Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Börze
Hát inkább csak abból áll. Van kint jó pár árus, akiktől lehet vásárolni mindenfélét (elsősorban csöveket, trafókat, de mindenféle szokott lenni).
A nevében is benne va. A börze olyan hely, ahol árubemutatás, adásvétel céljából összegyűlnek.
Jelentem hogy nem megyek, két okból is: nincs egy kanyim se, másik pedig hogy születésnapra vagyok hivatalos, kapásból kettőre is, úgyhogy ezúton jó börzét mindenkinek!
Tavaly sem volt egy kanyid sem, mégis jöttél. :boxer: KANYI=Kapcsolásirajz nyilvántartó program.
[OFF]Akkor úgy mondom hogy nincs pénzem, tavaly meg volt pénzem, még vásároltam is, szóval ez nem jött be! :beka3:
Holnap 7:20-kor gyülekező a népligetben a Csepel-szigetre velünk indulni szándékozóknak. Aki jön, vagy írjon, vagy csörögjön telefonon, hogy ne várjunk feleslegesen. rockersrac nem jön az biztos.
Én úgy számolom hogy szombaton késő délelőtt (mondjuk 10 es 12 között) jelenek meg. Mondjuk még minden alkalommal eltévedtem
Kőbánya - Kispestről (KöKi) indul a 148 -as busz. Annak a másik végállomásáig kell menni, ott átszállni a 71 -es buszra, aminek a 4. megállója pontosan a tábor bejárata előtt van. Tehát gyülekező a népligeti Metroban 7:20-kor, mintha csak Puskás börzére mennénk.
Köhömm...
Simpi, Te biztosan jössz? Mert ha nem, akkor nem zötykölném a fenyőt a buszon.
Karácsonyfát is állítunk?
Jó, hát az már rég volt. Volt már itt a topicban olyan, aki pár nap alatt meggondolta magát ( nem akarok rockersracra ujjal mutogatni ).
A holnapi Burabun való ottlétem attól függ,hogy haverommal ma tudok-e beszélni.
Ez már a no comment kategória, és így nem is idegesítem magam rajta.
Kb. mikorra értek a bejárathoz? Mert én fölöslegesen nem megyek el a népligetig, amikor 1 átszállással 1 óra alatt odaérek a helyszínre. Ja meg hogy van beugró. (Ezt mondhattad volna, tudhatod, hogy sosincs nálam kápé. Akkor még bankba is mennem kell.)
Felhívlak amikor indulunk, mi is kb. egy óra alatt érünk ki.
Tudtam beszélni a haverommal,Kampónától elvisznek odáig.
Akkor tehát még egyszer: 7:20 Népliget metró aluljáró. Meleg nap várható. A szokott piros baseball sapka rajtam lesz, ezúttal is arról fogtok felismerni.
Csoda történt, felébredtem. Ez persze nem jelenti azt, hogy pontosan odaérek, de igyekszem.
Aki bújt, aki nem...
Nem tudom, miért olyan jó nekünk, ha Te betonozni mész. Vagy hozzánk jössz?
Betonozni?
Lehet hogy a HE poló hatása volt most a BURABU-n? : - Mennyi az egér? - Milyen egér? - A fekete (csak két fekete egér volt ). - Egy sör. - Ne viccelj már... - Akkor ajándék Így utólag is köszönöm... Szerintem csak négyen voltunk a HE-ről szombat délelőtt (irgum-burgum). Mellesleg nagyon meleg volt, valamint az idén tényleg szedtek belépőt, ellentétben a előző két évvel, amikor aki akart az sem tudott fizetni. Valamint érdemes jóval előbb leparkolni, mert utána a strandig már esély sincs...
A kínálat szinte teljesen egyezett a tavalyival. Tőlem tavaly is beszedték a sarcot. Nem volt rossz, csak kár, hogy ennyire kint van. Négynél azért jóval többen voltunk: Matyi; Imi; simpi; Interferi; Ballage és két fiatalember, talán Burgdávid volt az egyikük?; valamint Te + én. Elnézést, ha valakit kihagytam, de nagy volt a hőség.
Sziasztok!
Ezúton is elnézést kérek mindenkitől, akivel csak kezet fogtam, de nem álltam le beszélgetni. Sajnos, mire befejeztem a telefonálást, már nem találtam meg szinte senkit.... Jó volt az idei is, bár szerintem kicsit kevesebben voltak. Tőlem is szedtek belépőt, de én kocsival mentem, ami külön tétel volt, de legalább nem kellett parkolót keresni. Én nem sok mindent vettem, de amit szerettem volna (RH magok) azt sikerült. Ezúton szeretnék gratulálni Interferinek, aki két helyezést is elért a konstruktőri versenyen. Szép volt! Ballage
Mondjuk direkt vettem fel a HE pólót, hátha levadásznak ismeretlenek
Én sajnos nemvoltam ott.
Szívem szerint mentem volna, de győzött a vizsgára való felkészülés égető kényszere, a Matematikai Analízis I. tantárgy miatt.
Kösz Laci, bíztam benned, na de majd a börzén leszkanderozzuk ezt.
Remélem július 17-én jössz a puskásba , a betonozás helyett?
|
Bejelentkezés
Hirdetés |