Fórum témák
» Több friss téma |
Ezt olvastam:
párhuzamos kapcsolásnál először csak egy LM317 dolgozik (nevezzük 1-nek), a többi csak figyel, mert a kimenetén meg van a szükséges feszültség. Amint nagyobb áramot szeretne a fogyasztó felvenni, mint amit 1. elbír, közbelép az áramkorlát (esetleg közbeszólt a hővédelem), és esik a feszültség. Ezt észreveszi a többi LM317, és ebből egy másik (2.) elkezdi kiegészíteni a feszültséget a beállítottra. És így megy tovább.
Hali!
Azt hiszem ezt a Hsz-t én is olvastam ,és ebből egy jó kis vita is kerekedett miszerint ha már az egyik letiltott akkor a másik is lefog mert nem bírja a terhelést ,vagy valami hasonló miatt volt az adok kapok.Mindenesetre ki próbálom.csak simán de félő hogy valami füstölni fog. Köszi!
Szerintem LM317-et nagyon nehéz megölni. Van benne hővédelem, áramkorlát, rövidzárlat védelem. Még nagyobb feszültséget is kaphat, mint pl. 35V, csak a kimenet és a bemenet közötti különbségre kell figyelni. Azért még várj meg néhány hsz-t! Sok sikert!
Hello!
- Analóg (DC) erősítésnél nem használunk "virtuális földpontokat", mert ezzel csak az azonos-fázisú hibát növeljük. Azt hagyjuk meg a hangfrekis erősítőknek.. - Általában két lehetőség van. Vagy "féltápfeszes" OPA-t alkalmazunk (Ma már vannak Rail-to-Rail erősítők is, vagy kettős tápfeszültséget az IC számára. - Az olcsó OPA-k között az LM385-LM324 PNP bementű tranyói miatt, a bementet le lehet tenni a negatív tápra. (persze minőségi engedményekkel). A kimenet is hellyel-közzel le tud menni a negatív tápig. Pozitívra viszont sem a kimenet sem a bement nem kerülhet. - A TL sorozatnál, Fet bemenet van, ez is alkalmas "féltápos" üzemre, csak éppen nem a negatív tápra, hanem a pozitív tápra lehet a bemeneteket kötni. (Az adatlap ezt nem preferálja, de ez a helyzet. Kimenete, viszont nem tudja megközelíteni egyik tápot sem, ezt ezért az alkalmazásban figyelembe kell venni. - Van Fet bemenetű IC is, ami jó a negatív oldalon pld CA3041 vagy TLC272. - Nálad a Fet meghajtásánál nincs gond, mert annak küszöbfeszültsége magasabb, mint az OPA minimális kimeneti feszültsége a GND-hez képest.. Mindig az adatlap CMRR paramétereit kell megnézni, min belül képes üzemelni az eszköz. üdv! proli007
Hello!
Remélem erről van szó. De szerintem nem annak nézed (nézitek) ezt ami, vagy nem ugyan azt nézzük... De ez nem stabilizátor, hanem egy áramgenerátor, ahol az "Rt 40ohm" a terhelés. Ezt meg szerintem tudod.. A potival leosztott feszültség kerül a nem invertáló bemenetre, és az IC ugyan ezt a feszültséget állítja be a 0,1ohm Shunt ellenálláson. Így a Drain-ben az áram állandó. Kimeneti áram kb. 0..600mA lesz, amihez a 40ohm már nem is lesz jó, mert ahhoz már 24V kellene a tápban. Csak éppen a kapcsolásban egy 741 nem alkalmazható.. üdv! proli007
Szia!
Köszönöm a választ! Tehát ez nem egy feszültségstabilizátor. Erre szerettem volna választ kapni.
Sziasztok!
kicsit kezdő vagyok még az elektronikába, de viszont egy hozzá jobban értő ember véleményét is kikérném. Nos van egy trafóm 1 primer 1 secunder tekercsel, ehhez pedig terveztem egy tápegységet ami így néz ki (lásd a képen) a primer tekercs egyenirányítva van a graetz híddal, + 4 db 10ezer mikrós puffer kondi (ezt ugye így mondják?) a secunder pedig ugyanúgy egyenirányítva egy graetz-el + 2 db 2200 mikrós puffer kondi. és ugye a GND az közös. ez egy AB kat. végfokba lenne beleépítve. valóságban működik ez így vagy máshogy kellene megoldanom? Köszönöm előre a válaszokat!
Szia!
A primer tekercs csatlakozik a hálózatra, a szekunder pedig a fogyasztó felé. Kicsit kevered a fogalmakat.
akkor ma is okosodtam egy kicsit
és a véleményed a kapcsolásról?
Az a baj, hogy a GND-pontra nem csatlakozik a trafó. Ha erősítő-tápegységet szeretnél csinálni szimmetrikus formában, akkor csináld így: Bővebben: Link Az egyik tekercs a felső tekercsfélnek felel meg, a másik tekercsed meg az alsónak. Persze ez akkor működik, ha egyforma feszültségű a két tekercsed. Egyáltalán mit szeretnél készíteni ezzel a trafóval? Egyforma feszültséget ad le a két szekunder tekercs?
Kicseréltem az Lm741-et egy Lm358-ra ezenkívül semmin sem változtattam és működik a kapcsolás, szépen lehet szabályozni 0-450mA-ig. Köszönöm még egyszer a segítséget.
Hali!
Megcsináltam a párhuzamosítást és remekül működik.3x LM317 épp hogy langyos.
Nem eszik olyan sokat egy laptop szerintem, bőven elbírja a 3db LM317.
Még akkor sem melegedett ha az aksit töltötte.De sajnos az aksija oly rossz állapotban van hogy kb 10' után már a teli állapotot jelezte.
Most az a helyzet hogyha az aksi benne van a gépben akkor folyamatosan ugrál a telep illetve a hálózatot jelző ikon.Ha kiveszem az aksit akkor megy normálisan a gép.
Sziasztok!
7812-es stabkockával kapcsolatban lenn egy kérdésem; úgy tudtam, hogy legalább 14V kell neki a normális működéshez, viszont a tapasztalataim alapján ha csak egy picivel kap többet, vagy adott eseten csak pont 12Vot kap, akkor is működik. Lehet így tartósan használni, vagy hosszútávon ez nem tesz jót neki? Mielőtt még valaki kérdezné miért kell 12Vra 12Vos kocka, a válasz; aksiról van szó, ami adott esetben több is lehet 12Vnál.
Ha a 14 voltot nem éri el a 7812 bemenő feszültsége, akkor a kimenetén körülbelül a bemenő feszültség-12 volt lesz. Ahhoz, hogy stabil 12 voltot kapjál a kimenetén, 14 voltnál többet kell kapnia.
Általános tapasztalat szerint a névleges feszültséghez képest +3V kell legalább a stabil működéshez, egyébként terhelésnél előfordulhat hogy kevesebb lesz a a kimeneti feszültség. Hibás nem lesz, használhatod nyugodtan.
Heló!
Üdv. mindenkinek. Tudna valaki segíteni? Következö dologra kellene megoldás: egy feszültségszabályzóra lenne szükségem, egy kisáramú (max 2A) motort kellene meghajtani. A motor a feszültségtöl függöen változtatja a sebességét. Úgy szeretném megoldani, hogy egy potmétert csavargatva lehessen a feszültséget szabályozni, ráadásul úgy, hogy a polaritások is váltakozzanak, vagyis ha a potmétert középre állítom, akkor ne müködjön a motor, ha eltekerem az egyik irányba, akkor forogjon jobbra, ha eltekerem a másik irányba, akkor forogjon balra. A kimenö feszültségnek kb 0-tól 6 voltig kellene lennie. Bemenetnek mindenképpen sorba kötött 1,5 voltos góliát elemek lennének használva. Nem tudom, hogy mennyire nehezet kérdeztem, vagy hogy mindent érthetöen írtam-e le. Nagyon nagy segítség lenne, ha valaki tudna egy ilyen szerkezethez egy kapcsolási rajzot adni. Köszönöm, ha valaki megtisztel a válasszal.
Szerintem ennek a kérdésnek inkább a H-híd topikban van a helye a polaritásváltás miatt.
Persze lehet itt is kapsz választ, de az igényed egy szabályozható H-híd gyakorlatilag...
Helló! Van egy tápom, ami relé indítású (nem sima kapcsolóval, hanem nyomó gombbal)... Hogy kényszerítsem ki belőle hogy bekapcsoljon?? (nem pc táp!!!)
Sziasztok,
Azt szeretném kérdezni, hogy milyen paraméterekkel rendelkező hálózati adaptert kell vennem akkor, ha 3db infra LED-et szeretnék működtetni róla 2db ceruzaelem helyett? Mire kell figyelnem a vásárláskor? Annyit tudok csak erről, hogy 3V-nál nem kaphatnak többet a LED-ek és számít gondolom az is, hogy hány mA-es, illetve, hogy hány Wattot ad le a táp. Köszönöm válaszod!
Ha sima 20mA-es LED-ről van szó, akkor 3dbx20mA=60mA, ezek 3V-on működnek, tehát 3Vx0,06A=0,18VA-es trafó kellene. Ennél csak nagyobb teljesítményűt tudsz venni! Ha veszel egy 3VA-est, arra raksz egy áramgenerátort, bőven elég lesz! Ha 1W-os LED-ekről van szó, akkor a teljesítmény felvétel 3W lesz, hogy ne legyen gond a trafónak, érdemes túlméretezni, tehát egy 6VA-es trafó már kiszolgálna 3db 1W-os LED-et. A trafók feszültsége pedig legyen 5V DC környékén, ekkor nem kell sokat eldisszipálni, ha olyan az áramgenerátorod.
Üdv Mindenkinek.
Kellene nekem egy tápegység az autóba. Ami stabil 12V és max 1,5A tud. Egy navigációnak lenne a töltője.
Hello!
Az akkumulátort tudnám javasolni.. :yes: De 12V-ból stabil 12V-ot elég nehéz készíteni. De hogy egy töltőnek minek a stabil feszültség, arról fogalmam sincs. Mert ha az van ráírva, hogy 12V, az még nem jelenti azt, hogy nem lehet kicsit több. Ezeket is csak kocsihoz gyártják, nem labortáphoz nemde? üdv! proli007
Üdv! Annyival egészíteném ki Proli mester válaszát, hogy a pna/pda készülékek töltése kivétel nélkül alacsonyabb - többnyire 5V-os - feszültséggel történik. Ezt az autós töltőbe épített stabilizátor áramkör biztosítja, mely széles bemenő feszültség tartományban képes ezt a feladatot ellátni.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |