Fórum témák
» Több friss téma |
- Ez a felület kizárólag, az elektronikában kezdők kérdéseinek van fenntartva és nem elfelejtve, hogy hobbielektronika a fórumunk!
- Ami tehát azt jelenti, hogy a nagymama bevásárlását nem itt beszéljük meg, ill. ez nem üzenőfal! - Kerülendő az olyan kérdés, amit egy másik meglévő (több mint 17000 van), témában kellene kitárgyalni! - És végül büntetés terhe mellett kerülendő az MSN és egyéb szleng, a magyar helyesírás mellőzése, beleértve a mondateleji nagybetűket is!
Megnéztem, az LM2917 nagyon szellemes megoldás.
Sziasztok!
Lenne egy kérdésem: 2 szekunderes trafó esetén a két szekunder minden tekintetben független egymástól? Gondolok itt elsősorban arra, hogy az egyik szekunderen, egy fogyasztó bekapcsolása miatt fellépő áramlökés hatással van-e a másik szekunderre.
Már készül a mutatott rajz nyákrajza Csak a 2. IC-nél kicsit bele gabalyodtam Majd holnap.
Rendben !
Sziasztok, ma egy bevásárló központban feltörték a kocsimat illetve fel se törték, mert nyitva maradt és nem zárt be, a kamera felvételen látszik egy pali valami szerkezettel a kezében a rendőr azt mondta hogy azzal a szerkezettel meg zavarta a kocsim és a távirányító között a kapcsolatot és ezért hiába nyomtam meg a gombot nem zárt be, szerencsére csak egy fél doboz cigit meg egy napszemüveget tudót elvinni a kérdésem az volna hogy ez hogyan lehetséges?
Nagyon egyszerű módszer is van erre, de nem szeretném megtanítani azoknak az autófeltörőknek, akik még nem tudják.
És arra kérem a hozzáértőket, ők se adjanak tippeket...
Sajna van ilyen készülék illetve akár a gsm készülékedet is meg tudja zavarni egy gyufásdoboz méretü kütyüvel. Én is már jártam hasonlo képpen ezért mindig zárás után ellenörzöm a kocsit söt akár kulcsal zárok és csak a nyitásra használok távot mert akkor nagyobb szükség lehet rá. Azért szerencséd volt a cigivel.
Hát igen, kicsit utána olvastam a történetnek ahogy néztem ezek a vackok 433MHz sugároznak, és gondolom én hogy ezen a sávon valamit sugároztak és ezért a kocsim azt a jelet vette és nem zárta be az ajtót jól sejtem?
Üdv.
Szeretném megkérdezni, hogy egy elkón a harmadik kivezetést hova kell kötni? Még csak két kivezetéses kondenzátort láttam eddig.Ez egy 3300mikróFarados kondi.
Valószínűleg rögzítési feladata van a harmadik lábnak. Pontos választ csak a pontos típus ismeretében tudok adni: megkeresem az adatlapot a http://www.nichicon.co.jp/english/products/index.html honlapján
A házon még irva van:nichicon, (M),85'C,3300mF, 63v.
Köszönöm a szivességedet!
Sajnos jolsejted. De pl a minap pont egy 433-as ugrokodos kapunyito rendszert telepitettem és ott is észrevettem hogy a közelben lévö kocsi épp hsznált riasztotávirányittoja bezavart. Ugyhogy ebböl tanulva vagy kell szerezni valami 2,4GHz-es rendszert, vagy jobban odafigyelni záráskor hogy valoban sikerült-e (legföképp fizikailag).
Még anyit hogy pl az egyik kolégának egy riasztos mobil átjelzö van és pl ö ugy használja hogy minden riasztásnál megcsörgeti a hozzá tartozo számot (még pénzbe se kerül)
Sziasztik
Nem tudom már hol feltenni ezt a kérdést hátha itt valaki tud segíteni, egy vibrációs búvárszivattyút szeretnék áttekercselni ugy hogy az birja egy kicsit tovább, hanyas drótból kellene és hány menetet rakjak rá már próbáltam megtekerni 0.8 körüli dróttal amiből 420 menet fért rá de nagyon melegszik és legalább 3 kilowattot vesz le, a tekerés iránya számit? vagyis a két tekercset egy irányba kel vagy mindegy. Előre is kösz mindenkinek. Laci!
Hello!
Sajnos ismét egy probléma lépett fel, a megoldásában szeretném a segítséged kérni: épp készültem volna beállítani a termosztátot, amikor arra lettem figyelmes, hogy a hőmérséklet trimmer állítása közben, a relé kikapcsolt állapotában időnként kapcsolgat az áramkör. A kapcsolgatások nem határozottak, hanem inkább prell jellegűek. Másik ami feltűnt, hogy az ilyen zavarok esetén a két, párhuzamosan egy tápra kapcsolt áramkör egymást is zavarja, a kapcsolások közben gyakran felvillan a másik kapcsolás ledje. Ennek megoldására megpróbálkoztam az áramkörök független táplálásával, egy két szekunderes trafóval. Mindkét áramkör saját szekundert, fesz.szabályzót és puffereket kapott, tehát gyakorlatilag függetlenek egymástól. Ennek ellenére a hiba továbbra is fennáll. Az egymás zavarása nagyrészt megszűnt, bár néha nagyon-nagyon halványan felvillan egy pillanatra a másik áramkör ledje is, ha az egyik kapcsol. Illetve nem tudom, hogy mennyire véletlen, de tegnap a kapcsolási határon lévő áramkör a hűtőszekrényem kompresszorának leállása pillanatában kapcsolt egyet. Véleményed szerint hol keressem a hibát? Műveleti erősítőt már cseréltem és trimmert is, bár nem a legszimpatikusabb 25 fordulatú helitrimmerek, a 60Ft-os fajtából (ugyanez Bourns márkával ~350Ft) A hozzászólás módosítva: Szept 5, 2012
Szevasztok! Szeretnék egy kis segítséget kérni. Mai nap elhatároztam, hogy megjavítom régi hifi egységemet. A lényeg, hogy egyszer birka létemre kölcsön adtam, és a hülye gyerekek rákötöttek valami gyenge hangfalat. A lényeg, hogy túlhajtották, és először letiltott, majd erőltették még és másodjára ki is kapcsolt. Azóta annyit tesz, hogy bekapcsolom, elkezdi magát leellenőrizni, majd ki is kapcsol azonnal amint kapcsolnia kéne a végfokot. Letöltöttem a szervíz könyvét, mert a hivatalos szakszervíz pofátlanul drága pár alkatrész cseréjére. Elkezdtem méricskélni a paneleken, és arra jutottam, hogy pl van egy kapcsolási szakasz ami szerintem lényeges. Na most javítsatok ki ha tévednék de úgy tudom az IC-knek nem szabad minden lábra értéket mutatniuk. Konkrétan szerintem végig érték van a dióda álláson a tda7468 összes lábán, és a 4560-nál is. Vagy rossz helyen keresgélek? Találtam még pár tranyót is, persze azokat is cserélem. De jó lenne újra feltámasztani. Vagy hogyan tudnám legpontosabban megállapítani, hogy halottak e az ic-k? Mondjuk azt se tudom pontosan merre keressem a lekorlátozó szakaszt. Vagy meg szabad osztani az ingyenesen letöltött service manualt hozzá? Hátha egy szaki jobban ért hozzá mint én hobbizós... Előre is köszi a segítséget!
A hozzászólás módosítva: Szept 5, 2012
Szerintem olcsobb lesz egy draga szerviz, mint hogy jaratlanul teljesen tonkreteszed az erositodet, es utana legfeljebb a kukaban lehet hasznalni tolteleknek. Valoszinu a vegfok adta meg magat, ez a rajz pedig a hangszinszabalyzot abrazolja.
Szia! Teljesen rossz az irány. Vilmosd kolléga tanácsát érdemes megfogadni. Azért, hogy ne maradj válasz nélkül, áruld el a készülék típusát, esetleg add meg a kapcsolási rajz elérési lehetőségét.
Philips FW-M567es gépről van szó, a tanyáról szedtem le a kapcsi rajzot, azóta tovább vánszorogtam a könyvben, és találtam érdekes pontokat, már kibontottam a végfok panelt. hál istennek a végfoknak semmi baja. Most találtam rajta két alkatrészt, amit egy korábbi szervíz alkalmával már cseréltek (akkor még garis volt a gép). Hátha megint azok mentek el nyaralni.
Rossz gombot nyomtam. Szokatlan ez az új felület. Na mindegy. Feltettem a saját tárhelyemre ideiglenesen a könyvet. Most az 53. oldalát bogózgatom. Annak a panelja van a kezemben.
Letölt A hozzászólás módosítva: Szept 5, 2012
Van ez a bdx53b tranyó, kiforrasztottam, és beletoltam a multimba, de csak 53-at mutat rá. Nem magasabbnak kéne lennie a mért értéknek?
A "tanyasi" PDF 54. oldalán van az STK IC-s végfok, és a védelmi áramkör. A jelölt feszültségértékeket leellenőrizheted. Ügyelj, ne okoz zárlatot a mérőcsúccsal!
Nem tudom lemérni, mert kikapcsolja magát még az ellenőrzési kör alatt, ez kb 1mp...
Esetleg ismersz olyat aki bevállalná ezt a gépet? Mert a szakszervíz tényleg horror, rossz helyen van ráadásul és csiga lassúak...
Sajnos nem ismerek, de hagyjuk nyitva ezt a kérdést, mert más még segíthet.
igaz. Most elkezdtem egyesével kiforrasztgatni a tranyókat és betolni a műszerbe... Hátha. De azért köszi.
Van az úgynevezett meleg ragasztó rúd, http://www.hestore.hu/termek_10030267.html
Ezt vissza lehet olvasztani? Valamit megragasztok vele, majd pár nap múlva melegítéssel fel lehet olvasztani? |
Bejelentkezés
Hirdetés |