Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Alternatív jelanalízis ötletelő (brainstorming)
Lapozás: OK   1 / 1
(#) sargarigo hozzászólása Szept 2, 2023 /
 
Üdv!

Felmerült bennem egy gondolat, és abban kérnék segítséget, hogy miként lehetne megvalósítani, vagy miért ejtsem az egész témát ahogy van.
Arról van szó, hogy szeretném vizualizálni a rádióhullámok közötti szelektivitást. Vagy valami ilyesmit. Csak éppen nem szimulálni vagy elméletben futkározni rajta, hanem mechanikusan.
Úgy képzelem el, hogy lenne egy mondjuk 1Hz-es színusz forrásom, meg lenne mellette egy másik, mondjuk 0.25Hz-es színusz. Ezt a kettőt keverném össze, miközben lehet állítani az amplitúdókat, és egymáshoz képest a fázist is. Fontos hogy lassú jelek legyenek, mert egy karral papírra rajzolnám az eredményt. Egy kapcsoló válthatná hogy éppen melyik forrást rajzolja, vagy a kevertet, illetve kellene egy szétválasztó valami, ami külön szálazza a kevert jelből a két független jelet (ami ezután szintén mehet a papírra). Nem tudom érthető-e.
Így fejben elképzelve működnie kellene, de rezgések tekintetében egyáltalán nem vagyok otthon, szeretném megérteni ezt a témát a fizika felől. Mindenképpen lassú folyamatot szeretnék, hogy lássam hol mi történik, Van valakinek esetleg ötlete?
A hozzászólás módosítva: Szept 2, 2023
(#) Bakman válasza sargarigo hozzászólására (») Szept 2, 2023 /
 
Ilyesmit keresel?

Wave Addition Interactive.
(#) vrbr válasza sargarigo hozzászólására (») Szept 2, 2023 /
 
Na hogyha jólértettem a kivánságodat azt szeretnéd látni
hogy két szinuszos alakú és
különbözö frekvenciájú hullámforma
kölcsönöhatása miféle jelalakokat produkál...

https://academo.org/demos/wave-interference-beat-frequency/

Hát ezen az oldalon 1Hertztöl 500-ig lehet kisérletezni
de talán ez is elég látványos.
(És minö gyönyörü hangokat is halgathatunk!!!)
(#) gg630504 válasza sargarigo hozzászólására (») Szept 2, 2023 /
 
Itt SMARTIVITY | Fidget Digit Multiplication Machine | How to Play van egy mechanikus szorzógép.
Kép.
Másik.
Nem nagyon látszik a mechanika, csak az első negyedben számol.
Az eredmény 2 dimenziós. Talán meg lehetne az eredményt domborítani felfelé.
A hozzászólás módosítva: Szept 2, 2023
(#) kaqkk válasza sargarigo hozzászólására (») Szept 2, 2023 /
 
Idézet:
„rádióhullámok közötti szelektivitást.”
Valami furcsa nekem a kérdésben .
Idézet:
„lenne egy mondjuk 1Hz-es színusz”
Idézet:
„egy másik, mondjuk 0.25Hz-es színusz.”
A rádió hullám meg a 0,5-1hz nagyon nem ugyanaz .....
(#) sargarigo hozzászólása Szept 2, 2023 /
 
Köszönöm a válaszokat!

Majdnem jó, de a kérdés nem a hullámok szorzására vonatkozik, hanem egy szűrőre, amivel ki tudom választani az egyik frekvenciát a kevert jelből. Például forog két kerék különböző sebességgel, rángatnak egy közös gumi szalagot, aminek az eredője egy kevert mozgás lesz. Ebből szeretném visszanyerni az egyik vagy a másik forgás frekvenciáját. Ez így nyilván csak példa, de valami ilyesmire gondolok. A szűrő a lényeg, hogy a kevert jelből hogyan állítja elő a tiszta jelet.
(#) sargarigo válasza kaqkk hozzászólására (») Szept 2, 2023 /
 
Tudom hogy a rádió nem a kézzelfogható frekvenciákról indul, ezért mondtam hogy csak példálózok. A kérdés a frekvenciákra vonatkozik, nem a nagyságrendjükre. Ugyanúgy működik kis frekvencián is, mint a nagyon. Nem akarom kisugározni, csak meg akarom érteni.
A hozzászólás módosítva: Szept 2, 2023
(#) gg630504 válasza sargarigo hozzászólására (») Szept 2, 2023 /
 
Mechanikus Fourier szintetizátor és analizátor. ékes angol nyelven.
Ilyesmire gondoltál?
(#) sargarigo válasza gg630504 hozzászólására (») Szept 2, 2023 /
 
Nagyon szép ez a gép, érdemes benne elmerülni!

De még mindig nem ez a válasz. Azt szeretném, hogy a két különböző frekvenciájú színusz jelet összerakva, a kapott kevert jelből rajzolja meg az egyik vagy a másik színusz jelet. Egyáltalán lehetséges ez? Annak gondolnám.

Úgy látszik tényleg nem triviális a kérdésem
(#) gg630504 válasza sargarigo hozzászólására (») Szept 2, 2023 /
 
OK, akkor másik út.
Rádiófrekvenciánál, például egy detektoros vevőnél egy rezgőkör adja a szelektivitást.
Létezik a rezgőnyelves frekvenciamérő.
Mint egy harmonikával egybeépített fejhallgató, amelyik nyelv rezonál, az kileng.
Vibrációs.
Ilyesmire gondoltál?
A hozzászólás módosítva: Szept 2, 2023
(#) sargarigo válasza gg630504 hozzászólására (») Szept 3, 2023 /
 
Értékelem a kitartásod!

Rajzoltam egy ábrát, hogy ne legyenek bizonytalanságok. Van két tekerő, amit tetszőleges sebességgel lehet forgatni, és tetszőlegesen el lehet tolni a fázist. Most a 0° van ábrázolva. Ezek rángatják a rugót, amire a toll van rögzítve. A papír egyenletes sebességgel halad. A toll szárához van csatlakozatva merev összekötővel egy "fekete doboz", ami nem tudjuk mit csinál, de a kimenetén megjelenik az egyik tekerő által generált színusz. Felteszem ehhez szüksége van a másik színuszra, ezt már nem rajzoltam be (mondjuk állítsa elő magának).

A kérdés tehát az, hogy hogy működik a fekete doboz?

szerk.: A fent linkelt videó azt sugallja, hogy amit én most sin0°-nak mondtam, az valójában cos0, de ezen ne akadjunk fent, ez csak Móritz féle rajz.
A hozzászólás módosítva: Szept 3, 2023

analizis.png
    
(#) gg630504 válasza sargarigo hozzászólására (») Szept 3, 2023 /
 
A fekete doboz egy inga, aminek rezonanciafrekvenciája az egyik bemenő jel frekvenciájával egyezik meg. Inga helyett rugó + tömeg is lehet. Amplitúdó korlátozása súrlódással (?).
A másik frekvencián nincs rezonancia.
Az elektromos rezgőkör is így működik.

Még egy lehetőség, hogy megtervezed elektromosan, majd mechanikusra fordítod.
Elektromos alkatrészek mechanikus analógiái.
Mechanikus-elektroikus analógiák.
A hozzászólás módosítva: Szept 3, 2023
(#) sargarigo válasza gg630504 hozzászólására (») Szept 3, 2023 /
 
A rezonanciát szeretném elkerülni ha lehet, mert az már a "varázslat" kategória. Valami tisztán mechanikus dolog lenne jó. A rajz eleje egy szorzó ha jól gondolom, tehát a doboz egy "osztó" kellene hogy legyen.
(#) pucuka válasza sargarigo hozzászólására (») Szept 3, 2023 / 1
 
Ha jól érzékelem, valamiféle spektrumot szeretnél ábrázolni, valamint keverésről is szó esik.
A keverés általában szorzást jelent.
Létezik additív keverés is, ezesetben összeadástól van szó.
A két jelenség eltér egymástól.
Az additív keverés idő - feszültség diagramja úgy néz ki, hogy a gyorsabb jel "ráül" a lassabb jelre. (mikor szkópon nézel egy brummos jelet)
A modulált jelnél a gyorsabb jel amplitúdója változik a lassabb jel amplitúdójával. Ezt csak szorzóáramkörrel állíthatod elő. (Pl MC1496 lassú jelekkel is működik)
Neked valószínűleg valamilyen mechanikus spektrum analizátorra lenne szükséged. Azt nem tudom, hogy ezt hogy lehetne elkészíteni, de van egy megoldásom, mégpedig egy X- Y rajzoló felhasználásával.
A Y benetre egy az amplitúdóval arányos feszültséget vezetnék, az X bemenetre a frekvencia változást előidéző feszültséget. (vagy fűrészfeszültséget, vagy potméterrel állítható feszültséget)
Keverés esetén láthatod a keverési termékeket is.
A hozzászólás módosítva: Szept 3, 2023
(#) kaqkk válasza pucuka hozzászólására (») Szept 3, 2023 /
 
Előbb utóbb feltaláljuk a mechanikus oszcilloszkópot ...
(#) pucuka válasza kaqkk hozzászólására (») Szept 3, 2023 /
 
Legalábbis a mechanikus spektrum analizátort. Ez nagyon régi dolog, régen is használták. A nevei: karakterisztika rajzoló, Smith (impedancia) diagram rajzoló
A hozzászólás módosítva: Szept 3, 2023
(#) pucuka válasza sargarigo hozzászólására (») Szept 3, 2023 /
 
Szeretném megjegyezni, hogy a rádióhullámok (elektromágneses hullámok) nem kézzelfogható dolgok. Érzékelésükhöz átalakító berendezések, (rádió vevő állomások) kellenek. Magát az átalakítót antennának nevezzük, ami a rádió állomás része, és az elektromágneses rezgéseket elektromos rezgéssé alakítja, ami elektronikus úton feldolgozható.
(#) sargarigo válasza pucuka hozzászólására (») Szept 3, 2023 /
 
Ezen a szinten még képben vagyok, az am fm mibenléte is megvan. Inkább az kavart be szerintem, hogy valamiért a kettőt egyszerre próbáltam elképzelni. A mellékelt rajzon látszik is, hogy a kevert jelnek nem így kellene kinézni, hanem ahogy fentebb el is hangzott ráül az egyik a másikra. Végülis a topic betöltötte a célját, rájöttem hogy jól h@lyét csináltam magamból!
Viszont láttunk sok érdekes gépet, már ezért megérte!
Következő: »»   1 / 1
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem