Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Labortápegység készítése
Kipróbáltam Az R2-vel párhuzamos kondit. Ennek a rajznak a pozíciószámaival, először 1µF-ot, majd 10µF-ot, és végül kétx10µF-ot próbáltam ki az R2-vel párhuzamosan. Az utóbbi vált be. Ezek nélkül a relék kapcsolási sebessége a mechanikus tehetetlenségüktől függ. Nem tudom ezt pontosan mérni, de a 0-ról maxra való 3 felkapcsolás ideje együtt kb. fél másodperc volt. Miután beraktam a 20µF-ot, akkor félről kb. 2 másodpercre nőtt a három kapcsolás együttes ideje. Sokszor kipróbáltam, Uki=80V-ról rövidrezárva, majd megszüntetve a rövidzárat. Egyből lekapcsol I.-fokozatba, majd szépen felkattog 2s alatt IV.-be. Ez nekem nem okoz semmilyen zavart.
Ezen kívül az R1-et is kisebbre cseréltem mint az ideálisan kiszámolt érték. Ugyanis nagyobb terhelésnél a 4700µF-os pufferen több feszültség esik, mint azt én eredetileg gondoltam. 3-4V-ra számítottam, de valójában max. áramon 6,8V-ot esik. Tehát R1 értékét úgy csökkentettem, hogy kb. 10V-al lejjebb kerüljön a max. feszültség kapcsolási küszöbszintje. Ez a két módosítás, párosítva a tranyós darlington áteresztőfokozattal -aminek időközben Proli007 javaslatára a meghajtó tranyóját kicseréltem IRF540 FET-re- minden rögtönzött teszten megfelelő eredményt adott. Azért kitaláltam egy gonosz mókát, amit nem tud megoldani a szerkezet. Két 24V/100W-os izzót sorba kötöttem, és ezzel terheltem a tápot. Vegyük észre,hogy névleges feszültségen ezen már nagyobb áram folyna, mint a táp maximuma. Nulláról növelve a feszültséget szépen elkezdenek felizzani az égők izzószálai. De aztán elérjük hamar azt a pontot (kb.35V körül, ciki de nem olvastam le), mikor váltani akar II.-ből III.-ba az előszabályzó. Meg is történik a váltás, de ez alatt lehül annyira az izzó, hogy már az ellenállása annyira lecsökken, hogy bevillan az áramgenerátoros üzem, amitől csökken a feszültség és visszaesik II.-be. Szépen villog az égő, és kapcsolgat az előszabályzó, pedig a mért áram nagyjából csak 2,2A-t mutat. Viszont ez a működés normális, hiszen a terhelés itt nem állandó, hanem erősen változik a hőmérséklettől függően, ami viszont a feszültségtől függ. Ugyanezt kipróbáltam külső labortápra kötött főfeszültséggel, ahol addig tudtam növelni a feszültséget, amíg az áram el nem érte a valós áramhatárt (3,5A). Ezek alapján jelenleg azt a tanulságot szűrtem le magamnak, hogy az esetek nagy részében remek kiegészítő lehet a relés előszabályzó, de előfordulhatnak olyan felhasználások is, amikor célszerűbb kikerülni ezt a fokozatot. Még nem gondoltam végig, de megpróbálom egyszerűen ki-be kapcsolhatóvá tenni (Proli007 segítségével) az előszabályzót. Ha akarom használom, ha akarom mintha ott se lenne.
Nagyon jó dolgot fejesztgettek, gratulálok hozzá!
Szia, én is gratulálok nagyon ügyes vagy.Fel teszed majd valamikor a tranyós végű, fet meghajtású rajzot is?Mert akkor azt megvárom...
Legegyszerűbben talán úgy kapcsolhatod ki az előszabályozót, hogyha 1-1 ellenállást kötsz pluszba a T1 és T2 bázisára, a másik végükre pedig egy két áramkörös kapcsoló 1-1 áramkörét. A kapcsoló másik két érintkezőjét pedig fel kell kötni a tápra. A két ellenállás értéke pár nagyságrenddel kisebb legyen mint R16 és R17.
A legelegánsabb két VAGY kapu lenne, de az plusz négy diódával járna. Szerk.: Még egyszerűbb, ha csak fogsz egy két áramkörös kapcsolót, melynek két áramkörét a T1 és T2 kollektor-emitter lábaira kötsz rá. Így csak egy kapcsoló kell, semmi más. Amúgy nem jelent gondot hogy a relék hullámzó egyenfeszültségről mennek?
Hello!
"A két ellenállás értéke pár nagyságrenddel kisebb legyen mint R16 és R17." Dehogy! Szoktam ezt az analóg módszert "VAGY" kapuként használni. Hiszen ha az IC kimenete alacsony szintű, akkor az ellenállás a bázis-emitterrel kapcsolódik párhuzamosan. Tehát a 0,6V-ot söntöli. A másik bázisellenállás, viszont a köze 6V-ból szolgáltatja az áramot. Vagyis majd tízszer nagyobb áramot ad, az az ellenálás, ami a tápot kapja. De ha már itt tartunk, akkor nem lenne egyszerűbb a tranyó kollektor-emitterét rövidre zárni? Az is VAGY kapcsolat.. De küldtem már Alkotónak ésszerűbb megoldást is.. üdv! proli007
Sziasztok!
Elkészült a legújabb tápom. /0-24V 0-2.5A/ Idézet: „nem jelent gondot hogy a relék hullámzó egyenfeszültségről mennek?” Az elején én is idegenkedtem tőle, de valójában csak a szokatlansága miatt, hiszen nem volt semmilyen ésszerű ellenérvem. Ez a megoldás hibátlan. Nincs hátránya, de van komoly előnye. A relé tekercs "induktív tehetlensége" bőven áthidalja a pozitív félhullámok közti "űrt". Semmilyen gondot nem tapasztaltam, sőt azóta már más helyen is alkalmaztam ezt a megközelítést. És az előnyt se felejtsük el, hiszen így a stabilizátort nem terheli a reléken folyó áram, ami sokkal több mint az egész egység fogyasztása.
Igen. A táprész már komplett, minden része ki van próbálva, és eddig nem volt semmilyen gond vele. Most már az előszabályzó is abszolút a finisben van.
Egyedül a hőérzékelővel küzdök még, mert szeretném ha lényegesen alacsonyabb hőfokon is beindulna ventillátor. Proli ebben abszolút partner, de még nem vagyunk a megoldásnál. Illetve talán ésszerű lenne megvárni, amíg a penltervet is megcsinálom hozzá, amire már van elképzelésem, de igazából a tényleges rajzolásnak még neki se fogtam (én már nem kapkodok, a hátra lévő napjaimat igyekszem kiélvezni).
Helló
Jól néz ki, grat! A kijelzőnek melyik kapcsolást használtad?
Köszi itt a teljes leírás.
Szia!
A kétoldalas nyák saját gyártmány?
Szia
Esetleg a beégetendő hex fájlt nem tennéd fel? Köszi
Mindenféleképpen megvárom köszönöm, annyira nem sürgős és az Alkotós paneltervek nagyszerűek úgyhogy megéri várni...
Köszi, de azt hittem, hogy a kijelző egy külön egység!
Jó kis tápnak tűnik, működik rendesen?
Igen saját gyártmány vasalásos technikával készítettem.
Elsőre indult még nem használtam de úgy néz ki, hogy jól fogja tenni a dolgát.
Még egy pár jobb kép a tápról.
Nagy ötlet a nyáklap doboznak. Én mindig azon akadok meg, hogy a műszer előlapját nem tudom szépen ki dolgozni. A nyákot viszont könnyű meg munkálni.
Jó Napot!
Egy kis segítséget szeretnék kérni, épülőben van egy Alkotó féle táp. ( a verziót mellékelem ). Nincsenek még benne az áteresztő tranyók, a 10k-s potméterek, azaz még élesztés formában áll jelenleg. A 4-es lábán megvan a 24V, de a 11-es lábán a -5V helyett csak -4,1V van, és ezügyben kérnék egy kis segítséget, hogy jó ez így, építhetem a tovább, vagy nem lesz ez így jó, oda mindenképpen kellene a -5V. ( az első kép a verzió, a 2. kép az a panelom jelenlegi állapota. ) Köszönöm előre is.
Sziasztok!
Szeretnék építeni egy labortápot nagyon megtetszett az Alkotó féle 2.7.1 kapcsolás. Felmerült bennem néhány kérdés. - Mi a különbség a 2.7.1 és 3.0.0 verziójú kapcsolás között? - 50V/5A -es labortápot szeretnék és azon gondolkozom, hogy az járható út-e ha 3 db 2n3055 helyet mondjuk 4-5 db raknék be? - Ezen a tápon mekkora Minimum áramkorlátot tudok beállítani? Köszönöm a válaszokat! Üdv!
Szia!
Nem emlékszem 3.0.0 verzióra, ha csak valamikor régen meg nem említettem valami ilyesmit. A legújabb verzió a 2.7.2-es, de tudtommal ehhez még Alkotó kolléga nem módosította a nyák tervét. A 4-5 db 2N3055 beépítése lehetséges, sőt kell is 5A kivehető áram eldisszipálásához. A mostani kapcsolás szerint elméletben a legkisebb beállítható áram 500uA. Ez viszont nagyban függ a műveleti erősítő minőségétől.
Az előbb a 30V 3A-es rajzot töltöttem fel.
Itt az 50V 5A-es.
Szia!
A -4.1V még elfogadható érték, viszont azért nem árt nagyobb. Ezért a zener munkaellenállás (R18) értékét csökkentsd 2,2k ohm-ra.
Üdvözletem!
Nem tudom, hogy jó megoldás e, de az R5 értékét cseréltem 1kohm-ra így felment a - feszültség 4,91V-ra, Múltkor mondta nekem, hogy az R5 értékét cseréljem 30kohm-ra így használhatom az 50V/5A-es tápot 24V/5A-es verzióban. Megépítettem így, és ezért mentem lejjebb R5-értékével. De akkor visszarakom oda a 30kohm-os ellenállást, és R18-at cserélem. Köszönöm szépen a segítséget
Visszaraktam R5 helyére a 30k-t és kicseréltem R18at 3,3k-ról 2,2k-ra, de ugyanúgy -4,1V van a 11-es lábon.
Maradhatna R5 1kohm? vagy ott mindenképpen kell a 30kohm?
A rajzon mintha 75ohm lenne az R5 értéke.
Igen, 75 ohm amúgy, én úgy szeretném megépíteni, hogy 24V-os trafóról 5 Amperes táp az összes alkatrész benne az 50V/5 amperesre van méretezve, és Proli kolléga mondta nekem, hogy cseréljem az R5-öt 30k ohm-ra. ( Proli válasza az átalakításra : (#941700) hozzászólásban )
|
Bejelentkezés
Hirdetés |