Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Inverteres hegesztőtrafó
Készített már valaki (Maci) hegesztőt ETD59 N87 ferrittel?
Ha jól számolom 29 menet primer kell. Ez kisebb keresztmetszetű mint az E65 de mintha több huzal férne rá. Amúgy egy kis plazma vágó készülne, már szinte minden megvan hozzá a dobozon kívül. A szekunder menetszám 36 lesz, a vásárolt vágófejhez 200V kell.
Nem több hanem kevesebb fér rá. Az E65 5,4cm2 keresztmetszetű és 45x12,5mm a ferrit ablaka, az ETD59 3,8cm2 keresztmetszetű és 44x10,7mm az ablaka. A rendelkezésre álló betekerhető ablakmérete is kisebb, meg a keresztmetszete is, ami miatt menetszám is több kell.
Nekem is van néhány ETD59-em 3C90-ből, az egyikből Co lesz. Egyébként a ma kapható 100A-es inverterekben lemezzel tekert E55 van (3,6cm2 és 37x10mm) 1-1db IGBT-vel fojtó nélkül és vígan mennek, persze korrekt hűtése van az egésznek. Bekapcsoltam egy ilyet, eltoltam rajta max áramon megállás nélkül az egész pálcát, majd rögtön kihúztam hogy megtapogassam. A diódák bordája volt langyos, az IGBT-ké hideg maradt.
Azt nem tudom az inverteres plazmához mekkora áttétel kell, ha 3 fázisú trafós lenne akkor 200 240V DC kellene a feszültség üresjáratban, ami vágás közben leesik kb 100V ra.
Plazma csak 1 van a közelemben de az nem inverter, meg még nem volt alkalmam sem megkérdezni hogy engednék-e hogy menet közben belemérjek. Van egy inverteres egy ismerősömnek, de az nagyon messze van tőlem. Elég drága volt, ennek ellenére sok a garis probléma vele, többet van javítva mint használva.
A 100-110V körüli vágófeszhez soknak tartom a 200V DC-t. Ez is olyan mint a 2T forward kontra kétutas plusz gyújtásos híd vagy félhíd. Az egyiknél van kb. 3-as trafóáttétel, a másiknál meg 8-as. A 20-25V körüli ívfeszültséghez bőven elég a 40V-os szekunder fesz, de még talán kevesebb is. A plazmánál is külön gyújtás van.
Mesterek! Nem tudtok valamit mondani az előző hozzászólásomhoz? Én arra gondolok, hogy az a gyűrű nagyobb frekvenciákra való. Közben párhuzamosan csinálom az egy IGBT is. Ami terhelés nélkül működött. Amikor próbáltam műterheléssel akkor eldurrant a Bup304-es. A két primer tekercs egyforma menetszámú, csak a lemágnesező tekercset kisebb keresztmetszettel készítettem.
A hozzászólás módosítva: Máj 1, 2016
A BUP304 lassú ide, meg az a lényeg hogy a primer tekercset együtt kell tekerni a lemágnesező tekerccsel a szoros csatolás miatt, de ehhez jó szigetelésű huzal kell.
Nem véletlenül nem szeretik ezt a kapcsolást sem a gyártók sem a hobbi építők.
Az igaz, hogy a két primert egymásra tekertem közötte rétegszigetelést is raktam. A bup304-et ha jól emlékszem a MACIHOZ is alkalmazták, PL: Erdgab. http://www.hobbielektronika.hu/forum/topic_post_532425.html
A hozzászólás módosítva: Máj 1, 2016
Ha litze szerűen összesodornám a szálakat és leszigetelném, utána egyszerre tekerném a két primert jó lenne?
A ferritnek jónak kellene lenni, bár az a tizenezres AL kicsit soknak tűnik, általában 1500 és 8000 között vannak a teljesítményátvitelre gyártottak.
Az 1T forwardot már én is ki akartam próbálni csak mindig elmarad. A trafókészítés menete le van oda írva, én úgy csinálnám hogy primer egyik fele, utána a lemágnesező, majd a primer másik fele és végül a szekunder. IGBT-nek valami izmosabbat válassz, mert a BUP304 melegen csak 23A-t tud, az meg nem sok. Hármas körüli az áttétel, még ha ki is tudnád venni belőle azt a max 23A-t, az akkor is csak 69A, és ez egy maximum, ennyit én nem vennék ki belőle. Azt se felejtsd el hogy itt nem 2 vagy 4 hanem 1 IGBT viszi a teljes disszipációt. Az RDC snubbert meg kell nézni szkópon hogy mennyire hatékony. És ami ennél a kapcsolásnál még nagyon lényeges az a KT973 és az IGBT emittere közti fóliaszakaszok, mert egyrészt ott folyik a primer áram, másrészt a vezérlőjel. Azok ott minél rövidebbek legyenek, az az igazi ha a negatív betáp közvetlenül az IGBT lábán van, és a KT973 szintén, a lehető legkisebb hurokkal.
Köszi. Többféle menetszámmal is ezt a magas AL-t mértem. Szerinted használhatom az egész-hidas kapcsolásodhoz. Tehát szobahőmérsékleten 70mA, ahogy melegszik eléri a kétszeres áramfelvételt is szekunder terhelés nélkül.
Ki kell próbálni, nem tudom. A 70-80mA környéke normál gerjesztésen az jó, de üresen ne melegedjen nagyon a mag.
Szia!
Szerintem az nem túl szerencsés, ha a hőmérséklettel együtt az áramfelvétele is nő a trafódnak. Én ezidáig azt tapasztaltam, hogy a ferrittrafó hidegen eszi a nagyobb áramot. Ahogy melegedik, úgy kéne csökkennie az áramfelvételének is. Erre utalnak az adatlapokban feltüntetett veszteségi görbék is. A legtöbbnél 80 Celsius körül van a legkisebb veszteségük.
Szerintem neked annál a magnál a frekivel lesz gond, de tanulmányozd át ezt, nem minden típus van benne:ferritkatalógus
Szia! A 50X32X13 zöld ferrit gyűrű AL=6000 Úgy van ahogy írod, melegedéssel csökken a nyugalmi áramfelvétel. Köszi a katalógust nézegetem. Arra gondolok, hogy a nagy AL érték miatt talán magasabb frekvenciákra jó, talán Mhz-ekre.
Teljes hidat építesz? A félhidashoz (Maci) E65 3C90 es ferritet szoktak használni, annak nagyobb, 8600-as Al je van, és azzal nincs gond. Nem tudom, a teljes hídhoz mi a legjobb, de neked szerintem az lesz a jó, amelyiknél csökken az áram melegedésnél.
Igen a GE-LEE féle . Azért lett volna jó ez a nagy gyűrű mivel jó sok réz fér bele. Majd csökkentett feszültségen kipróbálom terhelés alatt is, hogyan viselkedik.
Üdv Mindenkinek!
Mastro Weld 140 IGBT-hez keresnék kapcsolási rajzot. Hozzám került javításra. Megvan a 320VDC, de a lágyindító relé nem húz be, a venti éppen hogy forog, a segédtáp nincs meg, úgymond semmi nem megyen. Még most kezdtem hozzá, így nagyon nem méregettem, hogy ki-kivel van. Egy rajz lehet jól jönne hozzá, így már előre gondolkodva kérném a segítségeteket, ha esetleg valaki tudna benne segíteni. Előre is Köszönöm!
Megoldottam a problémát, nem kell már rajz.
A segédtápnál volt egy ellenállás rossz, ami az optót védte és így miatta az optó elszállt meg a táp is. Cseréltem pár alkatrészt, dióda, ellenállás optó, tranyó és már pöcc röff. Köszönöm azért, ha valaki azért utánanézett nekem.
Sziasztok!
Én nem építeni szeretnék, hanem vásárolni, remélem nem gond, hogy ide írok. Meguntam, hogy mindig úgy kell kölcsönkérnem hegesztő trafót, ezért szeretnék venni egyet. Arra jutottam, ha már veszek, akkor inverteres lenne a legjobb választás. Kinéztem egy IWELD márkájút, szerintetek milyen? Nem lenne napi 8 órát hajtva, csak otthoni használatra kellene, de kínlódni sem szeretnék vele, ha esetleg valami vastagabb anyagot kell hegeszteni. Érdemes megvenni? Használ valaki ilyet? Itt a kinézett gép adatlapja. Köszönöm
Nos a kiszemelt típust nem tudom hogy milyen lehet, de mi iparban használtunk napi 12 órában Iweld 250A-es TIG AC/DC gépezetet. Bírta a több órán át tartó maximális áramot is
Szia, Igaza van "zoly15 " kollégának, legalább egy 200A-est választanék, annak nem gond a folyamatos 80-120 A. Persze ez attól is függ, hogy mit akarsz hegeszteni vele, mert kis darabokra lehet, hogy elég, de ha egyhuzamban elvarrsz 8-10 pálcát, már sok. Sajnos nem írja az üzem/szünet időt.
140 A /60%, ennyit ír. Házi használatra elég szerintem. Mintha az öcsémnek is ilyen lenne. Nem volt még gond vele.
Benéztem, bocsi! Valóban, az már elég jó!
Köszönöm mindenkinek, lehet megkockáztatok egy ilyent!
Én inkább ezt választanám
ALFAWELD MMA-160 160A/230V inverteres hegesztőgép . Nem sokkal drágább ! A hozzászólás módosítva: Máj 7, 2016
Erre gondolsz? Szerinted ez jobb minőség?
A minőségát nem ismerem de 120 Ampernek ad 100% Bi-t.
A 75%-os A kihasználtság melletti 100% bekapcsolási idő, már hihetőbb, főleg ha jó félvezetők vannak benne. Az előzőnek a 93% A melletti 60% üzem, kicsit túlzásnak tűnik, habár elég szép légrések vannak rajta. Az OC úgyis leold, ha melege van. De ez csak vélemény, nem az én pénzem, a leendő gazdája tudja, hogy mire akarja használni. Csak úgy szokott lenni, hogy "Evés közben jön meg az étvágy!", s de-jó lenne, ha egy pisit izmosabb lenne!
Sok sikert hozzá! |
Bejelentkezés
Hirdetés |