Aki nős ember, esetleg gyerekkel, az tudja, hogy időben elindulni eleve kb. lehetetlen. Ha autóval tervezel, akkor nincs idegeskedés, hogy lekéssük a buszt/vonatot stb... nyugodtam tehetem a dolgomat, és csak szólok az asszonyak, hogy jelezze ha elkészült. Na onnantól még további fél óra fórumozás és már indulhatunk is... A nyugalom, béke, sokkal többet ér, mint amennyi a benzinköltség.

Így igaz, ha van autó, meg benzinre is pénz.

Budapestről haza. Tatabányáig x számú vonat, majd onnan indul 3 perccel később y számú vonat menetrendet nézve. Mivel 3 percem van átszállni, nem tudom melyik vágányról indul a másik, ezért villámgyorsan futás fel a bazi nagy felüljáró lépcsőn be az állomásra infótáblát megnézni, akkor tudom meg, hogy ugyanaz a vonat megy tovább, csak másik számot kap. Nem kellett volna leszállni sem, lökött módon rohanni 3 perc alatt teljesíteni a távot szatyrokkal kézben ami oda-vissza kb. 200méter.

MÁV-os történetek...

Egymás mellől indult Nyugatiból a Z70 és az S70 (zónázó és nem zónázó), ugyan az az útvonal, csak a Z70 nem áll meg Vácig. Persze a kettő indulása közt 5 perc különbség volt és a kijelző táblán nem volt kint melyik-melyik, a nagy tájékoztatótáblán se látszott én meg épphogy beestem, így megkérdeztem inkább a kalauzt, hátha az tudja. No fel is szálltam a vonatra, majd mikor nem állt meg Istvánteleknél, se Rákospalotán, se Dunakeszin, akkor barátságosan megkérdeztem ugyan azt az embert, hogy vajh most mi van? A válasz, hogy együtt utazunk Vácra, neki is a másikon kellene lennie...

Pár éve egyik barátomat meglepetéslegénybúcsúztatni akartuk Balatonon. Meg is beszéltük, hogy melyik vonattal megyünk, hol találkozunk, stb. A pontos időpontokra nem emlékszem már, de volt benne csavar. Beérkeztem a Nyugatiba, automatánál meg is vettem a jegyet a következőre, le a Balcsiig, majd megvártuk a vonatot, ami átvitt minket KÖKIre, hiszen onnan indult a kiszemelt jószág. Azaz indult volna... Már odafele telefonon értekeztünk azzal, aki ott várt minket és ijesztgetett minket, hogy bizony az a vonat nem indul. Már bemondták, hogy nem a KÖKI lesz az induló, de még nem tudni, hogy akkor mégis hogyan megyünk tovább. Megérkeztünk KÖKIre, irány az infopult, ahol megint értetlen bamba tekintettel találkoztunk, s csak a türelmünket kérték, de biztos dolgot nem mondtak. Majd egyszer csak (ekkor már az eredeti indulási időpontot elértük) bemondták, hogy Ferencvárosból indul a jószág. Ekkor megkérdeztük, hogy mégis hogy jutunk át oda, kell-e külön jegy, vagy mi a csuda van ilyenkor? Várjuk csak meg a vonatot, ami átvisz minket, azt meg fogja várni az a vonat, ami a mi járatunk. Jajj de jó, újabb fél óra és meg is érkezett, ami átvitt minket. Felszálltunk, s közben kiderült, hogy nosztalgiajárat lesz. Ennek előnye volt, hogy volt büfékocsi, viszont a folyosó olyan szűk volt a kabinok mellett, hogy oldalazva fértem csak fel. A kellékek, amiket vittünk magunkkal, szintén alig akartak elférni a folyosón, de legalább a kabinban volt hely nekik. A járaton végig dumált a fiatal srác, hogy nosztalgiajárat így, meg úgy és élvezzük az utat. Az első lerobbanáskor (akarom mondani nem menetrendszerű megálláskor) meg is jött a nosztalgiafaktor, hiszen dög meleg, légkondi nincs, de legalább lekettyentünk. Ekkor jött az ötlet, hogy ivósjáték, mikor nem menetrendszerűen állunk meg, akkor felhajtunk két cent pálinkát. Mire leértünk, természetesen elfogyott a fél liter hármunk között (nem mindenki szállt be a játékba), s kénytelenek voltunk sörrel higítani...

Nagy kedvencem az is, mikor sétálok le az állomásra (Dunakeszi-Gyártelep), elvileg még lenne öt-nyolc percem felérni a peronra, de már csak az induló vonatnak tudok integetni. Majd a következő véletlenül kimarad, az utána jövő meg késik, s így egy laza másfél órás várakozást sikerül a peronon összehozni. Azt mondani se kell, hogy ilyenkor természetesen már alig lehet felférni, hiszen annyian várnak rá. Ilyen persze csak néhányszor fordult elő velem az elmúlt években, már fel se tűnik, csak kellemetlen emiatt később odaérni valahova, mint tervezted.

Azért a mundér védelmében:
Tesóm annó szolgálattevő volt, egyszercsak arra lett figyelmes, hogy felborult a peronon egy utas.
A várakozók között volt a háziorvos hölgy, szakszerűen nekilátott újraéleszteni, hívott mentőt.
Tesóm meg felhívta a menetirányítót, hogy mi lenne, ha megvárná a vonat ameddig végez. Ne így köszönje meg a MÁV az életmentést, hogy várhat egy csomót a következő vonatra.
És akkor az lett, hogy megjött a mentő, élve át lett adva a páciens.
Vonat összes utasa végignézte a műsort, lehet a végén meg is tapsolták, de állítólag panasz nem volt a késés miatt...

Ez csúcs.

Megyek az állomásra, örülök mert a vonat kb. pontosan érkezik, nem késik szokás szerint. Felszállva tudom meg, hogy ez még az előző, csak egy órát késett. Alig fértünk el, két vonatnyi ember volt rajta majdnem mint az indiai vonatokon, csak itt mindenki belül akart utazni .