Fórum témák
» Több friss téma |
Szia Gábor!
Állítólag volt valami nagyobb napkitörés néhány napja, és az okozott jelentős zajt a sávokon, bár én ennek nem jártam utána. Az amerikaiakat én is hallottam, igaz csak 5-6os szignállal, de az én antennám jóval szerényebb itt: Az emeleti szoba ablaka és a kert végében lévő diófa közt kb 4m magasan van kihúzva egy rezonáns dipól, hangolót most nem is használok. 73 de GaBo.
Sziasztok.
Fojtattam a kísérleteket a kis vevővel.Építettem két 741-es műveleti erősítővel egy átkapcsolható CW/SSB szűrőt a HF fokozatba. Ennek az erősítése oly annyira növelte a HF fokozat erősítését, teljesen feltekert hangerőnél nem lehet megmaradni a műhelyben. Pedig csak az asztalra letett fejhallgató szólt. Sajnos a megnövekedett erősítés miatt fél hangerőnél elkezd gerjedni a végfokozat és őrült sípolásba kezd. Be is kellene állítanom még a jelszinteket. Viszont most már jó erős hangszórós vételt is lehetővé tesz a kis rádióm. Kár hogy annyira zajos a 80 méter. Most itt a HF részben fogok ügyködni, mert a frekvenciamérő hiánya miatt az RF fokozatban nem tudok dolgozni. Emiatt most minden RF dolgom áll (jelgenerátor, GDO, stb.). Most ezen a részen finomítgatok (ráfér). Még ennek a szűrőnek is be kell pontosítanom a vágási határait. Viszont érezhetően majdnem a helyén van, mert nem hallani (csak erősen elfojtva egy kicsit) AM adás. Egy két helyen a magas sávzajból morze jelek jönnek (inkább géptávíró) és egy helyen SSB is volt. Sajnos a magas zajszint miatt nem lehetett érteni belőle semmit. Sajnos a sávzajhoz hozzájön a rádióm elég magas alapzaja is, a következő napok feladata az, hogy ha a rádión nincs antenna akkor még teljesen feltekert hangerő mellett is csöndben maradjon (vagy legalább normális szintre csökkenjen a zaj).
Folytattam a kísérletezést. Megoldódott a gerjedés. A CW/SSB szűrő bemenő oldalára az 1,5kohm-al sorba kötöttem még egy 5,6kohm-os ellenállást. Ezzel jó hangszórós vételt lehet elérni, a fejhallgató is kényelmes és maximális hangerőn sem gerjed. Hogy miért pont 5,6kohm? 270k-val indítottam, ez volt a legközelebb hozzám.
![]() ![]() A hozzászólás módosítva: Dec 27, 2014
Iterálási eljárás, igazi mérnöki munka.
![]()
Épülget, szépülget a rádióm (bár ez utóbbit nem merem nagyon hangoztatni). Más rajtam kívül már nem biztos hogy eligazodna rajta.
![]()
Ha akarsz építeni szuper vevőt, holnap felcsatolom a dokumentációját. Ígértem már másnak is.
Nem másnak, nekem ígérted.
![]() A hozzászólás módosítva: Dec 27, 2014
Neked is ígértem, de medvének is. A nyákban egy hiba van.
Szia !
Ennek a vevőnek sok változata fenn van a Neten Epihyte receiver néven, van ahol jó kis nyákot is közölnek hozzá. Bár az eredeti kapcsolásban egy kristály a frekvencia meghatározó elem. A K1SWL Rock Mite kis transceiverének is ez az alapja és jól szól. ![]() Fel hívom a figyelmedet az SO42P és a TBA120S IC-kre ezekkel is tudsz jó kis rádiót építeni szinkrodint és Szupert egyaránt. Jó szerelgetést!
Szerintem a TBA120 határol, AGC -zni sem lehet, a lin szakasza nagyon szűk, akkor meg oda az érzékenység. FM -re jó, (oda lett kitalálva) de más modulációs módra nem hiszem. TBA440, TBA460, TCA440, ha még egyáltalán beszerezhetők.
Lenne egy kérdésem. Az NE612 és a SA612 között mi a különbség? Több rajzot is találtam NE612-vel, de az üzletben csak SA612 van. Szerintem kiválthatóak egymással, de azért megkérdezem a tapasztaltabbakat is.
Kompatilisen cserélhetőek.
Szia Máté.
Ezt találtam hirtelen : NE602 = plastic DIP, rated 0C to +70C SA602 = plastic DIP, rated -40C to +85C NE612 = plastic DIP, rated 0C to +70C SA612 = plastic DIP, rated -40C to +85C
Rajzoltam ma egy nyákot egy távíró adóhoz. A vége IRF530, amit BFW16 hajt meg. Van rajta vox és egy kvarc oszcillátor is. Ha valaki akar ilyen adót építeni, lefirkantom a kapcsolsi rajzot is.
Vagyis csak a hőmérséklet. Köszönöm (neked is Szendi).
![]() Ezek szerint a SA612-vel jobban is járok. Nagyobb az esély, hogy téli kitelepüléskor is használható marad.
Nem kell olyan komolyan venni a hőmérséklet tűrési adaokat. A másik hogy úgysem kapsz semmi mást csak SA612-t. Ebayen nézz körbe, nekem is onnan van.
Nekem szerencsére nem kell onnan. Itt Felvidéken van egy jó üzlet, mindenféle dolgot (rádiós dolgokat is) tartanak. Ha nincs is raktáron akkor megrendelésre beszerzik. Körül belül olyan mint a HEStore, csak szlovákul.
Gondolom azért nem kell olyan komolyan venni, ezért nem is tűnt fel a különbség, mert ilyet nem nézek. Felépítést néztem tápfeszültséget, határfrekvenciát, de hőmérsékletet nem.
Sziasztok ,
Az este érkezett hozzánk is a viharos szél lökésekkel tarkított hideg idő szerencsére csapadék nem volt. De reggel a lehangoló látvány fogadott "tájkép csata után" Az összes antenna a földön az árbocok szilánkokra törve még a 10m-es ALU árboc is derékba törött. Meg volt a délutáni program, antenna újra építés a használható anyagokból. Ahhoz képest elég jól sikerültek a 40m-es deltaloop és a 80m-es dipol, hogy az ösze toldozgatott árbocokkal úgy 8-10m magasra kerültek. Kiváló riportokat kaptam több irányból így is. Remélem ti is hallottatok! Egy képet mellékelek a jubileumi QSL lapunkról is.
Húú! Sajnálom, ez tényleg kellemetlen érzés lehetett! Az egyetlen előny, hogy az új konstrukció jobb lesz!
![]()
Sziasztok.
Nézzétek mit találtam:Bővebben: Link. Egyszerű szuper vevő. Amíg nincs frekvenciamérőm, úgy is csak építgethetek. Befejezni nem tudok semmit. Megcsinálom ennek is a moduljait, azután majd valamikor beállítgatom. Viszont a 455kHz-es KF generátornak ezt néztem ki inkább bele. Később bővíteném hosszabb KF erősítő fokozattal. Azt még be is tudnám állítani, mert van itthon gyári KF hangoló generátorom (orosz multiméterrel egybeépítve). Ebbe már később lehetne beépíteni kvarc létraszűrőt is a jobb sávszélesség érdekében. Ki mit szól hozzá? Gábor: Jól néz ki a QSL lap. Ötletes. Örülök, hogy van még ahol őrzik a hagyományokat. Még legalább ugyanennyit a klubnak! Az idei évre pedig sok érdeklődő jövendőbeli amatőrt! A hozzászólás módosítva: Jan 1, 2015
Szerintem KF generátornak építs egy 455 kHz -es szűrőből egy oszcillátort. Anno mi is ilyennel hangásztuk az adóvevőket. Igazi pocket műszer egy 9 V -os elemmel egybeépítve, (PYE találmány)
Ha van türelmed kivárni amíg lerajzolom... akkor inkább a két db NE612-vel működödő vevőt építsd meg. Freki mérőhöz van nyákom, keress meg... küldök egyet. PIC-et programozni tudsz? Akad PIC is, freki mérő nélkül nem nagyon lehet rádiót építeni, segítek benne, hogy legyen.
![]()
Van frekvenciamérőm, itt a fórumon leközölt PIC-es. Csak múltkor belepróbáltam egy másik LCD-t és kinyírtam benne a PIC-et. Kell bele venni másikat, de nem tudom mikor fogok tudni. Megpróbáltam újraégetni, de belefagyok az égető szoftverébe (ICprog+JDM égető, gondoltam egy alkalomra jó lesz).
Akkor az megoldódik pár nap alatt.
![]()
Meg a hónap alatt.
![]() Ennek a szuper vevőnek meg azért álltam neki, mert nem kell bele IC. Jó dolog az a rádió amiben IC van, kevesebb alkatrész s egyszerűbb is, de nem lehet belőle olyan jól megérteni a rádiók működését mint a diszkrét alkatrészből készültekkel.
Először is boldog új évet kívánok mindenkinek !
Hát nem igazán értem hogy miért kell ezt az építési témát így elkomplikálni ? Építettem jópár vevőkészüléket mindenféle komolyabb műszerezettség nélkül. Volt egy komolyabb (20kohm/volt)analóg műszerem amihez készítettem egy VF szondát hogy észlelhessem a nagyfrekvenciák jelenlétét és azok változását hangolás közben. Vannak táblázatok ahonnan kilehet számolni az LC tagokat . Persze ezek nem hajszálpontosak de ott vannak közel . Ha már elkészült 1 VFO akkor azzal már sok mindent be is lehet állítani. Szerintem nem kell rögtön cirfábbnál cifrább kapcsolásokat keresni vagy meg építeni mind adig amíg nincsen tapasztalat és öröm élmény egyszerűbb kapcsolásokkal . Fettes fokozatokat kezdőknek nem ajánlom mivel azok megértése ( pl munkapont beállítás) külön téma . Először meg kell ismerni a sima tranzisztorok alkalmazását és működését. Meg kell szokni a voltmérő használatát az áramkörök vizsgálata közben hogy mikor hol kell mérni és a kapott érték jó vagy rossz vagy elmegy. GDO műszerem csak kb 20-25 éves bütykölés után lett . Na akkor azt gondoltam hogy most már végre nincs a világon adóvevős probléma amit nem tudok megoldani. Hát tévedtem (de csak részben) mert közben hozzá jutottam rengeteg folyóirat hoz és könyvhöz amikben rengeteg kapcsolási rajzot találtam. Nem mai keletűek az IC-s vevőkészülékek . Az ember azt hiszi hogy a sok leközölt séma amiben IC van az mind tökéletes és jobb a tranzisztorosnál (mert az IC arra lett kifejlesztve) hát ez sajnos szerintem nem igaz csak kisebb helyet helyet foglal el mintha tranzisztorokkal építenénk. Ma már szinte nem is látok kapcsolást CA3028-as IC-vel pedig igencsak sokoldalúan használtuk akkoriban.Mondjuk ez nem egy spéci IC de majdnem minden fokozatban lehetett alkalmazni. Na most nehogy félreértsetek mert nem azért említettem hogy mindenki ezt használja de ha megnézitek a kapcsolási rajzát akkor látni hogy azt meg is lehet építeni csak a diferenciál tranzisztorokat kell párba válogatni. Fogtok találkozni kapcsolási rajzokban ahogy ugyan ez a felállás meg van (lehet hogy valamelyik összetettebb IC-én belül) csak amikor ránéztek a sémára az éppen nem látható. Nekem az első szuper vevőm úgy készült hogy egy olyan tranzisztoros táskarádióból szedtem ki a KF tekercseket amelyik nem volt elhangolva. Egy nagyon fontos megjegyzés a részemről hogy a KF tekercseket (ha az gyárilag be van hangolva) NEM SZABAD HANGOLNI ! Bár nagyon csábító a csavarhúzó helye HI. Ha valami nem megy akkor sem a vasmag helyzete a hibás! Túl hosszúra sikeredett ez a hozzászólás de nem tudok rövidebben fogalmazni mivel így is csak egy keveset írtam le a sok kísérletezgetéseimből.
Értem én, azért már az abszolút alapokon túl vagyok.
![]() ![]()
Összeraktam a KF generátort. 456kHz-es rezonátort használtam hozzá. A kimenő csúcsfeszültség 3V. Egyszerű faragott panelre került, még csak ki se fúrtam. Nem egy szépség, de elsőre indult.
![]()
Teljesen egyetértek veled.. mondom mindezt 25 éves rádiós tapasztalattal
|
Bejelentkezés
Hirdetés |