Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Retro számítógépek
 
Témaindító: gyerek67, idő: Nov 21, 2014
A retro, '80-as, '90-es években készült számítógépek bemutatásával, javításával, moddingolásával, illetve korszerűsítésével foglalkozó topik.
Lapozás: OK   27 / 27
(#) kobold válasza uniman hozzászólására (») Jan 22, 2025 /
 
Ez minden bajnak az okozója. A gép Siemens ipari (SORIX), amihez valaha egy módosított kernelű Unix SVR4-et írtak a német kollégák, emiatt a gép szinte semmire nem jó az elég komplex célalkalmazásának (amit szintén a németek írtak) a futtatásán kívül. Van rajta backup boot mód, kisfloppykról menne, húsz lemez és három meghajtó kipróbálgatása után ezt feladtam. Netre nem tud kimenni, védett ipari alhálón van (nem is lehet máshol), de úgysincs rajta apt meg semmi, nincs usb (ha bekapcsolom a BIOS-ban, össze is omlik boot közben), azt a pár kártyáját is ugyanolyat és ugyanoda lehet cserélni, különben gebasz.
Nincs szupport, mert akik még ezt összehozták, már rég nyögdíjba mentek. Pár éve létezett a közelünkben egy régi gép, amiben még volt SCSI fogadó, azon Windows XP futott, nem mindig csinált tökéletes tükrözést valamiért; de nem nagyon volt ilyenre szükség egy HDD-hibát leszámítva, mostanra pedig kivégezte azt a gépet az 5S, ki lett dobva.
A BlueSCSI honlapját tiltja a céges tűzfal, így mi onnan biztosan nem fogunk venni semmit. Szóval ott tartok, hogy van most egy közönséges asztali munkagépem, amit be tudok bootolni a Hirens BootCD pendrive verzióval, csak nincs mivel rátámadni a HDD-re, mert az ipariban is használt SCSI-PCI kártyát egyáltalán nem is látom a rendszerben. Lassan fel akarom gyújtani az egészet, ahogy van, de persze nem gyújtom, fejvakarás van.
(#) veroka válasza kobold hozzászólására (») Jan 22, 2025 /
 
Ha sikerülne előtúrnom egy PCI SCSI kártyát, amit bele tudsz feszíteni egy bármilyen gépbe, azzal ki lennél segítve? Csak azt igérhetem meg, hogy megnézem a kártyát, nem tudom van-e bármilyen kábelem hozzá.
(#) kobold válasza veroka hozzászólására (») Jan 22, 2025 /
 
Nem tudom, de jobb híján ezt csinálom én is, a garázsban bezsákolt hulladékaimat túrom... Nem akarlak feleslegesen ugráltatni ezzel, de köszönöm a hozzáállást.
(#) veroka válasza kobold hozzászólására (») Jan 22, 2025 /
 
Oké, mindenesetre fel fogok menni a padlásra és felforgatom a dobozaimat én is. Hátha előkerülnek a régi 16bites video ramok hege88 kollégának is.
(#) Doky586 válasza kobold hozzászólására (») Jan 22, 2025 /
 
De minek?
Csak egy megfelelő méretű usb hdd kell, ahogy javasoltam.

Ha azonos hálón lesznek akkor egy sysprep is.
A hozzászólás módosítva: Jan 22, 2025
(#) kobold válasza Doky586 hozzászólására (») Jan 22, 2025 /
 
Rém őszinte leszek: vége van annak a világnak, amikor én az ilyeneket még simán kikerültem. Szigorúság van. De azért köszi.

Névtelen.png
    
(#) Doky586 válasza kobold hozzászólására (») Jan 22, 2025 /
 
Macrium Reflect
(#) cua válasza kobold hozzászólására (») Jan 22, 2025 /
 
Szerintem neked a legmezeibb SCSI kartyara van szukseged, ami meg mukodik a gepedben.
Ha azt latja a geped, akkor mar majdnem sima ugy. Gyanitom valamilyen linux vagy bsd verzioval jobban jarsz mint a windows-al, de ez egyeni preferencia/tudas kerdese.
A garazs tele van ilyen gepekkel meg uVAX is van 7-8 darab, a silicon indigo mellett
Ez persze neked nem segit, mert kicsit messze vagyok onnan.
(#) uniman válasza kobold hozzászólására (») Jan 22, 2025 /
 
Ahhoz a SCSI kártyához talán kellene driver is. Bár nem ismerjük, hogy miféle...de vannak másodlagos kártyák is.
(#) xxxyyy válasza uniman hozzászólására (») Jan 23, 2025 /
 
Ehhez pont tegnap jutottam hozzá Rosszmáj felajánlásaként.
Nincs most időm utána olvasni pontosan hogyan lehet beüzemelni de szerintem ígéretes lehet.

Kései (2000-es) darab, simán lehet hozzá W98 utáni driver is.

EPSON
A hozzászólás módosítva: Jan 23, 2025
(#) uniman válasza xxxyyy hozzászólására (») Jan 23, 2025 /
 
Már akkor utánanéztem annak az Adaptec kártyának. Kétlem ugyan, hogy a célodhoz "igéretes" lenne, de hajrá!
A "nulláról" indulva, ez csak sok-sok óra munka után fog kiderülni.
Win7 alatt ezzel lehetne próbálkozni "AIC78xx and AIC78U2 Driver for Windows 7 x86 and Server 2008R2 x86" ...
(#) xxxyyy válasza uniman hozzászólására (») Jan 23, 2025 /
 
Köszi, hogy utána néztél, könnyebb esetnek gondoltam azért ajánlottam fel.
(#) veroka válasza uniman hozzászólására (») Jan 23, 2025 /
 
Az Adaptec oldalon nagyon sokféle kártyához van letölthető driver, nagyon sok régi oprendszerhez. Ha felépítek egy virtuális masinát az adott oprendszerrel akkor a kártya működni fog Linux/Win10/Win11 alatt is.
Csak kell hozzá egy asztali gép amiben van szabad PCI slot, illetve egy működő oprendszer ami alatt működik a virtualizáció. Régi oprendszereket pedig innét lehet letölteni de fog kelleni termékkulcs is (többnyire Google keres neked egyet).
(#) uniman válasza veroka hozzászólására (») Jan 23, 2025 / 1
 
Van...csak pont a 2903-as kártyához nincs ott semmi. Amit javasoltam, az hivatalosan a 2902,2904,2906-hoz jó. Nekem CD/FDD-n megvannak a mentéseim. Meg mind a mai napig működő SCSI masináim és eszközeim is vannak.
Még az EZ-SCSI szoftverrel lehetne megnézni a kártyát.
A hozzászólás módosítva: Jan 23, 2025
(#) vargham válasza kobold hozzászólására (») Jan 23, 2025 /
 
Nekem ez annyira fura.
Nekem egyszerű műkedvelőként is:
- Őrzök minden korábbi időszakomból működő konfigurációt. (Néha bekapcsolom, ellenőrzöm.)
- Mindenről van két példányban tárolt mentésem. Igen, komplett lemezképek is.
Egy cég, ami ebből él, miért nem tud eltenni egy backup gépet SCSI vezérlővel?
(#) lazsi válasza vargham hozzászólására (») Jan 23, 2025 /
 
A cég nem abból él, hogy több évtizedes készülékeket szervizeljen, hanem abból, hogy eladjon új dolgokat.
(#) veroka válasza uniman hozzászólására (») Jan 23, 2025 /
 
Oké, ahoz is van driver ELVILEG. Nem töltöttem le, nem próbáltam ki.
(#) uniman válasza veroka hozzászólására (») Jan 23, 2025 /
 
Ha letöltötted volna, akkor láthatnád , hogy az csak a driver boostert telepíti...
(Kettőből nulla, legközelebb csak a tutit linkeld, köszi...)
(#) vargham válasza lazsi hozzászólására (») Jan 23, 2025 /
 
És ha jól értem, az új dolgokat évtizedes készülékek segítségével gyártja. Ami teljesen oké. Cak akkor karban is kell tartania, hogy működjön. Ennek része, hogy kompatibilis számítógépet tart állományban. Ha én itthon, a saját érdekemben meg tudom csinálni, akkor egy cég miért nem?
(#) veroka válasza uniman hozzászólására (») Jan 23, 2025 /
 
Ne haragudj, de akinek kell a driver majd keres magának megfelelőt. Nehogy már én kapjak leszúrást, mert nem szántam rá az időmből eleget hogy keressek helyetted.
(#) bbb válasza vargham hozzászólására (») Jan 23, 2025 /
 
Azért ez ipari környezetben nem olyan egyszerű, mint gondolod. A masinát megveszik pármillióért (pártízmillióért), a benne lévő vezérlőgépet csak a gyártó ismeri. Karbantartáskor a gép egyéb alkatrészeit szokták vizsgálni, cserélni, javítani, magát a benne lévő számítógépet esetleg átfújják levegővel, de leginkább még azt se. A gyártótól előfordulhat, hogy még lehet bármit is szerezni hozzá, esetleg komplett vezérlőgépet, esetleg modernebb változatot. Ennek persze van költsége, fel kell mérni, hogy mennyit veszítenek a gép állásával és tudnak-e szerezni bele új vezérlőt. Hozzá kell tenni, hogy az újabb még nem jelenti, hogy jobb is és a működésre bíráshoz kell olyan ember, aki hozzáértő, hogy a paramétereket ismét beállítgassa.
Javítottam már ennél valamivel fiatalabb célszámítógépet (szerencsére csak szoftveresen és abban CF kártya volt), nem egy leányálom. Ha nekem nem sikerült volna megcsinálni, akkor bizony elég komoly összeg lett volna a pótlása.
Tartalékot képezni sem olyan egyszerű mutatvány belőle. Sok esetben azt tapasztalhatod, hogy a gépkönyv se kerül elő, pedig külön kialakított rekesz van neki, ahova eredetileg be volt téve. A számítógép ezeknél a gépeknél nem hagyományos értelemben vett számítógép szokott lenni, hanem valamilyen beépített rendszer, amit külön nem is árulnak hozzá. Legtöbbször még ha akarnál se tudnál venni belőle másikat, mikor még új, mert nem ad hozzá a gyártó. Vagy, ha adna, akkor meg olyan áron, ami összevethető a komplett géppel.
(#) uniman válasza veroka hozzászólására (») Jan 23, 2025 /
 
Nem nekem kell! A net tele van ilyen kamu linkekkel, melyek hamis reményt kelltenek...
(#) cua válasza kobold hozzászólására (») Jan 23, 2025 /
 
Tovabbra sem ismerjuk a beszerzesi lehetosegeidet, arat, forrast...stb
De:
Ha tudsz szerezni Adaptec USBxchange kabelt/konvertert, az kiraly. Hasznaltan, ebay-rol eselyes. USB gondolom van
Masik eleg jol mukodo megoldas a Castlewood ORB USB Smart Cable. Ez utobbi dragabb.
(#) uniman válasza cua hozzászólására (») Jan 23, 2025 /
 
Ne felejtsük el, hogy az ipari PC-n valami ilyesmi OP működik: Siemens Sorix Unix SVR4 I/O system. Ha ebbe szánod a a cuccot...zsákutca.
A DOS és a Windows meg félő, hogy ilyen HDD-vel nem tud mit kezdeni még egy tutira működő SCSI kártyával sem.
(P.l a többezer dolcsis "SCSI Hard Drive Duplicator"-ok letudnák másolni, az Unix-ot is ismerik.
Ha nincs másolásvédelemmel ellátva a progi, pl. hogy csak egy bizonyos azonosítójú hardverrel működjön)
(#) cua válasza uniman hozzászólására (») Jan 23, 2025 /
 
Nem, en egy modern PC-re gondoltam linux vagy bsd oprendszerrel.
Ha rajtam mulna en betennek egy tetszoleges regi Adaptec kartyat es ugy lehetne masolni/tukrozni az eredeti disk-et.
Az eredeti oprendszer velhetoen UFS-t hasznal.
(#) xxxyyy válasza uniman hozzászólására (») Jan 24, 2025 /
 
A jó öreg Norton Ghost-ban volt egy igen hasznos funkció, a sector to sector klónozás. Ezzel széthullott file rendszerű; törölt; formatált HDD is másolható volt. Gondolom ez is az lenne. (Talán a 10.6-os Hiren's-en még fönt volt)
(#) Doky586 válasza xxxyyy hozzászólására (») Jan 24, 2025 /
 
Ezt azért a mai programok is tudják..
pl Macrium Reflect.
(#) xxxyyy válasza Doky586 hozzászólására (») Jan 24, 2025 /
 
Azzal még nem volt dolgom de most már megnézem.
(#) lazsi válasza vargham hozzászólására (») Jan 24, 2025 /
 
Idézet:
„És ha jól értem, az új dolgokat évtizedes készülékek segítségével gyártja.”

Rosszul érted... (Vagy én értettem rosszul... )
Adott a készülék, ami több évtizedes. Ezt a régi készüléket gyártotta egy cég (A). Ahol most van, és meg kellene javítani, az használja (pontosabban az a gond, hogy csak használná) ezt a készüléket, az egy másik cég (B).
Az "A" cég elad ilyen készülékeket, nem érdeke az, hogy több évtized után is javítsák a berendezését, sokkal inkább az, hogy most már ideje lenne megvenni a következő (azóta talán 4. 5.) generációs, új készülékét. Érthető, hogy nem tart fenn azért a pár eladott cuccért (vélhetően a pár milliós, tízmilliós berendezésből nem adott el több száz, pláne több ezer darabot...) tartalék eszközt.
A "B" cég érdeke, hogy minél később kelljen beruházni egy újabb ilyen készülékre, még akkor is, ha az nagyságrendekkel többet tud, mint a régi, mert a régi is tökéletesen megfelel.

Az persze az adott készüléken (felhasználási célján, darabszámán, konkurenciáján, jellemző felhasználói fizetőképességén, stb...) múlik, hogy mennyi év az, ameddig még presztízs kérdés az "A" cégnek a régit üzemben tartani és nem az újat megvetetni a felhasználóval. Mint azt látjuk a cégek gondolkodásából, mobil esetében 1-1.5 év, PC esetén 3-5 év, autó esetén 3-10 év. Ritka és drága berendezések esetén, (főleg 20-30 évnél régebben gyártottaknál) akár 20-40 (50?) év.

Csak viszonyításképpen és érdekességnek, hogy ez hogyan tud működni:
Volt nálunk egy spektrofotométer (Specord M80). Annak a "számítógépe" több kártyán volt, a szoftvere / op-rendszere pedig egy ( vagy 2 ? ) külön kártyán lévő (E)PROM-okban! Az elvégzendő feladatot be lehetett programozni és mágneskártyára ki lehetett írni, így meg lehetett többször ismételni a mérést pontosan ugyanolyan körülmények között. Volt egy szakember, aki ezeket a készülékeket tartotta karban M.o.-on. Értsd: ha kishazánkban bárhol meghibásodott egy ilyen cucc, vagy éppen csak eljött a rendszeres karbantartás ideje, akkor ő ment oda. A mienk volt az utolsó előtti ilyen működő eszköz Magyarországon. Az utolsó években hozott oda 2-3 olyan részegységet, amit máshol, a leselejtezett ugyanilyen eszközből szedett ki és tesztelt le. Amikor nálunk is leselejtezésre került (kb. 10 éve még hallgatói mérésben használtuk...), akkor már csak egy vagy két dolgot vitt el tőlünk, mert a másik (utolsó) ilyen eszköznél már volt pár tartalék-egység. Nem tudom hány ilyen eszköz készült, de tippem szerint néhányszor 10 db...
De ehhez az kellett, hogy az illető elkötelezett, lelkes legyen, és utánamenjen a lehetséges tartalékalkatrészeknek.
Így is lehet...
A hozzászólás módosítva: Jan 24, 2025
Következő: »»   27 / 27
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem