Fórum témák
» Több friss téma |
Sziasztok köszönök minden segítséget, letöltöttem a PICkit_3_Programmer_1_0_Setup_A.zip, és a FLOWCODE-ban megírt program .hex fajlt, ezzel sikeresen tudom beírni a PIC-be (ahogy "zenetom" mondta). Később pedig megpróbálom a FLOWCODE-t úgy beállítani, hogy onnan is tudjak írni.
Még egyszer kösz mindenkinek a gyors segítséget.
Szia! Flowcode támogatja a pickit3-at legalább is nálam remekül megvannak egymással, a hibát meg a táp hiánya okozza elvileg amit nem adtál a picnek. Ugyanis a pickit3 alapból nem ad ki tápot csak ha megkéred rá..
Sziasztok!
Egy viszonylag egyszerűbb kérdésem lenne, legalábbis így elsőre egyszerűnek tűnik, méghozzá az, hogy valahogy pic-el kellene megoldanom azt, hogy egy nyomógombot megnyomunk, akkor a pic rögtön, az egyik lábán kiad egy 0,8-1mp hosszú sípszót (1300Hz), és a másik lábán evvel egy időben egy opto relét meghúz, majd valamikor (1-2 perc) múlva felengedjük a kapcsolót, és akkor is kiad egy másik sípszót (1200Hz), majd a sípszó végével elengedi az opto relét. Azaz, amikor megnyomom a gombot, akkor rögtön kiad egy sípszót és behúzza az opto relét, majd miután elengedtem, egy kis kitartással, (ez szintén 0,8-1mp) kiad mégegy sípszót, majd elengedi az opto relét. És még egy szempont az, hogy amikor megnyomom a gombot, akkor még nem tudom, hogy mennyi ideig fogom nyomni. Valamint szempont még az is, hogy szabályozni tudjam, hogy csak az elején ad ki sípszót, vagy csak a végén, vagy az elején is, és a végén is, ehhez 2 db kapcsoló áll rendelkezésre, értelemszerűen két lábat kapcsolna ez a két kapcsoló. Mivel én nem igazán értek a pic programozáshoz, azért írok ide, abban kérnék segítséget, hogy hol kezdjem, életemben egyszer programoztam pic-et, akkor is már kész programot égettem egy 16F84-be, az is valami hasonló sípolásokat csinált. valamint szempont hogy minél kisebb legyen a konstrukció, kis helyen kell elférnie.
Egy egyszerű kis lábszámú, ésszerűen belső oszcillátoros (pl: 16f690 ) es PIC el megoldható a dolog, ha tudsz C ben programozni nem egy nagy feladat, még timerekkel se kell feltétlen szórakozni, sima szoftvetres lassításokkal is meg lehet csinálni az egészet. Ha csinálsz egy kapcsolási rajzot, akkor este nagyjából összedobom a kódót amin el tudsz indulni.
Egy ilyen egyszeru feladatot akar egy 10F200 -assal is meg lehet valositani, amit mar SOT23-6 tokozasban is elerhetsz (2x3 mm).
Erdekessegkepp itt egy osszehasonlitasi alap, hogy mekkora ez az eszkoz: 10F200 vs dioda
Egy picit nincs ennek kevés portja? Kell neki két kapcsoló az üzemmódhoz, egy nyomógomb a bemenet, és kell két kimenet. Ez nálam 6db lábon nem jön össze (+ 2db a tápfesz)
A 10F220 -nál lehet, hogy gondot okoz a 6 láb, de az ugyanolyan méretű 10F220 - 10F222 -vel megoldható 6 lábon is: 1 - kapcsolók - analóg bemeneten több kapcsoló és ellenálláshálózat által kialakuló feszültség mérése, 2 - Vss, 3 - kimenet 1, 4 - kimenet 2, 5 - Vdd, 6 - nyomógomb.
Én elhiszem, hogy te meg tudnád oldani, de a kérdező még kissé gyakorlatlan a PIC témában, talán jobb volna neki egy kellő lábszámú PIC-et ajánlani. Szerintem.
![]()
Szia! Én is adnék tippet (12f629) 8 láb dip8-as tok belső órajel első felhúzó ellenállás 3 kapcsolót és 2 kimenetet simán könnyen meg lehet vele oldani és még olcsó is..
Nem én ajánlottam a típust...
8-pin FLASH PICŽ Microcontrollers Outperform the Competition
Igazatok van, nem lenne alkalmas feladat a kezdok szamara. Amugy inkabb a 'meret' miatt irtam inkabb, szemleltetve, hogy egy egyszeru PIC-es aramkort milyen kicsiben meg lehet epiteni ha a helysporolas elsodleges szempont...
Helló mindenki!
PIC et programozok ccs ben és elakadtam. Szükségem lenne egy timerre ,de nem tudom beállítani. Ha jól értem ezzel a függvénnyel kell beállítani ,de nem tudom mit kellene beírnom: setup_timer_1( ); Egy 40Hz időzítőre lenne szükségem. A PIC -re egy 20MHz kristály van kötve. Remélem minden fontosat megadtam. Megköszönném ,ha valaki egy rövid magyarázattal leírná, mit kell be írni a zárójelek közé. Előre is köszi!
Sziasztok!
Egy egyszerű kérdésem lenne...Hogyan állítsam be a pic 16f627A portA bemeneteit hogy az alapjáraton analóg bemenetek digitálisként legyenek használhatóak? (eddig azokat kihagytam gombkezelésnél, vagy akárminél, de mostmár szeretném őket használni ![]()
Szia,
Az adcon1 regisztert kell modositani. Nálam pl 0x6 ot kell hozzá beletölteni. Nézd meg az adatlapon ezt a regisztert! ![]()
Van még egy probléma....Valamiért nem találom ezt a regisztert. Lehetséges hogy nincs? :/ 16F627A adatlapjában a bankoknál keresem de nincs sehol...Vagy én keresem rossz helyen?
![]()
Van a PIC16F627A-nak A/D átalakítója? Nincs, így ADCON regisztert sem találsz!
Nézd meg inkább a PORTA leírását, még a példa is ott van... (EXAMPLE 5-1: INITIALIZING PORTA)
Köszi, hogy utánanéztél. Gondoltam rá hogy esetleg más néven van, vagy valami, de nem gondoltam volna hogy nem tud A/D-t
![]()
0x07 -et kell írni a CMCON regiszterbe.
"Csak" analóg komparátor van benne, azt kell birizgálni...
Hali!
A Piccolo project keretében próbálkozom a PIC megismerésével. PIC 18F4550-l , Mlab fejlesztő környezetben, C nyelven. Következő 2 problémám adódott, amihez segítet kérek: 1. Olyan programoknál ahol az USB kapcsolat használom addig működik a PIC program amíg van kapcsolat. Kapcsolat megszünés után rövid idő múlva leáll. 2. Időzítőt kelle programoznom perces nagyságrendben és ehhez kérnék C nyelvű program segítséget. Nem igazán értem a timer-k programozásást. Üdv. ![]()
Hali!
A számlálók lépésideje az oszcillátorfrekvencia 1/4 része,ha belső jel az ütemadó. Amikor a számláló túlcsordult, egy bit bebillen ami jelzi, hogy átfordult a számláló. Amennyiben engedélyezed az adott időzítőhöz a megszakítást, akkor kell írnod egy megszakító rutint, ami abból áll, hogy azonosítod, hogy mi is okozta a megszakítást ,ha az adott timer ,törlöd ezen jelzőbitet, és növelsz egy saját számlálót, ami 8 16 24 vagy 32 bites, ha a megfelelő értélket elérte, akkor megvan a pontos időkésleltetés. Ha nem akarod megszakításból, akkor programból figyeled a jelzőbitet, és programból állítod a saját számlálót. Ez nem lesz pontos, de neked kell eldönteni, mennyire kell pontos időzítés. Nem kell semmilyen programozói segítség, ott az adott kontroller adatlapja.
Megrajzoltam a kapcsolási rajtoz, persze ez inkább tájékoztató jellegű, mert pl azt nem tudtam ráírni, hogy melyik pic legyen használva, mert nem ismerem a különböző típusokat, így a rajzra kb csak az került fel, hogy mit szeretnék.
A helyszükséglet, meg annyira nem igazán vészes, ha lehet azért használnék inkább smd-ket, ka egy normál gyufásdoboz 1/4 -e mérteű helyen kell elférni ennek a három fő alkatrésznek, egyéb előtét ellenállások, kondenzátorok helyszükségletét nem számítom, mert azoknak van hely ![]() körülbelül 5 - 8,2 V ig terjedő tápegység fogja hajtani, gondolom a tápfesz meghatározó, az ic szempontjából, mert gondolom sokféle táplálású ic közül leht választani.
Hali!
Köszi a gyors és kimerítő reagálásodat, csak az a gond hogy nem igazán értem a gyakorlati oldalát. Amennyiben 1-t kiszenvedek, vélhetően már nekem is olyan egyszerű lessz mint Neked. Üdv.
1. A CDC mód (virtuális soros port) nem viseli el, hogy ki-be dugdossuk. Ha erre van igény, akkor HID módú eszközzel lehet próbálkozni. Azzal én még nem foglalkoztam, de a Microchipnek vannak mintapéldái.
2. Periodikus timer interruptot generálva szoftveresen addig lehet számláltatni, ameddig akarsz. Ha például a PICCOLO projekt squarewave.cmintapéldájában a delay nevű változót 32 bitesnek deklarálod:
akkor 5 ms-os egységekben majdnem 5*2^32 ms-ig számolhatsz. A késleltetés megadása után csak azt a feltételt kell ellenőrizni, nulla-e már a változó.
Jó estét fiúk/lányok!
Kaptam egy okosabb PIC-et, ami fejlesztőn van. A tüskesorja nem ugyanaz , mint az ICSP. bedrótozom a tüskéket a helyükre, de hogyan csináljam? Idézet: „az elso az mlck, a masodik a fold, a harmadik a prg, a negyedik/otodik a data” Ezt írta a barátom. Namost lefordítja valaki, hogy akkor melyik mi, mivel azt tudom, hogy a föld a VSS.
Szia! Lehet hogy ez segít!
Áh, erre nincs szükségem. Azt akarom csinálni, hogy a tüskesört kiforrasztom, majd helyére drótot rakok, amiknek a végére tüskét forrasztok.
![]() Idézet: „Áh, erre nincs szükségem.” Most akkor be akarod kötni az ICSP-t van nem? ![]()
Be persze. Tehát valaki nem ért valakit.
Adott egy panel, rajta egy PIC, stb-stb, tehát fejlesztő panel. Van neki egy kimenet/bemenete, ami nem egyezik a PICkit2-jével. "az elso az mlck, a masodik a fold, a harmadik a prg, a negyedik/otodik a data" MLCK micsoda a PICkit2-n, mi a prg, és hogyan állapítsam meg , melyik kettő melyik data? ![]() ![]() |
Bejelentkezés
Hirdetés |