, de amint lesz időm ma vagy holnap akkor csinálok egyet.
De leírom a logikáját, az alapján szerintem tudsz csinálni hamar egyet. (képet tudok küldeni párat most) Elsőként írd le magadnak mit tudjon a menü. Melyik oldalon mit írjon ki. Ez után minden oldalhoz csinálj egy makrót, PL.: 1_old, 2_old, 3_old... stb.. Ezekbe rendesen mint mikor kiíratsz valamit megcsinálod az LCDre való kiírást. Mintha csak 2 sort írna ki simán. Csak minden oldalra azt íratod ki amit kitaláltál. Így meg lesznek az oldalak. Ez után készítesz egy változót pl. "lapozas" nevűt. Gondolom tudsz pergés mentes gombot csinálni. Ha fel - le akarsz lapozni akkor kettő gomb kell. A gombokat külön-külön teheted makróba és akkor elég csak a makróját megívni. (Valahogy így: le gomb. jpg-t nézd meg) Ez után jön, hogy mit tegyen a gomb, vagyis feltételes elágazások. - Ha a "fel" gombot megnyomod akkor "lapozas = lapozas +1" - Ha a "le" gombot megnyomnod akkor "lapozas = lapozas - 1" (navigal.jpg) Itt látod is, hogy a gombok makrója meg van hívva és nem kell mindenhol újra megírni neki a programrészletet. (nálam 6 gomb vezérel, mert kettő lapoz jobbra-balra és a másik néggyel a menün belül lehet állítani az órának az adatait. A jobbra-balra gombnak megmaradt nálam a "setup" és az "ok" neve, mert az elején csak 4 gomb volt és ezekkel lehetett menteni epromba és setup menübe bemenni külön) A fő programban pedig egy több irányú elágazást teszel aminek a változója a "lapozas" és az értékek 1,2,3,4..... amennyi oldal van, és plusz egy aminek a sorába a Felteteles1.jpg is léáthatod, hogy van egy "lapozas=1" nevü kocka, ami arra szolgál, hogy ha az utolsó oldalt túlléped akkor az elsőre ugrik. A Navigalas.jpg alján pedig ennek a fordítottja van így ha az első oldal fölé mennél akkor az utolsóra ugrik) Majd az elágazásokba be teszed az oldalak makróját. (lásd nálam az LCD1, LCD2 stb makró) Így amelyik értékkel egyenlő lesz a "lapozas" valtozód az az oldal makrója vagyis azt az LCD kiíras sort fogja futtatni addig amíg el nem nyomod másik oldalra. (Én sok makrót használok, hogy áttekinthető legyen. Minden gombnak külön makrója van. Minden LCDre kiírásnak stb... Így a programot hamar át tudom variálni)
Szia! nekem van 1 verzióm 2x16-os lcd-re. Melléklem hátha kell még valakinek.
Koszonom szepen mindkettotoknek a menus tippeket! Roviden osszefoglalva, mindketto _BRILLIANS_ megoldas, sok-sok alapgondolattal! Koszonom nektek!
Udv! Imre
Nem jött segítség
Vettünk másik PIC -et ......
Ha nem Vref et használsz ,akkor a 4.5 is hibátlanul fordítja ,csak éppen az ADC egy kalap kaka.
Konkrétan ahelyett hogy számolna ,ahogy a potit tekergeted , 64; 128; 196 -ot ír ,fixen. Na ezt lehet Itt megoldani.
Jó !
Kb Te vagy itt az egyedüli ,aki használni van szerencséje ,hogy a ne szeverjem a kavakat össze
Sziasztok Skacok !
Persze ez is egy olyan beírás ,amilyet minden nap kaptok E-mail ben ,de azért olvassátok el ! Megpróbálom összehozni ,hogy tudjunk vásárolni egy 50 felhasználós Flowcode V5 -t. Nem egyszerű a dolog ...... Ha minden igaz ,mindenkinek írtam a topicban ,akinek a nick-jét felfedezni véltem. Aki kimaradt ,attól elnézést kérek ! Vannak ,akik nem írnak ide ,csak olvassák ,nekik is szól. Arra kérek mindenkit ,akit érdekel ,keressetek meg privátban, Skype -on ,E-mail ben és hozzuk össze ! Nem kicsi az árrés ,ha összejön a létszám ! Nem a jövő héten lesz - gondolom- bár semmi sem kizárt. További szép napot ! Üdv : István |
Bejelentkezés
Hirdetés |