Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Segítség a javításban
Lapozás: OK   10 / 11
(#) proli007 válasza Doncso hozzászólására (») Aug 2, 2010 /
 
Hello!
Nem fog kifeküdni. Mert míg egy "normál" OPA kimenete feszültséggenerátor (tehát kis ellenállású, és az áramot a belső áramkorlát határolja), addig az OTA kimenete áramgenerátor jellegű (áramtükör), tehát nagy belső ellenállású. Itt a kimeneti áram maximumát, az Input Bias Current áram fogja meghatározni. (ezért szabályozzák pont azt. A bemenetek meg itt, csak az áram irányt "kapcsolgatják".)
üdv! proli007
(#) Doncso válasza proli007 hozzászólására (») Aug 2, 2010 /
 
Rendben, köszönöm.
(#) Doncso válasza proli007 hozzászólására (») Aug 3, 2010 /
 
Helló Proli. Na, végre már valami siker élményem született, sikerült nagynehezen elindítani a generátort, így két év után ez már valami. Elég sok elkötés, hiba volt, és még van is, például a freq adj poti teljesen fordítva működik és rosszul, ugyanis visszafelé növekszik a frekvencia, illetve a nullától elkezdem lassan felfelé tekerni magasabb frekvencia felé, és hirtelen növekszik majd lassan emelkedik, de ez nem gond, ezt majd már megoldom. A shottky hídnál a kapcsoló tranzisztor, amivel vezérelve van a töltés/kisütés, az egy BF199, hát ma jöttem rá , hogy teljesen más a lábkiosztása minr a többinek, pedig a rajzon középen van a bázis, ezen meg BEC a lábkiosztás, valószínű mert a kapcsolási rajz egy 100 éves BF199-re utal, de nem érdekes ez sem, végre ezt is megoldottam, vagyis kiderült, nem csoda, hogy eddig nem akart oszcillálni. Viszont a nagyobb bajom, hogy minden más potenciálon van, megpróbálom leírni mi a szituáció.
A töltőkondik után lévő FET source lába -1v és -9v-os feszültségen van, attól függően, hogy töltés vagy kisütésen van a kondi, viszont, ha a schmitt trigger tápját a -12v-tól emelem el egy 7905-el, akkor a földhöz képest 0 és -5v os tápon van, azaz nem nyitja a kaput, ha a földtől emelem el a tápját a -12v-hoz képest, akkor ugye -12 és -7 közé esik a táp, ekkor meg nyitva van a kapu, próbáltam "elemelni" egy 5k trimmerrel a tápfeszt a -12v tól, na ekkor valamelyest javult a helyzet, már 1-1,5MHz-es négyszöget sikerült elérni, de iszonyat csúnya volt, kisebb frekvencián, meg olyan volt mintha nem menne a szkóp triggere, azaz másfajta frekvenciájú jel is jelen lenne a kimeneten, vagyis a schmitt trigger kimenetén, ami megy a bázisra. Szerintem azért lehet, mert a FEt source lábán megjelenő -1 -9V között túl nagy a potenciál különbség, azaz 8v, a trigger bemenete meg az 5v-ot szereti, mi a véleményed erről?
Üdv. Doncso
(#) proli007 válasza Doncso hozzászólására (») Aug 3, 2010 /
 
Hello!
Az, hogy nem emlékszem, már miket írtam. De azt tudom, hogy elsőnek a Schmitt trigger ki-be komparálási szintjeit kellene tisztázni. Közben megnézni, hogy a töltőkondiban hogyan alakul a feszültség. Ezt legkönnyebben a Fet kiemelésével, és a komparátor Q2 bázisába beadott feszültséggel lehetne ellenőrizni. Aztán ha már ismertek a szükséges és rendelkezésre álló jelszintek, lehetne talán dönteni, hogyan tovább..

De amíg a CA3140/T304 áramgenerátor nem működik helyesen, nem szabad tovább menni. P108-al, manuális állásban lehet szépen szabályozni az áramot, ha a két OTA-t kiveszed, és a T304 kollektorát egy mA mérővel a GND-re kötöd. Ekkor a konverziós tényező M700 mérőpontra nézve, P306 középállásában Iki=Ube/(R317+P306) tehát 139uA/V
Tehát P108-at szabályozva, kb. 0..1,4mA lesz.
üdv! proli007
(#) Doncso válasza proli007 hozzászólására (») Aug 3, 2010 /
 
Szia, igen megvan az 1,4mA úgy ahogyan mondtad, azzal nincs gond, kiemeltem az OTA-kat és a bemenetünön megjelenik 0-1,4mA a -12V hoz képest. Annó így javasoltad. Ez rendben is van.De Q2 komparátor már nincs, mivel azt mondtad váltsam ki az egész CA3127-es mezőt egyetlen 74HC14-es hex inverteres schmitt triggerre. Így el is indul , lényegébe a fet kiemenetén háromszög jel látható, a schmitt trigger kimenetén négyszögjel, mindössze annyi a problémám vele, hogy nagyon szellemképes, vagy hogy mondjam neked, figyelj, egyszerűbb ha lerajzolom és készítek egy szkóp képet rendben?
Üdv és köszi, Doncso.
(#) proli007 válasza Doncso hozzászólására (») Aug 3, 2010 /
 
Hello!
Ja, akkor már értem. De ha jól emlékszem, a HC Vdd-t a GND-re, a Vss-t meg -5V-ra kellene kötni.
Akkor a Fet forrásának, kb. -1V..-4V között kellene változni. A Jfet Gate, ehhez képest negatívabb lenne.
De én úgy gondoltam, a HC bemenetét, kösd egyből a Fet Gate-jére (azaz a töltőkondira közvetlen). Így a Fet, csak az erősítő felé menne.
üdv! proli007
(#) Doncso válasza proli007 hozzászólására (») Aug 3, 2010 /
 
Jó, akkor megnézem így. Köszi.
(#) Michael777 hozzászólása Aug 3, 2010 /
 
Sziasztok
Belefuttotam egy erősitő kitt vásárlásába /a képen látható/ az első panelon egyhamar kinyirtam 12-fet-et,erre vásároltam 1 beforrasztott panelt amely müködött ugyan de a kimenő teljesitménye a gyári 70w-os erősitőét sem érte el ,persze addig kinoztam amig ez is elszált . A táp 800w trafó 25a dióda 47000 mikró.

Előre is köszi a hozzászolásokat, szép napot mindenkinek.

FET.JPG
    
(#) kadarist válasza Michael777 hozzászólására (») Aug 3, 2010 /
 
Szia!
Milyen hűtést alkalmaztál a FET-ek száméra? Lehet, hogy megsütötted őket.
(#) Michael777 válasza kadarist hozzászólására (») Aug 3, 2010 /
 
Szia nem is voltak langyosak sem 2 venti hűti
(#) kadarist válasza Michael777 hozzászólására (») Aug 3, 2010 /
 
Gondolom a tápfeszültség sem volt magas.
(#) Michael777 válasza kadarist hozzászólására (») Aug 3, 2010 /
 
75 V max 80 ir
(#) Doncso válasza proli007 hozzászólására (») Aug 3, 2010 /
 
Na, egész szép négyszöget húztam ki belőle, sajnos 1megánál már torzul kissé, de ezt majd finomítom, lényeg már megvan, 1 megáig szépen és stabilan oszcillál, kicsit most a munkám miatt megint eltszem, de már legalább a generátor, a sweep, a lin/log konverter és a végerősítő is életképes. Már csak a szinuszosító van hátra, és a négyszöget az erősítőköz illesztő DC offset fokozat van, illetve az egészet betömni a dobozába, mert most a sortüske ki ven vezetékelve, sajnos a helyén lehetetlen normálisan mérni, szerelni. Nagyon köszi az eddigieket is, végre már valami előrelépés van.
Üdv. doncso
(#) kadarist válasza Michael777 hozzászólására (») Aug 3, 2010 /
 
És a hangszórók sem voltak túl kis ellenállásúak.
(#) Michael777 válasza kadarist hozzászólására (») Aug 3, 2010 /
 
gyári 8 ohm
(#) kadarist válasza Michael777 hozzászólására (») Aug 3, 2010 /
 
Ez egy 400W-os erősítő. Hogyhogy 70W-ot sem adott le? Valami nagyon nem stimmel.
(#) Michael777 válasza kadarist hozzászólására (») Aug 3, 2010 /
 
nem értem a bolt azt mondta hogy bemért panel állitolag 2v a bemenő jel szerintem ennek még 10 is kellene ha a nyitoott bemenetet megfogom szétkellene vetni a hangfalat erre van egy enyhe brumm
(#) kadarist válasza Michael777 hozzászólására (») Aug 3, 2010 /
 
Rendes szimmetrikus tápról használod? +80V,test,-80V
(#) Michael777 válasza kadarist hozzászólására (») Aug 3, 2010 /
 
igen probáltam egy gyári + - 50 voltrol is arrol is ua.

ez a leirás volt még hozzá ,

fet2.JPG
    
(#) kadarist válasza Michael777 hozzászólására (») Aug 3, 2010 /
 
Esetleg még gerjedés is felléphetett. Oszcilloszkóppal kellene rátapintani a kimenetre. A leírás korrektnek tűnik.
(#) Michael777 válasza kadarist hozzászólására (») Aug 3, 2010 /
 
hát ez az ami hiányzik , a bolt szerint sok müködik belőle, holnap fölhivom őket.
Köszi
Kérnénk a nagybetűs mondatkezdésre odafigyelni!
Köszi.
szamóca
(#) proli007 válasza Doncso hozzászólására (») Aug 3, 2010 /
 
Hello!
Ugye, hogy működik a dolog.. Csiszolódott a tudásod, egyből el tudsz bánni vele..
1MHz-is szép tőle. Azt ne gondold, hogy ez egy HP vagy Rohde generátor. Ez csak egy "valami". De szerintem amatőr célokra bőven megfelel. Nem is fogod kihasználni.. (szerintem)
üdv! proli007
(#) Doncso válasza proli007 hozzászólására (») Aug 4, 2010 /
 
Persze, tudom én, nem is várok tőle olyan sokat, meghát van nekem egy másik gyári 5MHz-es generátorom, ezt azért szeretném megjavítani, mert egyrészt kihívás, sokat tanulok belőle, másrészt pedig, ahogyan mondod, hobbira, amatőrködni azért jó kis műszer, mert sokminden van egy dobozba, tripla táp, multiméter, hőmérő, generátor, freki és periódus időmérő, szóval nagyon jó volt annó az elképzelés, sajnos a kivitelezés már hagy maga után némi kivetnivalót, de azért nem rossz kis technika ez így. Az 1megát biztos nem fogom kihasználni, legalábbis egyenlőre, max 20kHz-ig, amikor erősítőket tesztelgetek, addig meg gyönyörű a négyszöge.
Üdv. Doncso
(#) Janaboy hozzászólása Okt 23, 2010 /
 
Sziasztok!

Nem tudom, hogy melyik a legjobb topic a célra, de kellene nekem egy kis segítség!
Adott egy adatgyűjtő terminál (Cipherlab CPT8001), amivel egy infrás-akkutöltős terminálban soros porttal lehet adatkommunikációt végezni. Nah most ez a dokkoló megfőtt, sajna nem kevés az ára és épp ezért ha van bármi megoldás otthoni javításra érdekelne..
Készítettem két képet róluk:
http://salsaritmo.hu/jana/cpt/aoldal.jpg
http://salsaritmo.hu/jana/cpt/boldal.jpg

Az adatgyűjtő akkumulátorát gond nélküli tölti, de az adatkapcsolat nem jön létre. Nézegettem a jobboldali chipnek ahogy jelöltem, elvileg 3.3V betáp kéne, de ha multival kimérem a betáp +5V-jával ad ki 5V-ot, tehát olyan mint negatívként működne a jobboldali második láb.

Nem tudom, hogy egyáltalán javítható-e otthon, de ha van bármi ötlet, szívesen fogadom!

Előre is köszi!
üdv
Janaboy
(#) huhuu hozzászólása Márc 23, 2011 /
 
Sziasztok!

Van egy BTA24 600BW triac megpróbáltam müszerrel megmérni, az A1 és G között mindkét irányba 61 ohmot mutatott a müszer. Szerintetek rossz ez a triac? Hogyan lehet a triakokat tesztelni?

Köszönöm a segítségeteket!
(#) kobold válasza huhuu hozzászólására (») Márc 23, 2011 /
 
Ez hasznos lehet: link.
(#) proli007 válasza huhuu hozzászólására (») Márc 24, 2011 /
 
Hello!
Talán ez is segíthet.
üdv! proli007
(#) Doncso hozzászólása Szept 4, 2011 /
 
Sziasztok, én azt szeretném kérdezni, hogy egy hordozható DVD nél, hogy tudom ellenőrizni, hogy miért nem működik a távirányítás? A távirányító működik, új elem van benne, és ellenőriztem mobil telefon kamerával, tehát ez működik, de a vevő résznek mi baja lehet? Azt esetleg hogy tudom ellenőrizni? Mi a működési elve? Három lábú infra vevő van benne, ha jól látom.
(#) kaqkk válasza Doncso hozzászólására (») Szept 4, 2011 /
 
Első lépésben cseréld ki az infra vevőt . Működési elv ?
amíg megkapja a 38khz-s infrafényt addíg gndre kapcsolja a kimenetét (tehát ha rávillogsz a távirányítóval akkor a kimeneten is négyszögjelet tudsz detektálni) Persze csak ha működik
(#) Doncso válasza kaqkk hozzászólására (») Szept 5, 2011 /
 
Köszi a választ, okosabb lettem! Annyit kérdeznék még, hogy szerinted az ilyen kínai vackokba nagyjából egyforma vevők szoktak lenni? Arra gondolok, hogy lábhelyesek e általában? Gondolom egy kaptafára készülnek valamennyire. Van itthon bontott DVD és video, kitermelném abbol, hátha.
Következő: »»   10 / 11
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem