A cső története:

A három elterjedt megjelenítési technológia a VFD, LCD és LED közül a VFD-t fejlesztették ki elsőnként. A korai kézi számologépekben használták. A LED kijelzők ebben a használatban kiszorították a Vákuum Fluoreszcens kijelzőket, mivel a nagyon kicsi LED-ek kevesebb energiát igényeltek, ezáltal meghosszabbították az akkumulátor élettartalmát. A későbbi LCD-k kiszorították az LED-eket, még alacsonyabb energiaigényt kínálva.

Az orosz IV-15 VFD cső nagyon hasonlít a DM160-hoz. A DM160, DM70, DM71 és az orosz IV-15 (mint egy VFD panel) használható triódaként. A DM160 tehát a legkisebb VFD és legkisebb trióda. Az IV-15 kissé eltérő alakú.

Az első VFD (Vaccuum Fluorescent Display) a Phillips egyetlen jelzésű DM160 volt 1959-ben. Könnyen meghajtható volt tranzisztorokkal, ezért számitógépes alkalmazásokra is szánták. Az 1967-es japán egy számjegyű, hétszegmenses kijelző anód szempontjából inkább a Phillips DM70 / DM71 varázsszemhez hasonlított, mivel a DM160 spirálhuzalos anóddal rendelkezett. A japán hétszegmenses VFD azt jelentette, hogy nem kellett szabadalmi jogdíjat fizetni az asztali számológép kijelzőért, ahogy az a Nixies vagy Panaplex neon számjegyek esetében történt. Az Egyesült Királyságban a Phillips terveket a Mullard készítette és forgalmaztra (A II. Világháború előtt is szinte teljes egészében a Phillips tulajdonában volt).

A vákuum fluoreszcens kijelző egy vákuumcsőből kifejlesztett

kijelző eszköz. Működési elve a következőképp alakul:

Egy elektronokat kibocsátó katódból áll (közvetlen fűtés), egy rácsból, mely felgyorsítja az elektronok áramlását, és egy üvegszubsztrátumból.

Az anód, a rács és az üvegburkolat elektródákkal és foszforral vannak nyomtatva. Amikor a rács pozitív feszültséget kap, az vonzani fogja a negatív töltésű elektronokat, amik így keresztül repülnek a rácshálón, hogy a szintén pozitív töltésű anódot elérjék. Ha a rács negatív feszültséget kap (a katódhoz képest), az tisztán taszítani fogja a szintén negatív elektronokat, így megakadályozza, hogy azok tovább jussanak az anódra. Minden anódba csapódó elektron, az anód felületére felvitt foszforeszkáló rétegnek köszönhetően, fénykibocsátást, felvillanást fog okozni.

A pozitív anódfeszültség vonzza a negatív elektronokat, amit a rács gyorsít. A becsapódó elektron hatására a szegmens világít. Ha az anód negatív feszültséget kap, ami taszítja az elektronokat, a foszforeszkáló rétegbe nem csapódnak elektronok, és így az sötét marad.

Az IV-12 volt az én választott csövem melynek csak két oka volt: nem volt szükség a decimális pontra, valamint ezt tartottam a legkönnyebben beszerezhetőnek. Angliából rendeltem eBay-en keresztül.

Ennek a csőnek a fűtése körülbelül 1,5 V (2 V környékén már rendesen izzik a fűtőszál, a meghibásodást elkerülve én körülbelül 1,3 V-ra állítottam a fűtés feszültségét.) A fűtés árama körülbelül 20 mA.

Rajzjele a következőképp alakul:

Az anód feszültsége maximum 30 V lehet, de már 12 V-ról is tökéletesen tud dolgozni. Mivel nem szerettem volna boost convertert alkalmazni, így 12 V-ot fogok kapcsolni a rácsra, valamint az anódokra a szegmensek meghajtásához.

A cső működésének a végére, az IV-12:

A következő oldalon fogom részletezni az óra kapcsolását.