Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Találkozó
A zsákai találkozóra felvitt torzítót vinni fogom bemutatásra. Akik ott voltak hallották, de messze nem elég jó a hangja. Lesz majd valami amire rákötjük? Mondjuk egy gitárerősítő vagy bármi más. Meg ha szkóp lenne valakinél akkor a jelalakra is kíváncsi lennék.
Lesz KV függő köztünk? Mert ha úgy van nem ártana egy kávéfőzőt vinni + hozzávalókat. Vagy van az a lehetőség hogy viszek egy mikrót amivel tudunk furralni vizet meg kis poharakat és akkor vinnék instant chibo kávét.
Idézet: „A "Kálmán bátyó" meg az lesz akin fehér cilinder (kukta-sapka) lesz? Ezen még nem gondolkoztunk. De nekem határozottan tetszik az ötlet” Nekem is tetszik az ötlet, szerezzünk Kálmánnak egy kukta-sapkát, ha már Ő lesz a séfünk.
Ha jól emlékezem, Auf szokott a baristánk lenni, neki van príma kávégépe, és isteni kávét szokott főzni.
Nálam lesz egy akksis 60 megás szkóp, ha kell a 2 csatorna akkor valaki hozzon még egy kábelt mert csak egy van hozzá.
Először leszek HE találkozón és Bókayban is már nagyon régen jártam, bocsi a buta kérdésért. A találkozó napján vélhetően hőségriadó lesz érvényben, és jó dolog előre tudni, hogy ott a helyszínen is vannak büfé / ilyesmik legalább behűtött ásványvizet venni, vagy közeli élelmiszer boltból eleve vigyek magammal 2-3 liternyi "túlélő csomagot" ?
Gyere. Majd olyan 5 óra magasságába akarok indulni hogy a lehető legkorábban érjek oda.
Sajnos én és a párom le kell hogy mondjuk mert közbe jött egy halaszthatatlan dolog. Remélem hogy jövőre el tudunk majd menni.
Lehet választani: Viszem az antik vívótőrömet (nagyon csíp), vagy a 'karikást' az messzebbről is hat.
Voltál már, láttad 'Auf' (Feri) kollégát. Idén is 'regelt'. Ő évek óta ott főzi helyszínen a finom 'tuningot'.
Kicsit kinagyítva a térképet... A környéken Spar és Lidl áruház is található. stb... A Petőri utca és a Gilice tér "sarkán" egy jó kis pékség is van...
Valamint az intézmény területén van kalandpark, kocsma és strand is...
0.5 km-en belül pedig van "komoly" étterem is (jó ott lehet lagzi is, szombat lévén). Benzinkút és Aldi is van. Nagyon nehéz lenne itten éhen, vagy szomjan halni... Ezek viszont nem tartoznak bele HE találkozó által biztosított szolgáltatások körébe. És halastó is, a forrófejűek lehűtésre (ámbár személyes találkozások során legtöbben vissza szoktak venni, amikor megkapják a kitűzőt Frankye-től ).
Jó, az nem is problémás, 3 lakótelep is van a Bókay közelében "gyalog távolságra", kaja boltok bármilyen irányban akadnak, de oda-vissza az azért mégis csak plussz fél óra kutyagolás a napon, és 15.-én árnyékban 40 fok meleg lesz. Nem kicsit kellemesebb, ha közvetlenül a helyszínen lehet vásárolni.
Lagzi?? Mi a szösz, fülest kaptál valakitől? A HE találkozó keretében koroszús tini lánykákra fogunk kollektíve vadászni?
Amúgy a forróság akkor sem vicces. Amikor bemegyek a napról valami légkondis helyiségbe, egyszerűen csak érzem, hogy tűzforró a hús a csontjaimon, és szabályosan sül bennem a zsír. Égek, mint a pokolban. A hozzászólás módosítva: Aug 10, 2015
Én inkább azon aggódom, hogy a "nyakunkba szakad". De én például nem vagyok cukorból, és kicsi eső nem ellenség
Nem szokott az étel-ital ellátással probléma lenni HE kereten belül. Lesz 1-200 l hideg 'víz', stb. (hűtővel). És nem fog a 'nyakunkba szakadni'. Árnyék meg van.
A hozzászólás módosítva: Aug 10, 2015
Nem jól tudod, a
Idézet: mindig gond volt. De utólag csak a szépre emlékezünk „hűtővel)”
Zsákán se volt hűtő, de volt helyette föld alatti pince.
Ehhez a részhez képest melyik vonat állomás van legközelebb? A térképen Bélatelep van bekarikázva. A hozzászólás módosítva: Aug 10, 2015
-- Budapest - Cegléd vonalon : Ferihegy / Liszt Ferenc I repülőtér mellett Ferihegy.
-- Kőbánya - Kispest A találkozó a Bókay kert Gilice tér felöli részén szokott lenni. Érdemesebb onnan megközelíteni. Idézet: Legfeljebb Kálmán egy kicsit kevesebb vizet tesz a gulyásba. „és kicsi eső nem ellenség”
40 fokban nem tud a nyakunkba szakadni semmi. Hamarabb párolog el, mint leérkezhetne
Sziasztok!
Melyik a jobb,ha vonattal megyek? Rákos vagy a keleti?Vagy van más lehetőség? És ha ott leszállok, milyen busszal célszerű menni? A google féle útvonaltervezés szerintem túlbonyolítja.
Most kissé kétkedve állok a témához, de ált. hőségriadó esetén tűzgyújtási tilalom is szokott érvényben lenni. Kérdés, hogy jelen esetben nem kell-e bejelenteni ezt a tevékenységet (tűzen való főzés órákon át) valahova, valahogyan?
Gondolom ez ránk nem vonatkozik. Vagy ha igen, akkor a szervezők figyelembe vették. Én meló után megyek és berendelem a husikat
|
Bejelentkezés
Hirdetés |