Fórum témák
» Több friss téma |
Szia!
Ezt az IC-t márkásnak mondható autórádiókba megy egyéb szórakoztatóelektronikai készülékekbe is beépítették, tehát ne az IC-ben keresd a hibát. Lehet, hogy gerjed és ezért vannak ezek a jelenségek. Csökkentsd a két műveleti erősítő erősítését és nézd meg úgy az eredményt.
Szia.
Én is azért építettem meg, mert reméltem, hogy megfelelő lesz. De nem adtam még fel a harcot teljesen. A 33R-es ellenállásokat kicserélgetem majd, ha lesz alkatrészem, aztán megnézem, hogy mit produkál. Az persze biztos, hogy nem a polcon fog porosodni. Üdv.
Egyetértek az előttem szólóval. Igaz, hogy amikkel én találkoztam azokban TDA2004 volt, de a kapcsolást elnézve tök ugyanaz a 2005 is, az egy watt különbség semmi. Szokták betenni Philips, Grundig, és Blau, autórádiókba. Engem 1x a fordítva betett elkó, 2x a szakadt 1 ohm szopatott. Amúgy ha nem eredeti helyén akarod beüzemelni, a hangszórókimenet és a 220 mikrofarad közötti osztón lehet variálgatni, mert általában sok ez az erősítés, ami az adatlapon feltüntetett osztásviszonynál előáll (gerjedésveszély!) főleg a test felé menő alsó tag értékét kevesellem, sok gyári kapcsolásban 10x annyi szokott ott lenni. Az erősítés közel hasonló értékű trimmerpotival belőhető, utána fixre cserélhető. Oszcilloszkóp nem árt, ha van, az esetlegesen nem hallható frekvenciás gerjedések lefülelésére, amúgy hűtő nélkül nem szabad ilyet beüzemelni.
Sajnos egy baj van ezzel az ic-vel.
Annó én is építettem vele erősítőt és rá is jöttem ám valamire ami nemnagyon van nyilvánosságon de ha utánna jár az emberfia akkor bizony rájön. Ebből az ic tipusból van két fajta. Az egyik a hidas üzemre való a másik a sztereó üzemre . nekem is hidas ic volt a sztereó panelben és nem volt jó (furcsa hangja volt és furcsán reagált a dolgokra). Kicseréltem a sztereóhoz ajánlottra és egyből jó lett. Bővebben: Link Nézd csak meg az adatlapján fel is van tüntetve hogy melyik - melyik. A hozzászólás módosítva: Jan 11, 2013
Szia!
Hogyan lehet megkülönböztetni a kétféle IC-t?
Szia! Adatlap jobb felső kép. M-bridge, S-stereo.
Gondolom a híd számára a kimenő DC egyezés szempont. A hozzászólás módosítva: Jan 11, 2013
Köszönöm! Tehát ha esetleg egy bridzses van valakinél és nem szól rendesen sztereóban, akkor még midig készíthet belőle egy hidaltat. Most már csak azt kellene megtudni, hogy az R végű melyik, vagy esetleg univerzális?
A legfrissebb adatlapon már csak az "R" jelzés szerepel.
Hm... No igen. Ez fura is volt, hogy láttam "M" és "S" változatot az adatlapon, nekem viszont "R"-es van.
Egyébként szeretném, ha működne szépen, mert az egyik csatorna, nagyon szépen dübörög. A másik viszont csak recseg. Pedig az alkatrészek újak, és minden érték az adatlapnak megfelelően van beültetve. Azért jó lenne kivarázsolni ebből az "R"-es IC-ből is egy sztereó végfokot. A másik, hogy rámértem az egyik kimeneten (a kicsatoló kondi előtt) a teljes DC tápfesz mérhető, a másikon a fele... Ez sem igazán szerencsés - gondolom. És nagyon hamar melegszik az IC. Vagy lehet, hogy már valahol bedöglött szegény IC? :/ A hozzászólás módosítva: Jan 11, 2013
Ebben a leírt esetben tuti döglött az ic egyik csatornája.
Igen, ezt láttam én is. Valószínű, hogy a megkülönböztetett régi jelzéses változatok között sem lehetett akkora különbség, hogy jelentősen hallható legyen.
Sziasztok! Egy kéréssel fordulok hozzátok. Múlt héten rendeltem a Hestore-tól egy TDA 2005-ös IC-vel ellátott erősítőt. Megépítettem, rendesen működik, csak búg az egész. Mitől lehet?
Szia! Lehet a tápot nem szűrted meg eléggé, vagy a bemenetéről szedi össze árnyékolatlanság miatt.
Üdv!
A napokban volt szerencsém megépíteni egy végfokpanelt a lentebb linkelt weboldalon talált kapcsolás alapján. Pöccre indult, nem ütköztem semmi problémába, ennek ellenére két kérdésem lenne a félvezető család eme tagjait jobban ismerők felé: 1: nem építettem elé előfokot, mert a végfokot egy laptop hangkártya kimenetéről hajtom meg, csak egy potméter van elé bekötve. Gondot okoz e a feszültség/impendancia illesztés? Nem jelentkezik recsegés, vagy érezhető alulvezérlés. A TDA2009A bemeneti feszültsége 300 mV a hangkártya meg kb. 1000 mV- ot ad le ha nem tévedek, igaz ezt 16, meg 32 Ohm- hoz illesztve teszi, nem pedig 25 KOhm- hoz. 2.: A neten kutakodva sok TDA erősítőt taglaló fórumot olvasgattam, de erről az IC- ről nem nagyon olvasni semmit talán a viszonylag alacsony teljesítményszint miatt, ezért az ic- ből kapcsolást építő kollégák tapasztalataira, szubjektív benyomásaira is kiváncsi lennék. lenne Én 13 cm es hangszóróval szerelt polcsugárzót hajtok meg vele laptopról(helyszűke) Bővebben: Link
Tegnap megépítetettem de csak egy 12v 0.3A es tápról hajtottam és eléggé torz írott ezt a torzítás a kevés ám per okozza nem? Ja és ha nincs imput nagyon férjed De Ha van kicsit sem ez mitől van.
Én a hekit 016 építettem monoba igy a táp12v 2.5 A kéne hogy legyen nem?
Ha kis hangerőn is torzít, akkor a kapcsolással van baj. Ha minimum hangerőn szépen szól, és ahogy hangosítod fel akkor kezd torzítani, akkor a táp kevés. Ahogy több A-t kérne a végfok, összeesik a táp. Próbáld ki 12V-os akksiról, ha azon max hangerőn sem torzít, akkor minden rendben van.
Sziasztok!
Rendeltem a Hestoreból egy erősítő kitet (HeKit016) http://www.hestore.hu/prod_10029003.html Az lenne a gondom, hogy ugye én ezt PC re kötve használom, és ha félig felveszem a hangeerőt, elkezd már félnél torzítani, ha több a basszus, már negyednél betorzít. Ez miért van? Tápot kap eleget 4 Ampert és 14,2VDC-t kap. Idézet: „Műszaki adatok: Bementi érzékenység: 160 mV Ajánlott hangszóró impedancia: 4 Ohm” A hangkártya "széthajtja az erősítőt. A kimenetek általában 0dB-sek szemben az erősítő bemeneti 160mv-jával. Oszd le a kimenőjelet legalább a harmadára és akkor már nem lehet ilyen gond. A másik, hogy az IC-ék ellencsatolását kell megváltoztatni. A hozzászólás módosítva: Máj 22, 2013
Sziasztok!
Esetleg lenne valakinek a sprint layout-os híd kapcsolásos nyák terve az alábbi ic-hez?
Üdv! nekem is ugyanez a hiba az említett KIT-nél. Én 4700uf kondival szűrtem, valamennyit szűrt de nem eleget.
Szia! Mutass egy fotót az összeállításról! A szűrés kialakításának meg vannak a szabályai. A búgás akár földhurokból is származhat, szóval sok minden lehet az okozója.
Képet holnap tudok küldeni, de leírom nagy vonalakban. Van egy robogó akksi (le volt merülve), felraktam töltőre és úgy hajtottam az erősítőt. Egész tűrhetően szólt de torzított is eléggé (nem nagyon érdekel, hogy torzít, mert telefonról egészen elviselhető max hangerőn is), és persze búgott is. Találtam itthon 4700µF -os tápkondit, párhuzamosan kötöttem a táppal, és szűrni szűrt, de nem eleget, mert eléggé lehetett még hallani a búgást. Levettem a töltőt, ugyan úgy búgott.
Ha egy puszta akkumulátorról is búg az erősítőd az árnyékolási hiba. A fotón majd látjuk.
Sziasztok !!!
Ezt a kapcsolást szeretném megcsinálni. A Kérdésem az, hogy a 2 darab 12-ohmos ellenállás helyet lehet e használni 10-ohmos ellenállást? Mert nem lelek egy 12 vagy legalább egy 2 ohmos ellenállást
Szia! Találtál 1 Ohmos ellenállást? Mert az is kellene hozzá
Itt találsz kitet is hozzá 1200 HUF -ért abban benne vannak az ellenállások is. Bocs most nézem neked gond lehet a postai rendelés. Azok az ellenállások az erősítési tényezőt állítják be tehát fontos az értékük. Illetve egy próbát megér, hogy kipróbálod 1-1 10 Ohm-os ellenállással. Nagyon nem fogod elrontani.
Igen találtam 1-ohmos ellenállást. A 2 ohmos ellenállást azért írtam oda mert ha találok akkor a 10 és a 2 ohmos ellenállást össze cinelem sorosa és meg is lesz a 12 ohmos ellenállás.
Szia! Nézegettem a stereo kapcsolást ot 33 Ohm van írva ( hidalt mononál a fele 16,5 Ohm ) mivel a szabványos és gyakori ellenállások is eltérnek +- 5-10 %-ot a névleges értéktől ezért írhattak oda 12 Ohm-ot (szóval valami hasonló érték kell Neked is. Csak arra ügyelj hogy közel azonos értékű legyen mind kettő 12 Ohm-os.
Kösz a segítséget!!! És siketült is találnom 12 ohm-os ellenállást.
Sziasztok!
Én is szeretnék egy TDA2005-ös erősítőt. Miután olvasgattam ezt a topicot, kicsit elbizonytalanodtam. Ki, mennyire javasolja ezt a típust?
Üdv ismét. Megvettem végül eme erősítőnek a Hestore-os változatát, Em-50015 néven. Rendben működik, viszont időnként begerjed az erősítő, és nagyon forró lesz a hűtőbordája. Amúgy éppen hogy melegedik, nagy kivezérlésnél meg kézmeleg, de ha gerjed, akkor teljesen mindegy mekkora a kivezérlés.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |