Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Sztereó DAC
Témaindító: meszattila, idő: Ápr 10, 2007
Témakörök:
Nyák trafót nem igen hasznaltam de az összes többit is fizikailag elkülönítve épitettem be ,soha nem volt semmi gond.
Pont ezt mondom én is..
Ha újra elkap a katt, kipróbálom egyszer, hogy a TDA DAC-nak az 5 feszültséget 5 trafóval állítom elő, most 3db van benne erre a célra, a +/- 5V-ot és a +/- 15V-ot egy egy 2 szekunderes állítja elő. A 3-adik a CS8412-est táplálja.
Amikor beüzemeltem a DAC-ot azonnal feltűnt az eddig nem hallott téralkotása, annak
minden irányú növekménye, részletessége. És ennek eredményeképp a következő napokban éjjel 3 óráig nem tudtam szabadulni tőle annak ellenére, hogy az élethűsége az eddigi tapasztalatok szerint 400 óra járatás után várható. Azonban a hallható tér varázsa így is csalogató volt. Eredetileg csak az USB portról járatnám. Azonban ezt felülírta maga a bejáratás módja is. Nem lévén USB-s donorom, csak a PC jelenleg, és figyelembe véve a bejáratás kábé másfél hónapját, kellett egy energiatakarékos megoldás. Egy tartalék set-top.box-ot választottam ehhez. Összeköttetésül pedig az optikai portot. Hát így mégiscsak rakok bele majd bemeneti váltót. Visszatérve a bizonyos térélményre, ez két komponens eredménye. Az EVAmp-ME tapasztalataim szerint nagy mélységi eltéréseket mutatott a hangerő függvényében. Amikor eltávolodott a hangkép az zavaró volt. A Dac Burson V6 classic tulajdonsága, hogy közel hozza az előadót. A kettő összessége, hogy az ember előtt lebeg a hangkép egy bizonyos távolságon határozott szelektivitással, kellemes összhatással, csöves benyomással. Halkabb üzemmódban is marad a közvetlenség érzete. (1, 2, és 3-as képek) Azonban fontos itt is megjegyeznem, hogy jó felvétel nélkül nincsenek csodák! Visszagondolva, úgy vélem, hogy sikerült jó következtetést levonnom az előzőek tapasztalataiból azaz, a monitorerősítő elől elhagyni az RCA kábelt, és a DAC kicsatoló kondiját. Továbbá az EVAmp- ME esetében bevált tápmegoldást végigvinni. A kábelezésben alkalmazott tömör ezüstözött 1 illetve 2mm-es huzalok, a DAC be illetve kicsatolásához használt OCC Silver vezetékek, a huzalozás átgondoltsága (minél rövidebb) mind mind részei a hallható végeredménynek. Azonban ennek ára is van. Ha csak a DAC és a monitorerősítő összekötését veszem ezt úgy 15 ezerbe gondolnám mai áron. Vagyis, manapság a 0,5mm-es teflonszigetelésű huzalból 1 méter több mint 30 ezer a Kácsánál. A régebben vásárolt használt kábelben eltérő vastagságú huzalokhoz jutottam. Szépen volt benne 0,9-es is. Az átkötés test átvezetéséhez ezeket használtam. Vagyis, 2x0,9+2x0,5 az adott hosszon. Ez durván 6x0.5mm-es darabka, ami összességében fél méter táján lehet. Az egykori használtan vett Neotech kábel látaható a 4, 5, és 6-os képeken. Nemrég valakiben felvetődött a Makrai lapos trafók esetleges szórásproblémája… Nos a készülék, ahogy láthatóvá tettem, maximális hangerőn néma, ha nem csatlakozik rá semmi. A rácsatlakoztatott műsorforrások hangerejét max 10-15%-ra ajánlatos állítani, ha az EVAmp-ME kimeneti kapcsolója 32 ohmos hallgató esetén 6-os állásban van, azaz direktben a kimeneten. És még így is kemény hangerő van a fülesben feltekert potiállásnál. Ha valakinek ez furcsa lenne, ezt teszi, ha egy kapcsolást jól építünk meg. Véleményem szerint, megértem azokat, akik a puffer kondikra nézve a kör alakú topológiát látva, idegenkednek attól, mivel nem megszokott. Nem olyan „iparias”. Nincsenek szép sorban. Amikor az ember igazán jó hangzásra vadászik, véleményem szerint, el kell felejteni a „jól néz ki” megszokást. Van ennek irodalma is, ha nem is egyben, de itt-ott olvashatóak ezek a dolgok. Esetemben, amikor kialakult az elképzelésem, hogy milyen legyen a DAC+ monitorerősítő topológiája, ijesztő kezdett lenni az egész méretigénye. Aztán lett, amit építettem, és még az ajtón is belehet vele jönni. A doboza elkészítése ősz táján lehet aktuális, mivel a nyári klíma még hátra van, ami meg fogja mutatni a készülék „hőtanát”. Amit most tapasztalni az nem elégséges a szellőző felületek kialakításához. Visszatérve a Makrai lapos trafókhoz, azért is szeretem ezeket, mert ha nagyon melegednének nagyon könnyű hő-elvezető felületet szerelni rájuk. Ezért hagytam minimál térfogatot körülöttük, hogy esetleg legyen erre némi hely. Jelenleg a hosszúidejű üzemben, kábé félhangerőnél az EVAmp-ME trafói langyik, a DAC trafói csak alig tapinthatóan. A bursonokról a kupak majd le fog kerülni. Utólag, nagy boldogság ért. Bekrepált a panelen az optikai csatlakozó. Valamelyik szinten nem jól érintkezik. Ami szomorú, ahogy ezt a panelra nemigen rögzítették megfelelően. Hiába próbáltam forrasztgatni, nem áll össze. Már megrendeltem az újat. Egy hónapig csak kibírja, ahogy rögzítettem…. Bár eszembe jutott a szögbelövő is, egy rövid sorozatra….
Kedves mek-elek!
Tedd már meg a kedvünkért, hogy az írásaid ne sortörésekkel szerkesztve másold be ide. Hagyd a sortörést az oldalra. Most nézd meg a képen, hogy néz ki az írásod. (Bizonyára tartalmas, de így annyira fárasztó így, hogy ismét nem bírtam végigolvasni) A hozzászólás módosítva: Márc 5, 2022
Nem tudom, mi a baj, de nem Elek az elkövető...
Körülbelül az, amit írtam.
Ha előre megszerkeztek egy írást, és sortörést is illesztek be, hát ez a végeredmény. Mert a böngészőm alkalmazza a saját sortörését, hogy oldalon belül maradjak. És kénytelen még alkalmazni az előírt sortörést is. Ettől lesz olyan. Mert (mint láthattad, és mutattad is) "széles" képernyőn észre sem veszi. "Vékony" képernyőn zavaró. Ha nem alkalmazna saját sortörést, akkor ugyanúgy olvasható lenne, mint az összes többi. A hozzászólás módosítva: Márc 5, 2022
Az a baj, amit sz ír. lásd mellékletek. Skori hozzászólása: Bővebben: Link.
Majdnem elfelejtettem, megtisztelő, hogy olvastatok!
Segíteni igyekeztem neked, hogy az írásaid jól jelentesd meg. Meg is mutattam, miért kell erre odafigyelni.
És (most utólag olvasva is) annyira udvariasan kértelek, hogy segítsd a jól olvashatóságot. Ne oktass ki, és ne értetlenkedj. Ez a "nem kötelező olvasni" a nagy arc netovábbja volt. A korra hivatkozás is. Máskor nem fogok segítőkész lenni veled. A hozzászólás módosítva: Márc 5, 2022
Nem kell a sorok végén nyomkodni az Enter gombot. Ha a következő szó nem fog kiférni, akkor a rendszer automatikusan a következő sorba fogja írni, Enter nélkül is. Itt nem arról van szó, hogy kinek jó, kinek nem, hanem arról hogy hiba, amit csinálsz. Telefonon nem jelenik meg jól, ma már sokan azzal neteznek. Ennek figyelmen kívül hagyása a másik hiba. Egy dolog akkor lehet sikeres, ha kompatibilis a lehető legtöbb hasonló dologgal, amire készült.
Akkor ahá van. Így már értem...Az ördög a keskeny képernyőben és a sortördelésben rejtezik ezek szerint.
A személyeskedésnek privátban a helye! Ezért ott válaszolok, ne itt szemeteljünk ezzel.
Köszi a tanácsot! Élni fogok vele! Azonban én nem szoktam mobilnetezni, mert nem is látnám, meg nekem ehhez nyugalom is kell, hogy koncentráljak rá. Azért csak csöndben, ezt nem nevezném hibának, legfeljebb inkomplettnek a fórumozásban. Végül is nem esti hírlap vagyok, hogy mindenki kívánságainak megfeleljek. De az értelmetlen ellenkezés sem kenyerem. Mégegyszer köszi a tanácsot!
Szia !
Igaz piszok régen volt , mikor a DAC témát veséztétek - én most vagyok "szarban" - elvileg minden kész - csak épp nem szólal meg. Kellene valami elérhetőség ( írásban vagy telón ) hozzád, hogy tudjak kérdezni - persze ha nem zavarlak. Előre is köszönöm ! Palkó Sándor 06/20/xxxxx Telefonszámot nem írunk hozzászólásba! Privátban közöld. A hozzászólás módosítva: Márc 15, 2022
Moderátor által szerkesztve
(egyrészt: ez egy fórum, ahol a kérdések-válaszok éppen azért kell nyilvánosan menjenek, hogy minden érdeklődő tanulhasson.
Másrészt: a saját érdeked, hogy épp a telefonszámod ne tedd nyilvánossá. Abból senki nem tanul, viszont 5 év múlva késő siránkozni...)
Betelt a pohár az optikai csatlakozóval.
Vagy a villanydrót zavart? De kiszedtem a forrasztási próbálkozások után az optikai csatlakozót. Nagy meglepetést nem tudnak okozni a kínai termékek. Azonban csak fájó, hogy az alap remek hangú, és rátesznek a panelra egy ilyen gólyafos dolgot. Olyan hatású, mintha egy hálózati konnektort csak a vezetékek tartanák a falhoz. Ha rendelek reménykedve egy ilyet Kínából, mert errefelé nem kapni ilyet, meg is fogadtam, hogy ráragasztom a panelra az alját, hátha tovább áll ellen a csatlakoztatásoknak. És a félreértések elkerülése végett nem írnám meg a panel jelenlegi árát, mert valaki még dicsekvésnek vélné. De az érkezési ideje sem semmi. Gyakorlatilag az OCC silver vezetéknek sem az ára az emberpróbáló, hanem a másfél hónap bejáródási ideje. Nálam most 190 óránál szünet az említett fejlemények miatt. Így hát VF6-ok ki, és vissza az analóg tunerre, ha épp egy kis zenét akarok hallgatni. Örültem neki, hogy a nem élő DAC fokozat nem vitt be különösebb zajt a EVAmp-ME-be.
Szia! Őt valószínűleg már fogod tudni elérni mert távozott a fórumról
Tegyél bele ilyet és a műanyag lábát olvaszd rá a nyákra.
Idézet: „Gyakorlatilag az OCC silver vezetéknek sem az ára az emberpróbáló, hanem a másfél hónap bejáródási ideje.” Ezt hogy érted, mit kell azon járatni?
Az optikai dolgokkal nincs tapasztalatom. Annyit azért tudok, hogy 3,3 voltról jár, meg a bemenet 33 ohmmal fogadja az adott csatlakozót. Azonban nem tudom, hogy más fejek esetében ez szabvány e illetve mit jelent ez az átviteli sávszélességre.
Műanyag lábnak nincs helye a panelen, és ráadásul többrétegű, így nem lehet csak úgy fúrkálgatni. Meg 5 lábú volt az aranyoska. Vezetékügyben kerülném az értelmetlen vitákat, így a további erre vonatkozókra csak privátban válaszolok. Irányadónak, a Kácsáék minimum 200 órát javasolnak, szerintem a duplája. Nálam ez a Dale CPF ellenállásokkal 450 óra után alakult ki, mint a jó hangzás. Előtte metálos, keménykedő, néha még torzítani is tud bizonyos hangzások esetében.
A nyákon tökéletesen látszik a lábak furata is, teljesen jó lesz bele valamelyik linkelt aljzat. A plusz két láb csak rögzítő funkciót lát el, vagyis esetükben nem lát el a kínai aljzaton..
A hozzászólás módosítva: Márc 31, 2022
Ezek szerint nem voltam érthető. Több kérdés számomra megválaszolatlan. Ha csak a rögzítést veszem, nem azonos a műanyagtuskó és a fémláb átmérője, és lehet, hogy a pozíciója sem. És a panel. mint említettem több rétegű. No meg csak úgy vacakolni a bizonytalanban sincs időm. Az új USB panel, már megjött, de a DAC panel sajnos még nem. Azzal is lesz dolgom, de legalább annak tudom az eredményét.
Ha ide akarod berakni, akkor részemről elég jól látszik, hogy a nyákon mindennek ott van a helye.
Biztos, hogy valakinek használtál az infóddal, már csak a méretezés miatt is. Az említett dilemmáim azonban változatlanul megmaradtak. Ha megint csak a mechanikai részt említem, szerinted tényleg azonos a két csatlakozási felület? Talán belátható, hogy a rögzítőtuskó átmérője nagyobb a fémlábakénál, és a pozíciója is eltérő, ami látható is a képeiden. És talán az is érthető, hogy az eltérő furatok kivitelezésekor nem látható, hogy a panel 3. vagy 4. szintjén mit faragsz el épp.
Idézet: „átmérője nagyobb a fémlábakénál,” Micsoda? Ezt nem tudom értelmezni. A tiéden a rögzítők nem ugyanoda mentek, ahova a cliff félén a műanyaglábak. A csatlakozó kiosztása pedig szabványos.
Szerinted egyforma geometriájú az egyes és a hármas képed?
Nem pontosan, de előtted a panel, mérd meg és kiderül.
Sziasztok. Segítséget szeretnék kérni tőletek van egy rock pi4a típusú mini pc amit libreelec progival használok szerintem őt össze kapcsolni egy vásárolt dac modullal amin van i2s bemenet egy ess9038 chippel de nem vagyok biztos a bemenet elnevezése alapján melyik kapelt hová csatlkoztassak képet csináltam róla. Segítséget előre is köszönöm.
Nem szakmám e dolog, de annyit tudok, hogy az Yj ES9038q2m-nél az I2s bemenetnél a DATA, BCLK, LRCk a kommunikációs csati az USB kártyához.
Köszönöm szépen de sajnos nem ad hangot igy van meg egy csatlakozó azt nem tudom hová kéne csatlakoztatni VDD5.0 van mellé irva +5voltra nem merem dugni. Melléklet kép alapján próbáltam.
Meg kell lesni a DAC adatlapját, abból kiderül, mit vár oda.
Amúgy független tápról jár? Mert ha nem, és csak a jelölt lábakat kötötted be, akkor tápfeszültség nélkül nem csodálnám, ha nem szólal meg. Ez esetben a szóban forgó lábra a +5V tápfeszültséget várja a mikrogépről. A hozzászólás módosítva: Ápr 3, 2022
|
Bejelentkezés
Hirdetés |