Ebben a cikksorozatban az elektronika "őskorába" kalauzolom el a Kedves olvasóimat. Pontosabban a 60-as évekbe, amikor már nem volt újdonság az elektromosság, az elektromos berendezések, viszont még csak a jómódúak engedhették meg maguknak, hogy komolyabb rádiójuk, netán televíziójuk lehessen. Számítógéppel pedig csak a kutatóintézetek rendelkeztek. Az űrkutatás gyerekcipőben járt, s az űrutazás csak ábránd volt. Mindennek útját állta maga a technika. Szó szerint, hisz nagy volt a mérete, az alkatrészek drágák, s nehezen beszerezhetők voltak és sok-sok elektromos energiát kívánt.

De ne szaladjunk ennyire előre. Alig pár évtizeddel korábban az elektromos áramot még csak világításra, ipari gépek meghajtására használták, illetve már működtek az egyszerű telefonkészülékek és -központok. Az első nagy elektrotechnikai robbanás az elektroncső feltalálásának köszönhető. 1883-ban Thomas Alva Edison fedezte fel, hogy az izzó fémszál elektronokat bocsát ki magából. Edison felfedezése alapján John Ambrose Flemming 1904-ben elkészíti az első elektroncsövet, ami egy dióda volt.

Az elektroncső térhódításainak eredményeképpen korszerűsödött a telefonközpont, megjelent a rádiózás, a katonaság hozzájutott a rádiólokátorhoz is, s a háztartásokba elkezdtek beköltözni a rádió és televízió készülékek. Most nézzük meg a diafilmet, amiből kiderül, hogy mi is az az elektroncső, hogyan épül fel, hogyan működik, s hogy milyen lehetőségeket is láttak benne 1960-ban. A diafilm némi alapismereteket is ad az elektromosságról, a rádió-vevőkészülék működéséről. Említést tesz a már létező, de teret még nem hódító tranzisztorról is, illetve számos, ma már a hétköznapunk részét képező (sőt, azóta már elavult) találmányokat is bemutat. Nem győzőm hangsúlyozni, hogy mindezek kb. 45 évvel ezelőttiek. A mai gyerekek már beleszülettek mindazokba, amiket a nagyszüleik a maguk kezükkel-eszükkel teremtettek meg.