Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Kutya macska (vad) riasztó
 
Témaindító: der.alt, idő: Nov 20, 2005
Lapozás: OK   17 / 23
(#) zmol hozzászólása Márc 4, 2012 /
 
Szia!

Eddigi tapasztalataim szerint igaz lehet, amit hallottál (meg amit én is olvastam), mármint az, hogy valószínűleg csak az ideges/stresszes állapotban lévő jószágra hat.

Igaz, én csak egy saját készítésű, tökegyszerű négyszöggenerátort raktam rá egy piezo hangszóróra, és egy mini aksiról a 20kHz...25kHz közötti tartományban tekergettem.
Saját, közepes méretű, bohókás hangulatban lévő ebünk csodálkozva nézte, de egy méternél közelebbre semmiképp nem jött. Egyik szomszéd kisebb, de bizalmatlan kutyája két méteren kívül maradt, és félt. (Előtte nem ugatott, közben viszont igen.) Másik szomszéd rotija csendes volt addig is, bekapcsolás után is az maradt, de inkább elment a kerítéstől. Harmadik szomszéd óriási németjuhásza lepisálta a lábamat, miközben a füle mellett szólt a cucc (szerintem süket )
És a lényeg: a szemközti szomszéd életveszélyes kutyái ezerrel rontottak vicsorogva a kapu felé, hogy széttépjenek, amikor megláttak az utcán. Mikor bekapcsoltam az oszcillátort, kb. öt méterre voltak a kaputól, és satufékkel álltak meg, majd rohantak "biztonságos" távolságra.

Szóval arra jutottam, hogy kutyatámadás ellen lehet ennek értelme, de a békés jószágok ugatva vagy ugatatlanul tojnak az egészre.

Azért még kísérletezem, ha időm lesz, mert engem ugyan az ugatás nem zavar, de a mások által a kapum előtt (is) sétáltatott kutyák hátrahagyott aknamezeje erősen. (Persze lehet, hogy esetemben inkább a gazdák után kéne sétálnom a fiaimmal, és a házukhoz érve, a férfihardverünket előkapva átpisálni a kerítésükön, mintegy jelzésképpen...)
(#) menyus válasza zmol hozzászólására (») Márc 4, 2012 /
 
Én már ezen túl vagyok már ami az aknamezőt illeti. Nálunk az ikerszomszédunk sz***tta rendszeresen a kocsibeállóra a kutyáját minden rábeszélésem ellenére...Nagy élmény mikor hazajövök a kocsival és belemegyek az "aknába" két kerékkel. Mindezek után begurulva az udvarra beleglettelem a viacolorba az udvaron....Én egyszer összeszedtem utána a kupacot és bedobtam a kéményükbe, elvégre közös a tetőnk. 2 hétig szörnyűlködtek hogy milyen büdös van a fsz ban, és nálunk nincs e ilyen jelenség? Én mondtam nekik hogy nálunk nincs mert nem tojatom senki beállójára a kutyámat, így a kéményembe se dobják a kutya***t...... Másnap kélményseprő...azóta nincs kutyaszar a beállómon, igaz nem is beszélünk sokat. De nem is nagyon van miről szerintem.
(#) Szikra91 válasza Frankye hozzászólására (») Márc 4, 2012 /
 
Köszi szépen! Éppen ezért dobtam be h több féle van csak vajon melyik a jobb ami jó is lehet mert nekem kb 10 méterre kéne elterjedni a hangnak !
(#) illesoszkar hozzászólása Márc 4, 2012 /
 
ÜDV fiuk.nekem az a gondom hogy az állataaim között sok az egér de a patkány is ,szép 10.15 cm -esek is elófordulnak. nem messze tőlem magtár is van,csak ott vannak patkány fogó kutyák és hozzám jön rengeteg.Hetente 8-10 patkánymérget is kiteszek ,kétnap megeszik de nem csökkennek. Állitólag valami magas frekvenciás hangszóróval ellehet a szomszédba üldözni őket heti ötezer patkányméregre egy kicsit sok .ebben ha valaki todna segíteni megköszönném.hali oszkár
(#) zmol válasza illesoszkar hozzászólására (») Márc 4, 2012 /
 
Az a baj, hogy előfordulhat, hogy az ultrahang a többi állatodat is elijeszti...

Amúgy apámnak a terményesébe beraktam egy kínai gagyi, olcsó (egyik barkácsáruházból való), konnektorba dugható ultrahangos rágcsáló-riasztót. Nem csak az egerek, hanem a pókok is eltűntek onnan.
(#) illesoszkar válasza zmol hozzászólására (») Márc 5, 2012 /
 
Akorr a csirke kecske nyúl kacsa liba pulyka is veszélybe van. vagy ha leárnyékolom egy irányba az nem jó ?
(#) zmol válasza illesoszkar hozzászólására (») Márc 5, 2012 /
 
Erre nem merek okosat mondani. Ki kéne próbálni a többieken. A nyúl a mérete miatt valőszínűleg érzékeny. (Abból kiindulva, hogy a macskáim a teljes tesztem alatt úgy húztak el otthonról, hogy másnap reggelre jöttek csak haza...)
Madarakkal nincs tapasztalatom, a kecske meg tényleg próba-szerencse.

Árnyékolni biztos lehet, csak elképzelhető, hogy katonai bunker kinézetűvé válik a terep. Inkább azt nézném (vagy kérdezem itt ezúttal) meg valakitől, hogy a tölcséres ultrahang sugárzók mennyire irányítottak a valóságban, mert lehet, hogy azok mögött "csend van", miközben a céltartomány "ordít".
(#) menyus válasza zmol hozzászólására (») Márc 5, 2012 /
 
Hiába ordít egy irányba ha visszaverődik különböző tárgyakról különböző hatásfokkal...Interferenciák amik erősítik vagy éppen gyengítik / kioltják egymást..stb. Szerintem ezt elég macerás lehet irányítani....
(#) zmol válasza menyus hozzászólására (») Márc 5, 2012 /
 
Igazad van. Most, hogy belegondolok, az udvar másik végén voltam, a kiskertnek abszolúte háttal (tehát még a testem is árnyékolt), amikor a fiaim mondták, hogy az ott heverésző macskák hirtelen fénysebességre kapcsoltak.
(#) illesoszkar válasza zmol hozzászólására (») Márc 6, 2012 /
 
Ezek szerint marad a patkány társbérlő az ólba.de szerintem fele pusztul a méregtől de a másik fele meg hízik tőle mert a szemem láttára negyed dobozzal megevett.
(#) illesoszkar hozzászólása Márc 8, 2012 /
 
Na ez az a kérdés amibe nem értek egyet.a kutya azért kutya hogy jelezzen,akit zavar ha a kutyája ugat ne tartson kutyát.nekem van kettő.egy puli és egy patkányfogó.A pululi különösen ugató tipus,a szomszédom két évig morgott az ugatásért. de mégis feébresztette öt amikor illetéktelenek jártak az udvarába.végül vett egy boxert két hétig felébredtem az ugatására.de meg szoktam.amikor mondtam neki tündéri a kutyája ahogy az enyéimmel játszanak a keritésnél,és egymást ugatják.Kihúzta magát és azt mondta:azért kutya hogy ugasson.és ez igy van,nem szabad a kutyát terror alatt tartani.
(#) zmol válasza illesoszkar hozzászólására (») Márc 8, 2012 /
 
Mondjuk ez nem tartozik kifejezetten ebbe a topicba, de mintha apám egyszer valami ragacsos lemezt használt volna patkány ellen azon az útvonalon, ahol közlekedtek őkelmék, és szépen egyenként beleragadt mind. (Meg egy fél macska is, tehát azt is ésszel kell kihelyezni...)
(#) Szikra91 hozzászólása Márc 20, 2012 /
 
Hello! Szeretnék érdeklődni, h milyen kutya riasztót lehetne csinálni mert a lakásom előtt sétáltatják a kutyát és örökké a kapu elé szarnak és gondolom biztos lehet valami ilyen 10 méteres hatótávolságú kis kutya riasztót építeni és szeretném ha 230 ról lehetne működtetni eőre is köszönöm, mert jó pár ötletet olvastam de még azt nem találtam meg, h melyik jött be valakinek! Köszi szépen
(#) zolika60 válasza Szikra91 hozzászólására (») Márc 20, 2012 /
 
Nekem az jönne be, hogy beszélnék a gazdájával. Nem tehet róla szerencsétlen jószág, hogy oda hordják. :no:
(#) Szikra91 válasza zolika60 hozzászólására (») Márc 20, 2012 /
 
Hát tudod vannak olyan emberek akikkel hiába beszél az ember viszont nem akarja azt se h Balhé legyen ezért gondolkozok vmi ultrahangos cuccban h legalább elhúzza a gazdit!
(#) Szikra91 válasza Szikra91 hozzászólására (») Márc 20, 2012 /
 
Szal? Kérhetek valakitől valami bevált kapcsolást esetleg nyáktervvel együtt? köszi
(#) zolika60 válasza Szikra91 hozzászólására (») Márc 21, 2012 1 /
 
Ha a kis fényképező ikonra kattintasz többet is találsz. Amit tegnap írtam ennek ellenére fenntartom. :yes:
(#) Szikra91 válasza zolika60 hozzászólására (») Márc 21, 2012 /
 
Ohh TE! Nagyon majer vagy köszi szépen eddig még fel se fedeztem! Köszi
(#) Szikra91 válasza Szikra91 hozzászólására (») Márc 21, 2012 /
 
Te építettél már valamelyiket amihez esetleg nyák terved is lenne?
(#) zolika60 válasza Szikra91 hozzászólására (») Márc 21, 2012 /
 
Gondolhatod, hogy én nem építek ilyesmit. Nem bonyolult kapcsolások ezek, megrajzolhatod egy kockás papírra tíz perc alatt. De univerzális NYÁK-on is elmegy.
(#) Szikra91 válasza zolika60 hozzászólására (») Márc 21, 2012 /
 
Értem értem köszike!
(#) Egan hozzászólása Dec 29, 2012 /
 
Üdv Mindenkinek!

Van egy ilyen piezo szirénám: ( http://www.conrad.hu/conrad.php?name=Products&pid=754021 ) ,
egy TC4069UBP tipusú ic dolgozik benne kb.3,5kHz-en.
Még kapcsolási rajzot is találtam: http://www.discovercircuits.com/DJ-Circuits/images/beeper4.jpg

A kérdésem az lenne: fel lehetne-e húzni a frekvenciáját arra a 23-25kHz-re ami a kutyusokat távol tartaná?

Érdemes lenne ezen agyalni, mert akkor néhány alkatrészcserével olcsón megvalósítható lenne egy dazzer szerű kutyariasztó.
Ez a sziréna a neten már 900Ft körüli áron is fellelhető!

Sajnos nem vágom ennyire az elektronikát, csak gondolatébresztőnek szántam, szerintem sok kvalifikált szaki van itt, aki egy jólirányzott potméterrel és némi kondicserével simán megoldja ezt a feladatot ))
(#) freechat hozzászólása Feb 24, 2013 /
 
Gondolom mindenki előtt ismert a probléma a macskák párzási időszaka és a "megjelölt" ablakok-ajtók + kétségbe esett háziasszonyok stb... Nálunk 6-8 kandúr járkál ilyenkor a lakásba pedig a szellőztetés alkalmával betörő bűz elviselhetetlen.
Az ablakokat sikerült megoldani egyszerűen akácfa ágakat raktunk a párkányokra azóta nincs probléma.

Az erkélyajtónkra keresek megoldást és szeretném, ha ez itt a fórumon meg is maradna hátha másoknak is kellhet.

Minden készen van csak egy olyan eszköz kellene ami egy kb 2-3kg-os macska súlyára reagál kb 1m x 20cm-es részen úgy, hogy egy embert is elbír. OSB lapból csináltam már egy akkora lapot.
Ja a macska lábai igen aprók.
A vezérlés jelenleg egy ATTiny45-ös végzi így akár analóg jelfeldolgozás is lehetséges.
A szerkezetet természetesen bentről ki lehet kapcsolni, ha ember megy ki, de az is elegáns megoldás lenne, ha ezt is érzékelné

Amúgy a szerkezet egyszerű:
Egy doboz van felszerelve az ajtó fölé amit jelenleg manuálisan lehet "bekapcsolni". A kapcsoló hatására egy szervó motor kinyitja egy kicsit a dobozt amiből kihullik pár kő. Ez ha eltalálja a macskát, ha nem bőven elég arra, hogy letegyen szándékáról, de komolyabb sérülést nem okoz neki.
Gondoltam a mozgásérzékelőre is, de annak nem olyan "koncentrált" az érzékelési tartománya és így hamar elfogyna a kő

Szóval erre az érzékelőre várnék ötletet, természetesen minél olcsóbb kivitelbe.
(#) kokozo válasza freechat hozzászólására (») Feb 24, 2013 /
 
Szia! Két optokapu nem lenne egyszerűbb? Egyik lent 10cm-re a talajtól a másik 1 méter felett. Ha a macsek jön csak az alsó kapcsol ekkor jöhet a kőzápor, ha pedig az ember mind a 2 kapcsolna, ekkor nem csinálna semmit. Persze figyelembe kell venni, hogy az ember lába előbb megszakítja az alsót és csak később a felsőt tehát tenni kell bele várakozást is (kivéve ha jó nagy a sörhas mert akkor nem kell )
A hozzászólás módosítva: Feb 24, 2013
(#) Syn7h37ic válasza freechat hozzászólására (») Feb 24, 2013 /
 
Ultrahang.
Kő...No comment.
Egyébként a legegyszerűbb egy infrasorompó.
Vagy veszel citromolajat a patikában, és a védendő területre locsolsz belőle. nálunk bevált.
Vagy veszel néhány cserép macskajajt. (Coleus canina Hybride) az is jó.
És, hogy az elektronikánál maradjunk, nedvességérzékelővel automata locsót is lehet rá építeni.
A hozzászólás módosítva: Feb 24, 2013
(#) freechat válasza kokozo hozzászólására (») Feb 24, 2013 /
 
Nekem is ez lett volna az első ötletem, de két okból elvetettem:
Sajnos eddig kb 10x próbáltam ilyesmit csinálni és egyszer sikerült csak tökéletesre. Hogy miért azt nem tudom, valahogy nem akart összejönni.
Az áramellátást csak elemről tudom megoldani és az optokapu "hamar" lemerítené az elemeket ezért is "döntötem" a mechanikus érzékelő mellett.
(#) freechat válasza Syn7h37ic hozzászólására (») Feb 24, 2013 /
 
Az összes interneten fellelhető citromfű-macskjaj stb...-t kipróbáltuk egyik sem vált be sajnos.
(Kő? Ez volt:
Elektromos megoldás
Kirakom az ablakba és jelölje meg ezt, ha meri.)
(#) Maxilali hozzászólása Máj 20, 2013 /
 
Üdv mindenkinek !
Segítséget szeretnék kérni kutya riasztót szeretnék készíteni, minél nagyobb hatótávolsággal.Kutya ugatás csendesíteni,szomszédban 5 kutya keseríti meg az életemet.A boltban vásároltak nem igazán váltak be,lehet hálózati is nem kell hordozhatónak lennie. Előre is köszönöm
(#) petitrial hozzászólása Júl 13, 2013 /
 
Ez a kapcsolás szerintetek életképes? link
(#) kaqkk válasza petitrial hozzászólására (») Júl 14, 2013 /
 
Az ic2 bekötése nem jó ! A 2-3 kivezetést fel kell cserélni akkor szerintem működni fog .
Következő: »»   17 / 23
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem