Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Zene készítés számítógéppel
Lapozás: OK   2 / 3
(#) SzervízMacska válasza attrax hozzászólására (») Máj 9, 2014 /
 
A legutóbbi programcsomag nekem is feladta a leckét. Csak ütemesen pulzálva és néha recsegve szólaltak meg a vst-k. Első körben csak reseteltem az asio drivert, ami után helyreállt a rend. Igaz, lényegesen nagyobb lett a késleltetése, de majd behangolom. Próba gyanánt nyolc vst-t dobáltam egymásra, és így is vitte szépen. Egyébként az sb kártyák inkább játékra, térhangzásra kihegyezett eszközök, nem zeneszerkesztésre valók...

Addig élvezkedtem a frissen szerzett hangszer-arzenállal, hogy "kificamodott" egy billentyű. Cipelhetem vissza a boltba..

DSC_0628.JPG
    
(#) tungsram hozzászólása Máj 10, 2014 / 1
 
Egy nemrégen elhunyt barátom kínlódott rengeteget az asio driverrekkel. Pedig neki egy 16 csatornás hangkártya tolta a cuccot. Végűl a számítógép cseréje oldotta meg a problémát. Tegyem hozzá az itteni kis körzeti rádió technikusa volt. A neten is fent van a vörös rébék együttes énekese volt ....
(#) SzervízMacska válasza tungsram hozzászólására (») Máj 10, 2014 /
 
Analóg jelforrásnál valóban nagyobb gondok lehetnek, pláne ilyen sok csatorna mellett. Még ha a kártya maga végzi az AD konverziót, akkor is temérdek adatot kell mozgatni valós időben. Ha ezt még egyazon hangkártyán vissza is kell játszani, az már gépet próbáló feladat. Persze a virtuális hangszerek egy része is meg tudja dolgoztatni rendesen a vasat.
Fogadd őszinte részvétem!
(#) tungsram válasza SzervízMacska hozzászólására (») Máj 10, 2014 /
 
Köszi a reagálást.. Én még az az ősküvület vagyok aki a hangszeres zenét tanultam, de nem zárkóztam el soha a PC-s feldolgozásoktól. Sőt még magam is vacakoltam mindenféle zeneszerkesztő progikkal több kevesebb sikerrel. Valjuk be inkább kevesebb sikerrel.
(#) SzervízMacska válasza tungsram hozzászólására (») Máj 10, 2014 /
 
Most még én is csak vacakolok... :székalábújósszmájli: Talán lesz több is!
Erről jutott eszembe: két idős úr beszélget.
- Neked hányszor megy még, komám?
- Kétszer!
- És melyik a jobb?
- A nyári...
Csak így ne járjak a zenével.
A hozzászólás módosítva: Máj 10, 2014
(#) SzervízMacska válasza SzervízMacska hozzászólására (») Máj 13, 2014 /
 
Jelentem; várakozáson felül sikerült a garanciális ügyintézés. Belátható időn belül nem tudnak alkatrészt szerezni, így pénzvisszafizetést, vagy másik típust ajánlottak. Ez lett belőle. Éppen akciós volt, így minimálisan kellett csak ráfizetni. Valódi Fatar mechanika.
(#) Rober_4 válasza SzervízMacska hozzászólására (») Máj 24, 2014 /
 
Tulajdonképpen ezért van a dsp processzor a hangkártyában. Egy 48KHz 16bites jellel azért sokmindent meg lehet csinálni egy p4-es géppel is. E fölötti minőség már számítógépigényesebb, de régen egy mmx 233Mhz-es gépen raktamössze teljes zenéket, és egy reverb, meg egy kórust vígan elbírt a CubaseVST-vel, négy öt sávon egyszerre buszozva...

Viszont vagy pár éve elegem lett a Windows folytonos újításaiból, a programok krekkelgetéséből, össze visszaságból vírusokból stb. Ráadásul a win7 mindennek nevezhető csak real time operációs rendszernek nem, így mivel Mac-ra nem akartam beruházni, feltettem egy ubuntu stúdiót. Előszőr komolytalannak tűnt az, is volt, de közben eltelt 2 év, az én hardverem is jobb lett, és tömegével jöttek a lapdspa, illetve lv2 effektpluginok, a Hydrogen dobgép dobszettjei is egyre komolyabbak lettek. Szoftverszintik stb. Az Ubuntu fórumon írtam már egyszer egy összefoglalót erről egy hozzászólásban, had tegyem be ide is, hátha valaki kedvet kap hozzá...
(#) Rober_4 válasza Rober_4 hozzászólására (») Máj 24, 2014 /
 
Tehát zenére Ardour 2!!!
Ez nagyon komoly progi, és egyre jobbak a pluginok hozzá, tehát évről évre ezért jobb lesz, annak ellenére, hogy nem nagyon változott! A legtöbb effektbeállítást is mentheted, és az Invadala, illetve calf pluginok, meg még néhány: Linuxdsp (ez fizetős) nagyon komoly effektpluginok! Ezeket szoftverközpontból telepítheted LV2, ladspa nevekre rákeresve, de nagyrészük az Ubistúdióban települ magától.
A jackd vel szinkronban tud üzemelni a Hydrogénnel, ami kapásból egy nagyon jó dobgép, elég csak az ardourt jack szinkronra tenni intervalról.
A Hydrogénhez rengeteg dobkészlet tölthető ingyen, gyakorlatilag profi dobszettek, némelyik zenébe betéve hihetetlenül jó! Dobhangonként keverhető, 4 effekttel. Akár külön készletet is összeállíthatsz. Ha megírtad a dobot, egyszerűen felmásolod az Ardourba egy sztereó sávra jackaudión összekötve. Ugye az Ardourral fel tudsz venni a hankarid bemeneteiről, akár 8 sávról is egyszerre, de bármilyen jacket támogató Linuxos audióalkalmazásból is. (Na ez az amiért Linuxon ragadtam, mert ehhez képest egy win7 elavult mixereszköze nevetséges)
Egy hátrány van a midis szintik hiánya. Ugye az Ardour2 nem kezeli a midit. Az Ardour3 már igen, sőt szebb is mint elődje, de az oldalukról 1dolcsiért tölthető le. Az ardour3 beta letölthető egy regisztráció után az ardour.org-ról, de nekem csak a problémám volt vele, ennyit nem ér a midi, hogy teljesen megbízhatatlan legyen! (Egyébként saját angol nyelvű fórumokon nagyon segítőkészek).

Tehát ha midi kell akkor egyéb megoldást kell keresned. Pl Muse (szekvenszer, mint a régi 3-as Cubase), ez is tud szinkronban futni, mind az Ardourral, mind a Hydrogénnel. Sőt még arra is van lehetőséged, hogy az egész munkakörnyezetet elmentsd, és ugyanonnan indulj. Vannak szintiprogamok (Ams, Zynaddvalami stb. )azokat összekötöd a szekvenszerprogival (Muse) és minden megy. Persze ez így bonyolultnak tűnik, de tulajdonképpen megszokás kérdése, meg adja is magát a dolog.
Sőt régebben találtam nagyon jó korg meg jv meg hammond modellező progikat is.
A hozzászólás módosítva: Máj 24, 2014
(#) 06smici hozzászólása Máj 24, 2014 /
 
Sziasztok. Ugyan én nem vagyok jártas a témában, de annak idején próbálkoztam pár programmal. Megosztom veletek hátha ti nagyobb sikereket értek el velük, szerintem jó kis progik.
magix music maker
Reason 7
Ahogy én láttam a reason az inkább felvett zene effektezésére való a másik meg a létrehozására (ahogy a neve is mutatja )
Nekem anno sikerült mindegyiket ingyen letöltenem. Gondolom most is fent lesz valahol
(#) SzervízMacska válasza Rober_4 hozzászólására (») Máj 24, 2014 /
 
Szia! Szerintem a midi elengedhetetlen. Kivéve, ha valaki olyan csúcsprofi muzsikus, hogy bármi megy neki egyedikre. Mert ha felvételben gondolkodunk, az első bakinál mehet az egész sáv a kukába. Midi sáv esetén csak azt a néhány hibás hangot kell javítani. Arról nem is beszélve, hogy a hang bevitelén kívül a vezérléshez is széles körben elterjedt, biztos alapot ad. Ha hardveres zenéről beszélünk, akkor igazán nincs is szükség számitógépre. Kell egy jó keverő, meg egy digitális rögzítő, és szólhat a muzsika.

A linuxon már régebben gondolkoztam, de annak idején még nagyon gagyi volt, s mindamellett komplikált is. Leírásod számomra azt tükrözi, hogy a helyzet változatlan. Gyakorlatilag egyszerű userként kínai amit írtál. Viszont szívesen kipróbálnám majd egy öregecske nettopon (1,6-os Atom proc, 1 GB RAM, 1024x600-as kijelző), ha azt mondod, hogy volna értelme.
(#) SzervízMacska válasza tcs52 hozzászólására (») Máj 25, 2014 /
 
Szia! Azóta megszereztem, kedvcsinálónak itt egy pár képernyő mentés. Nagyon pofás, mikor a kábelek felett jár az egér, szépen lengedeznek. Egyébként a kezelésével nem sokra jutottam egy fél óra alatt. Döbbenetes számomra, hogy az egész csak 75 Mega.
(#) Rober_4 válasza SzervízMacska hozzászólására (») Máj 26, 2014 /
 
Szerintem teljesen félreértettél.
Én már nem vagyok hajlandó winnel dolgozni, mert az egy időzített bomba.
Midire ott van a muse tökéletesen szinkronban fut az ardourral. Az ardour3-kész van, jó program, tudja a midit mint a Protools 7, de én nem szeretem. Vágni meglehet mindent, az Ardour2-vel is. A midivel meg elveszik az élet.
Ez teljesen Linuxos projekt, olyan amilyen, de látszik rajta, hogy ennyire nem becsülheted le ezt az oprendszert...
zene
(#) SzervízMacska válasza Rober_4 hozzászólására (») Máj 27, 2014 /
 
Szia! Nem szeretném, ha hit-vitába mennénk át. Én elégedett vagyok a winnel, és szerencsére van egy megfelelően erős vasam a futtatásához. Nem mondom, hogy ennél az isten sem teremthetne jobbat, de ezt nem kell bemagolnom, mert tizen-éve szinte változatlan a felület. Rengeteg bevált programot írtak alá, melyeknek neve van. Így nem kísérletezéssel megy el a gépidő jó része, és főleg nem felesleges, ismeretlen dolgok megtanulásával. Azért nem becsülök le semmit, mert sok jót hallottam már a linuxról, és egyre gyakrabban. De meghagyom a lelkes fiataloknak.
Idézet:
„A midivel meg elveszik az élet.”
Ezt a kijelentést nem értem. Hogy vezérelnél másképp például egy hangmodult?
A linkelt nóta nem rossz...
(#) Rober_4 válasza SzervízMacska hozzászólására (») Máj 27, 2014 /
 
Van midi, kezeli a midit, a Linux, meg természetesen virtuális billentyűzet is van, midi bemeneteket keresztül kasul tudod kötözgetni a szovtverek között. Vannak nagyon jó szintetizátorok. És ingenesek.
Én a midit ott kezdem nem szeretni, amikor felvételt készítek egy szekvenszerprogival, és ugye nekiállok kvantálgatni, és semmivel sem lesz egyszerűbb a dolog. Vagy legalábbis szerintem nem lesz jobb (persze kinek mi a jó), meg pl a Cubase nekem win alatt, folyamatosan csúszva vette fel a midi hangokat, és évek alatt sem sikerült rendbetenni, folyamatosan szívtam vele. Tehát arra akartam kilyukadni, hogy általában, ha sikerül egy jó szintihangot kikeverni, azt én rögtön felveszem egy sávra, és nem vacakolok tovább azzal, hogy milyen hangszin volt, milyen beállításokkal, stb. Ha úgy érzem, hogy tetszik a kikevert hangszín, akkor felveszem, és haladok tovább. Különben elveszel a rengetegben, és sosem lessz végleges a munkád. Persze én elsősorban nem gépzenét alkotok. Ja és később ha nem jó akkor vágom crosfadelem stb. Akkor van gáz, ha megváltozna a ritmus illetve a hangmagasság, de magammal nem szoktam kitolni.
Egyébként ez a cucc a linux lelke, elvileg win alatt is megy, bár ott nem próbáltam:
Jackd
Illetve javaslom kipróbálásra, ezt a nagyon aranyos progit:
hydrogen drumm
Ezen utóbbinál le kell tölteni a dobkészleteket, mert ott már nagyon jó dobszettek is vannak, otthoni használatra, ingyen mindenképpen megfelelő...
A hozzászólás módosítva: Máj 27, 2014
(#) Szpisti válasza Rober_4 hozzászólására (») Máj 27, 2014 /
 
Te Rober_4 ... és ha kapsz egy olyan megrendelést, hogy mondjuk ennek a zenének kellene egy univerzális (értsd GM vagy XG szintiken megszólaltatható) verziója, akkor mit lépsz midi nélkül?
Például egy ilyené: Ipak smo se rastali Hmmm ?
(#) Rober_4 válasza Szpisti hozzászólására (») Máj 28, 2014 /
 
Egyébként van GM kompatibilis szintim, de természetesen van midit kezelő szoftver Linux alatt: Muse, Rosegarden. Ott megvan a teljes midi gs készlet, sőt még audiósávokat is vehetsz fel mellé, de szinkronban is járathatod az Ardourral...
A midit kezeli a Linux, tehát van hagyományos, a memóriába betöltött gm kompatibilis hangszínkészlet. Mid fájlokat is le lehet játszani, szerkeszteni, menteni. Az más dolog, hogy nincs két egyforma hangú gm kompatibilis szinti, tehát a munka így mindenütt máshogy fog szólni.
(#) Alfold hozzászólása Jún 26, 2014 /
 
Üdv!
Tud valaki nekem jó zenekészítő programokat ajánlani?
(#) SzervízMacska válasza Alfold hozzászólására (») Jún 26, 2014 /
 
Szia!
Bővebben: Link
Fenti linken a legismertebbeket megtalálod. Én eddig a ProTools, Cubase és Live nevezetűeket próbáltam ki. Mind profi program, ennek összes előnyével és hátrányával együtt. Gyakorlatilag szinte bármi megvalósítható velük, cserébe viszont egytől egyig pilótavizsgát igényelnek. Személy szerint nekem a Live felé húz a szivem. Vannak persze ingyenes programok is kisebb tudással, előzőleg már jópár említve lett a nálam hozzáértőbbek által.
Alapvető kérdés, hogy miként szeretnél zenét készíteni, mert ez alapján lehetne konkrétabb tanácsokat várni. És van-e már hozzá valamid az elgondoláson kívül? Mert egy szál számítógéppel elég döcögős lehet...
(#) SzervízMacska válasza Rober_4 hozzászólására (») Jún 26, 2014 /
 
Szia! Mióta nem írtam, volt egy kis időm foglalkozni a témával. Az általad ajánlottakat linux híján még nem próbáltam, de a linkeiden lévő leírásokat átnéztem. Az eltelt időben többször újra kellett raknom a gépet helyhiány, vírus és kezelhetetlennek bizonyult kompatibilitási gondok miatt. Sok virtuális hangszert begyüjtöttem, a jónak bizonyult darabok mostmár stabilan működnek. Sok oktató videót is megnéztem, amikből viszont nyelvi hiányosságok miatt csak keveset fogtam fel. További hátráltató tényező volt, hogy többnyire éjjel érek rá a csend óráiban. Ezért húznom kellett még egyet a derékszíjon. Vettem egy fejhallgatót. Most már gyorsulhatnak az események. Első "éles" próbálkozásom is megtörtént néhány napja. Egy szál Arturia szintetizátor progival négy sávra felvéve készült. Rögzítésre a Live-ot használtam. Az általad említett problémák közül szerencsére egyet sem tapasztaltam (késések, beállítások nyomtalan eltűnése). Elvileg saját szerzemény, de ha valaki már hallotta, szóljon bátran! Első munkája egy full laikus kezdőnek, úgy hallgassátok. Minden úgy van, ahogy elsőre sikerült felklimpírozni; az összes félreütéssel, hibával együtt. Utómunkát, javítgatást nem tartalmaz. Azt demonstrálja, hogy innen indultam ez év június 23.-án.
Bővebben: Link
(#) Alfold válasza SzervízMacska hozzászólására (») Jún 26, 2014 /
 
Szia!
Hát dubstepet akarok majd csinálni,abból is a keményebb "fajtát".Eddig a Cubase-ról hallottam,bár én inkább szeretnék ingyenes programot találni.Keresgéltem,mert nekem le volt töltve a FL 11 demo verzió,viszont teljes verziót nem találtam sehol ingyenesen.
(#) SzervízMacska válasza Alfold hozzászólására (») Jún 26, 2014 /
 
Huh! Ehhez én öreg vagyok. Kikerestem, hogy mi ez egyáltalán, párat meg is hallgattam, de nem az én világom. Részemről így passzolok - bocs...
(#) Norberto válasza SzervízMacska hozzászólására (») Jún 26, 2014 /
 
Ha a dubstep nem kóser, akkor mi felé húz a te világod, ha szabad megtudni?

Milyen zenei vonulatokra számíthatunk tőled?
A hozzászólás módosítva: Jún 26, 2014
(#) SzervízMacska válasza Norberto hozzászólására (») Jún 26, 2014 /
 
Szó nem esett arról, hogy kóser-e, vagy nem. A válaszomban annyit írtam, hogy nekem nem jött be, ezért sajnos nem tudok segíteni... Én a dallamosabb zenéket szeretem, amik hangszerrel készülnek. Főleg lágyabb pop, jazz ami tetszik. Fiatal koromban is inkább zenés bárokba jártam disco helyett. Nem akarok zeneszerzővé válni, de néha egy-egy dallam befészkeli magát a fejembe, amit aztán szeretnék majd formába önteni, mások számára is hallhatóvá tenni. Mindezt a lehető legkevesebb gépi trükk, automatizmus felhasználasával szeretném majd megvalósítani. Ezen felül általam nagyon tisztelt és szeretett - főleg hazai - előadók dalait szeretném még feldolgozni a saját szemszögemből.
(#) Alfold hozzászólása Jún 26, 2014 /
 
Hát én nekem se tetszik az összes dubstep,csak ami nagyon kemény mert egyébként én metalt,hardcore,metalcore,meg a többi metal alműfajt hallgatom
(#) Electricboy válasza Alfold hozzászólására (») Jún 26, 2014 /
 
Dubstephez illetve elektronikus zene készítéshez a "nagyok" általában Ableton live-ot illetve Fl studiot használnak. Mind kettő igen összetett.
(#) Alfold válasza Electricboy hozzászólására (») Jún 27, 2014 /
 
Igen én is letöltöttem az FL11 legújabb verzióját,viszont az csak demo volt.Teljes verziót meg nem találok sehol még FL10-ben sem.Sajnos.Az Ableton meg nekem nem jött be.
(#) tungsram válasza SzervízMacska hozzászólására (») Júl 11, 2014 /
 
A SB kártyák nagyon szépen szólnak , csak zenelésre alkamatlok. Most nem jut eszembe a meghalt barátom kártyája, de még ott is volt gond az asio driverrel.Az pedig 16 csatornás volt..
(#) tungsram válasza Alfold hozzászólására (») Júl 11, 2014 /
 
A Cubase a világ talán egyik legjobb szoftvere. Előbb már írtam, hogy elhunyt hangmérnök barátom használta. Én személy szerint nem tudtam megtanulni? Illetve talán nem is akartam..
(#) SzervízMacska válasza tungsram hozzászólására (») Júl 11, 2014 /
 
Egyet értek, de házi körülmények közt kicsit sok lenne a 16 csatorna. Stúdióban, meg koncerten van létjogosultsága. Lehet, hogy a barátodnak Steinberg kártyája volt? Azoknak integrált drivere van a cubase-ben. Viszont szomorú, ha az is köhög...
(#) Buvarruha válasza tungsram hozzászólására (») Júl 11, 2014 /
 
Miért alkalmatlanok zenére az SB kártyák? Hardveres ASIO támogatásuk van, én 5ms-el dolgozok egy korabeli X-fivel, digitális kimenetre érintetlenül ki tudja küldeni az adatot, a főhangerő sincs rá hatással.,
Következő: »»   2 / 3
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem