Fórum témák
» Több friss téma |
Persze valahogy le lehet oldani, akár toluollal is, de ritka szemét munka így tervezni egy hegesztőt. Nem a hálószobában használja az ember. Ja ebben kimeneti fojtó sincs. Pedig illene.
Azt írod, boltból elhozva...
Hol a garancia?
Vissza kellet volna vinni garanciába. Olyat halottam, hogy magyar tervezésű gép, de szerintem ez is olcsó kategóriás kínai vacak.
Lehet hogy vacak, de legalább van garancia és szerviz. Manapság, már az is valami. Amúgy nincs azzal a géppel semmi baj, egy barátom évek óta használja. Nagyon dícséri!
Lutri, melyik hogy válik be, a garancia, és szerviz az jó dolog. De ha lejár a garancia, és valami elfüstöl benne a javítás árán vehet egy új gépet. Persze ha nem tudja saját maga megjavítani.
Én csak javítom. Ez egyébként már cserekészülék, mert az első el sem indult. A vissza jelzés szerint ma szépen tette a dolgát. Becsületesen szikritotta a vasat. Hogy miért nem a garanciális javítással élt a tulaj, azt nem tudom. Talán nincs jó tapasztalata.
Én egyszer vittem, pontosabban küldtem szervízbe egy DVD játszót mert hangosabb részeknél krampogott a hangja. Hát mit mondjak. Én csomagoltam be, postáztam, leírtam a hibajelenséget, meg kétszer módosítanom kellett ezt az irományt is. Két hónap után visszaküldték hogy jó. Természetesen ugyan az a hiba maradt mint volt. Még egy nekifutás, megint két hónap, majd javítva megjött a kereskedőhöz. Érte mentem, elhoztam. Egy hónap után megint krampogott, de inkább vettem egy máskat. Ez ugyanis már elavult közben.
Egyik ismerősöm is akart venni egy Hetra invertert, beszélt a Trakis-al, hogy milyen a gép. Természetesen azt mondták hogy nagyon jó, nincsenek meghibásodások. Még jó hogy nem a Hetrát választotta.
Választhatta volna nyugodt szívvel. Klasszisokkal megbízhatóbb mint a hasonló árban beszerezhető Güde és társai. A 30 ezer alatti egyszer használatos gépekről (dnypro és társai) most ne is ejtsünk szót. Egyébként a pár millás gépek is elromlanak, csak azokat sufni módszerekkel javítani sem lehet, mint ahogy az alsó kategóriánál okosabb. kissé komolyabb tudású de párszázezer Ft-os gépeket sem. Az,hogy egy márka egyede elromlik,nem szokatlan. A szokatlan az lehetne ha a Trakis elutasította volna a garanciális javítást vagy a cserét.
Nem akarom leírni a Hetrát, mert az összes hasonló szinte ugyanilyen. Talán csak rossz széria volt. Egy ventilátoros hűtés professzionális technikában úgy néz ki, hogy csak a hűtőborda lamellái között áramlik a levegő. A munkahelyen egy 22kW-os frekvenciaváltó áramköre a hűtőbordán egy pormentesen zárt burkolat alatt van, a bordákra pedig hiába nyomja a levegőt a ventilátor, az nem hordja be a szemetet az áramkörbe. Ráadásul az egész egy porszűrővel ellátott szekrényben van, ami a villamos elosztó szoba túlnyomásos szobájában áll. Ezt néhány mbar nyomással egy szűrt levegőt a hegy alól szállító rendszer táplálja. Mondjuk por az nincs rajta semmi, pedig tíz éve teszi a dolgát.
Ezzel az erővel lehetne fikázni a Fronius-t is, mert ötösével hozzák szervizbe a 150ezer forintos gépeket. Az, hogy valaki kifog egy hibás gépet az teljesen természetes, mert egy bizonyos százalék biztosan meg fog hibásodni, csak az nem mindegy hogy mennyi.
Le van írva a használati utasításban, hogy figyelni kell a fémszemcséket tartalmazó porszennyezésre, csak azt nem olvassa el általában senki.
Létezik hűtőcsatornás hegesztőgép is, ahol szinte csak a lamellák között áramlik a levegő, csak az nem a 25ezer forintos kategória. Az a baj, hogy mindenkinek vannak elvárásai, csak fizetni nem akar érte seki, aztán megy a nyavalygás, hogy ilyen meg olyan a gép.
Ha meg vastagon lenne lakkozva, az lenne a baj, mert nem lehetne javítani.
Manapság egy gépben sincs fojtó, csak a felső kategóriásokban. Ennek ellenére lehet hegeszteni velük...
Sziasztok! Egy Defort DWI-180s típusú hegesztő inverterem a garancia lejárta után néhány héttel elpusztult. A jelenség: Bekapcsolt állapotban, üresjáratkor leoldotta a hálózati 25A-os automatát. Nem vagyok szakember a javítás terén, csak lelkes amatőr, rajz alapján már építettem több működő áramkört. Szétbontottam, semmiféle égési, füstnyomot sehol nem láttam. Méregettem a 4 DB FGN40N60ufd típusú igbt-nél találtam szerintem huncutságot. A műszer diódavizsgáló állásában bármilyen polaritással, bármely lábak közt mind a négy diódánál zárlatot jelez, beépített állapotban. Lehet ez a hiba? Ezeket ki tudnám cserélni. Ha ez a hiba mi mehetett még tönkre az áramkörön, mit méregessek még?
Nekem is van bedobozolva egy Hetra . Semmiféle meghibásodás nem volt . Ha lett is volna , akkor lett volna hozzá rajz , alkatrész , vagy szerviz is .
Sikerült már megoldani a problémát a Conexel kapcsolatban?
üdv: fj
Ha minden láb közt zárlat van,az bizony baj. A végfok tönkrement, de ez feltehetőleg ennyiben nem áll meg. A teljes erősáramú részt, beleértve a hálózati egyenirányítót, kondikat, lágyindítót stb... ellenőrizni kell. Ha ez rendben, akkor az egész meghajtó fokozatot a PWM IC-ig, hacsak nem mikrovezérlős a PWM előállítás.
Üdv!
Sajnos semmit nem találtam a neten, itt sem mozdult rá senki...
Köszönöm a válaszodat! Lehet ennek megoldása már túl nyúlik az én tudásomon. Az IRFD kiforrasztva is ugyan azt mutatja. Annyit teszek, mivel megrendeltem az alkatrészeket, meg az egyenirányítót, 2 db KBJ 3510-es van benne, lehet az sem teljesen egészséges, Azokat kicserélem, ha működik akkor szerencsém van, ha nem akkor kuka és új állja a helyét. Privátban kérdezhetek még 1-2 "butaságot"?
Tisztelt Mesterek!! Oda jutottam el a Blm2000dtm hegesztő javításban hogy Igbt-k nélkül készítettem osszcilloszkóp képeket. Szeretném a segítségeteket kérni ezek kiértékelésében. És a snoober ellenállás kiszámitási képletében ha tudnátok segíteni. Köszönöm szépen a előre is!!
Üdvözletem Mindenkinek!
Segítséget szeretnék kérni Fronius Transpocket 1500 inverteres hegesztő javításához. A hiba oka már ismert csak alkatrészre lenne szükségem. Az IGBT modul ami kombinált az egyenirányítókkal is, megadta magát. Sajnos a típus beazonosításánál már akadályba ütköztem mivel a Vinco P281B10 típusjelölésre googli nem ad ki használható találatot. A gyártó honlapján sem tudom ezen típus szám alapján a modult beazonosítani (bár ott meg is jegyzik, hogy 2009 óta megváltoztatták a típus jelöléseket a teljes termékpalettánál) Tudna nekem valaki adatlapot, beszerzési forrást, esetleg használható infót adni erről a modulról? A segítséget előre is köszönöm!
Szia, Nekem hozott azért valamit, habár jó lett pár kép.
Szia,
sajnos a linken nem hoz be semmit a googli. Csatolok egy két képet. Hasonlókat találtam, de ezt a típust egyáltalán nem.
Szevasztok,
ezt a gépet nem ismerem, de segédtápot kötnék rá, a gatek helyére 4.7nF kondikat, és szkóppal megnézném hogy jól müködik e a meghajtófokozat.Ha igen, a modult diszkrét elemekböl is meg lehet valósítani, szem elött tartva a topologiát és a frekvenciát...
Szia, Hasonló modulok vannak a targoncák elektromos motor vezérlésében is. Ezeket a gyártő tervei alapján csak nekik legyártják, ellátják egy egyedi azonosítóval. Talán ez a alapján a gyártóval felvéve a kapcsolatot lehet szerezni, de lehet azt mondja, küld vissza a rossz panelt, s ő majd megjavítja, az új gép árának 3/4 -é ért.
Sziasztok!! Hozzászólás hiányában az Igbt-ék belettek rakva,snoober ellenállásnak 2 db 22ohm párhuzamossan .Új Igbt-k lettek rakva új Gate ürítő tranzisztorok, eredmény üresben szépen megy kimeneteten 51,5volt multiméterel mérve hegesztési próba során alig szikrázott kisidő mulva csattanás, zárlat 3 Igbt totál zárlat .Esetleg 18voltos zéner, csak 2 lett cserélve maradhatott hibás? Tudom a szkóp jel tüskés volt de a zéner ezt hivatott letörni. Most esetleg valaki mondana néhány szót.Előre is köszönöm!! Arra azért rájöttem hogy a petárda olcsóbb mulatság.
A hozzászólás módosítva: Ápr 12, 2019
A snuber ellenállással sorba van egy 1-3,3nF /630V -os kondenzátor. Az ellenállás és a kondenzátor értékének variálásával csökkenthetö ill. növelhető is a tüske. Csak óvatosan mert én is megjártam addig varriáltam mig az IGBT-k rámentek, sőt a vezérlésben is hazavágott elég sok alkatrészt.
Két leválasztó trafó és soros égő nélkül ne is próbálkozz és1/100-as osztófejet használj a szkóphoz. A képet amit felraktál az csak a vezérlés jele, abból nem derül ki hogy hány V feszültséget kaptak az IGBT-k a tüskékkel együtt. Amennyiben az meghaladta az IGBT-k türését attól elszállhattak, de a vezérlés is hazavághatta az IGBT-K-et. Csak amatőr hobbista vagyok, de segítséggel két komoly és márkás hegesztőt sikerült életre keltenem, amik jól működnek azóta. Vannak itt sokkal okosabbak nálam majd segítenek. A hozzászólás módosítva: Ápr 12, 2019
Szevasztok,
itt egy fogós kérdés: Hol vásároltad az IGBTket?Egyszer bespajzoltam belölük, ami sok durranást okozott, pedig akkor még elég drágák voltak...Azután mindent újból, és láss csodát, a RETben vásároltakkal évek óta jól megy! A hozzászólás módosítva: Ápr 12, 2019
|
Bejelentkezés
Hirdetés |