Fórum témák
» Több friss téma |
A klónok CH340 Soros-USB illesztőjének drivere (Letöltés)
Hmmm, ezt talán én is így csináltam, eszembe nem jutott volna, hogy az SPI kommunikáció rontja a transmit-et. A vevő oldalt is érdemes akkor interruptra átírnom.
Annyiból másképpen használtam, hogy az adatlapot nézegetve az jött ki nekem, hogy válaszra várni a szenzor oldalán legalább annyiba kerül, mint elküldeni a csomagot eleve többször. És a végén úgysem tud a szenzor semmit sem kezdeni azzal, hogy jött-e ack, vagy nem. Úgyhogy az én szenzorom csak vakon belekiabál az éterbe háromszor, hogy mi mennyi, és aztán megy aludni. A kommunikációs hibát a vevő tudja detektálni, hogy nem jött meg a mérési eredmény.
Közben sikerült megoldanom a Arduino IDE nem indulásával kapcsolatos problémát.
Leírom ide, hátha valaki más is belefut ebbe a hibába. Mivel nem szerettem volna az egészet újra telepíteni, keresgélni hogy milyen könyvtárak voltak telepítve ezért kicsit próbálkoztam, mi okozhatja a problémát. Kitöröltem az Arduino15 könyvtárban lévő *.json, *.sig fájlokat miután másolatot készítettem belőlük. Így egyből elindult az IDE, csak "üres" volt. Elkezdtem vissza másolni a fájlokat, és kiderült a package_index.json.sig package_index.json páros volt a nem indulás oka. Szerencsére ezeket s fájlokat automatikusan létrehozza az IDE betöltés közben, ha a többi fájl már vissza van másolva előtte.
Szia!
Az régebbi arduino nekem akkor nem indult(és semmilyen hibaüzi nem volt), ha az utoljára használt projekt mappáját átneveztem/töröltem. Ilyenkor úgy lehetett csak elindítani hogy direktben a project xxxx.ino fájljára kellett kattogni, akkor nem próbálta megnyitni a nemlétező mappát...
Átrágtam magamat rajta, de sajnos a mostani lib már teljesen más, mint ami a cikkben szerepel.
De mostanában is van többféle lib.
Sziasztok!
Arduino nano val szeretnék egy olyan programot amiben menürendszerből tudom kiválasztani azt,hogy egy adott kimenet high vagy low legyen. Röviden egy FI relé tesztert szeretnék készíteni amiben 10-20-30-300mA nek megfelelő ellenállasok vannak. A menüből választanám ki, hogy melyik ellenállást küldöm a teszt gombra. Tehát fel le nyilakkal léptetnék a mA értékek között. Ha pl. a 30mA re rányomok egy ok gombbal akkor behúz egy relé és ráköti a teszt gombra ha másik árammal szeretnék tésztelni akkor exit gomb és a nyilakkal kiválasztom a megfelelő áramértéket. Valami egyszerű progi bőven elég Vagy egy kis bevezetés a menürendszerbe.
Erre a feladatra nem lenne jobb 4 vagy valamennyi gomb a megfelelő ellenállásokkal? Bolondbiztos azonnal működik, nem kell a menüjükbe kotorészni... Amúgy atombombával vérebre, de persze ujjgyakorlatnak megteszi, ha.. Akkor lenne érdemes, ha ez egy konnetorba tetszőleges helyen bedugható, távvezérléssel aktivizálható - indítható időzített áramkör lenne. Mert 300mA beragadó relé ellenállása 70wattot disszipálna.
A hozzászólás módosítva: Jún 13, 2020
Megint egy klasszikus HE.hu hozzászólás...
A válaszom de! igen jobb lenne,de hol van akkor az arduino az lcd kijelző stb? Hol van az ami a kérdésem volt? Elképesztő,hogy felteszek egy kérdést és soha nem arra kapok választ hanem egy másik megvalósításra...
Igazán sajnálom. Csak feldobtál egy ötletet, gyakorlatilag 0 konkrétummal. Innen talaálja ki mindenki, fejlesszük végig, stb. Értelme az eredeti felvetésnek részemről nulla. Ha valami fantáziadús ötlet amin érdemes rágódni. Azon többen legondolkoznának. De ha arduinozni akarsz, akkor egy alap 60-napos tanfolyam és már nem is kell senkinek fantáziát látni benne.
Kicsit több türelmet, főleg ha kérdezel. Építő jellegű megbízható jó ötletet így elvetni jelent valamit. Ha meg ezen tanulni szeretnél, akkor kettő mondattal feljebb. Béke. A hozzászólás módosítva: Jún 13, 2020
Értsük jobban egymást: különösebben nem tartozik ide, hogy mi is lesz ez, ha mégis leírod, akkor kockáztatod, hogy véleményt - javaslatot kapsz a feladat korrektebb megvalósítására.
A lényeg, aminek ki kell derülnie az elején, mennyi a tudásod arduino témakörbe, nekifogtál -e már, fejlesztőkörnyezet, egyszerűbb kész programok kipróbálása megy -e hiba nélkül, .. Van -e lcd, az milyen , mert mi nem tudhatjuk, Program szempontjából fontos. Egyszerű progival nem jutsz messzire, ha behúzva marad a relé, és mert nem oldott le a fi relé... Relé ide oda, ez egy hálózatra kapcsolni kívánt eszköz lenne... Ez váltotta ki nálam a klasszikus hozzászólást. Meg néha az , hogy teljesen témaidegen tárgyalás folyik ebben a topikban is néha, sajnos ez a klasszikus. De hát már csak ilyenek vagyunk, nekem sincs mentségem rá.
Elnézést kérek a türelmetlenségemért, de én tényleg csak arra szeretnék célzottan választ kapni amit kérdeztem.
Van lcd-m I2C 16*2. Csak és kizárólag annyiban szeretnék segítséget,hogy nyomogombokkal pl.fel-le tudjam léptetni a 4értéket. Lenne egy OK gomb amivel kiválasztom az aktuálisan kijelzett értéket. Ekkor húz be egy relé ami a teszt gombra kapcsolja a megfelelő értékű ellenállást. A tesztelés nyomogombbal történik. A relének nem kell tehelés alatt nyitnia bontania, nem fog beragadni. Remélem így világos a kérdésem.
Értem. Így már könnyebb, biztos lesz valaki ki ír egy egyszerű de akár azonnal működő példát rá.
Annyit észrevennék még, hogy elmondásod alapján 3 gombot feltételezek. OKé - fel - le ... Ez majdnem négy gomb. Ha bevállalsz mégegy gombot akkor nem kell még egyszerű menü se, Amelyik gombot nyomod meg, ahhoz tartozó áramértékű relé kimeneti port láb vált magasra. Lcd-re meg csak épp ki kell írni, hogy 30mA ha épp az a gomb lett megnyomva.
A negyedik gomb az exit gomb lesz.
A le fel gombokkal szeretném kiválasztani az áram értéket. OK gombbal nyugtázni. Majd teszt gombbal (5.gomb, arduinotól független.) , rákapcsolni a fázis és a földelés közé a terhelő ellenállást.) Erre keresek megoldást.
Szia, így hirtelen ötlet pl. egy tömb változóban tárolod a kimeneteket amelyekre a relék vannak kötve, egy másik tömbben tárolod az lcd -re kiírandó szöveget(10-20-30-300mA), egy byte változó (index) értékét növeled vagy csökkented(ebben az esetben 0 - 3 -ig) és ez az index változó alapján íratod ki az LCD -re a szöveget, majd az OK gomb megnyomására a kimenet tömb - ből az index változó értéke alapján kimenetet magasra vagy alacsonyra kapcsolod.Ez persze csak ilyen vázlat megvalósítás ez mellé még több mindenre kell figyelni.
Ha nem old le a 30mA-es Fi relé 30,0mA- nél mire következtetsz? Lehet 30,1mA-re leoldott volna... Én inkább azt merném mikor old le! Mondjuk analóg bemeneten egy poti... Bocs... tovább meg nem gondoltam
Megkockáztatva, hogy engem is megkövezel. Miért kell ehhez kijelző? Ha csak gyakorolni szeretnéd akkor megértem, de egyébként sima LED-ek is jelezhetnék a kiválaszott értéket, elvégre csak 4 van. LCD gyakorláshoz meg elég fura feladat.
Srácok, engedjétek már el az lcd témát! Világosan leírta, hogy építeni akar egy kütyüt, amiben relék kapcsolgatnak egy ellenállást, és szeretné ha lenne benne lcd amit egy menüt használ! Ezt kérdezte, erre válaszoljunk! Djusee ezt már megtette, lehet hogy el is lesz fogadva (nekem speciel tetszik a megoldása). Ha nem, akkor törpölünk tovább. Arduino oldalon vagyunk, erre kért megoldást. Béke!
A hozzászólás módosítva: Jún 13, 2020
Igazad van. De. Szerintem sokkal konstruktívabban àllnának hozzá a kollégàk, ha a peremfeltételek meghatározása után, betett volna egy kódot, hogy eddig jutottam, de valamiért nem megy, mi lehet a hiba, vagy ezt találtam, de nekem ez így nem jó, mit-hogyan írjak át. A net hemzseg a példáktól, a mai világban nem hiszem hogy nehéz lenne legalàbb a nulla pontról elmozdulni.
Ebben meg neked van igazad!
Ettől még kódot kért, nem azt hogyan alakítsa át az egész instrumentet.. Szerintem minden oldalról megvitattuk A hozzászólás módosítva: Jún 14, 2020
Sziasztok!
Kérnék segítséget wifimodul használatában, neten már mindent átnéztem, de nem értem az egészet. Szóval vettem egy ESP8285 DT-06 modult, de sehogy nem akar összejönn a működésre bírása. Tápot adok neki, így elérem a saját hálózatán a webes beállításokat, eddig jó is minden, fe csatlakoztam a saját hálozatomra, géppel tudom is pingelni. Viszont Arduino UNO-val sehogy nem tudok egy parancsot se lekommunikálni vele. Nem találok anyagot hogy milyen könyvtár kellhet, milyen parancsokkal. Találtam példát rá hogy AT parancsokra a konzolban tudna válaszolgatni, de én még ezt se tudtam kihozni belőle, magyarul nem kommunikál az arduinoval RX,TX en. Láttam hogy külön lehet programozni usb-ttl átalakítóval. Ez feltétlen szükséges? Olyankor állítok be valamit neki amiálltal kommunikál az arduinoval? Mert láttam hogy ilyen módon lehet, akár beállítani hogy mi legyen az ssid vagy mire kapcsolódjon, de ezeket a webes felületen is beállítottam. Már 2 éjszakám ráment sikertelenül hogy életre bírjam, kérlek segítsetek! Bocsánat, ha már ez a kérdés volt a fórumon valaha és ha választ is kapott én nem találtam még meg.
Első körben usb- soroson össze kellene kötni pc-vel. Terminal programban tesztelni a működését, ellenőrizni milyen baud rate- n dolgozik. Ha pcről működnek az at parancsok, akkor jöhet az uno
Webes oldalán látható, beállítható a Baud rate. De akkor igazábol jól értem az USB soros csak a tesztelés miatt hasznos? Unorol is AT parancsokat írtam neki, de nem válaszolt ez volt a baj, de ha így se válaszolt soroson se fog. Na mindegy, holnap kapok egy soros átalakítót azt megnézem, csak ha nem lenne muszáj nem kellene az se, csak teszteléshez.
A hozzászólás módosítva: Jún 14, 2020
Moderátor által szerkesztve
Nem kell az USB - soros átalakító, cserébe tesztelheted napestig, mire végre feléled. USB - soros átalakítóval pár perc alatt célba lehet érni. Egy pillanat átállítani a kommunikációs sebességet, változtatni a kiküldött parancsokon.
Ha rádugom és válaszol AT parancsokra mint minden oktató videóban a neten. Utána mi a teendő hogy UNOval tudjon beszélgetni? Arra már nem találtam semmi anyagot, példákat neten.
Célom egyenlőre az lenne, hogy az UNOrol küldök egy http requestet egy szerverre, meg esetleg pingelni a routert és azt nekem kijelezné a soros monitoron. Próbálnám megérteni, hogy lehet használni, de semmi se megy nincs vonal amin elkezdhetném megismerni.
Esetleg később applikációval kapcsolgatni az uno kimeneteit.
Az unoval soros porton kommunikálhatsz vele. Azt neked kell megírni. Önmagában képes http requestetet küldeni, ahhoz uno sem kell. Ha csak egy-két be kimenet kell, nem kell hozzá semmiféle processzor a httpn egyszerűbb dolgok továbbításához.
Sziasztok
Arduino programozással kapcsolatos hirdetést adtam fel. Akit érdekelhet nézzen rá. Köszönöm. A.
Szia, írtam egy elég primitív kódot gondolom így egyszerübb lessz megérteni a müködését, próbálj játszadozni vele.
A hozzászólás módosítva: Jún 14, 2020
Nem jobb ötlet lenne ha készitenél egy olyan áramkört ami megméri hány mA nél kapcsol le a fi relé?
|
Bejelentkezés
Hirdetés |