Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » USB toldás
Témaindító: Marcicerus, idő: Ápr 4, 2012
Témakörök:
Arra gondoltam, hogy úgy toldom meg az USB kábelt, hogy kettévágom, és a két darab közé egy UTP kábelt forrasztok be. Szerintetek ez működhet, illetve mekkora távolságra?
5méter
Vagy ez egy biztos megoldás és több is összeköthető Bővebben: Link
Vagy nagyobb távolságra kb 100 m-ig ez az extender Bővebben: Link Persze az is kérdés, hogy mennyire zavarérzékeny a készülék, amit rá akarsz tenni.
Leginkább csak billentyű és egér menne ezen keresztül, körülbelül 12 méteren.
A 12 méter távolság már kicsit soknak tünik a sima toldással.(ahogy Brown is írta elvileg 5 méter) Bár az is igaz, hogy ez a megoldás pár száz forintból kivitelezhető. Így, ha nem is tűnik jó megoldásnak, azért egy próbát megérhet.
Mi a célja a toldásnak?
Mint írtam, billentyűzet és egér, PS/2-esek USB átalakítóval. És ha megpróbálom, és nem sikerül, az eredeti USB toldót vissza tudom forrasztani úgy, hogy működjön? Csak mert USB kábelt még nem bontottam, és nem tudom, hogy milyen szigetelés/árnyékolás szokott rajta lenni.
Az nem világos, mit szeretnél 12 méter távolságból csinálni az egérrel és a billentyűzettel?
Régebben PS2/DIN billentyűzeteket kellett hosszabbítanunk, és vonalkódolvasókat kellett rákötni. DIN-es hosszabbítók voltak véve és csinálva, de mivel a vonalkódolvasó egy Y, így a bill már dupla távolságra volt. Egy agyrém volt, nem volt mindegy, hogy melyik gép, melyik billentyűzettel, melyik kábellel jó. Egyébként meghülyült a vonalkódolvasó, vagy a gép...
A megoldás az USB-sítés lett. Vannak már USB olvasóink, de a régieket is használjuk PS2->USB átalakítóval (nem passzív, aktív elektronikával). Ezekből sem jó mind, de 2-3 félével legalább megy. Az USB hosszabbítók 3-5m-esek, van, hogy 2db 3m-es van összedugva. Meg még van az olvasónak is vagy 1,5m-re, tehát kb. 7,5m-en még megy. Nagy valószínűséggel a nagyon vékony vezeték miatt az 5V ami kritikus. Érdekes módon a gyári 5m-esekkel itt is volt baj. Viszont egyszer rossz kábelek érkeztek, nem A-A (apa-anya), hanem A-B, pl. nyomtatókhoz jó. Lett véve A-s lengő aljzatés le lettek cserélve. Ezek mind jók lettek, a piros és a fekete vastagabb, mint a másik 2 ér, és árnyékolt is. Te mit akarsz forrasztani? Adott a PS2 cucc, adott az átalakító és adott az USB kábel. Össze kell dugni és kész... Üdv Inhouse
Az USB kábelt akarom hosszabbítani, hogy messzebbről használhassam a számítógépet. És ezt egy UTP kábel közbeforrasztásával oldanám meg, ha működne.
Vezetéknélküli billentyű egér?! Megnézve az aktív toldó árát, azért már lassan egy vezetéknélküli billentyűt kapsz...
Billentyűzet, egér már megvan, csak valami olcsó megoldásnak gondoltam, egy 1 hónapig tartó kényszerhelyzetre
12 méterről látod mit csinálsz a gépen, 40" monitorod van? Nekem itt sántít valami, rosszban jársz!
Simán hosszabítsd meg az USB kábelt. 4 eres árnyékolt gagyi kábel. Semmi különleges benne. Ha lehet akkor dupla keresztmetszetűt vegyél mint az eredeti mert az 5V tápfesz esik a vezeték hosszán és ez okoz zavart. A két adatkábelen nem folyik akkora áram és az nem zavaró, de 12m hosszan egy vékony vezetéken az 5V megterhelve leesik.
Másik szobában, TV-re kötve VGA hosszabbítóval
És ha egy-egy ért egy-egy érpárra kötnék, az valamennyit javíthatna a minőségen?
Vicc már az egész, vedd a hónod alá a gépet, vidd a másik szobába, ha komolyan gondolnád az egészet már rég kész lennél a toldással.
A számítógép kihozatala sajnos nem megoldható, a forrasztás pedig azért nincs még meg, mert jelenleg nincs itt, ahol vagyok, nincs szabad UTP kábel
Szia!
Idézet a Wikipedia oldaláról: Idézet: „The USB 1.1 Standard specifies that a standard cable can have a maximum length of 3 meters with devices operating at Low Speed (1.5 Mb/s), and a maximum length of 5 meters with devices operating at Full Speed (12 Mb/s). USB 2.0 provides for a maximum cable length of 5 meters for devices running at Hi Speed (480 Mb/s). The primary reason for this limit is the maximum allowed round-trip delay of about 1.5 us. If USB host commands are unanswered by the USB device within the allowed time, the host considers the command lost. When adding USB device response time, delays from the maximum number of hubs added to the delays from connecting cables, the maximum acceptable delay per cable amounts to 26 ns. The USB 2.0 specification requires cable delay to be less than 5.2 ns per meter (192,000 km/s, which is close to the maximum achievable transmission speed for standard copper wire).” Az USB hivatalos oldaláról letölthetők a kábelre vonatkozó előírások is. Egy szó, mint száz, alig van rá esély, hogy rendesen működjön. Hi Speed (480 Mb/s), Full Speed (12 Mb/s), Low Speed (1.5 Mb/s). Ilyen sebességek mellett a hullámimpadencia váltás, a kábelen kétszer, lehetetlenné teszi az átvitelt.
Sziasztok!
Saját példa: egy nagyobbacska teljesítményű USB wifi adapter egy 10 m-es erősítő nélküli kábellel kifogástalanul működik.
Köszi mindenkinek a válaszokat, amint lehetőségem lesz rá, kipróbálom, és leírom a tapasztalataimat.
Nekem simán megy 10 méterről a nyomtató (Canon IP 4300), Kettévágtam az USB kábelt és UTP-vel meg toldottam. Már több mint 2 éve így megy, soha nem volt működési probléma.
2 db 5 m-es USB aktív hosszabbító+ 2 m kábel +USB HUB.
Közben találtam 10 m-es aktív hosszabbítót is Bővebben: Link
Ez kell neked, utp-vel megtoldhatod az usb kábelt valami egész nagy hosszon is, és annyiért is meg lehet venni, mint a kolléga által linkelt aktív usb kábelt: Bővebben: Link
Veszel 5m-es USB hosszabbító(ka)t + 1(-2) db aktiv USB hubot és kész is vagy. Menni fog tutira.
Meg lehet próbálni, nekem kb 15m a toldás, de csak a billentyűzet és az egér működik normálisan, minden más megbolondul (néhány pendrive elindul USB1-en, de bizonytalan)... Arra figyelj, hogy az egyik csavart érpár legyen a táp, a másik meg az adat. Nekem az első kábellel nem ment, amivel próbáltam, a másodikkal már igen (az első márkás volt, a második gagyi, vicces...)
Egérből meg a harmadik indult el (egy Dell) Kb négy éve megy gond nélkül minden, én még a ledeket is kikábeleztem, meg a power gombot (ehhez kellett egy relé, mert a falban mennek a kábelek és pl. villany kapcsolásnál leállt, vagy elindult a gép de egy pici relé megoldotta ezt is)
Nekem nem működött.Csavart érpárok miatt.Sima szalagkábelell működik.
Webkameránál próbáltam az USB kábelt megtoldani UTP-vel. (kb 5 méter) Nem működött. Még csak azt sem érzékelte a gép, hogy egy eszköz lett volna rá csatlakoztatva. Mindenféle noname USB hosszabbító kábelt össze dugdosva viszont működött, hosszabb vezetékkel is, mint az UTP volt.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |