Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Kapcsolóüzemű táp autóba Hi-Fi-hez
Lapozás: OK   46 / 148
(#) cimopata válasza emmzolee hozzászólására (») Nov 4, 2009 /
 
A legfőbb csillagpont a nagyáramú rész.
Mivel a TL494 alig eszik /ad ki áramot nem probléma ha neki már csak + leágazással megy/jön az áram.
(#) watt válasza emmzolee hozzászólására (») Nov 4, 2009 /
 
Lényeg, hogy a TL sem lehet olyan testvezetékben, amin a közös csillagponthoz képest(S-ek), valami felé esik az áram. Tehát nem árt, ha onnan indul ki neki is a test. Nem csak az számít, hogy nem eszik sokat, az is, hogy ne üljön rá más áramfogyasztó(pl. a meghajtó tranyók) által keltett feszültségingadozásra, mert ha ilyen ágból kapná a testet, akkor a zavarjel időtartamára elmtolódna a tespontja az S-től. Ennek mértéke függ attól, hogy éppen milyen áramútba került. Ha nagy áram folyik, akkor nagyon. Márpedig a meghajtókon nagy áram folyik, igaz, hogy csak a be és kikapcsolás pillanatára, de ez elég ahhoz, hogy a visszacsatoló köröket megbolondítsa, illetve nemkívánatos másodlagos hibajeleket gerjesszen a feleslegesen részben megnyitott FET-ek hibaáramával.

Jut eszembe, gondolom van elegendő hidegítő 100n-s kondi az IC-n és a meghajtók tápján is a tranyókhoz közel?
(#) emmzolee válasza watt hozzászólására (») Nov 4, 2009 /
 
Az IC lábához bereszeltem egy 470µF kondit, és egy 100nF-ost is.
A driverhez nem Majd oda is beteszek valamit.
Különben ez a táp nem fog megmaradni, csak a hibákból okulva tanulom a dolgot. Össze-vissza faragom, és a végén építek egy másikat. Rengeteg olyan dolog jön így elő, amire nem is gondoltam.
(#) watt válasza emmzolee hozzászólására (») Nov 5, 2009 /
 
Igen, gondoltam, hogy ez egy deszkamodel. Jól haladsz, szerintem, csak kitartónak kell lenni. Egyébként egy kicsit kevésnek tartom a trafón a 2x2 menetet, igaz, nekem csak N27-es magom volt(van) amire csak 30KHz-et engedtem, így 2x3 menet lett a primer. Neked mennyivel is ketyeg?

A meghajtóról annyit még, hogy a nagy 9A-es driverekhez is szükséges helyi puffer és hidegítő az IC-re. A puffer értékének nem kell nagynak lenni, sokkal inkább a kicsi belső ellenállás a cél(ESR). Ezért kell a 100n kerámia is és a sok kicsi kondi inkább, mint egy nagy. Gondolom tudod, hogy a Gate jellegét tekintve kapacitásnak felel meg, így csak a bekapcsolás pillanatában folyik nagy áram. Több gate esetén ez elég nagy is lehet, akár 9A. Az első pillanat után az áram már gyakorlatilag nula. Ha nincs jól pufferelve, szűrve a meghajtó, akkor képes akár magát is tönkre tenni, de ha ez nem is történik meg, az biztos, hogy a vezérlő jel nem éri el a kellő szintet a kellő időben. Érdemes lenne mérned a tranyók környékén is a szkóppal, hogy milyen jelek vannak a tápon, valamint a vezérlő jeled felfutási meredekségére is ki kéne nagyítanod az időalapot, hogy számolni lehessen vele.
Sajnos a tápfesz(Akku fesz+betápkábelek) is gondot okoz, mint említettem már, mert óhatatlanul le fog esni nagy terheléseken, főleg ha nincs kondizva a betápkábel. Ilyenkor a Gatekre nem jut ki még 10V-sem, főleg, ha a bekapcsolási áram vs meghajtó hidegítés okozta problémát is ide vesszük, és ez pont a bekapcsolás pillanatában, ami meghatározza a veszteséget, melegedést. Elvileg olyan is történhet, hogy ha nem kellően meredek a vezérlő jel, hogy a FET lapkája ezen pillanat alatt(vagy a sorozatos pillanatok alatt) belül túlmelegszik. Hideg hűtőbordán a FET simán szenvedhet hőmegfutást, hiába 110A-es!
A veszteség mértéke függ a bekapcsolási jelalak időbeni lefutásától(alatta lévő terület nagyságától) a kapcsolási csúcsáramtól, valamint a frekitől is, ami a felfutási idő és a beállt vezérlőfeszültség időszakaszának arányát fogja rontani, ha növeljük.
Lehet mondani, hogy lassú vezérlővel alacsony frekin még el lehet dolgozni, és minél nagyobb frekit akarunk, annál fontosabb, hogy a vezérlés gyors és hibátlan legyen.
Ha ezt a folyamatot rontja bármilyen áramköri kialakításból fakadó zavar, az nem jó!

Még egy kérdés, van beállítva valamekkora Dead Time? (tudod mi ez és mit okozhat?)
(#) emmzolee válasza watt hozzászólására (») Nov 5, 2009 /
 
Nem . Nincs gond a trafómmal, mert N67-es anyagból van, és a tápom 55KHz-en megy. Most a maximális indukcióm: 0,125 T

529W folyamatos terhelés mellett is hideg a trafóm. Szerintem még sokkal többet is bírna.

Csak a 2X10 menettel leszek meglőve, mert 500W twrhwlésen max kitöltéssel tud 98.6 Voltot.
Nekem viszont Max. 2X40V kellene, mert az erősítő afölött lekapcsolna. Le tudom venni a feszültséget a kitöltéssel, csak akkor úgy tele sz a r ja a tápot zavarral, hogy a fetek megfőnek. kis kitöltéssel a trafó sem tud jó hatásfokkal működni. Tehát ez egyik megoldás, hogy letekerek a trafómból 2-2 menetet, hogy csak 2X8 menet legyen. Az meg nem egyszerű, mert föltekertem a 2X78 szál 0.4mm átmérőjű huzalt alulra primernek, fele az egyik tekercs, fele meg a másik. Aztán rátekertem a szekunder tekercseket, és utána megint 78 szál a primereknek fele az egyiké, másik fele a másik tekercsé. Ugye, hogy szorosabb legyen az illesztés
Tehát ha le akarom tekerni azt a 2 menetet, akkor atomokra kell szedni a trafómat. Na ahhoz nem sok kedvem.

A Dead Time? 5% lehet. Teszek róla egy képet a két kimenet összege.
(#) watt válasza emmzolee hozzászólására (») Nov 5, 2009 /
 
Az illesztés valóban jól sikerült, ha 100V kijön belőle ilyen terhelésen!
A DT talán kicsit sok is...
Igen, valóban nagy az áttétel, főleg ha figyelembe veszem a nagy DT-t is, ami nem engedi az 50% közelébe se a kitöltést. Túl jó lett a tekerés!
(#) cimopata válasza watt hozzászólására (») Nov 5, 2009 /
 
Idézet:
„kicsi belső ellenállás a cél(ESR). Ezért kell a 100n kerámia is és a sok kicsi kondi inkább, mint egy nagy.”


Én inkább fólia kondit ajánlanék abból is az MKP-sorozatot.

DeadTime al nem nagyon kel törődni. TL494-nél alapban max 45% a kitöltés.

emmzolee!

Ez a kép nem hiszem hogy a "Jel nagy kitöltéssel a fet gatején "-t ábrázolja

Ez inkább egy Drain-Drain mérés 5V-os állásban.
(#) watt válasza cimopata hozzászólására (») Nov 6, 2009 /
 
Idézet:
„DeadTime al nem nagyon kel törődni. TL494-nél alapban max 45% a kitöltés.”

Ezt már el is felejtettem, de igazad van. Ezért sem tartom valami jó IC-nek.
(#) emmzolee válasza cimopata hozzászólására (») Nov 6, 2009 /
 
ne legyél szőrszálhasogató

Ezt a két oldal gatején láttam, még a régi deszkamodellemen mért jelalak.

A TL494 környezetét azóta nem változtattam meg, tehát most is ilyen kell, hogy legyen. :yes:
(#) cimopata válasza emmzolee hozzászólására (») Nov 6, 2009 /
 
Jahh, úgy már mindjárt más.

Azt hittem a GS-lábra gondoltál és valamit megint féreírtál. :yes:
(#) sankesz19 hozzászólása Nov 8, 2009 /
 
Sziasztok, megépítettem cimó tápját.
De első indítás után sajnos lelombozódtam.
Az első probléma az hogy a kimenetem -61V a másikon +13Volt jön, tehát így még egy erősítőt sem merek rátenni, hogy kipróbáljam.
Az áramfelvétel csekély 80mA nem 300 környéke, mint nálatok, lehet a trafó tekeréssel lett elrontva?
(#) cimopata válasza sankesz19 hozzászólására (») Nov 8, 2009 /
 
Tegyél rá 1-2 W terhelést, menetkülönbség nem okozhat ilyen problémát. Esetleg hibás menetirány.
Szkóppal rá tudsz mérni a primer oldalra?
(#) sankesz19 válasza cimopata hozzászólására (») Nov 8, 2009 /
 
Menetirány az lehetséges.
De nem hiszem hogy visszahajlított 2cm-es drótvég ekkora problémát okozna.
Szerintem újratekerem a trafót és aztán írok.
Az egyoldalas NYÁKtervem igí készült el.

NYAK-terv.png
    
(#) cimopata válasza sankesz19 hozzászólására (») Nov 8, 2009 /
 
Ne tekerd egyből újra a trafót, hanem ellenőrizd hogy helyesek e a tekercselési irányok (pöttyök a kapcsoláson)

Primer oldalon mindenképp egyformák legyenek a menetszámok, szekunderen negyen/nyolcad menetkülönbség nem probléma.

Egyébként a nyákon ugyanazokat a hibákat elkövetted mint emmzolee, (de a feszültségkülönbség nem emiatt van).
(#) sankesz19 válasza cimopata hozzászólására (») Nov 8, 2009 /
 
Emmzolee másolta az én nyaktervemet azért látod így.
A primert megmértem inkább hadjuk naon csúnya jel volt ott!
Olvastam a nyákom-ról a hibákat, de kíváncsi voltam rá azért építettem meg!
A trafót újra tekerem, de kellene egy kis segítség.
A szekundert tekertem alulra( ETD49-es mag) 0,5mm-es drót6 szál 10menet. A primert felülre 0,5-ös 14 szál 2menetel fogom tekerni.
Kérdésem, hogy mindegyik drótot egy irányba tekerjem?
Ha egyoldalasra szeretném megtervezni a nyákot mikre figyeljek legközelebb?
(#) cimopata hozzászólása Nov 8, 2009 /
 
Elsőnek mekkora teljesítményt szeretnél?

A drótok egyik végüktől nézve egyirányúak
A panelodon megnézed, hogy hova kell balra kanyarodó hova jobbra kanyarodó menet. Ezt a kapcsoláson is láthatod a pöttyökkel jelölve.

A nyákproblémákat pedig 2-3 oldalon keresztül tárgyaltuk visszább emmzolee és watt kollégával.

(#) sankesz19 válasza cimopata hozzászólására (») Nov 8, 2009 /
 
Az egyik tekercset ellentétesen kell tekerni mint a másikat?
A secundert fordítva a primerhez képest?
Ezt most nem értem összekavartál
Én mindegyiket egy irányba tekertem.
(#) sankesz19 válasza cimopata hozzászólására (») Nov 8, 2009 /
 
300W-os erősítőt építettem ez +-55V-ról megy.
Tápegységnek szántam a tiedet, mert ez tud 450W-ot azt írtad. Ez pont jó az erősítőnek (pontosan 420W kellene neki de az a 30W jobb mintha nincs )
(#) cimopata válasza sankesz19 hozzászólására (») Nov 8, 2009 /
 
Feltekersz 2x2 menetet.
Az egyi vezetéknek a jobbró ljövő szála a másik vezetéknek pedig a balról jövő szála megy a +12V-ra.
Ezeknek a vezetékeknek a másik vége a drainekre.

Ugyanígy a szekunderen csak nem a +12-re megy hanem a GND-re valamint a maradék 2 vége a diófákra.

A 420W-ot problémamentes működést csak az én nyáktervemmel garantáltam.

Kapcsüzemben rosszul tervezett nyáknál előjöhetnek olyan hibák ami a táp halálát okozhatják. Vagy nem hozzák a várt eredményt
(#) emmzolee válasza sankesz19 hozzászólására (») Nov 8, 2009 /
 
Amúgy meg lehet terhelni? Vagy egyből lezuhan a táp, ha megterheled egy nagyon picit is?



Én már gondolkozok egy másik elrendezésen, ami szintén 1 oldalas, de sokkal jobb lesz az elrendezés. Okulva az előző tapasztalatokból... Épp most tekerek hozzá egy kis EF32/9 magot. 200W-ra tervezem.
Ez is egy kísérlet lesz.
Csinálok neki egy SG3525 vezérlést, mert az sokkal egyszerűbb, és nem lesz stabilizált, hanem sima szabadon futó lesz. Az ha jó lesz, akkor elvisz egy 2 csatis erősítőt, vagy az lesz a próba tápom, amivel meg tudok mérni trafókat, hogy mi a max freki, amit bír, meg ilyenek.
A mostani meg olyan mint a szita. Az is működik, de nem tetszik már.
(#) cimopata válasza emmzolee hozzászólására (») Nov 8, 2009 /
 
SG mivel egyszerűbb?

2 tranzisztor meg 2 dióda meg 2 ellenállás.
(#) sankesz19 válasza emmzolee hozzászólására (») Nov 8, 2009 /
 
Nem rátettem egy 18Ohm os ellenállást 10W és igen forróak lettek a Fetek.
Szerintem a trafó a hibás!
Nagyon sok a zavar látni a szkópon nem csoda hogy így működik.
Látszik SMPS tápokba még nagyon zöldfülű vagyok.
(#) watt válasza cimopata hozzászólására (») Nov 8, 2009 /
 
Sokkal jobb a kimenete! Simán meghajt egy-egy 110A-s FET-et, ami sokmindenre elég, akár 400W-ra is.
(#) cimopata válasza watt hozzászólására (») Nov 8, 2009 /
 
Az SG-nél a folyamatos áram 200mA csúcs 500mA
A TL-nél 250mA-t írnak nem tudni hogy ez mi, folyamatos vagy csúcs.
De mindenesetre a TL emittere a kimenet + egy BC807, 4148, meg egy ellenállás és van 1,2A-s kisütésünk.

(nem azért írtam 1,2A-t mert a HE store-nál ennyit írnak, hanem mert építettem BC807-817 ből totem pole kimenetet és tényleg nagyon brutáp kis meghajtást tud csinálni egy kis p.cs SOT-23.

(#) cimopata hozzászólása Nov 8, 2009 /
 
Apropó SOT-23
Lomexben vettem SI2306-07-t Bővebben: Link

Csúcsban 16A, a 2.0 tápomban ez fogja hajtani a 6db IRF3205-t.

Nemkellenek ide drága fetmegjahtók
(#) watt válasza cimopata hozzászólására (») Nov 8, 2009 /
 
Egyrészt nem drága, másrész majd meglátod!

Az SG nem az áramában jobb, hanem abban, hogy testre és pozitívra is kapcsol azonos árammal! Másrészt jobb a kitöltése és jobban hangolható.
(#) emmzolee hozzászólása Nov 8, 2009 /
 
Nekem azért billent a mérleg az SG felé, mert 500mA-t láttam az adatlapján, a TL-nek meg a felét! Amikor kísérleteztem az ic-kkel, akkor azt vettem észre, hogy az SG amikor nyit akkor egy tüskét tesz a jel elejére a fetre, a TL viszont nem.

Na meg amúgy is ki akarom próbálni élesben.
(#) emmzolee válasza cimopata hozzászólására (») Nov 8, 2009 /
 
Remélem erről a megoldásról egyszer mesélni fogsz. :yes:
(#) watt válasza emmzolee hozzászólására (») Nov 8, 2009 /
 
Te sem érted a lényeget, a két kimenet nem egyforma felépítésű. A TL open kollektoros, az SG nem. Tök mindegy mekkora áramú, mert a meghajtót is meg kell hajtani normálisan, amire a TL nem feltétlenül alkalmas. Szimplán pedig alkalmatlan FET gate meghajtására, szemben az SG-vel.
(#) cimopata válasza watt hozzászólására (») Nov 8, 2009 /
 
Tisztában vagyok, hogy a TL open collektoros, vagy emitteres, mikor hogyan használjuk.
Természetesen az SI2306-t nem szimplán értettem, Az egész dolog egy 3 fokozatú meghajtás.

Minden fetmegahjtó legfontosabb feltétele hogy schmitt triggeres legyen a bemenete.
Megvannak a megfelelő alkatrészek és kellően gyors vezérlés hogy a fetmeghajtót is meghajtsam.
20-30ns fel lefutási idő vetekszik a legjobb meghajtókkal.

Csak nem akarok mindent egyből kikotyogni, majd ha eljön az ideje
Következő: »»   46 / 148
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem