Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » PLC kérdések
Témaindító: Thomas10100, idő: Nov 12, 2005
Nagyon jó help van hozzá, abban minden le van írva.Nem bonyolult a használata.
Sok sikert hozzá, majd írd meg mire jutottál.
Ujabb fejlemény az ominozus profibus hálozati hiba történetben:
Azt nem irtam, de hétfö délután kicseréltem egy profibus kábelt két Et-200 között, a változás annyi lett, hogy a diag bufferben azota nem csak 1 terepi modul visszaállása, (és elötte a hibák, hogy nem tudta irni-olvasni), hanem több is olvashato. Ez számomra azt jelenti, hogy a kapcsolat elvesztése és visszaállása közötti idö lecsökkent. Szerintetek érdemes lenne az összes kábelt kicseréni? Arra gondoltam, hogy feljegyezném hogy melyik 2-3 Dp áll vissza rendszeresen és azok kábeljeinek cseréjével kezdeném.
Így sosem tudod meg, mi okozta igazából a hibát, én nem favorizálom az effajta javítást, de ez csak az én véleményem.Azt kéne még megpróbálni, hogy egyesével levenni a buszról a résztvevőket, talán kijön hogy melyik résztvevő vagy kábel a hibás.Persze a lezáró ellenállásokat megfelelően állítani.Nem hinném hogy egyszerre több résztvevő vagy kábelhiba van, igaz ez sem kizárt.
Profibus hibánál véleményem szerint a diagnosztikai szoftver csak támpont, de sokszor félrevezető is lehet. Nálam olyan volt egy fél éve, hogy egy energialáncban futó kábel volt hibás,kb. a busz közepén,ennek ellenére a hibás szakasz utáni résztvevők közül is volt amit jónak látott, illetve a hibás szakasz előttiek közül is volt amit rossznak jelzett.Sőt az egész időben is változott.Én akkor elkezdtem egyesével leépíteni a buszt,minden újabb résztvevő rákapcsolásakor próba, aztán meglett a hiba.(Kb.25db ET200X volt abuszon) Egy másik hasonló hálózaton viszont korrektül jelezte a diagnózis hogy az egyik ET200X állandóan ismétlést kér, cseréltem, azóta nincs hiba.
Egyetértek azzal amit irsz, de sajna egy egy olyan gépsor ami folyamatosan üzemel, nem állitgathatom le , hogy leveszem egyik másik résztvevöt és akkor teszteljünk. Ez egy papirimpregnálo sor.. ha elindul nem állhat meg amig gyártani kell, 1 megállás a beszakadt papir hossza értéke miatt 100 euros nagyságrendü.
Ezért csak akkor van lehetöségem mérni probálni, amikor megáll a sor mert hibára futott. Még annyit hozzá, hogy a hiba az elég eltérö idöközönként jelentkezik, van hogy 10 percen belül, vagy hogy elmegy másfél napig.. tavaly volt hogy 3 hétig is elment... De már irtam azt is, hogy probáltuk már azokat az Et-200-akat cserélni amiket láttunk a diag bufferben hogy viszaállt.
Nem biztos hogy azokkal a résztvevőkkel van a baj, amit a diagnózis hibásnak vél.Melyik gyár ez?
Hali!
Igen nyilván az ilyen busz hiba egyik sajátossága, hogy a leszakadó eszközök között sokszor hiába keressük a hiba okát. Azok leszakadása csak a hiba következménye legtöbbször és nem az oka. Egy hibás érintkezés részleges vagy időleges vezeték szakadás rendkívüli módon megváltoztathatja a busz elektromos jellemzőit, ezért van ez a jelenség. Az eszköz oldali diagnózis így nem tud ilyen hibát felderíteni, mert jószerével csak annyit tud, hogy van kapcsolat, vagy pedig nincs. Ez pedig ilyenkor kevés. Ezért találták ki a busz teszter modulokat, amik (amilyet linkeltem is) mert azok a kábelezés elektromos jellemzőit is vizsgálják. Csillapítások, visszaverődések, jelszintek, bit idők stb. Nem ritka hogy az ilyen szivatós hibák oka rendkívül primitív. Ez sajnos nem jelenti azt, hogy ettől könnyű lenne megtalálni (legfeljebb kijavítani könnyű).
Hali Szirty.
Azt hiszem, értelek. akkor véleményed szerint Mate78 által linkelt diag szoftver: Idézet: jo lehet nekem erre a problémára vagy sem?„Nekem már többször segített az Amprolyzer nevű program, a Siemens terméke,úgy tudom ingyenes.Bővebben: Link” Avagy az a meglátásod, hogy teszter modul kellene? Vagy ujrakábelozni az egészet?
Hali Hsanyi79!
Erre nem tudok biztató választ adni. Az Amprolyzert nem ismerem. Ahogy a pontos helyzetet sem annak műszaki oldalán túl. Hogy mi az optimális lépés nagyban függ pl. attól is, hogy hozzák-e már a wazzelint Én nagyon jól tudom, hogy termelésben működő gépen jelentkező hibát azonnal kell megoldani nulla költségből, de ha ezen sikerül túllátni a közvetlen vezetőknek és nem mennek el a "ki a hülye" illetve a bűnbak keresés irányába, hanem megmaradnak a műszaki probléma elhárítására tett erőfeszítések mezején, akkor talán születik ésszerű döntés. Ha a probléma nagyon súlyos én hívnék egy embert aki tud buszt analizálni a kütyüjével. ha ezt nem lehet vagy nem akarják, és több idő van a próbálkozásokra, akkor én vennék egy repeatert beraknám a busz közepére és megvárnám hogyan módosul a hibajelenség. A repeater két fizikai szegmensre osztja a buszt, amik egymás villamos tulajdonságaira már nincsenek közvetlen hatással. Ezzel kiderülhet, hogy a ketté osztott busz melyik felén vannak problémák. Ha repeater beiktatása után a busz csak egyik felén vannak hibák, akkor azt a felet is ketté osztanám, hogy tovább közeledjünk hibás szakasz vagy pont megtalálásához. Hogy ez mennyire megvalósítható az igen sokmindentől függ, így nem tudom megítélni ez a megoldás lenne-e a legjobb. Amennyiben az újrakábelezés is megoldható az ésszerűség határain belül, az is kecsegtethet eredménnyel. Egy profibusz teszteres mérés szerintem kiderítené mi a gond. Sőt már az is közelebb vihet a megoldáshoz, ha egy ilyen teszteres emberrel sikerül konzultálni a problémáról. Bennem az is felmerült mint a probléma oka, hogy az Olasz fiúk kicsit spóroltak valamin és az a spórolás most "kamatozik"...
Szirty, ez egy igen jo ötlet, köszi.
A repeatert kell valahogy konfigurálni? Vagy csak beteszem és müködik ahogy eddig? Köszi szépen.
Hali Hsanyi79!
Idézet: „A repeatert kell valahogy konfigurálni? Vagy csak beteszem és müködik ahogy eddig?” Berakod és megy. Nem kell sem a repeatert konfigolni, sem a CPU HW configját módosítani. Lényegében csak egy jel erősítő/ismétlő/leválasztó. Már ha mezei repeater és nem diagnostic repeater. A mezeit javasolnám. Persze arra figyelni kell,hogy a repeater miatt ketté osztott hálózat mindkét felét külön-külön kell már kezelni a lezárás szempontjából!
Szia Szirty.
Ezt a lezárást, ha jol értem, az esetemben ugy kell csinálni, hogy a repeaternél lesz két lezárás, meg a két végén, ahol eddig is volt? Köszönöm szépen, ahogy az eddigi segitséget is.
Sziasztok! Van egy rendszer: S595U PLC, profibuson keresztül rá van kötve egy OP37 operátorpanel. Ez az OP elromlott, javítása nem éri meg, stb... Ami van helyette, az egy OP270. Ezt viszont nem tudom muködésre bírni. Az FB58 kezeli az OP-t buszon, 4 Byte IN és 4 Byte OUT területen, de az OP270 blokkméreténél "Class B tiny" van írva, ami 32 Byte IN, 22 Byte OUT. Természetesen profibus programban is cseréltem, konfiguráltam. Lehetséges, hogy ezek az újabb OP-k nem ismerik S5-öt?
Van valami megoldás? Üdv!
Rosszul írtam: OP37 32Byte IN/OUT, OP270 32Byte IN / 22Byte OUT
Helló Panhard!
"Ismeri" az S5-öt, hiszen be is lehet állítani OP270-nél az S5 DP kommunikációt. Nem használtam még sosem S5-höz OP-t, de szerintem ide egy másik blokk kell az S5-be, ami tudja kezelni az OP270-et...
Sziasztok! Egy létradiagramm-rajzoló programra lenne szükségem. Természetesen kerestem már a keresőkben, de...... .Semmi különlegesség: nem kell áttölteni plc-be, nem kell szimulálni... . Csak "rajzolni" mint, ha papíron lenne. Nyilván másként is meg lehetne oldani, de Nekem tényleg egy ilyen szoftver kellene. Köszönettel: Yoe
Szia Szirty!
Közben találtam egy projektet, ahol 115U PLC van, és ott profibuszon két OP277 van. Néztem, ott nem FB58 kezeli, nincs is a PLC-ben, hanem FB158 ami meghív még egy FB159-et is. Az FB58 az gyári Siemens FB, nem is lehet belenézni, de az FB158,159 az nem. Holnap kipróbálom... Üdv!
Helló Marko!
Szinte bármelyik PLC programozó szoftvere ilyen. Pl. az Unitronics OPLC-khez való szoftver ingyenesen letölthető Az is tud létradiagramot. A A letöltések oldalon keresd az U90 Laddert (ha a fenti link nem működne). De az Omron CX-Programmer szoftvere is használható CP1 progra,mozására (trial változat) amiért nem kell fizetni. Ám regisztrálni kell.
Szia, Szirty! Köszönöm válaszod, Te legalább megtetted. Természetesen tudom, hogy bármelyik tud létrában programozni - Allen-Bradley-t használok - , de Én csak "rajzolni" szeretnék, kijavítani, módosítani, mondhatni papírt helyettesíteni. Nyilván lehet Eplan-ban, WsCAD-ben, Corel-ben, Paint-ben, AutoCAD-ben...stb. rajzolni. Csak gondoltam, hogy van-e ilyen rém egyszerű, speciális program.
Van még:
http://www.moeller.hu/ipaut/plcle.htm Itt az EasySoft demo - ezzel lehet csak rajzolni is, illetve nyomtatott dokumentációt készíteni Illetve az MXpro demo, amivel szintén lehet létrát (is) rajzolni. Az aktuálisabb változatok (rajzolás szempontjából mindegy) elérhetők a gyártók oldalain. (Ez utóbbi termék gyakorlatilag CoDeSys - ez a www.3s-swoftware.com oldalon érhető el.)
Szia! Az Easy-t is ismerem, de linket is megnézem. Köszi'. Yoe
Helló Marko Ramiusz!
Tehát te egy olyan programot keresel, ami másra nem képes CSAK létradiagram rajzolására? Akkor miért nem azt kérdezed? Ha nem ilyet szeretnél, akkor nem tudom milyet. Idézet: „Allen-Bradley-t használok - , de Én csak "rajzolni" szeretnék, kijavítani, módosítani, mondhatni papírt helyettesíteni.” Akkor kézenfekvő annak a szoftverét használni. Nyilván tud létradiagramot Idézet: „Csak gondoltam, hogy van-e ilyen rém egyszerű, speciális program.” Lehet hogy van ilyen, ami csak ezt tudja, én nem tudok róla. Valószínű azonban hogy nincs, mert sok értelme nem volna ilyennek, tekintve, hogy a létradiagram minden PLC-nél kicsit (vagy nagyon) más és más.
Úgy van ahogy írtam, az FB158 kezeli a "Class B Tiny" és a másik három kommunikációjú OP-kat. Kikopiztam a 115U PLC projektjéből, és beraktam 95U-ba, paramétereztem, eredmény Stop-ba megy a PLC. Hibaüzenet: nem engedélyezett utasítás. Az FB158 tele van rakva indirekt címzéssel, ami perifériabájtot, word-öt címez, és ez nem megengedett 95U-nál, a nagyobbaknál működik. Siemens fórumban is írták: 95U (only supports tiny)
Két lehetőségem van: Vagy PLC csere S7-re, vagy kisebb OP használata. Üdv!
Közben nyomoztam tovább, az előbb rosszul írtam, csak a Tiny-t támogatja, de akkor miért nem ismeri az utasítást?
Sziasztok!
Fel próbáltam rakni a Wincc Flexible 2008-at, de hibát írt hogy az XP SP3-mal nem megy. Így a Disk1 mappában külön raktam fel mindent. El is indul de miután kiválasztom a kijelzőt ezt írja ki gondolkodás után: Bővebben: Link Valaki tud segíteni hogy ez mit takar? Köszönöm!
Helló Thomas10100!
Amikor először telepítetted ezt üzente? Én azt javaslom, hogy inkább ezt olvasd el és aszerint telepítsd újra...
Hello
Siemens S7 PLC-t szeretnék programozni létradiagrammal. A kandón tanuljuk az alapokat és volt egy házim miszerint motort kell indítani adott időközönként előre, majd hátra forgással. Ezeket mind meg is oldottam, de van egy feltétel aminek nem tudok eleget tenni. Azt kellene megvalósítanom, hogy a program egyszerre csak 2 ciklust futtasson, ergó ciklust kellene szerveznem. AZt biztosra tudom, hogy kell bele egy számláló (én lefelé számlálóban gondolkoztam), viszont nem tudom, hogymégis miként tudom a programot ciklusba tenni. GOndoltam élvezérlésre is, hogy induláskor felfutó élt vizsgálva beállítok egy SR tárolót ami tulajdonképpen az összes őt követő programrész futásának feltétele. Majd a végén pedig, az utolsó művelet lejártakor resetelem ezt a bizonyos tárolót és a zámláló értékének csökkentésekor (új ciklus kezdetkor) megint 1-be rakom az SR tárolót. Viszont ez sem iigazán jött be, mert magát az élfigyelés bemeneteit sem értem (POS, NEG), és amúgy sem sikerült összehoznom még ezzel sem egy automatikusan, 2 ciklust lefuttató programrészt. Eddig az egész programom FC1-be írtam, viszont lehet hogy abban lenne a megoldás ha több blokkra bontanám?!?! BÁr továbbra is próbálkozom, de megköszönném ha tudnátok egy működő ötletet adni :S (ui.: egyébként a PLC milye logika szerint fut?!?! Mármint uC-ek esetén érthető hogy egyszerre csak 1 utasítást végez el, de a PLC a létradiagram szerint - ránézésre - az összes Network-ot egyszerre ellenőrzi és kezeli. Vagy azt is csak sorjában futtatja? Hogy pl. először Network1-et majd 2-t majd 3-at és stb?!?!)
egyszere olvassa be az összes bemenetet.. és az eredményt kiteszi a kimenetekre.
Hali norbigal!
A ciklus szóval vigyázni kell PLC esetén, mert nem feltétlenül jelenti ugyanazt, amit mondjuk egy magas szintű PC-s nyelven jelent (pl. a for ciklus). De ha nem erre gondoltál, akkor bocsánat. A létradiagramról fontos tudni, hogy a relés vezérlések kiváltása volt az eredeti célja. Így áramút tervhez hasonlít, ami egyfajta kapcsolási rajz. Vagyis "érintkezők" hálózata és "behúzó tekercsek" sora. Ha így tekintünk egy PLC programra, akkor valóban nem kell foglalkozni a végrehajtással, lehet úgy tekinteni, hogy a létradiagram összes sora egyszerre fut. Az esetek többségében ez elég is. Speciálisabb esetben már lényeges tudni, hogy ez nem teljesen így van. A létradiagramot is elemi utasítások sorozata írja le, ami S7 esetében a program STL forrása. A létradiagram végrehajtása fentről lefele és balról jobbra halad. A te feladatodhoz azonban ez az információ nem szükséges. A for ciklust is felejtsd el! Lényeges még, hogy a PLC a felhasználó programját ciklikusan futtatja, vagyis miután lefutott újra és újra végrehajtja megállás nélkül. Az újrakezdések között eltelt idő a PLC ciklus ideje. Ez az idő legtöbbször néhány ms-tól néhány száz ms-ig terjed. Sajnos nem írtad le milyen S7-ről van szó! S7-220, S7-300, S7-400, S7-200? Ezekhez három különböző fejlesztőrendszer van és a programozásuk is ennek megfelelően sokban eltér egymástól. A -(P)- -(N)- POS és NEG utasítás működéséről írtam itt (S7-300/400). Nem csak az van leírva hogyan működik, hanem az is milyen esetben szükséges a használata. A feladatnak, amit meg szeretnél oldani több megoldása is van. Az egyik, hogy számlálóval számlálod a motor indításokat és a számláló kimenetével tiltod a következőt, ha a számláló érték elérte a kívánt számot. A másik, hogy RS tárolókkal építesz egy léptető láncot, ami annyi lépést tesz, amennyi mozzanata van a feladatnak. Ez esetben 4. A lánc az utolsó lépésnél leáll, a kimenetek elé pedig berakosgatod a megfelelő lépések merkereit és kész.
Köszi megpróbálom!
|
Bejelentkezés
Hirdetés |