Fórum témák
» Több friss téma |
Csak ismételni tudom magam. Zenner belinkelte az előfokozatot, ami nx100V -os váltót ad le a katódkövető katódján, igaz a hangszínkör után ez osztódik (a frekvenciától függően, hiszen épp ezért hangszín...). De itt már nx10V -os váltójel van jelen. A probléma az, hogy nagy impedancián áll elő, viszont szűrőt kis impedanciáról illik hajtani (katódkövető), majd naggyal terhelni. A rajzon az elektroncsöves végfokozat normál üzemben gyakolratilag a rácslehúzó ellenállásának megfelelő impedanciával (meg a hangerő poti stb) terheli a szűrőt, ezért nem kell közé még más fokozat. A katódkövető ide amúgy nem csak ezért kell, az előfokozat azt is torzításba viszi, gyakorlatilag ebben a felállásban az utolsó fokozat elég szimmetrikusan torzít, ami legalábbis a jelszinteket jelenti, sok hi-gain erősítő előfokozatában előfordul, klasszikusan a hangzás része. Másodsorban meg azért van, amit már leírtam. Ezt így nem kötheted rá egy nx10kOhm bemeneti impedanciájú félvezetős végerősítőre, mert beterhelsz a hangszín körnek, ami már nem nagy impedanciájú terhelést lát a kimenetén, hanem kicsit. Ez bődületes jelszintveszteséget okozna, ami maga nem lenne traglédia, hisz ez egy cél ,de sajnos a hangszín kör sem fog "ugyanúgy" viselkedni, máshogy kezd el szabályozni. Ezért javasoltam, hogy osszon vissza egy fesz osztóval, akár a feszültség osztó "alsó" tagja lehet is egy hangerő poti, a kettő soros ellenállása legyen szumma 1M körüli. Így az nX10V kimeneti jelet leredukálhatjuk max 10V kimeneti jelre a hangerő poti csúszkáján, szerintem ez lenne az ildomos. Én azt az ököl szabályt alkalmazom, hogy a hangerő poti meleg pontján a végfokozat max kivezérléséhez tartozó feszültség kb 10x -ese jelenjen meg maximum, így logaritmikus poti esetén kb közép állásban lesz maximális a kivezérlés. Ez azért fontos, mert ,ha pl nem torzítjuk be annyira az előfokozatot, vagy lágyabb torzításon zenélünk (feltisztítjuk a hangot torzítás mentesre, gitár hangerő poti lehúzás stb), akkor mivel nem olyan nagy a túlvezérlés, az előfokozat kimeneti jele is kisebb, így hogy megfelelő hangerőnk legyen, akkor feljebb tekerjük a hangerő potmétert. Magyarán van tartalékunk. Ha ez megvan, az egyik feltétel adott, leosztott jel, de ide megint csak nem köthetünk nx10k bemeneti impedanciájú végfokozatot, mert most meg az osztót terhelné be. Ezért kell ide egy követő erősítő, aminek a bemenete hatalmas impedanciás, így a feszültség osztót nem terheli be, kimenete viszont kis impedanciás, amit meg a végfokozat bemeneti impedanciája nem terhel be. Erre klasszikusan alkalmas a katód követő, source követő, emitter követő...és társai. A hangerő poti ennek kimenetén is elképzelhető, ekkor a hangszín kör után fix osztó telepítése ildomos( ha pl félvezetőt alkalmazunk oda, megint csak ne verje szét, elektroncső esetében nem kell). Kevered sajnos a szezont a fazonnal, olyan érzésem van, gőzöd nincs egy klasszikus értelemben vett gitár erősítőről. Ebben az esetben van bőven vezérlő jel ahhoz ,hogy egy klasszikus végfokot kihajtsunk, a félvezetős elé már nem kell semmi más feszültség erősítő eszköz. Ha csak egy végfok lenne katód követővel, akkor nem csoda, hogy "kisebb az erősítése, mint a klasszikusnak"...mivel a katód követő feszültség erősítése az egység alatt marad, áram erősítése viszont nagy, épp ezért alkalmas "impedancia transzformálására". Zs.
Én írtam a tranzformátoros verziót...... egyébként már elág sok erősítőt megépítettem és még nem volt panasz a hangjukról. Lehet te okosabb vagy de attól még nemkell elszálnod magadtól. Egyébként megnézném hogy miket épitettél. Csak kiváncsiságból.
A hozzászólás módosítva: Jún 27, 2013
Nem vagyok elszállva magamtól. A hozzászólásaid minősítenek. Ebben a topicban a képek között megtalálhatod a munkáimat, Mezei feliratú dolgok. Szép napot! Zs
Csöves fej, NOS EL34PP, tung-sol előcsövekkel. Saját ötlet alapján. Fej 1-2-3 kép.
Hozzá tartozó láda, 4db 12" -os Celestion Vintage30 hangszóróval. Össz érzékenység 100dB/W/m felett. ProTone logó Mesteremtől van, tiszteletből tettem fel! Fej+láda 1-2 kép. Hibrid fej, 2db tung-sol 12ax7 és lm3886 végfokozattal. Saját ötlet alapján. Hibrid 1-2 kép.
Teljesen félvezetős fej, saját ötlet alapján. Ffej 1-2-3-4 kép.
Ezek az utóbbi 2 év komolyabb munkái, sajnos a sok munkám mellett tavaly nem jutott rá elég idő, így véglegesen nem készült el semmi, félben kb 3 fej van. Most is készül egy félvezetős, kimenő transzformátorral, olyan koncepcióval ,amit még nem láttam máshol. Saját ötlet alapján...nálam ezt jelenti a saját ötlet, nem legózok, nem másolok ,igyekszek egyedit csinálni. Minden sasszé CNC-n készült, a sasszék porfestve vagy galvanizálva lettek. A transzformátorok -amennyiben kimenők - prémium minőségű Vaasner vason vannak, a hálózati egy fokkal alacsonyabb minőség, oda kár ilyen jó anyag. Természetesen mindenütt túlméretezve. A kis félvezetős pl 10-15W ot tud 16 ohmon. A transzformátor mérete magáért beszél szerintem. Az előlapok is CNC-n készültek gravírozással, majd így lettek felragasztva a sasszéra. Az alkatrészek minősége szerintem sehol nem kifogásolható, semmi újrahasznosítás vagy gányolás. Transzformátorokat Mesterem tekercselte minőségi munkával. Remélem kielégítettem a kíváncsiságod. Ha nem, van még a 11 évnyi termésből, csak lusta vagyok - meg szerintem nem is fogok - fotózni...Biztos amúgy azért olyan nagy az arcom ,mert megmagyaráztam fizikailag a dolgot, nem elégedtem meg annyival: "ha nem ráz meg ,akkor rá lehet kötni a végfokra" dologgal. Ha ez sértett, kérlek bocsáss meg nekem. De ,ha ettől el vagyok szállva magamtól, mert értek hozzá valamilyen minimális szinten, akkor legyen: el vagyok szállva magamtól! Erősáramú elektrotechnikus és villamosmérnök vagyok, minimális szinten szakma beli. A csatoló trafót is amúgy valaminek illene hajtania, mert Mohm primer impedanciát előállítani nem egyszerű dolog (tone stack után kénytelen nagy impedanciával terhelni a hangszín kört, hogy ne terheljen be neki - lásd feljebb). De ezt is biztos tudod és én vagyok megint elszállva magamtól...Tisztelettel: Mezei Zsolt A hozzászólás módosítva: Jún 27, 2013
Szép munkák.
Ha nekemis állna CNC a rendelkezésemre nem volna rossz de mivel nincs marad a saját kezű munka. Én inkább zenehalgatásra építek csöveseket.
Itt van pár kép
Csöves erősítőkel csak 1 éve foglalkozom.
a munkáimból egy kis kóstoló és bocsi a félreértésért.
Ennyi nagyszerű munka láttán a gyártó cégek helyében komolyan elkezdenék aggódni az elért pozició miatt.
Köszönöm szépen de ez csak megszállotság.
Bővebben: Link
Bővebben: Link Hibás link javítva. Kérlek használd a link gombot! A hozzászólás módosítva: Jún 28, 2013
Épített már valaki GU-50-el, vagy PCL84-el gitárerősítőt?
Az audiofilek mind a kettőt szeretik, illetve fikázzák, mert hogy a 300B mennyivel jobb. Mind a kétféle elektroncsövem van itthon. A GU-50-ben látok valami fantáziát PP-ben ~80 wattra kihajtva, a PCL84-el meg valami DI boxszerűséget tudok elképzelni, ami megadja a kihajtott erősítő torzítását. A szájharmonikásoknak elég nagy gond szokott lenni a gerjedés, ezért szokás erősítő nélkül, egy torzítópedálon keresztül (közkedvelt a Lone Wolf Harp Attack) rögtön a PA-ra csatlakozni. A GU-50-hez találtam pár rajzot, de egyik sem fogta meg a fantáziámat. Van valakinek valami használható kapcsolása ezekhez a csövekhez?
Sziasztok!
ZSozsóó, ha csökkentem az R4-3 -at és növelem a tápfeszt 12V-ra, meg kicserélem a tranzisztorokat BD139-140 -re, akkor növekszik a hangerő? Mert az lenne a célom. cigisdoboz
Szerintem a BD vel az lesz a baj, hogy nem tud elég meghajtó áramot adni neki a műveleti erősítő, meg épp a megnövekedett vezérlő áram miatt nagyobb feszültség esik épp az R3-R4- en ,szóval a korlátokon kb nem tudunk átlépni. Tervezhetünk egy korrektebb kapcsolást, ezt csak úgy összedobtam "gondolkozás nélkül hulladékból"! Mi kb az elképzelés? Terhelő impedancia, tápfeszültség, elvárt teljesítmény, tápfeszültség telep/dugasztáp/trafó, stb stb? Szolgáltatásban ugyanezt meg tudjuk oldani, csak kb körvonalzzuk először a dolgot! Szép napot! Zs.
Értem. Csak az piszkál, hogy az a hangszóró amivel egybeépítettem többre képes és csak egy gondolat volt, hogy hátha alkatrész cserével megoldható, hogy hangosabb legyen. Nem kell újat tervezni, nem akarok át/újat építeni. Köszi, hogy ötlet szinten is foglalkoztál a felvetéssel.
Sziasztok!
Még mindig a Bassmannel foglalatoskodom, de már nagyon a végén. Itt szerelgetés közben akadt meg a szemem a Presence poti (aminek a jelentőségét, még senki sem tudta nekem elmagyarázni) környékén, ami ugyebár a hangszórókra van kivezetve. Itt annyi a gondom, hogy az eredeti kapcsolás 4*8 ohmos hangszórókat használ sorba kötve, ami 2 ohm, én meg 1 darab 8 ohmos ládával szeretném járatni. Milyen gondokat okozhat, az a 10 volt eltérés, illetve hogyan lehetne legjobban megoldani? (Persze anélkül, hogy összeraknék egy 2 ohmos ládát)
Szia!
A jelenlétszűrő/szabályzó a középhangok tartományát szabályozza, azt a részt, ahol a hangszer eleve a legdinamikusabban, leghangosabban szól. Presence.
Köszi a magyarázatot! Sok angol fórumot olvastam, de ez világította meg eddig a legjobban. Ezzel a kisebb gond megoldódott, na de mit kéne állítanom ahhoz, hogy működjön 8 ohmos hangszóróval is?
Gyakorlatilag arról van szó, hogy vala a visszacsatolás. A visszacsatolás a kimenetről él, egy feszültség osztón keresztül a fázisfordítóra. A visszacsatolást frekvenciafüggően söntöli a presence szabályzó poti a kondenzátoron keresztül. A szabályzás frekvenciáját ezzel lehet variálni. Kisebb kondival magasabban szabályoz, nagyobbal mélyebbről indul a dolog. Ha a kondi teljesen rövidre zárja az osztó "alsó" tagját, akkor a mély hangok az ellenálláson mennek át, a magasabbak a kondin. Tehát a mélyekre érvényes lesz a visszacsatolás, míg növekvő frekvenciák felé már nem. Ez nem egyszerűen egy emelek , vágok dolog, a visszacsatolás is csökken vagy nő, így a torzítás is változik a magasabb frekvenciákon. Jellegzetes a dolog. Az előre mutató erősítés és a visszacsatolás mértéke az osztóval határozza meg az egész szabályzás határait. Ha az eredeti erősítő kimenete 2Ohmos, akkor nyilván azonos teljesítményhez kevesebb feszültségre van szükség, mint 8Ohmmal. Tehát a 8Ohmos ellenálláson ugyanakkora teljesítményhez 2x akkora csúcsfeszültségre van szükség, mint 2Ohmon, ha jól számolom. Tehát az előre mutató erősítés (fázis fordító erősítése, végpentódák erősítése, kimenő transzformátor feszültség "letranszformálása" a szekunderre) gyakorlatilag 2x-es. Így jobban vissza kell fogni, tehát ha az eredeti ellenállás 27k 2ohmra, akkor 8Ohmra gyakorlatilag a fele kell, tehát 12-13kOhm körül. Persze, csak ha jól értem. A Bassman végfoka eléggé vissza van fogva, ez látszik a visszacsatolásán is, eléggé ki van tisztítva, így max presence poti állásnál nagyon nagyon markáns lesz a közép-magas emelés/torzítás (nagy lesz a különbözet a nyílt hurok és a visszacsatolt erősítés között). És épp itt a "bökkenő", ez igen igen nagy minőségi követelményeket támaszt a kimenő irányába...! Zs.
Köszi a magyarázatot és a segítséget, nélküled soha nem lenne kész ez az erőlködő.
A nagy minőségi követelmény mit jelent?
Nagyon sok jelet csatol vissza az erősítő (kicsi a feszültség osztás a visszacsatoláson), hogy kitisztítsa a hangját, linearizálja. Többek között azért, mert a terhelés is ez az őrületes 2Ohm. Ehhez viszont az kell, hogy a kimenőtrafó a normál működési tartományán belül - mikor még nem szab határt a primer induktivitás és mágnesezés - , magyarán mikor nincs kihajtva, akkor igen- igen jó frekvencia átvitellel kell rendelkezzen. Hiszen a kimenetből csatol vissza, annak nem nagyon szabad torznak lennie. Egy szó mint száz, nagy primer induktivitás kell, kis szórt induktivitásokkal és kapacitásokkal a jó magas és mély átvitel érdekében. Ekkor fog rendesen működni a dolog. Pl.: ha van egy pár száz mV -nyi vezérlő jeled a fázisfordítón, az mondjuk, hogy minimális torzítással felerősítve megérkezik a pentódákra, ők áramváltozásban kiteszik a primerre, ami pedig a szekunderen megjelenik, innen bekerül a globális visszacsatolásba. Ha a kimeneten a jeled alap harmonikusa vagy felharmonikusa torzul, mert a kimenő átvitele "völgyeket" és "hegyeket" tartalmaz, akkor az eredeti jelhez képest eltérő jelalak érkezik a visszacsatoláson keresztül és ott már nem olyan hatékony a visszacsatolás. Egy tiszta erősítőnek nagy visszacsatolással elég jó kimenő dukál! Szép napot! Zs.
Újabb probléma lépett fel.
Tegnap készítettem a haveromnak egy fejhallgató erősítőt. Jól működött, de ma kipróbálta adapterrel, ami a szokásos tescos. Azóta nem működik. Kimértem az adaptert, 9 voltos állásban 14 voltot írt a voltmérő, szóval valószínűleg túlfeszültséget kapott. Elemmel nincs zaja, de adapterrel lehet hallani sistergést. A tranyók benne bc547 és bc 558. Mi mehetett ki benne?
Lehet, hogy semmi...nemrég jártam én is pórul, megszívatott egy kis állítható feszültségű adapter. Régebben találkoztam több félével, ahol pl a szekunder leágazásait kapcsolta a kis forgó kapcsoló. Szétszedtem, és meglepődtem, hogy 1 szekunder tekercs van és ezután egy kapcsoló üzemű konverter állítja elő az alacsonyabb feszültséget. Ha teleppel jó, akkor a kis erősítőnek nem lehet baja, én a tápra gyanakodnék. 9V helyett 14V meg semmiség...Attól nem feltétlen halálozik el, pláne nem úgy, hogy alacsonyabb feszültségről meg hirtelen megjavul! Zs.
Most elemről sem megy. A kondik nem mehettek ki, mert 25 és 50 voltosak.
Ha a polaritás megfelelő volt, akkor 14V -ról is kutya kötelessége lett volna mennie. Első körben ellenőrizni kéne a diódákat, tranzisztorokat. Más baja kb nem lehet szerintem! Zs.
Ok. Én is azokra gyanakodtam, még az áramkörben kimérve jók, de mindjárt kiszedem és kimérem.
Végeztem is. Gondoltam, hogy ne keljen rögtön forrasztgatni, kicseréltem a műveleti erősítőt, mert az foglalatban van, és már működik is.
Izgalmas dolog ez az elektronika! Arra nem gyanakodtam. Kíváncsi lennék amúgy, mi vezetett a tönkremenetelhez. Szép napot! Zs.
Én sem gyanakodtam rá, de ez volt a legegyszerűbb kicserélni.
Közben kiderült, hogy talán polaritás is fel lett cserélve. További szép napot! |
Bejelentkezés
Hirdetés |