Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » NYÁK-lap készítés kérdések
A témában nincs helye a nem szakmai indíttatású vitáknak, ezért a szabályszegést elkövetők azonnali figyelmeztetés nélküli kitiltásban, vagy némításban részesülnek. Ugyan így járunk el azokkal szemben, akik "blog"-nak nézik a fórumot. Ezt mindenki tartsa szem előtt!
Idézet: „Vasalással nem tudsz olyan finom mintázatot előállítani, mint a fotózásos eljárással” Á dehogynem még olyat is ,amit már a fotózással pont nem .Mert van az előhívó oldat leszedi merthogy a vékony vonalnak nincs annyi tartása mint egy vastagabbnak.Vagy pedig már levilágításkor eleve sérül.
Ez esetben vagy a levilágítás nem megfelelő, vagy az előhívás. Az én tapasztalataim pontosan az ellenkezőjét mutatják, a vasalás sosem eredményezett olyan szép, határozott vonalvezetést, mint a fotózás, és a sűrű route-ok rendszeresen összemosódtak a vasaláskor. Továbbra is a reprodukálhatóság a nyomó érv, és részemről a vita lezárva. Mindenki úgy csinálja a paneljait, ahogy akarja.
A többi kép róla Bővebben: Link
Persze nyilván mindenki úgy csinálja ahogy , és amilyen technikát jónak tart.
Csak én azért nem szorítanám háttérbe a vasalást a fotózással szemben.Én direkt egy azon rajzot megcsináltam pont mind kettő technikával , és nem volt hiba , és eltérés sem.A reprodukálás is olyan dolog , ha klappol minden , akkor a db szám nem akadály. Egyébként Mind kettőnek meg van az előnye , és hátránya is , de talán a vasalás kevesebb hozzá valót igényel , és olcsóbb is.Egyértelmű , hogy a nyomdai negatívnak nincs párja , de nem mindig mindenki tudja ezt kivitelezni , és némelyik nyomda nem is vállalja .Ha meg otthoni készítésű a maszk , akkor meg pláne nincs különbség a vasalás , és a fotózás között.De ehez persze az kell , hogy a kivitelezés legalább 5% alatti hibával legyen.Egy egy példa mindkettőre. A hozzászólás módosítva: Jan 6, 2014
Ha érdekel, tudok mondani olyan nyomdát, ahol szó nélkül megcsinálják még aznap, és a nyersanyagot sem kell személyesen bevinned. Szép a -ha jól sejtem- FPGA paneled vonalvezetése
Köszi a segítőkész hozzáállást , nálunk is van nyomda .Igaz nem kérdeztem még rá ez ügyben , de általában amíg tudom megoldom itthon főleg ha hétvégére esik be valami meló.
Az FPGA nem tudom , most utána kellene néznem , csak felhasználtam , ezt a rajzot egy teszt erejéig , hát ilyen lett.Egyébként a dry fóliás tesztnek van egy érdekes tulajdonsága mégpedig az , hogy a rajzolat maszk használata nélkül van a fólián .Vagyis egy az egyben a dry fólián van a rajzolat , és nincs papír , pausz , és semmi , csak a dry fólia , és a rajz.
A dry teszt ben én egy pici csalást látok, mintha a vasalt nyákra lenne felvíve a fólia. És előhívva sincs
Nem csalás jól látod ez még a mondjuk a levilágítás előtti állapot lenne .Persze hozzá teszem ez nem negatív kép.Illetve nem lenne jó levilágítani , mert ugye pont nem ez a nézet kellene.
De ez is csak a rajzolat felvitel , és dry fólia tesztje volt anno. A hozzászólás módosítva: Jan 6, 2014
Illetve pontosítanék gondolom te úgy értetted , hogy a nyákra rá lett vasalva a rajzolat , majd aztán rá a dry fólia.
Akkor leírnám , hogy a dry fólián van a rajzolat , és úgy a nyákon .Tehát ahogy a levilágításnak megfelelően , csak annyi különbséggel , hogy nincs maszk , se film , se pausz.Hanem rajzolat dry fólia , és majd a nyáklemez.
De így semmi értelme a fóliának.Ha vasalod akkor tökmindegy hogy mire.világítsd le hívd elő ...
A hozzászólás módosítva: Jan 6, 2014
Dry fóliára mivel lehet felvinni rajzolatot? Mert ha ide is a 77. nyomtató tintája jó csak akkor...
A dry van laminálva a lemezre , de a rajzolat az nyomtatva van a dry fóliára.
Jó mostmár nem "vitatkozom" veled így ha nincs előhívva nincs értelme a "tesztnek"...
A hozzászólás módosítva: Jan 6, 2014
Szia Béla! Szép estét! Ha lenne Neked Sprintben egy hasonló NYÁK terv amit Eyess kolléga feltett, szivesen kipróbálnám a levilágítását és a maratását. Kiváncsi vagyok nagyon rá, mert tesztnek kiváló.
Nem vitatkozás kérdezted én leírtam.Nem sok dry fóliám van , és ez nem arra ment ki , hogy elő is hívjam .Csupán arra , hogy feltudom e vinni a dry fóliára a rajzolatot.Megjegyzem nekem nincs gondom a fedéssel nyomtatáskor.Ja és persze utána leszedtem róla a rajzolatot.
Szia Eyess! Sprintben van egy hasonló terved, amit kitudnék próbálni, és itt bemutatni, hogy hol is tartok mint nagyon kezdő világítós. Köszi.
Ez egy jó ötlet a részedről. Egyik fólia úgyis levilágitás után jön le.
Egyébként tegnap pont ezen gondolkodtam, hogy nem lehetne valahogy megoldani. Neked már sikerült. Milyen nyomtatóval és hogy engedted át rajta a fóliát?
Miért , hát pdf be pedig nagyon jó én is arról csináltam.
Azért ki teszem neked hátha.
Csak olyan rajzot fogadok el, amit itt Valaki már meg is csinált.
A4 méretben jöt ki a nyomtatóból. Ez nem jó nekem.
Ha levilágítod egy A/4 es panelra és messziről fényképezed teljesen úgy néz majd ki mintha méretarányos lenne...
Bizony bizony jól gondolkodtál.Én is azért próbáltam , mert még az a távolság sincs már itt amit a papír, pausz , vagy még egy fólia a maszk képvisel.
A nyomtatót nagyon nem mindegy hogy hogy állítsuk be .Valamelyike nem is lehet , amelyik nem alkalmas fólia nyomtatásra azzal meg se próbálja senki .Ugyanis rá fog olvadni a fólia , de nem csak ez más fajta fólia is. Nos tudjuk , hogy a dry fólia nagyon érzékeny egy darabig hőre , vagy mondjuk könnyen törik , vagy sérül talán. Egy sima lapra kinyomtatom a rajzot azért , hogy majd utána a méretre vágott dry fóliát pozicionálni tudjam .Ezt papír szalaggal rögzítem , és nem csak itt ott hanem teljesen minden oldalon végig , hogy még véletlenül se tudja bekapni , illetve felhajtani a vékony fóliát. A dry fólia egyik oldalát sem szed le ilyenkor ezáltal valamennyivel jobb a tartása. A nyomtatás a leggyorsabb üzemmódban 2400 DPi ben történt.És akkor jó , ha még a gép nincs nagyon bemelegedve mondjuk , ha meg van a pozíció rajz , akkor addig kikapcsolom a nyomtatót , hogy hűljön le , amíg előkészítem a papírral együtt dry fóliát.Aztán bekapcsol , és gyorsan átenged ilyenkor még nem tudja megfogni a gyenge fóliát a gép , ha már nagyon meleg a gép , akkor gyűrni fogja.Akinek túl lassan megy át nyomtatáskor eleve egy sima papír is az meg se próbálja , mert az az idő már sok a dry fóliának.Talán úgy tudnám leírni , hogy a nyomtatás parancs kiadása után elszámolok ennyit , hogy 1,2,3 , és már kint kell legyen a nyomtatott anyag .Ha ettől több ideig tart a nyomtatás , az minden esetben selejt lesz,.
Gondolom ez a dolog tintasugarassal nem működne, mert nem elég porózusos a fólia.
Egyszer a sima fóliát fordítva tettem be és elkenődött rajta. De lehet kipróbálom mindjárt.
Azzal nem fog menni , csak cseppek lesznek rajta.
A panel tervedet hányszorosan kell kicsinyíteni, hogy jó legyen?
Melyikre gondolsz mert kétféle van.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |