Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Érdekességek
Angol tanulmányaim során mindig nagyon szerettem azokat a feladatokat, ahol mondatok voltak, amiből egynél több szó ki volt hagyva. A feladathoz tartozott meg egy szószedet. A szavakat a mondatokba kellett helyezni, mindet fel kellett használni és egy szót csak egyszer.
Vajon mire gondolt a kötő?.? Egyszerűen imádtam, főleg, ha volt olyan szó, aminek nem tudtam (pontosan) a jelentését / jelentéseit.
Szerencsére nem vagyunk egyformák: én meg rühelltem ezeket kitalálni, megtippelni. Én azért beszélek máshoz, hogy neki információt közöljek. Ha nem érti, akkor nekem változtatni kell a beszédemen, hogy megértse, különben nem lesz megfelelően átadva az információ, félreértés az végeredmény (vagy eleve feleslegesen beszélek ). Az ilyesmi kommunikációt inkább a nők kedvelik: ködösítenek, elejtett szavakat alkalmaznak, félrebeszélnek, a férfiak meg találják ki mit is akartak = mire is gondolt a költő ?
Egy ismerősöm fiatalként 10 éven át élt angol környezetben, ott érettségizett, perfekt angol. Itthon háromszor sem tudta letenni a felsőfokú nyelvvizsgát az ilyen rejtvények, rébuszok, mesterséges mondatok miatt, amin csodálkoztak a tanárok, mert beszédben perfekt volt. Azóta az utóbbi 30 évben számos angollal gond nélkül megértették egymást szóban és írásban is, sosem kellett a vizsgapapír hozzá - ahogy eddig nekem sem. Bödőcs Tibor: matekórán: mennyi az X? Honnan tudjam, azért jelöljük X-szel!
- Pistike, magad oldottad meg ezt a nehéz példát?
- Igen, tanárnő, két ismeretlennel.
Valószínűleg csak nekem újdonság, de ilyet még nem láttam!
A biztonsági övekben is ugyanezt a technikát alkalmazzák! Ha nincs megfelelő szögben, akkor reteszel. Itt meg egy kapcsolót nyom. Egyszerű, és nagyszerű megoldás!
Ma karbantartottam az ősrégi 550 VA-es toroidomat. Szénkefe beállítás, belső tisztítás és kenés. Gondoltam teszek, nem, szerelek az aljára egy ventilátort kényszerhűtésnek, mert hamar melegszik. Találtam itthon egy lapos ventilátort. A leágazásra kb. 20 V~, kötöttem előtétellenállással egy greatz-et. Nem megy. Szétszedem, megy. Összerakom nem megy. Mérek, semmi. Szétszedem. Mérek 6,7V és szépen pörög. Összerakom, nem megy. A sánta Murphy öreganyád! Apróra szedem, kibelezem. A vezetékek kihúzásakor majdnem megütött a guta. Alig tudtam elhajolni. Az egyik, kb, 20 CM-es vezeték, amit bontott MT kábelből műtöttem, kontakthibás volt. Egyenesen vezette az áramot, meghajlítva nem.
Azért volt értelme a dolognak. Mivel teljesen elfogyott az ólmos forrasztó ónom, egy kelet-kínai ólommentessel forrasztottam. Működött, de nem értem honnan a fenéből származik az a dzsuva amitől pár forrasztás után még csak meg sem olyan a cucc a hegyen, mert bevonat keletkezik rajta. Melegen kefélni a dróttal és megint jó pár forrasztásig. Ez nyáknál is így megy? A hozzászólás módosítva: Feb 26, 2021
Sargarigo hozzászólását toldanám még meg annyival, hogy folyadéktartályok, medencék stb. úszókapcsolóiban is gyakorlatilag pontosan ezt a mikrokapcsoló-golyó párosítást alkalmazzák.
Én azt nem ismerem, a helyi elektronikai üzletben kapható olcsó ónnal szoktam a hobbi szintű forrasztgatásaimat kivitelezni. Ennyi van rajta (a spulnin) feltűntetve:
Idézet: Erősen kétlem, hogy ez lenne a "legjobb" (the best), de nekem bevált. Volt korábban valami "kínai" ónom is, na, azzal szinte szenvedés volt bármit kivitelezni, annyira szutyok volt... „SUPER SOLDER WIRE Size: 60% Dia 1.0mm N.W. 100gr Lot: ____ THE BEST QUALITY SOLDER” Javasolom, hogy mielőtt valahova beépítesz valamit, sípold át multiméterrel, főleg ha az adott alkatrész bontásból származik.
Ólmos, vagy ólommentes volt az ón? Hány fokos volt a páka? Milyen folyasztószert használsz?
És mi az összetétele? Pont ez nem derült ki
Idézet: Csak azt lehet átsípolni, ami -általában- 30Ω alatt van. Így az alkatrészek 99%-a kiesik, ne dobd el mert jó lehet. „mielőtt valahova beépítesz valamit, sípold át multiméterrel,”
Az enyém is hasonló. Az eltérés 63%. (Csak kínai.)
A vezeték sípoltatásról. Egy húszcentis darabot levágok a tekercsről és kisípolom, nem igazán életszerű. Ha egyenes, illetve alig görbe jó, ha nem akkor nem jó. Nem elég a sípoltatás, mér gyürkészni is kellene. Kicsit tébolydás.
A spulniról sem. 63%, de mi és a többi?
Pillanat páka, 190...220V -al. Folyasztóm van. Szalmiákos cinkkloridos oldat. Agresszív. Gyanta, gyanta oldva meg valami zsír a H-tól. A trutymósodás mindnél megvan. A hegy kefélése használ, néhány forrasztásig. Hagyományos pákánál is fennál a helyzet, de azt nem kefélhetem, mert a hegy nem lesz hosszúéletű. Nyáknál vékony gyantaréteget használok.
HEStore-ban is kapható, SSW kódnéven, pl.: SSW 0,56/0,5. Merem ajánlani, tényleg nagyon jó.
Kegyeletből, valahol a padláson megtartottam a pillanatpákát. Az a trükkje, hogy rengeteg ón elpazarlásával lehet jól használni. Nyákot is lehet forrasztani, akár kvarcórát is, de a fűtőbetétre egy vékonyabb kiegészítőt kell tekerni.
Manapság egy rekesz sör áráért elérhető egy valamilyen szinten szabályozott forrasztóállomás.
Bocsi, nem fogy annyi ón, ha egy pici doboz hegedűgyantába nyomod időnként, és tisztán tartja a hegyet!
Azért kell a több ón, mert különben csak kis felületen érintkezik a pákahegy a felfűtendő felülettel. Utána meg el kell távolítani, hogy szebb legyen a forrasztás. De ez már kezd offtopik lenni. Zsombor "valami kínai", "szutyok" hozzászólása emelete meg a vérnyomásomat.
Stimmt!
Mindig azt szoktam mondani, hogy rendes munkához megfelelő szerszámra van szükség. Emellett némi tapasztalat: Nejem még régen kérdezte, hogy, ha Ő akarná megtanulni, hányadik forrasztás fog először rendesen sikerülni? Mondtam Neki, a 3-4 ezredik általában már rendesnek szokott tűnni...
Ez a lényeg, a tisztított fenyőgyanta (hegedűgyanta).
Forrasztás után a fenyőgyanta folyatószert nem fontos lemosni (ez a esetek 99%-ra igaz), nem vezet át és nem okoz korróziót. Nyolc évesen kaptam meg a második forrasztópákám, ami egy pillanatforrasztó volt. Elég jól megtanultam bánni vele, kis (sok) gyakorlattal szépen is lehet forrasztani vele, a nyomtatott áramkört sem égeti szét. Kellő gyakorlattal szerintem csak egy nagy hátránya van: gyorsan fogy a hegye, a réz jól oldódik a forrasztó ónban. Ennek csökkentésére gyártanak réz tartalmú forrasztó ónt. A hozzászólás módosítva: Feb 27, 2021
Amíg nem lesz meg a gyakorlat, addig azért rendesen megég a gyanta, és akkor már csúnya, le kell mosni.
Snassz, nem snassz, én inkább vennék (kezdőként) egy olcsó forrasztóállomást.
Ezzel teljesen egyettértek, jó ideje én is egy Weller WS51-et használok, minden tekintetben jobb.
SMD-t sem álom pillanatpákával forrasztani, még a nagyobbakat lehet, de a picikhez felejtős... Az olcsó, pl. Lid*-ös hőfokszabályozóst sem ajánlom, főleg a hegye nagyon vacak, de a válsztáshoz ott a forrasztópákás fórum, ahol kibeszélik, melyik milyen... Egyébként a pillanatforrasztó is hőfokszabályzós, beépített PWM-es szabályozó van benne, csak használni kell Érdekes, hogy a kapcsoló gyári bronz lemez kontaktusai mélyen átoxidálódtak kemény vöröses, jól szigetelő anyaggá. Gyakran kellet reszelni, picit odébb hajlítani, érintkezési poziciót változtatni. Ezt a hibát egy motorkerékpár gyújtás megszakítóból kitermelt wolfram-platina ötvözet (?) kontaktusok felforrasztásával orvosoltam. Idézet: „Az olcsó, pl. Lid*-ös hőfokszabályozóst sem ajánlom,” Cserébe a Tes*os Fahrenheit egészen jó szerintem 5000-ért. A hozzászólás módosítva: Feb 28, 2021
Azt nem tudom, hogy milyen az ón (ezeket nem ismerem), a mostanival normálisan lehet forrasztani, az előző volt vacak. Se gyantát, se folyatószert nem használok, sose volt nekem.
Korábban egy gyenge pisztolypákám volt, nagyobb hőelvezetésű panelból esélytelen volt alkatrészt bontani, valamint visszahűlt a hegye mire megigazítottam a következő alkatrészt. Viszont jelenleg egy ilyen 100W 230V páka van az eredeti tompa ceruza alakú hegyével, egy ilyen egyszerű univerzális tartóval. Jó páka ez, én szereltem a kábelére kapcsolót is, csupán arra kell figyelni, hogy nem kapcsolgat, a fűtőbetét lazán feltolja maga körül a fémet vörösre, ha az ember elfelejti lekapcsolni. A hozzászólás módosítva: Márc 5, 2021
Egy életképtelen világban élünk... Sok száz utas útja hiúsult meg, plusz gondolom óriási veszteség keletkezett a kiesett út, szállítás és a járulékos költségek miatt. Ha elindult volna szépen a vonat, a macsek nem ugrott volna le róla? Illetve én is szeretem az állatokat, de itt egy ilyen eset miatt óriási költségek keletkeztek, miközben kisgyermekeknek a jószándékú adományozóktól függhet az élete...beteg világ ez.
Vandálkodhatnak, randalírozhatnak emberek kedvükre és még nagyon rájuk sem lehet szólni...ehh..
A pisztolypákák pillanatpákák szoktak lenni, persze, hogy visszahűl, hiszen kapcsolgatni kell. Mégis piszok jól használhatóak a jobb fajták, pl. Lidokov. Mindennel meg kell tanulni bánni, nem hinném, hogy egy hőfokfüggő vezérlés nélküli tollpákával sikeresebb lehetsz.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |