Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » TV csatlakoztatása 5.1 -es házimozihoz
Lapozás: OK   5 / 8
(#) Inhouse válasza soosrita hozzászólására (») Feb 6, 2016 / 1
 
Ezen az Akai-n nincs digitális bemenet, amúgy jó lenne, még kapnál USB-t és karaokee funkciót is. A DVD-vel egybe épített hangfalas szetteknél szokott benne lenni az erősítőben a mélynyomó végfoka is, meg pl. ebben az Akaiban is. Elterjedtebb az aktív mély, ahol a mélynyomó dobozában benne van a saját erősítője is.
Ha a régi házimozid hangszóróit akarod használni, akkor azt kell figyelembe venni az új erősítőnél, hogy az elsők és a hátsók 3ohm/40W, a center és a mélynyomó 4ohm/100W paraméterekkel rendelkeznek. Az általad linkelt erősítők között volt ami csak 6ohmtól lenne jó, viszont teljesítményben mind nagyobb volt, mint amit ezek az egyszerű hangsugárzók el tudnak viselni, főleg, ha csaltak is kicsit az adatok ráírásánál. Mindenképpen olyat keress, ahol van a SW-nek (subwoofer=mélynyomó) is hangfal kivezetés, valamint legalább 4ohmtól meg tudja őket hajtani és van rajta optikai digitális bemenet. Valamint még annyi, hogy minél kisebb teljesítményű legyen, nehogy a buli, vagy a film hevében elszálljanak egy nagyobb hangerő állástól a JVC hangfalai.
(#) soosrita hozzászólása Feb 6, 2016 /
 
köszönök minden infót,de átrágtuk magunkat,hogy eladjuk és veszünk egy 3d bluray-os házimozit,remélem azzal nem fogunk mellé.....esetleg van valami amit vegyek figyelembe?
Használtat vagy 20-30 ezerrel drágábban,de újat vegyek inkább?
(#) soosrita hozzászólása Feb 7, 2016 /
 
Találtam egy szerintem jót,de nézze már meg valaki,hogy ha ezt összekötöm a Toshiba TL939-es 3d tévével optikailag,akkor a tv adás is tud majd 5.1-et?
Köszönöm

Panasonic SC-BTT405EG9 3D SMART Bluray Házimozi rendszer
Adathordozó típus
3D Blu-ray lemez, Blu-ray lemez, CD, CD-R, CD-RW, DVD+R, DVD-Audió, DVD-R, DVD-Videó
Teljesítmény
600 W
Lejátszható formátumok
3D Blu-ray Disc, AVCHD, Blu-ray, CD, CD-R, DVD, DVD+R, DVD-Audió, DVD-R, DVD-Videó, FLAC, JPEG, MKV, MP3, WMA, XviD
Video rendszer
NTSC, PAL
Beépített dekóderek
Dolby Digital, Dolby Digital Plus, Dolby Pro Logic II, Dolby True HD, DTS-HD
Tuner
FM RDS tuner
Bemeneti csatlakozók
AUX, digitális (optikai), Ethernet, USB
Kimeneti csatlakozók
HDMI
Távirányító
van
Extrák
Viera Connect, Többfelhasználós Üzemmód, Smartphone távvezérlés, 3D Surround, 7.1-es Virtuális Surround
(#) Massawa válasza soosrita hozzászólására (») Feb 7, 2016 / 1
 
Elöször azt kéne tisztázni, hogy láttál-e már olyan adást amit a TV Dolby digital 5.1 formában jelzett ki. A modern TV-k, ha ilyen formátumu a hang azt kijelzik a képernyöre.
Ha igen, akkor az elvben átmegy az optikai kábelen, ami még nem biztos hogy valoban 5.1-s de ezt már a házimozi központ is valahogyan kijelzi.
(#) Inhouse válasza soosrita hozzászólására (») Feb 7, 2016 / 1
 
Nagyot ugrottunk és úgy néz ki ezzel minden akadály elhárult.
(#) soosrita válasza Massawa hozzászólására (») Feb 7, 2016 /
 
igen,lenne olyan adás,amit dd-ben játszana a box,a képernyőn is megjelenik,de a jelenlegi házimozim nem köthető a tv-re....
(#) soosrita válasza Inhouse hozzászólására (») Feb 7, 2016 /
 
meguntam a kínlódást....jó lenne valami olcsóbb megoldás is,de annyira elvesztem a részletekben,hogy nem tudom már mi lenne a jó....ennek kicsit húzós az ára,természetesen jó lenne egy olcsóbb kivitel is,de jelen pillanatban 3d bluray között,ami mkv-t is kezel ez a legolcsóbb....
Még keresgélek kicsit,mert lehet nem annyira fontos még nekem a 3d-s bluray,elég,ha a tv tudja,csak szóljon minden 5.1-ben,amit a tv-ről is lejátszok....azaz 3.0-ás külső 1Terrás winyóról nézünk mkv-s 3d-s filmet,sima hd-s filmet,amik tudnák az 5.1-et,csak a tv nem tudja kiadni,így jutottam oda,hogy jó lenne egy házimozi,ami rásegítene a problémára.....vettem is,de nem tudtam,hogy miket kellene néznem,hogy ez működjön is....
Tehát a plafon a Panasonic,de lehet még holnap linkelek be pár nem 3d-s házimozit,hátha találnék fele ennyiért is valamit,amire szükségem lenne
És köszi mindent,mert ugye pc gurus rendszergazdák minden utcában vannak,de ehhez értők sajnos nem,így örülök,hogy megtaláltalak titeket....
A hozzászólás módosítva: Feb 7, 2016
(#) Inhouse válasza soosrita hozzászólására (») Feb 8, 2016 /
 
Itt már olyan területre tévedtünk, amiről én pl. nem mondanám magamról, hogy guru vagyok benne, lévén nincs se BL lejátszóm, se nem is nagyon láttam még élőben. Azt viszont meg tudtam neked mondani, hogy van-e rajta digitális bemenet! Egyébként nem javallom az ilyen egybeépített cuccokat, lásd, te is megjártad vele. Bár régen még külön szívás volt, hogy mivel benne volt a DVD, úgy gondolták nem kell külön digitális bemenet, most már legalább van 1. Sokaknak meghalt a DVD része anno, és gyakorlatilag ugyanazzal a problémával álltak szemben, mint te, hogy kellene egy bemenet, mert vennének egy külön DVD-t (akkor még csak ez volt) és maradna az erősítő...hát nem.
(#) soosrita hozzászólása Feb 8, 2016 /
 
auna

piros

fekete

Szal,nyomozás közben bukkantam ezekre,amik nem 3d-sek,de vajon a célnak megfelelőek lennének?
A pirost jobbnak látom
A hozzászólás módosítva: Feb 8, 2016
(#) Massawa válasza Inhouse hozzászólására (») Feb 8, 2016 / 1
 
Szerintem is jobb a külön erösitö. Azok bemenetei többnyire rendben vannak és támogatnak külsö berendezeseket
(#) soosrita válasza Massawa hozzászólására (») Feb 8, 2016 /
 
ezek közül melyik lenne jó a tv-vel összekötve?
(#) soosrita hozzászólása Feb 8, 2016 /
 
1

2
(#) kegyetlen19 válasza soosrita hozzászólására (») Feb 8, 2016 /
 
Ezek sem, és az előzőleg linkelt, Auna sem rendelkezik optikai bemenettel.
Olyat keres, ami rendelkezik optikai bemenettel, (olcsóbb kategóriában nem nagyon fogsz találni).
Mint például ezen.
(#) soosrita hozzászólása Feb 8, 2016 /
 
00

Tehát,ezt megrendeltem,beszéltem velük,összeköthető a tv-vel,igaz nem optikai kábellel,hanem rca-val,de gondolom megoldható
(#) abcdabcd válasza soosrita hozzászólására (») Feb 8, 2016 / 1
 
Összeköthető, ha a tv-dnek van analóg kimenete, 5.1-es(6db RCA) vagy 2.1-es(3db RCA), vagy amilyen kell...
Viszont a korábbi hozzászólásodban (link) lévő képeken nem látok ilyet...
(#) abcdabcd válasza abcdabcd hozzászólására (») Feb 8, 2016 /
 
A tv-n ami a képekről kivehető, van egy sztereó hangkimenet (RCA - Audio R L) , meg egy digitális hangkimenet.
A digitális hangkimenet, az valószínűleg az optikai, amiről a többiek itt írtak (Digital Audio) bár azt eltakarja a többi csatlakozó, így nem látszik, hogy optikai csatlakozós, vagy koaxiális csatlakozójú digitális kimenet, de bármelyik fajta csatlakozójú digitális kimenet is legyen, annak a használatához, kell egy dekóder, aminek van 2.1-es, 5.1-es, 7.1-es, stb analóg kimenete, hogy azt rá lehessen pl kötni egy olyan hangfalszettre amit linkeltél, amin analóg bemenetek vannak...
A hozzászólás módosítva: Feb 8, 2016
(#) soosrita hozzászólása Feb 8, 2016 /
 
Igazad volt,már rájöttünk mi is...
Így újra vissza a kályhához
(#) kegyetlen19 válasza soosrita hozzászólására (») Feb 8, 2016 /
 
A képeken, a Digital Audio csatlakozót takarják a kábelek, de úgy vehető ki, hogy oda már valami csatlakozik.
Ha igen, „micsoda”? (egy kimenetre, „egy” berendezés csatlakoztatható)
(#) Inhouse válasza soosrita hozzászólására (») Feb 8, 2016 /
 
Idézet:
„Tehát,ezt megrendeltem,beszéltem velük,összeköthető a tv-vel,igaz nem optikai kábellel,hanem rca-val,de gondolom megoldható”
Ne már!
Megbeszéltük, hogy a legfőbb kritérium az optikai digitális bemenet! Ami így néz ki. A szögletes az optikai, ehhez gyakorlatilag nem vezeték kell, hanem egy fényt vezető "üvegszál", a másik is digitális, de az egy RCA csatlakozón köthető össze (nem tévesztendő össze a piros+fehér analóg sztereó csatlakozással), de ez utóbbi nagy valószínűséggel ugyanúgy nem jó neked, mert a TV-den optikai van.
A hozzászólás módosítva: Feb 8, 2016
(#) soosrita válasza kegyetlen19 hozzászólására (») Feb 8, 2016 /
 
hdmi-vel csatlakozik a tv-re digis hd-s box,a másik hdmi a ps3-al van kötve,net van kötve rá kábellel ,az optikaira jelenleg lg 2.0-ás hangkonzol van.
(#) soosrita válasza Inhouse hozzászólására (») Feb 8, 2016 /
 
igen,rájöttünk
(#) soosrita hozzászólása Feb 8, 2016 /
 
teljesen el vagyok keseredve,hogy nem tudok találni semmit ami jó lenne és nem 60 rugó
(#) Inhouse válasza soosrita hozzászólására (») Feb 8, 2016 / 1
 
Yamaha HTR-2067 5.1 házimozi erősítő Bolti bemutató darab 59.999Ft. Viszont ehhez is aktív mély kell, mint a hasonló erősítők szinte mindegyikéhez.
PIONEER VSX-329 házimozi erősítő 69.999Ft.
Onkyo TX-SR600E a jófogáson, használt, de kitűnő állapotúnak írja, 43.000Ft, vagy lenne egy Yamaha RX-V361 24,990Ftért, ha tudnál szerezni hozzá távirányítót, mert az nincs hozzá...
A hozzászólás módosítva: Feb 8, 2016
(#) kegyetlen19 válasza soosrita hozzászólására (») Feb 8, 2016 / 1
 
Ami 30-40 (50-60) rugó alatt van, annak meg a hangjától lennél majd elkeseredve, mikor elsőnek meghallanád.
(#) soosrita válasza Inhouse hozzászólására (») Feb 8, 2016 /
 
ezek nagyon jók,de csak 1 erősítő
Amit megosztottam Panasonic az jó lenne?
(#) kegyetlen19 válasza kegyetlen19 hozzászólására (») Feb 8, 2016 /
 
Sajnos a jót meg kel fizetni. Nekem is egy PIONEER VSX- sorozatú erősítőm van. És ehez még hozzájönnek ügye a hangfalak.
(#) Inhouse válasza soosrita hozzászólására (») Feb 8, 2016 / 1
 
Philips komplett szett, DVD-s, 69990Ft van optikai bemenete a lírás szerint.
Szintén zenész, csak Panasonic.
Sony, és BluRay!!! 79.900Ft
A hozzászólás módosítva: Feb 8, 2016
(#) soosrita válasza Inhouse hozzászólására (») Feb 8, 2016 /
 
A philips nem tud mkv-t,a Panasonicot linkeltem én is be
Aranyosak vagytok
Jó lett volna valami olcsóbbat találni,úgy megörültem annak ami csak 20 volt
(#) Inhouse válasza soosrita hozzászólására (») Feb 8, 2016 / 1
 
Hopp, azt nem is figyeltem, azt hittem az valami még komolyabb. 70eFt-ért nem tűnik a Pana rossz választásnak, minden benne van, ami kell. De most már engem is érdekelne, hogy mi van bedugva a TV-teken az optikai kimenetbe (a kép szerint), ha nincs hozzá való erősítőtök?
Ja egyébként a vásárlók írták, hogy a Sony DLNA-t is tud, meg Bluetoothot is...+5eFt, bár ethernet van a Panán is...
A hozzászólás módosítva: Feb 8, 2016
(#) soosrita válasza Inhouse hozzászólására (») Feb 8, 2016 /
 
2.0-ás hangkonzol,szépen visszhangzik
Következő: »»   5 / 8
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem