Fórum témák
» Több friss téma |
Ha kell segítség szoftver cserében szóljál és segítek. Már tettem egy pár SE telóra gyári szoftot.
Már most igénybe venném a segítségedet! Először megpróbálok szoft-ot módosítani, csak azután kezdek elektronikailag piszkálni a telóban! :yes: Rendelkezem egy DCU-60-as kábellal, semmi többel.
Az bőven elég, de hogy ne offoljuk szét a topicot, vegyél fel msn-re és holnap délután megoldjuk a szoftot.
Rendben, felveszlek, bár nem tudom, holnap délután ráérek-e?! Majd kiderül!
Helló
Lenne egy sonyericsson V630-as teló, amit fillérekért meg tudnák venni, csak az a gondja, hogy nemjó. Az eladó szerint valami szaga volt az aksinál. bekapcsolni nem kapcsol be, de ha rárakja a töltőre, akkor a bekapcs gombnál világít a piros led. Ugyanez a helyzet aksi nélkül is. Én arra gyanakszom, hogy az aksiban lévő elektronika megadta magát. Jártam már így telóval. Akkor is csak villogott a led, de másik aksival ment. Az eladónak nem mondhatom, hogy próbálja ki másik aksival, mert ha utána jó lesz, akkor nem adja ide csak úgy. Szerintetek lehet az aksi a hibás? Szerk.: Itt volt ilyen hibám az aksival.
Üdv mindenkinek!
Nekem lenne egy "telefon problémám", és úgy láttam ez a topic a legmefelelőbb hely hogy itt feltegyem kérdésem/kérésem! Van egy W810i telefonom, és a baja az az lenne, hogy a hangszóróján tud "üvölteni", amire az ég világon nincsen szükségem (kivéve ha hívnak), DE ha fülhallgatóval hallgatom akkor meg egészen halk. Ahhoz hogy egy kb ~75dB hangereje legyen az Eqvalizer-t teljesen felhúztam. (-ill. a hangerőt) A "megbetegededését" úgy kezdte, hogy eleinte volt rendesen hangja, majd fokozatosan elkezdett gyengülni a hangja. A szoftverét frissítettem, nem egyszer nem értem el vele semmit. [off]ez már csak tényleg off-ban: hol lehet olyan szoftvert letölteni, amivel visszatudom frissíteni az eredeti $ony Eric$$on szotverére, mert nekem a telefonom Tmobil -os, és eléggé meg van turkálva az ő szolgáltatásaival, és nekem arra nincsen szükségem. Aki találkozott hasonlóval kérem segítsen, mert eléggé idegesítő számomra ez a jelenség , előre is köszönöm mindenkinek!
Helló
Hát ez a hiba lehet hogy nem szoftveres, hanem hardveres. meglehet próbálni felrakni rá a gyári szoftot, és egy másik acoustic-ot és lehet hogy jó lesz. Szoftvercserében tudok neked segíteni, ha kell. Tudok rá gyári szoftot is.
Üdv!
Nekem a sonyericsson w300i vel van egy kis problémám. Kb. 12000 flip nyitás után nem jelent meg semmi a kijelzőn csak fehéren világított, összecsuktam majd pár perc múlva kinyitottam és akkor működött de újbóli becsukás-kinyitás után megint fehéren világított a kijelző. Azt gondoltam hogy szoftveres úgyhogy szgépre kötve frissítettem a szoftvert de véletlenül angol nyelvűt tettem rá. A hiba nem szűnt meg, elvittem egy szerelőhöz aki kicserélt benne egy szalagkábelt és utánna jó lett (félig). Magyar szoftvert tettem rá, örültem hogy jó a telefon. Iskolában órán mindenkinek ki kellett kapcsonia a telefonját és odaadni a tanárnak. Óra végén amikor visszakaptam és bakapcsoltam ismét angol nyelvű a telefon. Hiába teszek rá magyar nyelvű szoftvert minden "reset" után visszaál angolra. Tudna valaki szoftver ügyben segíteni?
Helló
Hát igen ez a hátulütője a szoftverfrissítésnek. Sok embernek lett tőle angol a telefonja, vagy a függetlenből valahogy függő lett. Fel kell rakni a gyári szoftot rá és menni fog, ha mindent jó csinálsz. Szerk: ha SEUS-sal (SE Update Service) frissítesz nem, lehet választani, hogy ilyen nyelv legyen.
Kössz a segítséget!
Azt a gyári soft-ot hogyan lehetne megoldani? Amúgy erősen gyanakodtam a "hardver" hibára én is.
A soft frissítéssel, nekem nem baj ha nem magyar, (de azért jó lenne), viszont a kártyafüggetlenség az álljon fenn, mert igaz Tmobile a telefon, de én Vodás kártyát használok rólla.
amúgy a $ony Eric$$on -okban hatlamasat csalódtam ,mert igaz sok minden van bele préselve, de milyen áron, egy nagymamának jó lenne, mert mire rájön hogy melyik gombot kell lenyomnia, addig már "válaszolt" a telefon. (az akadozásról nem is beszélve),ja és a java játékokat nem játszok, mert azt utálom, nekem nam azért van, csak hogy fülhalgatóról tudjak zenét hallgatni, vagy rádiót, vagy a lámpájával világítok villszerelés közben, illetve a telefonálás.
Hogy tudok "normálisan" magyar nyelvű szoftot rátrenni? Elösször a SEUS -al próbáltam utánna valami xs++ -al.
Sima adatkábellel rá lehet rakni a gyári szoftot. Ha felveszel msn-re megoldjuk a szoftot. Kicsit hosszú lenne most itt leírást írni a programhoz, meg nem is ide tartozik, mivel elektronikai fórum ez. Csak most mennem kell nemsokára, de este hét után vagyok megint és akkor ha neked jó, megcsináljuk, vagy valamelyik nap.
Köszi élek a lehetőséggel! Az adatlapomon megtalálsz mindent! Üdv!
Meg lehet csinálni xs-el is csak kicsit bonyolultabb. A legegyszerűbb setool2lite-al csinálni, de ahhoz valahogy elfelejtettek leírást írni még. Lehet megírom egyszer azt a leírást, de az nem ma lesz. Milyen szoftot raktál fel rá? Pontos nevét ha le tudnád írni a fájloknak jó lenne.
Oké felveszlek, és majd megoldjuk a cserét. Most lassan megyek műhelyt takarítani, utána tesóm tv-jét szervizelni, és majd utána leszek.
Idézet: „Milyen szoftot raktál fel rá?” Azt már nem tudom. Kb. fél éve próbáltam magyarítani de feladtam, azóta angol nyelvű a telefon. A fájlok nincsennek meg mert azóta 2 windows reinstall is volt.
OK, kössz! Jó munkát! tuom még nem találták még fel
Sziasztok.Van egy nokia mobilom és totál nincs rajta világítás.ötlet?
Se billentyű, se kijelző világítás nincs?
egyik sem megy.minden stimm de világítás totál nincs
Akkor az szervizes lesz. Házilag tuti nem javítható. Általában egy tekercs, fet, vagy a vezérlő ic megy tönkre, mivel egyik alkatrészt se lehet beszerezni, így vagy kuka, vagy szerviz.
Üdv!
Sajnos a mai nap beleesett az olajba a telefonom. Van valakinek ötlete hogy mit csináljak vele? Mossam ki sebbenzinnel? Vagy vigyem el szervizbe? Elöre is köszi!
Benzinben nehogy kimosd! Alkoholban szabad csak!!Ha van ultrahangos mosó az lenne a legjobb,de a fogkefe is megteszi ha nincs más!Persze darabokra kell szedni kimosni (akár többször is) és jól kiszárítani bekapcsolás elött!Az olaj nem vezet úgy mint a víz ha abba esik bár kitudja mást károsít e!A szervízben is mosni fogják ha beviszed ultrahangos mosóban!
Köszi a segítséget. Ultrahangos mosóm az nincs. Sajnos az olaj megeszi a műanyagot, ezért kéne mielöbb kitakarítani.
Sok kellemetlenseget okoznak a telefonok.
Egy ido utan nem kapcsol be, kikapcsol es sorolhatnam. Nem minden esetben megy benne tonkre valami. Mivel nem mindenkinek vannak meg a kapcsolasi rajzok ami utan esetleg egy kis mericskelessel meg kibogozna a hiba okat vagy az esetleges retegben tortent szakadast amit at lehet hidalni stb. Egy modszert ajanlok amit hazilag is meg lehet oldani konnyen. A szetszerelt telefon lapjara holegfuvoval ra kell melegiteni (bekenni a lapot folyositoszerrel) addig amig az alkareszek forrasztasa megolvad. Ez lathato, vagy egy hegyes csipesszel meg lehet lokdosni az alkatreszt. Miutan , teszem fel, hogy a tolto Ic kurul melegitunk es az alkatreszek forrasztasa megolvadt akkor egy kis koppintassal a BGA helyre billen (a hidegforrasztas) es ujra forrasztodnak a kivezetesei. Na most mar ez nem ugy megy, hogy egybol az adott helyre melegitunk, hanem eyszer felulrol korkoros mozgassal a lapot elomelegitjuk fokozatosan esetleg az arnyekolo lemezeket le kell forrasztani. Miutan jonak lattuk az elomelegitest az utan lehet csak koncentralni a melglevegot a gyanus alkatresz fele. Az esetek tobbsegeben egy egy ramelegitessel a telefon elindul. A gyartastechnologia soran nem minden esetben sikerul a forrasztas helyesen. Ez idoben (hotagulas_nedvesseg) megbomlik az egyes IC-ek erintkezese (megno az atmeneti ellenallas) es sok bosszusagot okoz a gazdajanak. Egyszer egy roszs telefonon erdemes kiserletezni a holegtechnikaval es csak utanna egy jon!!
Izopropil alkohol esetleg denszesz de ez utóbbinál feltétlen nézd meg hogy nem-e marad utána cukorszerű fehér maszat, mert ha igen akkor az nem jó (az izopropil a tuti).
Nagy kérdés eddig még nem tudtak nekem segíteni. Lg shine-t h lehet függetleníteni(adatkábel nélkül)?
Én ezt az eljárást alkalmazom telefonokon,laptop alaplapokon mit má s 30 ezerért csinál csak én egy 150w-os hallogénlámpát használok és nem fújja le a hőlégfúvó az alkatrészeketPersze az időt is el kell találni ne fosson oda
|
Bejelentkezés
Hirdetés |