Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » DCF77 óra Nixie-csövekkel
Lapozás: OK   74 / 254
(#) janocsi válasza sooty hozzászólására (») Szept 19, 2010 /
 
Szia Sooty!
Ezt az órát azért építettem meg mert hatcsöves, Nixie kijelzős, és egyszerű felépítésű áramkörökből épül fel, ezért is esett erre a választásom. Itt lehet aztán ”tapasztalatot” gyűjteni az építkezés során, ami így is történt. Remélem nem ez lesz az utolsó (órám), még szeretnék nagyobb csövekkel, (Z566M, vagy Z568M) is készíteni ilyen típusú időmérőket, de fel szeretném használni a maradék (már kiválogatott) Z570M csöveimet is. Ezt most szép lassan befejezem, és a továbbfejlesztett programjaidat is ebben tesztelgetem. Nemsokára a DCF77 szinkront is kipróbálom hogyan működik. Annak örülök igazán, hogy a felmerülő problémákra itt maximálisan megkaptam minden segítséget, és igen sok hasznos információval lettem gazdagabb.
(#) sooty válasza vicsys hozzászólására (») Szept 20, 2010 /
 
Üdv! Megmértem a dc-dc konverter kimenő feszültségét, amely 214V-nak bizonyult, sajnos ezen a feszültségen a fet és a tekercs is eléggé melegszik, vissza kellett vennem a tápfeszt 185V-ra (ami még a kijelzés fényerejét nem befolyásolta döntően), így a melegedés megszűnt. Az anód előtétellenállása a képlet szerint ( (Uanód - Uégési)/(Ifolyamatos x 6)) ebben az esetben 4,5 mA névleges áramnál 1,6 kohm. Módosítom az ellenállásokat, és megnézem marad-e a megfelelő hőmérséklet a fetnél és az induktivitásnál. A 3 órámat összehangoltam, megnézem estére mit mutatnak a középső dcf-vezérlésűhöz képest. (fentről lefelé: Tom025, Mule 1.2, Mule1.3)

DSC01028.JPG
    
(#) janocsi válasza sooty hozzászólására (») Szept 20, 2010 /
 
Szia!
Néhány mérést szintén elvégeztem a csövek áram és feszültség viszonyaira. 22K Ohm van az anódokkal sorban, ezen esik 3.4V sötétben, ez 1,54mA, és 5.6V világosban, ahol 2.54mA folyik átlagosan egy-egy Nixie kijelzőn. (Ez minden paraméterben megfelel a Z570M beállításaihoz). Sötét, vagy szórt fényben 12V/100mA áramfelvételnél 182V a puffer, ekkor csak langyos a 2SK2043 plasztik tokozású lecserélt FET. Világos üzemmódban, DC12V/200mA-nél 197V lesz a puffer feszültsége, ekkor melegebb is a FET, majdnem forró az induktivitás. A dióda még lehet probléma, (”Plastic Fast Recover Rectifier” PR1507, 1000V/1.5A), azt is le fogom cserélni Schottky típusúra. Biztonsági okokból csak ráraktam a FET-re a korábbi hűtőt, így éjszaka is mehet az óra amíg tesztelgetem.
(#) Hp41C válasza janocsi hozzászólására (») Szept 20, 2010 /
 
Szia!

Shottky drága lesz 400 .. 1000 V-re, inkább "Ultra Fast" UF4007 típust ajánlanám: 75ns
(#) janocsi válasza Hp41C hozzászólására (») Szept 20, 2010 /
 
Szia!
Ilyenem van, csak sajna 200V-ra. Megnézem holnap a Modulban, köszönöm.
(#) mapityu hozzászólása Szept 20, 2010 /
 
Sziasztok!

Most voltam a csepeli Lidl-ben, még van a DCF modulos órából 6db (3 bontatlan, 3 bontott..)

olvastam, páran kerestétek..
(#) janocsi válasza janocsi hozzászólására (») Szept 20, 2010 /
 
Sziasztok!
Bekötöztem (a magam módján) az óra még hátralévő elemeit, glimm, LED-ek. Mivel nem találtam 6db egyforma kék LED-et, ez most hmm, zöld alávilágítással (12-15mcd) lett megoldva. Így néz ki:

bekot2.jpg
    
(#) sooty válasza janocsi hozzászólására (») Szept 20, 2010 /
 
Érdekes ez a zöld aláfestés ! Szép lett ! Próbálgattam a beállítást az új módszerrel (természetesen a 2. gombbal) Egész gyorsan be lehet vele állítani az időt... szerintem
(#) janocsi válasza sooty hozzászólására (») Szept 20, 2010 /
 
Szia!
Igazából tényleg csak érdekes ez a zöld, talán akkor lenne az igazi, ha RGB LED-eket raktam volna oda, de az sincs. Azért lecserélem ezeket hamarosan kékre. (Középen a Nixie csövek alatt jó nagy "pad"-ot hagytál, a fúratok után a maradék réz van kettéválasztva, és oda lettek beforraszva a LED-ek.) Most éjszak a DCF77 szinkronizálást is kipróbálomi. Sokkal jobb az újabb programmal a beállítási lehetőség, ez most profi módon működik.
(#) kisgeri válasza janocsi hozzászólására (») Szept 20, 2010 /
 
Ez nagyon szép lett, gratula! Külön tetszik, hogy nem a "standard" glimmeket használtad, hanem ezeket a formájúakat! Nagyon oda illenek!
(#) sooty válasza janocsi hozzászólására (») Szept 20, 2010 /
 
Most elég jól jön itt keleten a jel, 2-3 percen belül volt szinkronom. A csövek közepén annyi hely van, hogy az 5 és a 3mm-es led is elférjen. Hátránya, hogy emiatt sok átkötés van a kijelzős panelen, de nem kell felhajlítgatni a nixik nc. lábait. Nekem is tetszenek azok a glimmek... :yes:
(#) janocsi válasza sooty hozzászólására (») Szept 21, 2010 /
 
Szia!
Még nem sikerült jó DCF szinkront összehozni, később újra próbálom. Van egy Vicsys "Owerkill" DCF-es etalon órám is, azzal megyen a (Conr@dos modul) szinkron hibátlanul. Itt a Nixie csövek helyett, (akkor még nekem nem volt), 4db 7 szegmenses LED kijezőt raktam, azon vizsgálom a DCF-es modult, ha valami nem akar összejönni.
- Ma glimm ügyben kersetem fel egy régi barátomat, az sajnos nem volt, de kaptam tőle hat darab Nixie Z573M csövet használtan, van közöttük egy "új" is.

Z573M.jpg
    
(#) sooty válasza janocsi hozzászólására (») Szept 21, 2010 /
 
Ha az overkill megy, nagy probléma nem lehet, mert annak ugyanaz a dcf dekódoló szoftvere mint ennek az órának és a pic ugyanazon lábát használja bemenetként. A Hp41c féle kondikat és a táp ellenállását célszerű alkalmazni, a 10k-s felhúzó ellenállás, ami a conr*dos modulhoz kell bele van tervezve már a nyákon.Bővebben: Link Nekem most nem működik a conr*dos modul, mert a gyári órából kiberhelt modullal kísérleteztem és a másikról levettem a vezetéket, sajnos még mindíg nem tökéletes, most 3V-os jelet tudok róla szépen levenni, valamit elnézhettem a kapcsolásnál, mert meg kéne lennie az 5V-nak. Csak hajnalban már nem volt erőm újra átnézni.
(#) janocsi hozzászólása Szept 21, 2010 /
 
Szia!
Valószínű, hogy a nem árnyékolt kapcsolóüzemű táp miatt lehet ez a gond a DCF szinkronnal. A modul külön stab. tápról megy, benne vannak a szükséges tápszűrő alkatrészek a felszerelt dobozában. Meg fogom még próbálni a Mule 1.2 verzióval is, a program még megvan egy félretett PIC-ben. Ez annyira azért nem életbevágó dolog, legfeljebb a dátum miatt lehetne érdekes. Az idő pontos mérése így is rendben van nála. (Beraktam egy trimmerkondit, (3-27pF), az egyik 22pF kerámiával párhuzamosan, a másik kapacitás az oszcillátorban maradt 30pF.)
(#) sooty válasza janocsi hozzászólására (») Szept 21, 2010 /
 
Sajnos nálam most egyáltalán nincs vétel, a gyári óra sem talál semmit. Az 1.2-ben biztos, hogy jó dcf rész, mert azt már több mint egy éve használom, az új programmal is mennie kell, lényegi változtatás nem történt a dcf terén benne és úgy emlékszem már sikeresen teszteltem, mielőtt szétszedtem a konfigurációt és a másikkal kezdem foglalkozni. Ha megjön a jel, azonnal észre lehet venni, mert beírja a helyes dátumot.
(#) sooty válasza sooty hozzászólására (») Szept 21, 2010 /
 
Visszaraktam a vezetéket, ami elér az ablakig, meg is jött a menetrendszerű dcf szinkron (az 1.3-as beta verzióval). Azon gondolkoztam, hogy a maradék kimenetekre teszek egy ledet, amelyik megmutatja, hogy pl. 6 órán belül volt-e szinkron. Kérdés, hogy az Ra5/Mclr elvileg használható-e ilyen kimenetnek, vagy az Ra1-ről leveszem a szűrt dcf jel visszajelzését és helyette ezt az infót jelzem ki.
(#) Hp41C válasza sooty hozzászólására (») Szept 22, 2010 /
 
Szia!

A MCLR láb csak bemenet lehet, ha a MCLR funkciót letiltjuk...
(#) sooty válasza Hp41C hozzászólására (») Szept 22, 2010 /
 
Köszi szépen, akkor azt hiszem a 4028 maradék lábait fogom felhasználni a kijelzéshez ott van is bőven hely a nyákon.
(#) MrBrown hozzászólása Szept 22, 2010 /
 
Sziasztok,
tegnap este egy óra alatt összedugdostam a minitron óra tesztpaneljét. Valamiért élveztem minden egyes másodpercét (ez volna a a hobbi lényege? ). A program küzd még némi gyermekbetegséggel mint kriksz-kraksz a számok helyett, érzéketlen beállító gomb, mindenesetre beindult és az akksi meglepően jól bírja. Ha Hp41C megjavította a szegmenseket jöhet e pontosítás majd a dátum
(#) janocsi válasza sooty hozzászólására (») Szept 22, 2010 /
 
Szia!
A DCF jellel lehet valami gond, mert itt Egerben sem hajnalban, sem napközben nem volt értékelhető jel. Csak néha villant meg a kontroll LED, később már egyáltalán nem.
(#) CIROKL válasza janocsi hozzászólására (») Szept 22, 2010 /
 
Azzal nincs gond mert , igaz Egertől 80 kilométerre lakom de itt nálam szépen megy folyamatosan villog.
(#) janocsi válasza CIROKL hozzászólására (») Szept 22, 2010 /
 
Szia!
Lehet, hogy "haldoklik" a modul, mert egyre nehezebb kézben tartani a működését.
(#) kisgeri válasza MrBrown hozzászólására (») Szept 22, 2010 /
 
Jó lesz, kezd alakot ölteni! Kíváncsi leszek, milyen lesz készen!
(#) MrBrown válasza kisgeri hozzászólására (») Szept 22, 2010 /
 
... milyen lesz kézen
(#) janocsi válasza sooty hozzászólására (») Szept 22, 2010 /
 
Szia!
Még nem jött össze DCF77 szinkron, az (overkill) órával sem. Éjszaka ismét rajta hagyom bekapcsolva. Egyébként így néz ki teljesen sötétben. (A Power LED-et le kell majd szednem., ne zavarjon)
(#) sooty válasza janocsi hozzászólására (») Szept 22, 2010 /
 
A helyi körülmények biztos, hogy nagyon befolyásolják ezt a hosszúhullámú vételt. 17 órától volt vétel nálam, aztán villogott a led, de az óra nem tudott szinkronizálni, később 18 óra felé minden oké lett, be is szinkronizált (ki be kapcsolgattam, mert közben kellett a konnektor amiben volt) most megint még csak nem is villog a led. Élek a gyanuval, hogy nem véletlen, hogy a gyári órák (ilyen kicsi antennával)hajnali 3 óra felé akarnak szinkronizálni és nem csak az adóteljesítmény növelése miatt, hanem azért is mert napközben sokkal több a zavaró tényező és fölösleges kínozni a vevőt. Ha a beállíthatóság korrekt és esetleg még rtc is van az órában nem kell 3 percenként szinkronizálni még akkor sem, ha van vétel. :no:
(#) janocsi válasza sooty hozzászólására (») Szept 22, 2010 /
 
Ez bizony így van. A környezet erősen befolyásolja a vételt, és természetesen a hajnali idópont lenne szinkronizálásra itt is a tökéletesebb. Nem is izgat annyira a dolog, de legalább egyszer látni szeretném azt, amikor megvan a "pontos idő". (Direkt 10 percet előre tekertem).
(#) Gery78 válasza sooty hozzászólására (») Szept 22, 2010 /
 
Ki kellene próbálnunk azt a DCF vevőt amit István Bátyánk megépített, neki nagyon szép szinkron jelei vannak. Fel is tette mutatóba a szkóp ábrát. Egy jó AM antennával, és vevőegységgel biztosan jó lesz, hiszen még mindíg van néhány rádió állomás amely AM sávon sugároz, és jó a vétel.
(#) Gery78 válasza janocsi hozzászólására (») Szept 22, 2010 /
 
Szép lett!
(#) sooty válasza MrBrown hozzászólására (») Szept 22, 2010 /
 
A karóra kérdése engem is foglalkoztat, de én a zm1120-as nixiket néztem ki hozzá azok olyan kis édesek Valahogy így képzelem el...
Következő: »»   74 / 254
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem