Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Télen is korán kel a nap - Naphelyettesítő áramkör
Lapozás: OK   1 / 2
(#) balazswo hozzászólása Okt 16, 2008 /
 
Sziasztok!

Remélem, rajtam kívül más is van így. Ahogy egyre közeledik felénk Télapó, egyre korábban tör ránk a sötét és a 6 órakor a nyáron megszokott kellemes napsütés helyett csak a sötét, esetleg szürke köd köszönt ránk. Egyre csak azt érezzük ebben a nyomasztó őszi időben, hogy mennyire jó lenne még aludni, ahelyett, hogy a hideg, sötét szobában botorkásszunk a ruhásszekrényünkhöz, aztán a mosdóba (esetleg fordítva). Egyszerűen a szervezetem nem bír hozzászokni ehhez a sötét hajnalhoz, így hát úgy döntöttem, hogy becsapom magamat. Arra gondoltam, hogy építeni kellene egy kapcsolást, ami hajnalban szép lassan felkapcsolja a lámpát, mintha a nyári nap kelne fel és sütne be az ablakon. Talán így könnyebben fel tudok kelni. A problémáim csak ott kezdődnek, hogy jómagam gépészmérnök vagyok, akinek nem sok köze van az elektronikai konstruáláshoz (egyszer írtam 16F877-hez progit, ami működött is, de amúgy semmi). Annak reményében, hogy másnak is tetszik ez az ötlet, gondoltam, megkérdezlek titeket, hogy dobjunk össze valami ilyen áramkört. Talán még szabadalomesélyes is lehet. Minden hozzászólást szeretettel várok!
Üdv: Balázs
(#) XD válasza balazswo hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Üdv!
Szerintem nem kell ide semmilyen bonyolult elektronika,
mechanikusan is meg lehet oldani. Nekünk van egy olyan kapcsolónk, amit be kell dugni a konnektorba, van rajta egy tárcsa, ami forog, ezzel méri az időt, és vannak ilyen kis kapcsolók rajta, azzal lehet egy időpontnál be/ki kapcsolni az áramot a rajta lévő konnektornyíláson. Nem tudom mi a pontos neve... XD
Pl. mi ezzel szoktuk a kinti fenyőfa égőit be/ki kapcsolni.
Remélem érthető voltam...
És erre rá tudnál tenni egy reflektort vagy akármit...
(#) XD válasza balazswo hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Bár ez nem szép lassan kapcsolja fel... XD
Csak egy ötlet...
(#) balazswo válasza XD hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Hát én ennél finomabb megoldásra gondoltam. Meg hát had ártsam bele magam egy kicsit az elektronikába.
Elnézést kérek, az előbb kimaradt egy fontos részlet. A vezérlő szép lassan kezdené világosítani a lámpákat. Szóval, mintha ugyanakkor kelne a nap. Természetesen, állítható kellene lenni. Arra gondoltam, hogy egy mikrovezérlővel megcsinálnám (mert olyat már programoztam). Azt ki tudnám egészíteni még néhány kényelmi funkcióval, esetleg az egész lakásra kiterjedően alkalmaznám. Ehhez várnék valami segítséget!
Köszi!
(#) moltam válasza XD hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
A neve ha jóltudom mechanikus időkapcsoló.
(#) XD válasza balazswo hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Hát úgy nem nagyon tudok segíteni, én is most ismerkedem ezzel az elektronikával
(#) Szebence válasza balazswo hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Tegyük fel, hogy megépítetted ezt a kis kapcsolást...
Én azon gondolkodtam, hogyan akarod beszerelni a lakás összes lámpájába...
A villany óra után ugye nem teheted, mert az az egész lakás áramellátását korlátozná...
Utána meg akkor az összes lámpát rá kellene kötni, de annak a vezetélk meg a falban van... Hogy akarod megcsinálni?
(#) XD válasza moltam hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
(#) moltam válasza balazswo hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Azaz fokozatosan kellene A feszt növelni a lámpán.
Egy kondit szép lassan tölteni és rá egy fet et ami az izzót szabályozná?
(#) moltam válasza Szebence hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Egy tipp.A villanykapcsolót kiszedni és ott megvan a vezetéke a lámpának.
(#) balazswo válasza Szebence hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Szerencsére (inkább sajnos), nem túl nagy a lakás. Meg amúgyis csúnya, ráadásul hamarosan körbe kábelcsatornázom. Akkor meg már útba ejthetem a lámpa kapcsolókat, de ez részletkérdés. A probléma egyenlőre, hogy össze kéne hozni egy órát és egy mikrovezérlőt. A mikrovezérlő AD kimenetén szépen emelkedne a feszültség, az meg szép lassan kapcsolná valahogy a pilácsot. De hogyan tudassam a mikrovezérlővel, hogy mennyi az idő?
(#) moltam válasza XD hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Erre gondoltam én is csak ennek nem a 115v s változatára hanem a 230v osra.
(#) moltam válasza balazswo hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Vannak pic es óra hex ek azt valahogy lehetne módositani?Inkább pic ugyben nem szólok semmit nem akarok hülyeségeket irni.
(#) Szebence válasza moltam hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Ha így csinálná, akkor annyiszor megkellene csinálni a kapcsolást, ahány lámpát kapcsolni akar... 1 kapcsoló alól ugyanúgy nem tudja elvezetni a többihez...
(#) balazswo hozzászólása Okt 16, 2008 /
 
Még egyszer felteszem a kérdést: hogyan lehetne tudatni egy PIC-cel, hogy mennyi az idő? Erre kérnék valami okos embertől választ. Köszönöm!
(#) Sebi válasza balazswo hozzászólására (») Okt 16, 2008 / 4
 
Mellé teszel egy RTC (real-time clock) IC-t és attól veszed át az adatot. Rengeteg féle van: soros, IIC buszos,SPI, stb.
Amúgy Neked egy időfüggvényes triacos fényerőszabályzó kell, ilyen megjelent valamelyik RT-ben is, ehhez nem kell PIC: kap egy indítást és aztán lassan, adott idő alatt eléri a max fényerőt.
PIC-cel is megoldható természetesen: egy bemenetére rá kell vezetni a hálózati (leosztott) 50Hz-et szinkronizáláshoz és előállítani a triac-nak a gyújtóimpulzusokat - minden félperiódusban - amit egy optotriac-kal lehet a teljesítmény triac-ra vezetni (galvanikus elválasztás). Microchip oldalon van fényerőszab-ra mintaprogi is.
(#) balazswo válasza Sebi hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Áh, Te vagy az én emberem! Köszönöm a segítségedet! Az általad leírtak alapján próbálok boldogulni, de ha nem megy, ugye még kérhetem a segítségedet?
(#) moltam válasza balazswo hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Három záróérintkezővel Az első+ a második - a harmadik a h,m,s kiválasztó.Ezeket rákötni a pic valamelyik bemeneteire.Ehez kéne egy progi amihez hulye vagyok.
(#) moltam válasza balazswo hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Ha piceztek akkor itt egy béna kapcsolás ami ha a pic lába high en van akkor behuz a relé és az izzó folyamatosan fog fényesedni.
(#) moltam válasza moltam hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Csak hát ez nem váltóra van tervezve mert ott egyenirányitani kell.A kondi és az ellenálas értékének változtatásával lehet változtatni a teljes fényerő eléréséhez szukséges időt.Ja és a voltmérő nem kell oda
(#) Norberto válasza balazswo hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Idézet:
„A mikrovezérlő AD kimenetén szépen emelkedne a feszültség”


Csak hogy egy pillanatot beleszólhassak. Az AD, mint a nevében is benne van, analog-to-digital. Azaz a kimenet felé digitális. Azaz nem analóg, tehát nem folytonos. Magyarul az AD-kimenetről egy folyamatosan változó jelet kiszedni lehetetlen. Már csak az elv miatt sem.

Egyébként az alapötlet az nagyon jó, nagyon remélem, valami komolyabb is születik az elképzelésből. Ugyanis én is eszméletlen nehezen tudok felkelni
(#) balazswo válasza Norberto hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Elnézést kérek, DA átalakítóra gondoltam. Nem tudom biztosan, de azt hiszem, hogy a néhány PIC-en ilyen is van. Ha meg nem, akkor hát külön DA átalakító. Ha az mondjuk 8 bites, akkor az ugye 256 különböző szint. Ha pl. 1 óra alatt kel fel a nap, akkor kb. 14 másodpercenként emelkedne a jelszint. Így már szerintem elég kellemes világosodás várható. Erről mi a véleményetek?
(#) Kera_Will válasza balazswo hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Hello !

uCel sok féle képpen ... pl.: belső / külső órával.

1. belső :

saját maga teker 1 óraprogramrészletet amiből tudja hol jár az idő.

2. külső1 :

Léteznek úgynevezett RTC ic-k real time clockok.
Ezekből vmilyen protokol alapján kijön az adat .

3.külső2 :

Meglévő ébresztős órának az ébresztési kapcsoló jelét felhasználni.

4... stb ... több hírtelen nem jut eszembe .

előnyök/hátrányok :

belső előnyei:

csak program területbe és kis gondolkodásba kerül , de mivel programot kell írni ez csak mellékes mert kicsit több sort kell még hozzá rakni.


Hátrány : szünetmentesre kell megcsinálni a tápot , minden teljes újraindításkor(amikor olyan sokáig nem kap tápot hogy a szünetmentese is lehervadt) fel kell programozni a pontos időt.


Külső RTC előnyei:
Ezeknek belső akkumulátor is van gyárilag (x évig 5-10 bírják külső táp nélkül is) . Van ami kalendárium is egyszerűbbek csak órák.Nem kell beállítani csak lekérdezni .... esetleg induláskor de az adatlapjaik elárulnak mindent.
Mivel kalendáriuma isvan , akkor akár heti / napi programot adhatsz neki pl.: szombaton ne keljé fel korán


Hátrány:
Valamilyen protokol alapján kell a tartalmukat lekérdezni ezt fizikailag néhány port láb összekötésével lehet elérni a uC és az RTC IC között.

Ezenkívűl a protokolt lekell programozni és a kiértékelő algoritmust is. Mert ic küldi az egész időadatsort és ebből neked csak pl óra:perc kell de mp nap év stb nem ezt kikell válogatni .

kommunikáció lehet a uC és RTC közt : I^2C , soros párhuzamos . uC ezt jobb esetben HW-ből lekezeli mert vannak benne Soros / I^2C kapcsolatott támogató perifériái és kitüntetett protjai.


3.Külső2

Előny: Nem kell bonyolult progit íni protokollokkal se kell küzdeni .Csak 1 port lábat kell figyelni megszakításból hogy változott-e rajta az állapot.


Hátrány :

1 óra ébresztő funkcióját mint kontaktust kell úgy kialakítani , hogy a uC-t megfelelő H/L vezérlést kapjon. Ezt az ébresztő órát energiával kell ellátni , néha pontosítani ..stb ..stb .. de ezt a belső órát szoftvereset tekerő rendszernél is meg kell tenni.

Hááát hírtelen ennyit a lehetőségekről ...
folyt köv ....

(#) Kera_Will hozzászólása Okt 16, 2008 /
 
Látom megelőztek sokan

(#) Kera_Will válasza Sebi hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Az RT évkönyvben olyasmi néven keresgéld hogy akvárium világítás fokozatos bekapcsolása ...

Ez 1 teljes analógáramkör triakos vezérléssel ... fokozatos fényerő növekedéssel.

Erre pl.: mechanikus kapcso órát kötsz és kész.
(#) Kera_Will válasza balazswo hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Akár az is jó lesz DA-val ...

Csak a 0-5V jelet kell átalakítani ... itt volt 1 táviráynyítós fényerő szabályzós leírás a Cikkek/kapcsolások közt .

Bbatka fényerőszabályzója


Igaz kicsit másképp működik mint neked kellene de ötletnek hasznáható ... leginkább a fényerő szabályzási része !!! progi , hardver elemek ...stb

(#) balazswo válasza Kera_Will hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Hát jó, bevallom. Agymenést kaptam és kigondoltam, hogy milyen jó lesz, ha mikrovezérlem a lakást. Kitaláltam, hogy egy csomó kényelmi funkciót tudok beirni a PICbe. Ilyenek lennének, mint pl. ez a napsütés generátor, vagy éppen a fűtés szabályozása (nem titkolom, hogy ebbe is szeretnék belekotnyeleskedni). Egy vezérlő lenne az egész lakáshoz (ami nem túl nagy). Bár, ez inkább hosszabbtávú terv, egyelőre a napsütést kéne megvalósítani pic segítségével. Ebben segít valaki?
(#) proba válasza balazswo hozzászólására (») Okt 16, 2008 /
 
Első lépésként megmondod neki bekapcsoláskor azután beleprogramozol egy osztót ami óraként működik (2s ként órajel azután /30/60/24 ) vagy a bonyolultabb egy dcf vevővel vagy egy gps -szel kiegészíted.(esetleg pont délben indítod reseteled és ettől számoltatsz vele.Vagy digitális kapcsolóórával indítod és csak fényerőszabályzónak használod a picet.
AD helyett meg sokkal célszerűbb egy 50Hz bemenetet építeni ami minden nullátmenetnél ad egy inpulzust,vagy a kinégyszögesített 50 Hz-t ráviszed a picre (az a lényeg hogy a nullátmenetet detektáld és ezután a fényerő függvényében adott késleltetéssel egy tirisztort begyújtasz (fázishasítás)
(#) watt válasza balazswo hozzászólására (») Okt 17, 2008 /
 
A PIC is tudja "mennyi az idő", csak rá kell kötni a Timer0 oszci bemenetére egy 32,768KHz-es órakristály, majd megírni a megfelelő programot. Így a PIC lesz az óra. Az egyik PWM kimenetéről lehetne vezérelni, egy Opto triakot, ami vezérelne egy nagy triakot, ami az izzót fényerőszabályozná.
Ha van szilrádtestreléd, akkor azt minden macera nélkül használhatod erre, és még sokkal biztonságosabb is. Nem is kellene semmi más, csak a PIC(táp, kvarc stb.) és a szilárdtest relé. Persze ha kell kijelzés, akkor lehet bonyolítani...
Ebben én a program megírását látom a nehéznek, ha a feltett (honnan tudja a PIC-hogy mennyi az idő)kérdésed milyenségéből indulok ki.
Az érintésvédelmi dolgokra is nagyon oda kell figyelni!
(#) Lázár Péter hozzászólása Okt 17, 2008 /
 
Hy nem vagyok szakértő de alkonykapcsoló használatával (ami a kerti solar lámpákba is van) a bekapcsolás megoldható lenne. Csak annak kell egy adott fényerő. Azaz csak akkor kapcsolna fel, ha az utcai világítás le. Hamarabb nem, persze akkor még igazán aludni kéne És csak a fény fokozatosságát kéne megoldani
Következő: »»   1 / 2
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem