Mindenek előtt azonban problémát jelentett, hogy a sasszinak az a része sem volt meg, amelyre gyárilag a csöveket erősítették, így azt is pótolni kellett. Nagy szerencsémre rendelkezésemre állt egy valamivel újabb (és működő!) D36, ahonnan le tudtam koppintani ennek a méreteit.

A sasszi pótoló elemei 1,5 mm-es aluminium táblából és profilokból készültek, amelyeket popszegeccsel és csavarokkal rögzítettem. Erre került az eredetihez hasonlóan a csöveknek otthont adó lemezdarab, amelyre végülis hét darab lyuk került, mert akkor még nem tudtam, hogy egy cső fölöslegessé válik. A kivágott, háromszög alakú rés a beépített hangszoró miatt szükséges.

Ennek a modellnek a másik sajátossága az, hogy a potenciométerek szintén egészen hátul vannak a sasszira fogva, és egy nagyon hosszú tengellyel vannak kivezetve az előlapra. Mivel ezek is hiányoztak, valami megoldást ki kellett találnom erre is. A helyi barkácsboltban találtam 6 mm-es külső átmérőjű vasrudat, amely pont akkora volt, mint az eredeti potik tengelye. Erre egy szintén 6 mm-es belső átmérőjű vascsövet nyitottam, amelynek a szabad felét épp egy keveset összeszorítva pont rá tud csúszni a potik recés tengelyére, úgy, hogy finoman megszoruljon.

Az elektronikai rész előtt a mozgó elemeket szerettem volna rendbe tenni, az elsődleges cél az volt, hogy a magnón a lejátszás, gyorspörgetés funkciók és ezeknek mindeféle tartozékai működjenek. Mindenek előtt egy alapos tisztításra volt szükség.

Annak különösen örültem, hogy a fejek beállításait nem piszkálták, minden állító csavaron ott volt még a gyári festékpötty. A fejeken látszik, hogy van már bennük kilométer bőven, de még bőségesen rendben lesznek ünnepnapi magnózásra.

A motorokat már csak kézzel is megforgatva érződött, hogy a csapágyaik igen csak el vannak fáradva és jó koszosak is, ezért elsőként ezeket cseréltem ki újakra. Ezeket elég egyszerű szétszedni, a tengelyen való biztosító gyűrű eltávolítása után a forgórész tengelyestől lehúzható, majd az álló részből finoman ki lehet kopogtatni a csapágyat. Az új csapágyat a perselybe préselve marad egy kis váll, amelyet nagyon finoman minden irányból megkopogtatva rögzítjük véglegesen az új alaktrészt. Ezek után minden mehet szépen vissza a helyére.

Második lépésként a különböző kapcsoló blokkok következtek, amelyeken, nem meglepő módon, mindenhol fekete oxidréteg volt. Ezeket egy nagyon finom smirglipapírral csíszoltam tisztára, majd újra összerakva őket, ellenőriztem, hogy minden kapcsoló teszi-e megfelelőképpen a dolgát. 

Miután ez is megvolt, jöhetett a motorok kondenzátorainak és a kisebb, 100 nF-os, kapcsolókkal párhuzamosított kondik bekötése. A motorok 2 és 3 μF-os, indításához szükséges fáziseltoló kondenzátorait szintén kicseréltem. Miután mindez a helyére került, jöhettett a nagyfeszültség a motorokra, valamit a 30 V a behúzotekercsekre, és láss csodát: vidáman felbúgott a capstan motor és a szalaghúzó motorok is jó irányba forogtak.

A kapcsolóblokkhoz tartozó alkatrészek a kapcsolók fölé kerültek egy forrlécre, ahogyan az eredetileg is volt.

Sajnos a nyomógörgő nagyon meg volt keményedve, ebből is kénytelen voltam egy újat szerezni. Meglehetősen jól esett, hogy az eladó egy kis csomag gumimacit is belecsempészett Az új és sokkal lágyabb görgő orvosolta  problémát.