Fórum témák
» Több friss téma |
Szia! Amit leírtál, az UC38XX alapú tápegységek tipikus indulási hibájára emlékeztet. A töltőben lévő elektrolit kondenzátorokat kellene kicserélni, az általában megoldja a problémát, ha egyébként jó a töltő.
Kedves Mary bx!
Köszönöm a segítő szándékod, igen olvastam az oldalon, hogy nagyon erős a mágnes, és a körmeim hamar bánhatják a figyelmetlenségem. A hétvégén csinálom, de gázkart még nem vettem mert nem tudtam mi is a valódi baj. Majd irók később mire is jutottam Köszönöm addig is a segítséget. "suhi" ![]()
Szivesen!
A leirtak alapján nem mechanikai sérülése lehet a motorodnak,én gázkar cserével kezdeném.Ha mégis szét kell húzni a motort,összeszerelés előtt a deknit érdemes FBS-el bekenni,a bejuto nedvesség,pára ellen. :yes:
Kedves Mary bx!
Szóval a hétvégén elkezdtem a javítást, de már az elején megakadtam,mert a vezérlő egységnél van pl. egy csatlakozó, kék fekete vezetékes, aminek nincs másik fele, de be is megy, és ki is jön belőle a vez. Akkor van még egy apró kis csati, aminek nincs ellendarabja sehol, vagy én nem találtam, a kkor a vázon a vezérlő fölött a hátulsó részről jön két vastagabb vez. piros, fekete, a fekete el van vágva, és nincs folytatása. Lehetne esetleg valami vill. rajzot szerezni a kis bringához valahonnan?Vagy leírást, hogy hogyan megy a vezeték" innen-oda" És nem találtam meg a gázkar zsinórját, hacsak nem az a kék fekete amiről írtam. Talán ősszemószerólta valaki akié volt előtte a bringa.?.A gázkar valóban elég kopott, de én nerm találtam benne "hall" elemet, csak a három vez. van valami műgyanta szerüségbe végződve, ennyi.kék piros, és középen fekete. jó lenne valami egyszerű rajz a vezetékelésről vagy hasonló. Köszönöm addig is."suhi" ![]()
Tegyél fel képet a vezérlödröl,és a csatikrol.A színeket rapszodikusan változtatták kiskezü barátaink.Ha az elvágott fekete az akkupakkból jön,akkor a vezérlöbe kell mennie.Keresd meg a másik végét.Ott van a mügyanta alatt a gázkar hall ic-je /k.b. 2x3mm/,de roncsolás nélkül nem jön ki.Az ellendarabja,meg a kar forgo részén.Kinai termék lévén nem létezik el. kapcs. rajz róluk.
![]()
heló mindenkinek
Nem tudja valaki milyen hall ic van a gázkarokban? én már próbáltam párat de egyik se vált be. legutóbbi tökéletes lett volna de sajnos túl érzékeny. Így 1mm gázmozgástól már 5v volt....... ![]()
Lineáris hall szenzort kell venned, ugyanis a legtöbb hall szenzor az csak logikai, tehát vagy 5V, vagy nulla.
Persze ezt tudom is.
Előszöv amit rendeltem az open colektoros volt... És csak akkor vettem észre mikor nem volt jó és belenéztem az adatlapba ![]() Utána ss495 próbáltam, ami túl érzékeny.... Ezért kérdeztem neme tud valaki valami konkrétat ne keljen végigpróbálnom az összeset. ![]()
Sziasztok!
Tudna nekem valaki tanácsot adni a következő dologban: Van egy elektromos burkolt kerékpárom,36 v-os szénkefés motorral.De nagyon gyenge(dombos helyen lakom).Pedálrásegítés megfelelő lenne,de helyhiány miatt nem igen tudok áttételt módosítani.A motor 250w-os. Van valami ötlet,hogy mit tudnék csinálni?
250W az elég kevés.....
Sajnos motoron tuningolni csak cserével lehet, amihez a hozzá való vezérlő elektronika is kéne. Legolcsóbb megoldás így a pedálos dolog módosítása lenne. Esetleg ha tudsz képet csatolni amivel elakadnál az jó lenne (hátha tud valaki rá megoldást).
De ahhoz is másik vezérlő kell.
Olcsóbb nem lenne, csak sok + munka vele míg átépíted.
Nem egyszerübb a mostanit erősebbre és modernebbre kicserélni? És mivel így régit el lehet adni olcsóbb is, és semmi tákolás! De nem olcsó dolog....
Kedves Mary bx!
Köszönöm hogy figyelsz rám, és válaszoltál. Teszek fel képeket majd, de ne lepődj meg ha nagy összevisszaságot látsz majd. Le kell bontanom a teljes burkolatot, mert másként nem látom át a vez: Amit írtál a "hall" elemről a gázkarban, akkor tényleg ott van, (kissé hosszúkás, mint a gyufaszál kb?)csak én azt hittem nagyobb. Kék, piros, fekete, a szín a markolatban, de utána fekete védőben fut. A vezérlőnél már így nem találtam, ezért kell szétszednem teljesen. A másik vez. amit írtam, az a hátsó lámpa felöl jön vissza a vezérlő felé, két vastagabb szál, piros fekete, a vázhoz rögzítve, és fent az ülés alatt bk 10centire van elvágva a fekete, és folytatást lejjeb sem találtam. De az az érdekes, hogy a bringa mégis megy, a már leírt hibákkal De csak a jövő héten tudom folytatni, a kinti munkáim miatt. Légyszi majd nézz ide ugy szerda csütörtök táján. Addig is köszönöm fáradozásod. Szép napot. üdv, "suhi" ![]()
Jó nagy káoszt csinált Valaki előtted a gépedben
![]() Ha a gázkar csatiját nem találod,és azt is "szakszerűen" elvágták,akkor még szerencséd is lehet,ha újra szigetelve bekötöd.Ugyanis ha a piros,és a kék összeér a vágásnál akkor teljes gázzal forog a kerék.A hátulról jövő fekete lehet a világításé lessz. Kellemes hétvégét Mindenkinek :kalap:
Ez ha jól vettem ki egy Ausztrál e-bicikli szép teljesítménnyel
http://www.youtube.com/watch?v=eNiOWK1nfGo A golden motor külföldön http://www.goldenmotor.com/
Véleményeket még nem hallottam a robogók önindítójáról.....
Valaki próbálkozott már velük?
Gyenge. Egy tenyérben elfér az a motor. Jóindulattal 300W lehet az max. Folyamatos üzemre meg amúgy is alkalmatlan lenne.
Na *
![]() Sikerült szereznem egy hűtő ventillátor motort egy 85-ös fiat uno-ból 1.7 diesel....elég erősnek tünik igy ránézésből de sajnos semmi féle adatot nem találtam rajta hogy hány W-s lenne....esetleg valaki találkozott már ezzel a tipusu motorral és tudna segiteni? köszönöm Ja és a másik....ugye a motor fordulatszámra dolgozik .... a bringába meg ugye nyomaték kellene....szoval valamiféle áttétel kellene ugye még anno emlitettem van egy "kisflex" és egy fúró áttételem bár gondolom a "nagyflex áttétel értelmesebb lenne...csak azt jelen pillanatban nem tudom honnan tudnék szerezni... a fúró áttételről...mire a tokmány egyet körbefordul, a motor 10-et fordul szoval gondolom ez az "1:10-es áttételarány" a kisflex áttételt még nem vizsgáltam de ahogy eljutok odáig, megírom!
Sziasztok lenne egy olyan problémám hogy a tornádo 033 nak a az eletronika bekötési rajza kelene
![]() ![]() ![]()
Heló
Lehet erős az a motor de hajtásra nagyon gyenge! Esetleg rásegítésre lehet használni ha nem vagy nagy darab. ![]() ja ** + a hatásfoka se túl jó. Önindító motor terheléssel max pár perc és elhuny.. Ha mégis valaki kisérletezni akar vele a csúszó csapágy átalakítással kezdje.Vagy esetleg valami nagyobb lefojtva.
Noss....ha ezekszerint a hűtő ventilátor motor is gyengécske akkor most őszintén .... mijen motor lenne biztosan jó? (a babetta tervekről lemondtam a nagy összsúly miatt így maradt a bringa). Kb 75 kiló körül lehetek +/- de inkább +
![]() Visszatérve az eredeti kérdésre ha se az önindító se az ablaktörlőmotorok se a hűtő ventilátor motorok éss ahogy a korábbiakban olvastam...(sokszor a dinamók is feladták) akkor mijen motor az, ami biztosan beválik?
Itt van pár link kerékpárokról amiket barkás szerszámokkal hajtanak
Bővebben: Link Ha áttételről hajtod valahova kell egy szabadon futó vagy valami hasonló megoldás bár ez függ milyen típusú az áttétel amikor is a kerékpár kereke hajtja visszafelé a rendszert. Az autók elektromos kormány szervomotorja mennyire jöhetne számításba e téren tudja esetleg valaki ? Bővebben: Link
Hmm...nem rossz nem rossz ...szoval azt mondod a ventilátor motor nem egy elvetendő dolog ...bár még a fórum elején olvastam hogy van (azt hiszem audit irtak) szoval hogy annak 500w-s motorja van...gondolom az már tud valamit.
egyébként részemről tökéletesen megelégednék mondjuk egy 30/30 osztóval azaz max 30km/h 30km-hatótáv bár a nagy álom egy 30/60-as lenne ![]() Visszatérve....én ugy terveztem a dolgot hogy a lánc felöli oldalon ahol a pedál lenne vagy annak a közelében elhelyezni a motort mondjuk egy áttétellel hogy fordulatból némi erő is átalakítódjon és....ugye ahol most az első lánckerék van azt valahogyan átszerkeszteni a bal oldalra és így ahol ujjonnan a motor lenne, szépen meg tudná hajtani a bringát épp ugy mint eredetileg taposva...szoval rendesen lehetne váltani , és ha a motor üzemen kívül lenne, akkor nem lenne hatással a mozgásra ... magyarul szabadon futna a hátsó lánckerék. Na igen ám! Már csak azt kellene valahogy elérni hogy balról fel lehessen szerelni az első lánckereket és még egy szabadonfutós hátsó lánckereket is be kellene iktatni hátulra plusszba akárcsak a babettákon mondjuk.... Hajjaj...elég sokat irtam...remélem nem haragszotok....bár erről a konstrukciórol mi a véleményetek? Működhetne? Ja és elnézést a fura megfogalmazásokért de igazábol én sem tudtam hogy irjam le mindazt ami a fejemből kipattant.
Szeretnék tanácsot kérni.
Építünk Komáromban a tanítványaimmal egy elektromos autót. A meghatás egy elektromos bicikli agymotorja. Sikerült a vázat elkészíteni, el is indult, de a próba során, a tartalék akkumlátort amikor ráduktuk, eltéveszettük a polaritást, így a 36V fordítva került rá a szabályzóra. Onnantól kezdve se kép se hang, hiába fordítottuk meg, semmi életjel. Biztos, hogy tönkreteszi a szabályzót a fordított polaritás? Be van öntve műgyantával a szabályzó, ki lehet a panelt menteni valahogy?
Sziasztok.
Tornádó típusú kerékpáron cseréltem defektes hátsó gumit. Az akkut kiszedve fejre állítottam a gépet ,javítás végeztével vissza helyezve az akkut nem működik . Világítás, irány jelző van , de a gázmarkolatra nem reagál. Talán annyi a változás ,hogy a műszer fal közepén világít egy piros led ez korábban azt hiszem nem világított de nem vagyok benne biztos. A hiba előtt ezt soha nem figyeltem. Valamint a hátsó lámpa vagy fék lámpa is világít ez korában biztosan nem világított a kulcs elfordítása után. Látható jele vezeték szakadásnak nincs de mielőtt nekiállnák szét szedni szeretném megkérdezni, találkozott valaki hasonló jelenséggel? Valamint hol kellene a hiba keresést kezdeni? A segítséget előre is köszönöm!
Köszönöm, a választ. Hát akkor keresni kell egy olcsó helyet, ahol tudunk egy ilyen 36 Voltos szabályzót rendelni. Valószínű, hogy sima szénkefés motor, mert csak 2 db 2mm2-es vezeték megy a motorba. teljesítmény 250 Watt körüli. Az aksik 12V 12Ah-sak.
Ez körülbelül mekkora sebességre volt képes? és hány kilóméteren át bírta?
Egyébként lemértem a motort 10cm az átmérője.
Még egy fontos kérdésem lenne.
A kicsi kocsinkba jó lenne, ha lenne hátra menet. Olvastam valahol, hogy ezeket a motorokat, nem lehet fordítva járatni lazulás, mechanikai problémák miatt. Ez tényleg ilyen konstrukciójú kefés motorok, hogy csak 1 irányba foroghatnak?Mert ha nem akkor elméletileg a motorhoz menő két vezetéket megfordítva egy irányváltó kapcsolóval, már is lenne hátra menet? Előre is köszönöm az infókat. |
Bejelentkezés
Hirdetés |