Fórum témák
» Több friss téma |
Ha nem felejtem el, hétfőn lefotózom az én próbalámpámat (bevittem a céghez, ott többször van rá szükségem). Több tíz éve megvan, és a hibakeresés első lépését mindig ezzel végzem. A villanyszerelőt már úgy hívom, hogy nagyjából el is tudom mondani mire számíthat.
Ebben mióta megvan még sosem kellett izzót cserélni, a ráhúzott "gumiakármi" valamilyen gépkocsi alkatrészből egy darab, és eddig tökéletes védelmet biztosított.
Ráadásul ezt illett minél kisebb méretben és lehetőleg fémmentesen összehozni.
Hol látsz ebben fémet? Vagy a foglalatokat összekötő textilbakelit lemezeket vélted annak?
Csak nem valami ehhez hasonló próbalámpa?
Elnézésed kérem, de a képen nagyon fém kinézete van.
Hali!
Nem vagyok villanyszerelő, de nekem is ez van. Az ismeretségi körömben lévő villanyszerelők 90% a ilyet használ.
Be volt kapcsolva a telefonon az elemlámpa és ez nem jó fényt vetett rá de persze elég sokat volt használva ez az eszköz és kifényesedett a bakelit széle.
Csak a félreértések elkerülése miatt. Valaki itt azt írta, hogy nem lehet, meg nem szabványos. Nos ezért linkeltem be, hogy lehet kapni. Viszont a tiétek, (enyém is) munkavédelmi szempontból nem használható. Ha ne adj isten baleset ér, és e miatt, hát .... ! Amúgy a Chinából rendelt műszerek sem használhatók itthon, még ha tök ugyan az, mint amit itt vettél. Hiányzik egy papír.
Persze, jól ki van ez találva, hogy mit szabad használni és az mennyibe kerül. Hobbi szinten még mindig féláron lehet összehozni egy 400V-os próbalámpát, mint amit bárhonnan is be lehet szerezni és elfogadott. Lehetett volna még az enyémen is védetté tenni az izzókat de azzal már nem akartam tökölni. Voltak megoldások, 60 mm pvc cső ellapítva és abba beletolva a két lámpa és a széleinél kifurkálva az izzók felől a jobb láthatóság végett de ez sem védte meg az izzókat a törés ellen ha leejtette valaki egy létráról. A munkavédelmi okokra hivatkozva pedig részemről csak annyi volna az észrevételem, hogy a nagyra becsült méregdrága próbalámpák tapintói elég hegyesek és elég hosszan ahhoz, hogy nem kívánt sérülést okozzanak egy elbotlás alkalmával. Ne is taglaljuk ezt, hogy ez hogyan következhet be de csavarhúzó zsebben hordozásával lehetne összehasonlítani.
Üdv
Van egy Legrand villanykapcsoló, amit csak fordítva lehet bekötni. Akkor is fordítva kapcsol fel, ha a vezetékeket helytelenül kötöm be. Csak akkor kapcsol fel rendesen, ha a feliratot tartalmazó műanyag keretet megfordítom, de ilyenkor a billenőkapcsoló néha kiakad és nem jó. Ez gyártási hiba? A modell egy Legrand Cariva egypólusú kapcsoló.
Azért nem ilyen rossz a helyzet, csak nem OBI-ban vagy barkácsáruházban kell beszerezni a hozzávalókat . Van pár olyan villanyszerelési anyagokat forgalmazó cég, ahol 50 Ft egy foglalat, a legdrágább tétel az izzó, de arra is van többféle megoldás. Így már nem is annyi az annyi. Nem beszélve a bontott alkatrészekről, amik ingyen vannak.
Hogy-hogy fordítva? Bárhogy felszerelhető. Volt már ahol úgy kérték a kapcsolókat, hogy lefelé legyen felkapcsolva. A keret meg levehető, hisz sorolható a kapcsoló. Az alja szerintem teljesen mindegy hogyan áll, a kereten a feliratot azért szoktam nézni, hogy olvasható legyen, bár ha sorolhatót kérnek egymás alá, akkor mindenhogyan függőleges lesz a legrand felirat is. Jól rápattan a keret a négy kis műanyag pöcök mindegyikére?
Ahogy írod, lefelé kapcsolja fel, ami nálunk nem szokás. Ilyenkor simán fordítva kötöm be a fázist és máris nincs gond, de ennél nem számít. Tök mindegy melyikben van a fázis a kettő közül, akkor is lefelé kapcsolja fel. Leszedni nem volt egyszerű a műanyag lapot, visszafelé minden bepattant ahogy kell, mégis elakad a gomb. Ha visszafordítom, minden jó, csak lefelé kapcsol fel. Más is szenvedett már vele, úgy hagyták, ezért próbálkozom én is.
Hát nem tudom. Ha egysarkú, akkor nem tudod többféleképpen bekötni, hisz csak két bekötési pont van. A váltóval lehetne variálni. Csak az egész kapcsolót lehet megfordítani a dobozban. Pedig erre fordítva is rá kell mennie a keretnek, mindegy hogyan van a kapcsoló beszerelve. Beszereléskor a két csavar, ami a körmöket nyitja nem húzza be nagyon, nem vetemedik el?
A hozzászólás módosítva: Okt 27, 2019
Akkor valamit elszúrtam, mert nem így néz ki belülről. Sajnos most le se tudom fényképezni, mert 120 km-re vagyok a kapcsolótól. Az rúgós és egymás mellett van a két bekötés.
Volt már "botlásom", amikor a csavarhúzó beleállt a hasamba. Szerencsére csak milliméterekre.
Gyengeáramú kábeleknél én is azt használom. Két végéről megmérve, elég jól kijön egy aránypárral.
A hozzászólás módosítva: Okt 27, 2019
Kézi kisgépek, hosszabbítók a leggyakoribb áldozatok. Legszebb, mikor a tábla lemezt "éppenhogy hozzáérintik" valahol középen, aztán szentségelnek, mikor fél hosszabbítót kapnak vissza.
Az én próbalámpám ilyen.
Üdv!
Adott egy lakás ahol akkor is megy minden ha a főelosztóban kikötjük a nullát. Mert ugye valahol a nulla és a fázis össze van kötve. Úgy tűnik megtaláltam hol, szétkötöttem hogy ÁVK-t lehessen majd beszerelni. Így ha a főelosztóban kikötöm a nullát akkor nem megy semmi a lakásban. De a multimétert sípolós szakadásvizsgálóra állítva nem sípol de nem is nulla az érték. Tehát még mindig van valami összeköttetés. Hogyan tudnám kikövetkeztetni, vagy kimérni hogy mi?
Ha a nulla és a fázis bárhol össze van kötve, akkor az zárlat. Ezt a hálózat nagyon rövid ideig viseli el, vagy valamilyen védelem lép működésbe, vagy elég valami.
Szerintem valamit elírtál.
Ha a védővezető és a nulla között a lakáson belül valami szivárgás, összeköttetés van, akkor a FI-relét nem lehetne felkapcsolni. Ennek az okát és helyét szeretnéd megtalálni. Megoldás : kössed be a FI-relét, a kismegszakítókat egyesével kapcsold fel, amelyiknél leold, abban az áramkörben van a hiba. A hozzászólás módosítva: Okt 28, 2019
Azt hittem, hogy valami teljesen új formációval rukkolsz elő, erre kiderül, hogy ugyan az a megoldás csak egy visszapillantó tükör flexi darabja van ráhúzva a mignon párosra. Azok az izzók sütőbe, villanysütőbe való izzók azért olyan kicsik és persze reziszták.
És ha nem jött be, minden lekapcsolva, az óránál a nulla kikötve, utána addig keresni, amíg a nulla a védőfölddel összesípol. Másként nem nagyon megy nulla nélkül semmi.
Vannak olyan dolgok, amiket nem kell újra feltalálni.
A gumit kukáztam, de tervezni sem tudtam volna tökéletesebbet, annyira bevált.
Ha a Fi relé előtt és után is össze van kötve a nulla és a védővezető és ennek a körnek az ellenállása (+reaktanciája) elég alacsony, azzal rövidre zárja a Fi relé áramváltójának N tekercsét. Ilyen helyzetben a Fi relé érzékenysége durván leromlik, akár több amper hibaáram is kellhet a leoldáshoz.
Nem elégedtem meg az elmélettel, hanem teszteltem is. A Fi relét felkapcsolni csak feszültségmentes állapotban lehetett, de a feszültséget később ráadva a körre már csak a névlegesnél több 10x nagyobb hibaáramnál méltóztatott leoldani. Ilyen a nem kívánt rövidzár egy transzformátoron...
Igen, elírtam, a föld és a nulla van valahol összekötve.
Mert idáig kikötött nullával is ment a fél lakás. Mostmár kikötött nullával nem megy semmi, nem is sípol a műszer a 0 és a föld között, de nem is nulla az érték tehát valamely összeköttetés van. A Fi relé meg ilyen esetben vagy megvakul vagy leold véletlenszerűen. Nem szerencsés egyik esetben sem.
Szia! Sejtettem, hogy csak elírás volt a fázis-nulla dolog. Mennyi az az érték amit most nem nullának mérsz? Ami a szolgáltatótól jön PEN és a helyi földelés PE nincs azonos potenciálon hiszen ezzel a földeléssel kell ezt "erősíteni" és azonos potenciálra kötni még az FI relébe bekötés előtt. Az FI relé után már ez lesz a Nulla és nem összekötendő sehol máshol a PE szállal.
Üdv!
Épp villanyt szerelek itthon és most olvasom hogy állítólag már nem elfogadott a vezetékek toldására a forrasztás?(220v) Frissen blankolt vezetékeket (1.5mm) egymásba toltam, fluxot neki és vastagon átforrasztottam, szigetelő szalag majd zsugorcső rá, ez nem megfelelő? Mert akkor bontani kell sajnos |
Bejelentkezés
Hirdetés |