2. sz. teszt:

Miután leteszteltük a vezérlőjeleket, kiköthetjük a rövidzárat.

Első, élesebb tesztnek egy 230/130V-os 10W-os transzformátorral szoktam átalakítani a bemenő feszültséget.

Hogy miért jó ez? A bemenő 180V DC feszültség, maximálisan 10W teljesítménnyel, arra bőven elegendő, hogy lássuk, tényleg nincs-e valami egetrengető probléma, ahhoz viszont kevés áramot ad, hogy hibás működése miatt tönkretegye a félkész tápunkat.

Ennél a tesztnél a kimeneten már megjelenik a letranszformált feszültség, és a primeren is szép négyszögjeleket kell, hogy mérjünk. Ha bármi gyanús, rendellenességet veszünk észre, itt még időben kijavíthatjuk az okozót.

3. sz. teszt:

Erre a célra tekercseltem egy 230V/230V-os 150W-os leválasztótranszformátort, amit szintén a táp elé kötöttem.

Hogy miért fontos ez? A leválasztott hálózati feszültség nagyobb biztonságot nyújt számunkra és a műszereink számára. Szkópunkkal nyugodt szívvel rámérhetünk a táp bármely pontjára, anélkül, hogy hurok keletkezne a nulla és a fázis közt a szkópon keresztül.

Megjegyzem: a táp egyes pontjain a feszültség nagysága meghaladhatja a szkópunk maximális bemenőjelét. Használjuk az újabb mérőfejekbe épített, hiteles, 1/10-es osztót, vagy kössünk egy 10MΩ-os ellenállást a mérőfejjel sorba!

Üresjáratban ilyesmit kell mérnünk:

Az első kép: a primer tekercsről készült, 100V/5us/DIV

(Itt látható, hogy kb. milyen feszültséget kell behelyettesítenünk, hogy kiszámíthassuk a minimális primer menetszámot.)

A második kép: az áramváltó tekercs szekunderével párhuzamosan kötött 33Ω-os ellenálláson mért jel, 0,2V/5us/DIV