Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » A műhely (bemutató topik, ahol az alkotások készülnek)
Ez a műhelyünkről készült képek, leírások, mi miért oda került, hogy lehetne még jobb hozzászólások témája.
Lapozás: OK   121 / 308
(#) Doncso válasza Alkotó hozzászólására (») Ápr 18, 2011 /
 
Igen, jól látod, nálam például pont ez volt a probléma, hogy összekeveredett a kettő. Ez bevallom lustaságból ered, mivel az én műhelyem két szintes. A felső lenne a raktár, ahol értelmes, eltenni való alkatrészek tárolhatóak, az alja meg a műhely, ahol a munka végzés folyik. No a probléma ott kezdődött, hogy hazahordtam mindenféle hulladékot, azzal a tervel, hogy majd szétbontom, és a felesleget kidobom, na ez odáig fajult el, hogy a felső szint totál tele lett, ami hozta magával azt is, hogy a legbelül lévő még értékesebb alkatrészek feledésbe merültek, mivel annyi volt előtte a szemét, hogy nagyon rég nem láttam őket, így elfeledtem, hogy léteznek, illetve az alsó szint is átvette a felső szint szerepét, szóval elöntött a sok kaki, de olyan szinten, hogy ott már nem lehetett normálisan dolgozni, nyomasztó volt az ott tartózkodás, na ennek vetettem véget. (Egyébként nem kell OFF színnel írnod, ez a műhely topic, ez itt nem off.
(#) nagy hoho válasza Alkotó hozzászólására (») Ápr 18, 2011 /
 
Én évek óta nem raktározok semmi feleslegest.Egyszerűen nincs helyem. De ennek vége lesz.
Jelenleg alig több 3 m2-nél a műhely. Ebben a polcok, az asztal, a szék. És az ajtó is befelé nyílik. Az új műhelyben az elektronikai asztalom 2 m2 lesz. Három ablakon dől be majd a fény mert elegem van a sötétből. A helység másik felében a mechanikus műhely lesz.Satupad, oszlopos fúrógép, eszterga és asztali köszörű.
(#) Alkotó válasza nagy hoho hozzászólására (») Ápr 18, 2011 /
 
Idézet:
„Én évek óta nem raktározok semmi feleslegest.”

Ezt mondani nagyon könnyű, de mikor dönteni kell egy kincset kézben tartva -ami tuti, hogy sose fog kelleni csak mégis kedves valamiért-, akkor már nem olyan egyszerű kukába dobni.
De valóban ez a dolog nyitja!
(#) Doncso válasza Alkotó hozzászólására (») Ápr 19, 2011 /
 
Igaz igaz! És ugye milyen a mi kis Murphy-nk? kb 6 éve őrizgetek egy 3-as splittert kábeltévéhez, nem olyan rég kiselejteztem , mondom ha eddig nem kellett, ezután se fog, nem emlékszem, vagy kuka vagy Frankye bácsi lett a vége, nem hiszed el, pont tegnap voltam muszály venni egy újat, na nem is mondtam semmit.
(#) Attila86 hozzászólása Ápr 19, 2011 /
 
Nagyon magányos volt egyedül szegény PICkit2, ezért kapott egy játszótársat PICkit3 személyében.
(#) Müszi válasza Attila86 hozzászólására (») Ápr 19, 2011 /
 
És mennyivel tud többet a fiatalabb öcskös?
(#) norby87 válasza Attila86 hozzászólására (») Ápr 19, 2011 /
 
Az a fekete műanyag valami, az univerzális PIC foglalat? Olyan nekem is kell
(#) Attila86 válasza Müszi hozzászólására (») Ápr 19, 2011 /
 
Az újabb PIC-eket is tudja programozni.
(#) Attila86 válasza norby87 hozzászólására (») Ápr 19, 2011 /
 
Nem. Az egy SO28-as IC foglalat. Arra kell hogy beforrasztás nélkül tudjak SO28-as tokozású PIC-eket programozni. Csupán 6644Ft volt.
Bővebben: Link
(#) szamóca hozzászólása Ápr 19, 2011 /
 
Orosz csodamasína ami fűrészel, gyalul, esztergál, köszörül, most félsőmaróasztal is lett.

é 066k.JPG
    
(#) szamóca válasza (Felhasználó 13571) hozzászólására (») Ápr 19, 2011 /
 
Zajvédő fültokban dolgozok, minden nagyhangú gépen. :yes:
(#) mex válasza szamóca hozzászólására (») Ápr 19, 2011 /
 
Hát kérem! Mit kell a zajon védeni? Noormális?
Bocsi! :peace:
(#) szamóca válasza mex hozzászólására (») Ápr 19, 2011 /
 
A zaj elleni, emberi hallást védő fültok elnevezés meg elég hosszú lenne.
(#) vzoole hozzászólása Ápr 20, 2011 /
 
A legújabb tagja a "műhelyemnek" egy jóáras Fluke17B:
(#) 06smici hozzászólása Ápr 20, 2011 /
 
Néhány kép a cuccaimról. Még hiányzik ezaz de igyekszem pótolni. Ez most ép egy kivételes helyzet: ekkora rend már régen volt
(#) Doszpot válasza 06smici hozzászólására (») Ápr 20, 2011 /
 
Helló
Nekem az oszcilloszkóp és függvénygenerátor páros tetszik, ahogy be van építve a bútorlapba. De nincs nagyon oldalt? Én legalábbis úgy szeretem, ha felém néz a szkóp.
(#) 06smici válasza Doszpot hozzászólására (») Ápr 20, 2011 /
 
Én is, de itt volt csak hely neki. Meg a szkóp most ép javításra vár, úgyhogy én most annak is örülnék ha így tudnám használni
(#) lóri hozzászólása Ápr 20, 2011 /
 
Sziasztok.
Az én műhelyem ilyen.
(#) lóri válasza lóri hozzászólására (») Ápr 20, 2011 /
 
És még kettő.
(#) zolika60 válasza lóri hozzászólására (») Ápr 20, 2011 /
 
Hasonlít az enyémre. Ide is kell memória, hogy tudd mi hol van.
(#) nagy hoho válasza vzoole hozzászólására (») Ápr 20, 2011 /
 
A műszereden pont annyi gomb van amennyi kell. Viszont azt tudja is ami rá van írva. Jó vétel volt, bár az árát nem tudom.
(#) satlokk hozzászólása Ápr 24, 2011 /
 
Sziasztok!
Nagyon jó ez a topic.Sok érdekes megoldással,és ötlettel találkoztam miket érdemes hasznosítani.Legközelebb ha leszképem teszek én is fel,és szivesen várom a véleményeteket.
(#) Alkotó hozzászólása Ápr 28, 2011 /
 
Szeretném megnézni ennek a fogónak a két "pofarészét" alaposabban. Annyira kéne látnom, hogy tudjak készíteni egy hasonlóan működő "préselőeszközt", ami alkalmas lesz az én néhány nyákcsatlakozóm legyártására. Megpróbáltam sima fogóval megoldani, ami nem lehetetlen, de elég körülményes viszonylag egyforma szereléseket készíteni. Kipróbáltam még a forrasztást is, de ott is vannak buktatók.
Tehát ha valakinek van ilyen szerszáma, akár otthon, akár hivatalból, legyen szíves csináljon nekem egy-két jó makróképet a pofakialakításról, és küldje el nekem (vagy tegye fel ide, talán belefér a helyfoglalásba.
Esetleg egy vázlat is jó lenne, ha azt egyszerűbb megoldani.
Előre is köszönöm.
(#) Ballage válasza Alkotó hozzászólására (») Ápr 28, 2011 /
 
Szia! Most pont minden kéznél volt, úgyhogy íme.
(#) Ballage válasza Ballage hozzászólására (») Ápr 28, 2011 /
 
Második adag. Remélem megfelelnek.
(#) Alkotó válasza Ballage hozzászólására (») Ápr 28, 2011 /
 
Tökéletes, köszönöm.
(#) mandor hozzászólása Máj 6, 2011 /
 
Jó estét!
Íme egy kép a műszereimről. Nem akarok több képet csinálni míg nincs minden elpakolva mivel tele van az egész generátorokkal,motorokkal... És nem nagyon akarom,hogy... na szóval a képen egy Szkóp tetején egy frekvencia generátor. Valamint 3db tápegység van. Majd csinálok még a jöv héten képeket.

DSC00330.JPG
    
(#) zolika60 válasza mandor hozzászólására (») Máj 6, 2011 /
 
A pákatartó elég egyedi.
(#) mandor válasza zolika60 hozzászólására (») Máj 6, 2011 /
 
Hát az...
Az csak kábel ónozásra jó mivel olyan 100V körül van hegyen a fesz. Van egy Weller is de az itthon. Majd ki kéne vinni a műhelybe csak 2óra BKV oda aztán 2óra vissza... [OFF] XVI.kerből XX.kerbe
(#) mandor válasza zolika60 hozzászólására (») Máj 6, 2011 /
 
[OFF]Azt ne is kérdezzétek mért lett színes a szkóp kijelzője mikor eredetileg nem az.
Következő: »»   121 / 308
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem