FIGYELEM!
Ez egy hálózati feszültségről működő eszköz. Csak az lásson neki a megépítésének, aki tisztában van a kockázatokkal és a veszélyekkel! Nem megfelelő körültekintés esetén a készülék bármely pontjának megérintése életveszélyes lehet! Az esetlegesen bekövetkező balesetekért semmilyen felelősséget nem tudok vállalni!

Egyszer az egyik elektronikai boltban sorban állva felfigyeltem kis ónozott vas műszerdobozokra. Arra gondoltam, hogy ha egy ilyenbe építenék kapcsolóüzemű tápot, akkor az a Faraday-kalitka hatása miatt biztos nem bocsátana ki semmilyen zavart. Ekkor könnyedén be lehetne rakni bármibe, valamint a doboz védőföldre kötésével biztonságos is lenne.

Cimopata cikke alapján már több rezonáns tápot építettem, lényegében egyszerűsített kivitelben. A tervezés során az alábbi pontokat vettem fel:

• A kapcsolás legyen minél egyszerűbb. Ebből következett, hogy az IC tápfeszültségét egy egyszerű, soros ellenállásal biztosítottam, valamint a frekvenciát fixen hagyom.
• A kapcsolás szolgáltasson elegendő teljesítményt egy könnyebb végfoknak: így FQP7N40 FET-eket választottam, valamint ETD29 magot, amelyekkel számításaim alapján 150W, folyamatos teljesítmény nyerhető ki, ésszerű melegedéssel. A mag határolt teljesítményét 200W-ra becsültem, ami azonban túlmelegítené a FET-eket, de szakaszosan bőven elég egy végfoknak.
• A kapcsolás lehetőleg ne tartalmazzon felületszerelt alkatrészeket.

Így született meg az alábbi kapcsolás:

A kis méretek miatt fokozottan figyeljünk a zárlatokra, a helyes beforrasztásra! Ha van jó transzformátorlakkunk, akkor elkészülés után fújjuk le a nyákot, kivéve ott, ahol a nagyobb lyukak vannak, itt ugyanis 5mm-es külső/belső M3 menetes fém távtartókkal tudjuk a dobozhoz rögzíteni az egészet.

Megépítés után azt tapasztaltam, hogy a φ-relét levágja a táp. Próbaképpen kivettem a dobozból és egy vezetékkel kötöttem össze a védőföldet a kimeneti 0-val, ekkor nem verte le (így nem a kimeneti 0 a zavaros). Ezek alapján a transzformátor körül keletkező mágneses tér örvényáramokat keltett a dobozban, amik rámentek a védőföldre és azt érezékelte a φ-relé. Ekkor rézszalagból vágtam egy kis csíkot, és kívülről körbetekertem vele a trafót (a rézszalag két végét végül összeforrasztva). Ekkor minden probléma megszűnt, ugyanis a rézszalag elnyelte a kifele szórt mágneses tereket. A transzformátor szórt induktivitásán azonban nem változtatott.

A transzformátor adatai: EPCOS ETD29 N87 mag. A primer menetszám 40, szekunder ízlés szerint. A primer és a szekunder közé érdemes elválasztót betenni, hogy a kellő szórt induktivitást (90-100 μH) elérjük, ez egyben biztonságossá is teszi. A transzformátort lehetőleg sok vékony huzal sodratával (házi litze) tekerjük. Én a primer tekerésére tipikusan 4x0,4mm huzalt használok, ez 0,5mm²-t jelent.

Amennyiben nem tudunk kellő szót induktivitású trafót tekereni, akkor alacsony szórt induktivitású trafóval sorba köthető egy induktivitás, aminek induktivitása kellő, de nem telítődik még a legnagyobb fellépő csúcsáram esetén sem. Ilyen módszerrel akár bontott táp kapcsolóüzemű trafóját is felhasználhatjuk.