Aki nős ember, esetleg gyerekkel, az tudja, hogy időben elindulni eleve kb. lehetetlen. Ha autóval tervezel, akkor nincs idegeskedés, hogy lekéssük a buszt/vonatot stb... nyugodtam tehetem a dolgomat, és csak szólok az asszonyak, hogy jelezze ha elkészült. Na onnantól még további fél óra fórumozás és már indulhatunk is... A nyugalom, béke, sokkal többet ér, mint amennyi a benzinköltség.

Így igaz, ha van autó, meg benzinre is pénz.

Budapestről haza. Tatabányáig x számú vonat, majd onnan indul 3 perccel később y számú vonat menetrendet nézve. Mivel 3 percem van átszállni, nem tudom melyik vágányról indul a másik, ezért villámgyorsan futás fel a bazi nagy felüljáró lépcsőn be az állomásra infótáblát megnézni, akkor tudom meg, hogy ugyanaz a vonat megy tovább, csak másik számot kap. Nem kellett volna leszállni sem, lökött módon rohanni 3 perc alatt teljesíteni a távot szatyrokkal kézben ami oda-vissza kb. 200méter.

MÁV-os történetek...

Egymás mellől indult Nyugatiból a Z70 és az S70 (zónázó és nem zónázó), ugyan az az útvonal, csak a Z70 nem áll meg Vácig. Persze a kettő indulása közt 5 perc különbség volt és a kijelző táblán nem volt kint melyik-melyik, a nagy tájékoztatótáblán se látszott én meg épphogy beestem, így megkérdeztem inkább a kalauzt, hátha az tudja. No fel is szálltam a vonatra, majd mikor nem állt meg Istvánteleknél, se Rákospalotán, se Dunakeszin, akkor barátságosan megkérdeztem ugyan azt az embert, hogy vajh most mi van? A válasz, hogy együtt utazunk Vácra, neki is a másikon kellene lennie...

Pár éve egyik barátomat meglepetéslegénybúcsúztatni akartuk Balatonon. Meg is beszéltük, hogy melyik vonattal megyünk, hol találkozunk, stb. A pontos időpontokra nem emlékszem már, de volt benne csavar. Beérkeztem a Nyugatiba, automatánál meg is vettem a jegyet a következőre, le a Balcsiig, majd megvártuk a vonatot, ami átvitt minket KÖKIre, hiszen onnan indult a kiszemelt jószág. Azaz indult volna... Már odafele telefonon értekeztünk azzal, aki ott várt minket és ijesztgetett minket, hogy bizony az a vonat nem indul. Már bemondták, hogy nem a KÖKI lesz az induló, de még nem tudni, hogy akkor mégis hogyan megyünk tovább. Megérkeztünk KÖKIre, irány az infopult, ahol megint értetlen bamba tekintettel találkoztunk, s csak a türelmünket kérték, de biztos dolgot nem mondtak. Majd egyszer csak (ekkor már az eredeti indulási időpontot elértük) bemondták, hogy Ferencvárosból indul a jószág. Ekkor megkérdeztük, hogy mégis hogy jutunk át oda, kell-e külön jegy, vagy mi a csuda van ilyenkor? Várjuk csak meg a vonatot, ami átvisz minket, azt meg fogja várni az a vonat, ami a mi járatunk. Jajj de jó, újabb fél óra és meg is érkezett, ami átvitt minket. Felszálltunk, s közben kiderült, hogy nosztalgiajárat lesz. Ennek előnye volt, hogy volt büfékocsi, viszont a folyosó olyan szűk volt a kabinok mellett, hogy oldalazva fértem csak fel. A kellékek, amiket vittünk magunkkal, szintén alig akartak elférni a folyosón, de legalább a kabinban volt hely nekik. A járaton végig dumált a fiatal srác, hogy nosztalgiajárat így, meg úgy és élvezzük az utat. Az első lerobbanáskor (akarom mondani nem menetrendszerű megálláskor) meg is jött a nosztalgiafaktor, hiszen dög meleg, légkondi nincs, de legalább lekettyentünk. Ekkor jött az ötlet, hogy ivósjáték, mikor nem menetrendszerűen állunk meg, akkor felhajtunk két cent pálinkát. Mire leértünk, természetesen elfogyott a fél liter hármunk között (nem mindenki szállt be a játékba), s kénytelenek voltunk sörrel higítani...

Nagy kedvencem az is, mikor sétálok le az állomásra (Dunakeszi-Gyártelep), elvileg még lenne öt-nyolc percem felérni a peronra, de már csak az induló vonatnak tudok integetni. Majd a következő véletlenül kimarad, az utána jövő meg késik, s így egy laza másfél órás várakozást sikerül a peronon összehozni. Azt mondani se kell, hogy ilyenkor természetesen már alig lehet felférni, hiszen annyian várnak rá. Ilyen persze csak néhányszor fordult elő velem az elmúlt években, már fel se tűnik, csak kellemetlen emiatt később odaérni valahova, mint tervezted.

Azért a mundér védelmében:
Tesóm annó szolgálattevő volt, egyszercsak arra lett figyelmes, hogy felborult a peronon egy utas.
A várakozók között volt a háziorvos hölgy, szakszerűen nekilátott újraéleszteni, hívott mentőt.
Tesóm meg felhívta a menetirányítót, hogy mi lenne, ha megvárná a vonat ameddig végez. Ne így köszönje meg a MÁV az életmentést, hogy várhat egy csomót a következő vonatra.
És akkor az lett, hogy megjött a mentő, élve át lett adva a páciens.
Vonat összes utasa végignézte a műsort, lehet a végén meg is tapsolták, de állítólag panasz nem volt a késés miatt...

Ez csúcs.

Megyek az állomásra, örülök mert a vonat kb. pontosan érkezik, nem késik szokás szerint. Felszállva tudom meg, hogy ez még az előző, csak egy órát késett. Alig fértünk el, két vonatnyi ember volt rajta majdnem mint az indiai vonatokon, csak itt mindenki belül akart utazni .

Gomb trimmerre

Egy 5" video monitoron sajnos a hátlapon van a hangerőállító a hátlapi trimmerek sorában, ami nem lóg ki a hátlapból, emiatt csak lapos csavarhúzóval állítható.
Milyen házilagos megoldással lehetne meghosszabbítani a tengelyét, hogy meg lehessen fogni?

Zsugorcső darabka. Ha nem elég merev kell bele egy műanyag pálca darab is.

Készíts róla egy képet az egyszerűsítés végett.

@zolika60 ‒ Zsugorcső esetében mivel nem lóg ki a trimmer a hátlapból így nem tudom hogyan lehetne rámelegíteni, miközben a hátlapot se szeretném megolvasztani.
@jani1987‒ Itt a második kép a hátlap.

hurkapálcát picit megfaragod, majd pillanatragasztó és már nyertél is.

Gondoltam leveszed a hátlapot, nem olyan hatalmas probléma.

@bbb ‒ Kissé túlgondoltam. Megcsiszolgattam az egyik végét egy kis szakasz hurkapálcának, hogy belemenjen a lapos csavarhúzónak való vájatba, becsöppentettem pillanatragasztót és belenyomtam a hurkapálcát (kép). Ez egyelőre jó lesz.
@zolika60 ‒ Ha a trimmer vájatába ragasztott hurkapálca nem válna be, akkor majd később is ráérek szétkapni, ha történne valami. A monitorhoz eredetileg tartozó kamera háza valósággal szétropogott a csavaroknál, mikor szét akartam szedni, így ezt egyelőre nem piszkálnám.

Még egy kicsit csípj le belőle, hogy még kényelmesen meg lehessen fogni, de ne lógjon ki ilyen sok belőle. Egy kb. 10-13mm-es kilógó darab bőven elég lesz

Erős megoldás, ha a toldást és eredeti forgatót egy csapbetéttel ragasztod össze. Csak akkor, ha a poti tengelyét fogóval meg lehet fogni, különben a fúrás forgató ereje tönkreteheti túlforgathatja. Mindkettőbe furat, a csap pld.: fúró darab, ilyen méret fúró is van. Kamera forgató, és otthon lévő fúró alapján a csapátmérő. Potiba furat mélységre ügyelni, az egész átfúrása panelostól műszaki hibát okozhat.

A hurkapálca végül nem vált be, könnyen kifacsarodott a trimmerből, inkább egy quartz órából bontott műanyag fogaskereket ragasztok hozzá, az apró fogak miatt sokkal jobban megfogható. Csak közben a trimmer nehogy hozzá ragasztódjon a hátlaphoz.

Kénytelen voltam szétszedni a monitort, mert a trimmer ‒ kiderült, hogy valójában potméter ‒ tengelye hozzáragadt a burkolathoz. A zsugorcső sajnos nem jó, mert visszaszerelve úgy már nem lehet elforgatni a tengelyt, többek között azét sem, mert a zsugorcső túl hajlékony.
Tehát holnap meg fogom próbálni óvatosan megfúrni a műanyag tengelyt és egy kézzel is tekerhető csavart ‒ amivel a PC házakat rakják össze ‒ fogok betekerni, az fog kiállni belőle.

Vagy 30 éve mondja anyám, hogy a rádiósmagnójának a gombjaival csináljak már valamit, mert amikor megnyomja a stop gombot, a lejátszás gombja leugrik, meg ugyanígy a csévélő gombok is. Ez nem gond, pillanatragacs van, azzal lehet fixálni. Bár tudtam, hogy nem úgy kellene, de mégis azt a módszert választottam, hogy nem a gomb belsejébe cseppentettem a ragasztót és úgy nyomtam rá a kiálló kis vékon ylemezekre, hanem a kiálló lemezkék oldalár kentem a ragasztót. Csakhogy félhomály volt és nem lehetett látni, hogy a tubusból jön a ragasztó vagy nem. Én meg csak nyomtam. Mire észrevettem, hogy már van ragasztó, addigra szépen lefolyt a lemezen a mozgó lemezek közé. Nyomkodtam én a gombokat, működött is egy ideig míg nem kötött meg a ragasztó. Aztán úgy hagytam. Csak szól anyám, nem tudja a gombokat lenyomni. Na, akkor már tudtam mi a bibi. Teljesen miszlikre kellett szedni a magnó mechanikáját, mert minden összeragadt mindennel. Összerakni már nem volt időm valami miatt, így ömlesztve egy befőttes üvegbe raktam az alaktrészeket. Eléggé szem előtt volt, de mindig undorral néztem rá, hogy azt összerakjam. Anyám nem sürgetett, a befőttes üvegből nem gurultak szét az alaktrészek, így aztán nem kellett sietnem a dologgal. Hanem vagy másfél év után mondja anyám, rakjam már össze a magnót, vagy dobjam ki a fenébe ha nem tudom összerakni. Ó, hát olyat nem csinálunk, hogy kidobjuk. Nekiültem. Forgattam egy jó ideig az alkatrészeket mire minden ahelyére került. Még egy kis letört műanyag pöcköt is szerkesztettem bele, amin a mechanika fém lemeze jobbra-balra csúszkált. Enélkül nem állt volna meg. A lényeg, egy egész délutánom ráment, de csak összeraktam. Működött is, de aztán az antennája letört, kontakthibás lett a poti, a szalagot is feltekerte néha aztán végül mégis selejtezve lett, de mindezek a hibák nem a ragasztás-szétszedés-összerakás következménye volt, hanem az, hogy egy egyszerű silány egykazettás mono rádiósmagnó volt.