Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum
Hopp erről meg is feledkeztem Csak azt látom, hogy építik és építik a kollégák változtatás nélkül. Át is vettem, ahogy szimuláltad
A hozzászólás módosítva: Márc 22, 2017
Sziasztok!
A Reflex rx500 védelem működésével kapcsolatban voltak aggályok. Végre jutott időm ábrázolni, miként reagál pozitív, illetve negatív DC hibára.
Sziasztok. Azt szeretném megkérdezni, hogy ezen a kapcsoláson szereplő BC546B tranzisztort, mivel lehetne helyettesíteni? Köszönöm.
Szia!
Itt a fórumon is van ha jól emlékszem egy topik ahol a reflex végfokokkal foglalkoznak, ott találsz rajzot az rx500 as hoz. Az RX 500 lényegében majdnem ugyanaz, mint amit keresel abból már ki lehet indulni. Neten több helyen is fent van a kapcsolási rajza. Esetleg keresheted úgy is hogy castone CPA200 vagy CPA300. A mellékletben benne van igazából minden, akár után építeni sem lenne nehéz ezen dokumentum alapján. jó munkát.
Nagyon szívesen, örülök, hogy nem vetted rossz néven a tanácsaimat. Persze, hogy segítünk, hiszen ezért van ez a szuper oldal, hogy segítsük egymást minden műszaki kérdésben ami csak felmerülhet egy készülék építésével kapcsolatban.
Egy másik tervezési momentum is lenne, amit Alkotó Mester is javasolt: a csőhűtés. Megkerestem a Reflex rx500 erősítő belvilágáról néhány képet, ez egy 500W-os erősítő, és úgy van megépítve, hogy Rack rendszerben lehessen használni, így a teteje és az oldala nem használható fel hűtésnek. Ezért kitalálták hogy a doboz közepére helyezik a két bordát, és ventillátorral hűtik. A cső egyik végén beszívja a hideg levegőt a másik végén kifújt meleg levegővel akár hajat is tudnánk szárítani. Nem tudom, hogy ott Erdélyben ahol laksz, van-e olyan bolt ahol lehet venni ilyen alu lemezeket. Itt a Metalloglobus-nál lehet venni mindenféle vasakat, alut, rezet, mi szem-szájnak ingere. Esetleg megpróbálhatod őket is. Úgy emlékszem nem adják drága pénzért a fémet.
Sziasztok!
Le tudnátok nekem ellenőrizni ezt a nyáktervet ,hogy jól csináltam e? Segítségeteket előre is köszönöm
Üdvözlet !
Megcsináltam egy Reflex rx500 as végfok nyáktervét amit ha valaki leellenőrizné azt nagyon megköszönném ! Ha jó akkor megcsinálom a védelmet meg a táp kapcsolást és összeírom az alkatrész listát is hátha valakinek segítség lesz.Segítségeteket köszönöm !
Ha kicsit jobban körűlnéznél a topikban, nem egyet találnál. Azért 819 oldal alatt felhalmozódott néhány.
Amúgy neked a Reflex rx500 tökéletes lenne. Eléggé megbízható típus, és a hangja is elfogadható. zip: erősítő, táprajz, védelem. kapcsrajz és panelrajz.
Nekem is az urbán quad féle kapcsolás alapján van elkészítve a quad, de még a faterom által tervezett Sipos féle kapcsoláshoz való nyákban. Úgyhogy néhány pici módosítást kellett csinálnom az opamp kerül, mert kicsi különbségek voltak.
Felrakom az Urbán féle quad és a Reflex rx500-as rajzát, lehet, hogy a moderátorok megköveznek érte, mert már többhelyen is fent van már, csak most nincs időm a kapcsrajzot keresni.
Valaki tett föl ide egy rx500 kézzel rajzolt nyákot és probléma volt a kézi rajz, probáltam vele valamit kezdeni és megcsináltam SPRINT-ben, de a beültetés az nem a legjobb ha valaki esetleg mégis neki ugrik akkor sok sikert hozzá, nem leszkönnyü az tuti.
Szia!
Ebben benne van a teljes kapcsolási rajz.
Üdv mindenkinek!
Ime az első erősítőm: egy Reflex RX-500 alapján. Egy szál elvi kapcsolási rajzon kívül semmi más nem volt hozzá, mindent én építettem. Szerintem nagyon jól sikerült, remegnek is az ablakok rendessen A másik egy PIC fejlesztőpanel. Még csak 99%-ban van kész, de már így is jól mutat. Ez a Microchip 16F877 próbapanelje alapján készült, de egy kicsit fel lett turbózva. A kapcsolási rajzon kívül itt is minden saját tervezés, és gyártás. |
Bejelentkezés
Hirdetés |