Fórum témák
» Több friss téma |
Cikkek » IV-12 VFD Óra - Négy csővel IV-12 VFD Óra - Négy csővel
Szerző: tomcii, idő: Hé, 4:35, Olvasva: 163, Oldal olvasási idő: kb. 1 perc
Az előző cikkemhez hasonló IV-12 VFD csöves óra, négy kijelzőcsővel.
Ismét egy óra, ismét néhány kreatív őszi este. Ezúttal az előző órám tovább gondolása. Órából sohasem elég. Látványos cuccból még inkább nem elég. Ezért nekiálltam, és továbbfejlesztettem az előző órát. Mint ahogy a cikk elején említettem, az volt az első felvonás. Nos, már akkor sejtettem, hogy igenis, meg fogom lépni, és készítek egy négy csőből álló, teljes értékű órát is. Lakásdekor, vagy hasznos eszköz? Ezt döntse el mindenki, számomra mind a kettő. Igyekszem minél részletesebben leírni mindent, amit észrevettem az építés során, és persze azért is, hogy minél egyszerűbb legyen az utánépítés Nektek! Ebben a cikkemben nem fogom részletezni a már bemutatott IV-12 VFD csövet, mert azt már megtettem az előzőben. Inkább csak hivatkoznék rá, és rá is térnék a kapcsolás lényegi részére, valamint a programra és az eszköz működésére. Ahogyan az előző cikkemben is, itt is majd a cikk végén minden hozzá szükséges dokumentumot, forráskódot és alkatrészlistát (valamint a hestore.hu kosár kiexportált fájljait) közzé fogom tenni. Lehet egy kicsit felszalad majd sokak szemöldöke, de nem alkalmaztam multiplexelést a csöveknél, annál az apropónál fogva, hogy ki szerettem volna használni a választott IC-t teljes körűen. (ATMEGA32-16 PU) Bevezetőként ennyit szerettem volna megosztani. Lássuk a cső helyett mi is ez a DS3231, hogy ne maradjon el egy kis eszközről való leírás sem. A cikk még nem ért véget, lapozz! Értékeléshez bejelentkezés szükséges! |
Bejelentkezés
Hirdetés |