De a fejlődés nem állt meg, elérhetővé váltak az Si PNP tranzisztorok is, és a nagyteljesítményű NPN 2N3055 is általánossá vált. Ezt a konstrukciót is átgyúrták, és sokkal kisebb lett. Ismertetni fogom most ezt, típusjele: TR-9253/a.

A /a típusjelzés azt jelenti (itt még), hogy egy vadonatúj konstrukcióval álltak elő, ami az eredeti készülék jó tulajdonságait megtartva korszerű áramköri elemekkel lett kivitelezve, valamint a külső (dobozolási technika) is alapvetően megváltozott.

Ami kapcsolási rajzról először szembeötlik, az az, hogy a félvezető-készlet cseréjével „fordított” polaritású lett, vagyis itt már a pozitív ágon lebeg a rendszer. Ez a készülék is a tekercseket kapcsolgatja a kimenő feszültség függvényében (némi egyszerűsítést megengedve). Ebből következik, hogy itt sem tarthatjuk a kimenőáramot az áteresztő-elemen zárlat esetén, mert hiába nagy teljesítményű, egymaga kevés a kb. 100 W által termelt melegedés leadására. Ami még feltűnő, hogy 2 puffer kondenzátor van, a másikban csak 500 µF-es egységek voltak akkor elérhetők, 5 db is csak 2500 uF, itt 2X4700 uF. Eltűnt a kettőzött differenciál-erősítő, helyette vezérelt munkaellenállást használtak (T1-2, és T3). Az is szembetűnő, hogy a meghajtó-rendszer nem többszörös emitterkövető (T8-T9), tehát a fokozatoknak nem 1 alatti a feszültségerősítésük, hanem annál sokkal nagyobb. Ez a hurokerősítést növeli, így kisebb változások is javításra kerülnek, pontosabb a kimenőfeszültség tartása. A T12 itt is csak egy OVERLOAD (L2) izzót kapcsol. Példa a kimenő feszültség terhelés általi csökkenésére: A feszültség pozitívabb lesz T1 bázisán (kevéssé érvényesül az ellenállás-láncon keresztül a negatív kivezetés hatása), ezért T1 nyit, nyitja T3 bázisát is, T2 lezár, hatására a kollektoron emelkedik a feszültség, ez nyitja a T8-at, az több bázisáramot hajt ki a T9-ból, ami nyitásba vezérli a T15 áteresztőt, a feszültség helyreáll.

A készülék fontosabb részei itt is stabilizált feszültségről járnak, de a félvezetők tulajdonságainak javulása nem tette szükségessé, hogy áteresztő-tranzisztoros segéd-tápfeszültség forrás legyen, a paramétereket így is biztosítani lehetett.  A T1-2, és T3-mal felépített differenciálerősítő, a T6-7-tel felépített túlterhelés-védelem (szintén differenciál-erősítő) is a 2 db sorba kötött ZG5,6 által stabilizált feszültségről (11,2 V)-ról működik. Ezt a stabilizált feszültséget még egyszer stabilizáljuk egy további ZG5,6-tal, míg a maradék 5,6 V-ot kettéosztjuk R3-R4-el a T4-el felépített áramgenerátor bázisa számára. Ez az áram a túláram-beállító potméteren – annak állásától (értékétől) - függően feszültséget ejt (1,2 V-ot kell beállítani a P3-mal, mikor a poti teljes értéke a körben van, ez kb 3,6 A a kimeneten). A FOK-Gyem következetesen 1 V-ban határozta meg a figyelő-ellenállásokon eső feszültséget, ezáltal 3 A-re 0,33 Ohm-os ellenállást tett. Az ezen eső feszültséget T6, az előre beállított értéket (0-1,2 V-ig) pedig a T7 bázisa kapja meg.  Ha a figyelő-ellenálláson a feszültség meghaladja a beállítottat, a fokozat átvált, T7 vezet, és nyitja T11-et. T11 pedig elvonja az áramot T8-tól (közben a kollektora nyitja T12-t, bekapcsolva az L2 „OVERLOAD” izzót), ez az áteresztő zárása felé vezérel. De ezzel a megoldással még csak határolódna a kimenő áram, márpedig azt az áteresztő nem bírná ki. Itt jön képbe a T5-ös tranzisztor, a bázisa a pozitív kivezetésen lebeg, viszont – mivel a túláram-határolás belépett a szabályzásba, többé nem a feszültségszabályzó dolgozik, így nem is fog fennállni az a normál állapot, miszerint a T1, és T2 bázis kb azonos feszültségen van. Mivel az osztólánc magasabb feszültségre van beállítva, mint a letört kimenő fesz, ezért a T5 emitterén pozitív irányba eltolódik a feszültség. Ha ez eléri a 0,6 V-ot, T5 kinyit, és a T4 áramából elszív egy jelentős mennyiséget, ilyenkor leesik a P6-os potival beállított feszültség (mintha valaki lejjebb vette volna az áramkorlátot), így kisebb lesz feszültség, amihez a figyelő-ellenálláson eső feszültséget hasonlítja a túláram- fokozat, így a kimeneti áram erősen lecsökken. Ha megszűnik a zárlat (vagyis a kimenőfeszültség újra a beállított közelébe kerül), T5 lezár, a T4-es árama teljes egészében rákerül a potira, a túláram-fokozat működése visszaáll, így tápegység beavatkozás nélkül újra üzemkész. Az ilyen jellegű szabályozást visszahajló karakterisztikájúnak hívjuk.

A készülék hátlapján ki van vezetve a kimeneti pontok, és az „érzékelőpontok”. Ezt a tápegységet lehet 4 vezetékes módon is csatlakoztatni a fogyasztóhoz, ami azt jelenti, hogy a vezeték fogyasztó felőli végéről vezetjük vissza a feszültséget az „érzékelőpontokra”, így a vezeték végére állítja be a kimenőfeszt, nem a saját kimenetére. Szerintem ezt a funkciót ritkán használjuk.

Természetesen ennek a családnak is van 7-200 V-ig változatai, bár külalakra azonosak, a bel tartalom ettől lehet egész más. Az ismertetett készülék kb 12 kg, és fizikai méretei még talán ennél is jelentősebben csökkentek. Külalakra már követi a későbbi szériák általános jegyeit.

Természetesen itt sem kaptunk egetverő teljesítményt (100 W körül), és még mindig nem lehet áramgenerátoros üzemet sem tartani. Azonban nagyon is alkalmas volt pl. iskolai célokra, viszonylag lapos kialakítása miatt a tetejére más kisebb műszert is elhelyezhettünk, sőt, e tápegységek a fedlapon már olyan műanyag elemekkel is rendelkeztek, ami az azonos méretű tápegységeket egymáson elcsúszástól mentesen tartotta. Esetleges javítása szakmai berkekben nem okozott különösebb problémát, a felhasznált építőelemek az akkori időszakban is beszerezhetőek voltak.