Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Futópad
Szia, A dióda az kettős, a középső a közös, a ráírt áram, a kettő összértéke. Ha nincsen terhelés a kimeneten, akkor egyből letilt, mert figyeli. Én egy 100W-os izzót szoktam rárakni először próbaképp. A 200W-os az tökéletesen jól működik. Az incline/ billentő motoron, nincsen védő-elektronika. Legfeljebb egy visszacsatolás, hogy hol jár már, de ha jól látom a képet, a Tieden az sincsen. Ha a kimeneten megjelenik a feszültség, akkor zárlat már nem lehet. Először égővel, /hasonlóan kell működnie, mint a soros 200W-osnak./ Azt is berakhatod oda, legfeljebb felvillan, s letilt, mert nincsen sebesség jel. Ha ez jó, vissza teheted a motort. Látom, van rajta "speed" poti, "torque/nyomaték/" felirattal szokott szerepelni, de gondolom a szerepe ugyanaz. Azzal tudod a motort szinkronba hozni a vezérlővel, ha minden lépésnél "dadog", lelassul, akkor feljebb kell csavarni.
Nem kettős dióda csak rosszul írtam a tipusát holnap dolgozom leírom pontosan de megnéztem az adatlapját meg a bal és a középső lába gyárilag kívül egyben van kötve. tehát csak két lába van ahogy a rajzomon is látszik.
Az IGBT-t meg valami csak kinyírta. Akkor ha diódás IGBT az nem baj volt ? Mert eredetileg nem az van benne. A hozzászólás módosítva: Jan 25, 2016
Az nem baj, /sőt jó/a dióda, csak védi a D-S átmenetet a visszáramtól. Ha tudsz, csinálj pár képet még erről a részről.
Oks holnap készítek jó fotókat.
De akkor mi viheti még el az IGBT-t ?
Szia, Hát annak több oka is lehet.....Én ezeket szoktam berakni, az elfüstöltek helyett. Volt, hogy motor, ami nem kapott levegőt, mert olyan poros volt, amit földről beszívott, s menetzárlatos lett, / de a tieden minden OK-snak látszik. / Lehet pára lecsapódás, ezért le szoktam lakkozni, a javított panelokat, lehet egy bekapcsolási tranziens, vagy öregedés, gyártási selejtből szerelt kínai hulladék, ami jó lesz, ha kicserélgeted őket, pld welder inverter .... nehéz megmondani. De a füstnyomokat, égést, mindenképpen kapard, köszörüld ki a panelből!!! Töltsd fel körömlakkal pld. én azt használom. Volt, hogy úgy átégett, hogy 2komponensű ragasztóval voltam kénytelen befoldani a tátongó lyukat!
Megmértem közben a motort, 2HP/180V max:4600RPM
12V:0,26A, 20V:0,29A, 44V:0,40A sima DC -ről meghajtva. Összehasonlításnak, ma vissza kell vigyem a cuccost, úgy néz ki jó lett.
Csináltam a paneltól is meg ott van az egyik képen a dióda is látszik a száma az adatlapján nem dupla dióda
Szerintem itt valami más is elszállt mivel volt rendesen szikra a végtranzisztor körül lehet hogy a vezérlés is megmakkant mert különben akkor a diódás tranzisztor megvédte volna magát ezek szerint. Véletlen ilyen paneled nincs bontott ? A hozzászólás módosítva: Jan 26, 2016
A Dióda számát, most látom, ritka, de van ilyen. Ugyanabban a tokban, csak 1-et építenek be, így nem 30A, csak 15... Ilyen panellal még nem találkoztam, de részei hasonlítanak. Az U5 típusát írd le légy-szíves, mert talán az az IGBT drivere, csak elég homályos a kép, nem látom.
Én ahhoz a motorhoz 30A-es dupla diódát, + amit már írtam 60A/600V-os IGBT -t raknék be. A D-S között kicsit megviselt, de szerintem javítható ez a panel, persze ha a ucontroller nem sérült. A dióda két lába között is látom a feketedést, az is mindent ki kell takarítani, mert nagy fesz alatt a kormos részek képesek áthúzni, amit egy DVM-el nem tudsz kimérni. Sajnos ezek a panelek képernyő specifikusak, a bal oldalon látom a nagy kondi mellett a 2 optocsatolót, azon keresztül kommunikál a kijelzőben lévő ucontrollerrel, ami a kápet varázsolja, illetve a bill parancsokat küldi az RX-TX vonalon lentre. Ez az állapot, már az új IGBT beépítése után történt? Kiverte azt is?
Üdv!
Ma leírom mik vannak a meghajtóban mert gyanús hiogy a gate felől tette tönkre a 60n65-öt amit az eredeti helyett építettem be. A nagy kondi mellett az két dióda D17 éps D12 már ha a legnagyobb puffer kondenzátorra gondoltál.
Szia, Szerintem az U5 / talán, nagyon homályos, vagy rossz a szemem/ a meghajtója a FET/IGBT-nek, Ezeket a dióda pozíciókat, megint nem látom a rajzon... A felső, talán a D-S k0y0tt van, talán D13??? Ott, 18-20V körüli Zenernek kellene lennie, az alatta lévőt. végkép nem látom, hogy hova csatlakozik. Próbáld meg a jelülést leolvasni róluk, meg a 8 lábúról, hátha okosabbak leszünk....A pozíció számról fogalmam sincsen, hogy milyen alkatrész lehet. mert életemben nem láttam ilyet, csak van halvány sejtésem, hogyan kellene működnie.
Sziasztok!
Kaptam egy futógépet, mert tönkrement a vezérlése a gazdájánál. Meg szeretném javítani, és ehhez kérek segítséget. A kijelző működik, lehet állítgatni az értékeket, váltani programokat, kivéve a sebesség fel, le nem reagál, és a start gomb sem. Gondolom valami letilt. Használat közben szikrák csaptak ki a burkolat alól, a vezérlésből, ami a futószalag előtt helyezkedik el. Szétbontás után a vezérlésen egy kondenzátort találtam szétnyílva, ami a dőlésszög változtató motor reléjének a záró érintkezőjével párhuzamosan van kötve. Semmi más nyom, égés nem látszik. Pár dolgot megnéztem. A motorok jók, a nagy Graetz-hídon diódákat mértem, az alapján jó, két kicsi szintén ugyanígy. A panelen a jobb oldali motor csatlakozótól balra van két ellenállás, RT1,2 azok sem szakadtak. Fölötte D3 kimérve. Pár alap dolgot le tudtam ellenőrizni, de nem jutok tovább rajz, vagy egyéb ötletek nélkül. Ráadásul külföldön vagyok, és a egy szoba asztalon egy multiméter áll rendelkezésemre kb. Szóval se műhely, se egyéb műszer. A vezérlés KING-I 900177. Rákerestem neten, de rajzot nem találtam. Az is segítene, ha valaki leírná a működését nagy vonalakban, ha tudja. A dőlés szögét állító motor 230V-os, két irányú. A másik a futószalaghoz egy 185V-os motor, és a Graetz egyenirányított feszültségét kapja(kapná) a két feten keresztül. üdv,hegusp
A vezérlésen van egy rózsaszínű, epoxigyantába öntött kis panel is. Vajon az mi lehet?
A hozzászólás módosítva: Máj 17, 2016
Szia
Az a bal oldali a magasság állító motor csatlakozója? Az egy 230-as asszinkron motor? Melyik kondenzátor van szétnyílva? Üdv
Szia, Az maga a PWM. Igen a baloldali 3-as csati az incline motorra megy, ha a középponthoz képest az egyik, majd a másik végére kötsz 220-at el kell indulnia a motornak fel és le.
Rajzot ne is keress, hiábavaló.. A 185Vos motor az DC és a barna panel vezérli. A bal oldali 2 nagyfejű FET, vagy IGBT, jobbra egy 2-ős dióda, ami a motorral párhuzamosan van kötve. A trafóból 2 sec tekercs jön ki az alsó fele a kijelző-résznek ad tápot, a felső a vez panelnak. A kijelzőknek elég lenne a 8V, de úgy látom, hogy a 2 relé is onnan kap vezérlést, így annak a függvénye. A felső általában 12-15 V-ot ad, az aktiválja a nagy főrelét, majd leosztják 5V-ra az elektronikának. A két rész galvanikusan el van választva, jelen esetben 1 db opto-csatolóval, így csak a kijelző küld parancsokat az elektronikának, visszajelzés, sem sebesség jeladó nincsen. Jobb oldalon a 2 trimmer a speed és torque. Érdekes lehet, hogy a kontroll ledek világítanak-e? A főrelé meghúz? Ill az alsó 8 lábú típusa.
Igen az az a motor, és vele egy vonalban van egy barna kondi, alatta egy 125ohmos ellenállás, és megint egy barna kondi. Az alsó kondi szállt el. Mindkét kondi a relé érintkezőkkel van párhuzamosan kötve. Az a 125 ohmos ellenállás pedig RTH2, ami sorba van kötve a motor közös szálával. Kondik 104K, alatta 400JS.
A két nagy az FET. Lehet mérni valahogy multiméterrel? Egy érzékelő van a szalag tengelyénél a tárcsa mellett. Az lehet a sebesség adó? És a panelen van egy érintkező a potik alatt, ami üres. Arra gondoltam, hogy nem-e levett valamit a tulaj. Vagy az üres alapból?J5 a felirat. És ellenállásokon, kondin át megy be a 8 lábú IC-be. Azon pedig egy matricán 225 van, alatta pedig az IC száma 12C508A, alatta 04/P3HB. Amit feltöltöttem, az a kép netről való, de ugyanaz a panel. A reléhangot, meg a ledeket holnapra megírom. A torque mit jelent itt? Erőt?
A hozzászólás módosítva: Máj 18, 2016
Ha az egy 2 irányba forgó asszinkronmotor akkor az a kondi egy üzemi kondi, viszont amit látok, hogy túl sok itt az ismeretlen és nem akarlak megsérteni, de a szaktudás se nagyon van meg, nagyon sok olyan áramkör van amihez nincs leírás, az ilyenek javítását ráérzéssel lépésről lépésre több év tapasztalatával lehet.
Lehet, hogy az alapokat tudod, de nem biztos, hogy egy ilyennel kéne kezdeni mert pl az a 12C508A ic egy gyárilag feltöltött programú PIC, ami boltba pár száz forint, de ha elszáll akkor az fw nélkül ez az egész masina egy k*va drága levélnehezék (tudom, mert találkoztam ilyennel) szóval ha rám hallgatsz addig vidd el szakemberhez amíg nem késő, mert egyébként komoly masinára saccolom, vagy legalább vedd ki a pic-t amíg kísérletezel vele. Üdv
Nem asszinkron motor van benne. Többnyire egyenáramú soros motor, PWM -el, fázishasítással szabályozva. Erős, nagy indító nyomatékkal, könnyű szabályozni.
A hozzászólás módosítva: Máj 18, 2016
Akkor olvasd el az előzményeket, ez nem a szíjhajtásnak a motorja, hanem a magasságállítóé.
Üdv
Először a tápokat kellene megmérni, ha a FET-en zárlatot nem mérsz, akkor valószínű jó. Ha arra kerül sor, majd leírom hogyan lehet megmérni. Ilyen panellal még nem találkoztam, de egyszerűségét nézve, nem sok mindent lehet a konzolon állítani. A 12c508 túl egyszerű ahhoz, hogy az egész gépet vezérelje, valószínű, csak az adott gép paramétereit tárolják benne. Igen a torque a nyomatékot jelenti, azzal hangolják össze a panelt, a DC motorral.
Valószínű, a kondi zárlatakor keletkezett áramlökés végigsepert, s valamit még leszúrt. Először zárlatot, és a tápokat kell ellenőrizni, ha ezek megvannak, /vagyis zárlat nincs, tápok rendben/, akkor lehet tovább menni. Mellékelek egy képet, amin az oroszok "feltörték" az 508-at, ha a bal felső sarokban lévő kis-kockát világítják csak meg, akkor kitörlődik belőle az írásakor beállított másolásvédelem.
Nem neked kéne elolvasnod, amit Chipmunk írt?
Idézet: „Igen a baloldali 3-as csati az incline motorra megy, ha a középponthoz képest az egyik, majd a másik végére kötsz 220-at el kell indulnia a motornak fel és le. Rajzot ne is keress, hiábavaló.. A 185Vos motor az DC és a barna panel vezérli.”
Szia! Szerintem nem olvastad végig, hogy mit írtam. Külföldön vagyok, és csak multi van kéznél. A szaktudásommal csak ne foglalkozz, ITT nem az a dolgod . Egyébként 20 éve műszerész vagyok. "Nem ilyennel" akarok kezdeni, hanem kaptam egy gépet, amihez nincs rutinom, de ki nem dobnám, mielőtt nem futnék pár kört vele. Egyébként is más irányba szakosodtam. Ezt csak a te "kedvedért" írom. Gondolom te kidobnád, ahelyett, hogy megkérdeznél másokat. Úgy tudom, ez az oldal pont segítség nyújtásra van. Kösz, hogy megtiszteltél. üdv, hegusp
Nagyjából ugyanezt mondtam, nem tudom mi a külömbség az incline és az asszinkron motor között, de lehet, hogy ez itt nem is lényeg.
Találtam egy videjót roóla Bővebben: Link
Jól félreértettél, a rozsdás szöget nem dobom ki, nem tudom, túl tudunk ezen lépni?
Én próbálok segíteni, de így marha nehéz, mint írtam túl sok az ismeretlen. Üdv
Sziasztok! Nos, amit megmértem, megnéztem eddig... a 8 lábúhoz közelebbi stab IC 7805. A mellette lévő Graetz tápja felmegy a kijelzőkhöz, és onnan jönne vissza a stab IC-hez, de nem jön. Ezért szét kell bontanom azt is belenézni. Ez az 5V táplálná a 8 lábút is. A ledek közül egy zöld világít csak, ha áram alá helyezem a gépet. Szimpla betáp led, a másik stab IC kimenetén, ami 12V-os, és meg is van a feszültség. A fetek nem zárlatosak. A kettős dióda is rendben van. A piros led alá S-Down van írva. Az lekapcsolást jelent elvileg.A másik zöld led mellett Active felirat van,gondolom előbb az 5V-ot kell visszaállítani, aztán meglátjuk, mi lesz a leddel. De szerintem a szalag működését jelzi.Ha áram alá helyezem a panelt, a középső nagy relé behúz. A kijelzőn nem reagál a lefelé állító gomb, a prg, és a start sem. De még nem néztem bele, csak írom, hogy több legyen az infó. Amit mérni lehet a panelen, azt megmértem. Van egy 4 lábú IC is, az Cosmo 1010 817 E01 C. Gondolom az az optocsatoló. Még nem mértem rá. üdv, hegusp
A hozzászólás módosítva: Máj 20, 2016
Nekem nem tűnik megoldhatatlannak, és úgy látom a segítőkből is vannak páran. Kifejezetten jó dolgokat írtak eddig. Szépen szűkül a kör. üdv, hegusp
Persze, hogy megoldható, a pic-re vigyázz marhára, mert ha az nyekk akkor a pad is, ahogy Chipmunk is írta, csak egyszerűb dolgokat vezérel, valószínáleg a kezelőpanelba lévő vezérlővel kommunikál.
Egyébként a pic-ekkel foglalkoztál már? Üdv
Ha a piros led alattira gondolsz akkor az az opto. Elég nehéz kimérni, igen érzékeny jószág. Csak az adó diódát tudod egy műszerrel kimérni, normál dióda értéket kell mutasson. A másik 2 láb végtelent. Ha van 2 műszered az egyikkel ki tudod nyitni a diódát, / de csak 5mA, amit elvisel / a másikkal a másik oldalon lévő diódának, /vevő/ vezetni kell. A kijelző panelon is van egy ucontrollel, vagy pic, ami a kijelzőt, illetve a gombokat dekódolja. Abban is van egy 5V-os stab tok, azt is érdemes megnézni, habár ha kép van, akkor az jó, csak nem küldi le a vez jelet, vagy az opto, vagy a kis-panel behat. Próbálj meg a start gomb nyomkodása közben az opto ponttal jelölt 2 lábán valami feszt mérni.
Csakhogy tisztázzuk. Az incline motor, az a dőlésszög állító motor. Lehetne asszinkron motor is, de egy egyenáramú motor sokkal alkalmasabb erre a célra.
Általában váltóáramú, áttételes motort használnak. A komolyabbakban jeladó is van, hogy valóban annyi legyen az emelkedő, mint a beállított.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |