Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Hangszerelőfok+hangszínszabályozó átalakítása parametrikussá
Témaindító: bekesizo, idő: Jan 24, 2010
Témakörök:
Sziasztok,
csatolva látható egy 98-as hobbyelektronika által leközölt hangszererősítő előfok+hangszínszabályozó. Sokat építettem, mindig szenvedtem a gerjedésével, ami szaki szerint a hülye kétoldalas nyák miatt van, ahol az egyik oldal a test Nem is ez a lényeg, bár várnék ezzel kapcsolatos megjegyzéseket is, hiszen az előfokozat 6-7-es(ill. 1-2-es) lába közé iktatott gerjedésgátló 1 nanós kondi már jelentősen vágja a magasakat, viszont alatta meg gerjed(tipikusan a hangszínszabályozók végállásában). Itt jut eszembe, hogy számomra nem világos okokból az 50kA hangszínpotik az utolsó 10-edben exponenciálisan emelik az adott frekit, ami egy hangszínszabályozó esetében elég diszfunkcionális dolog. A lényeg viszont, hogy szeretném parametrikusra megcsinálni, jelenleg 4 sávos(bass, mid1, mid2, high), ebből a mid1+2-t áldoznám föl erre, egy széles középfrekin(100Hz-3KHz), tehát lenne egy frekiállító és egy decibelszabályozó. Természetesen nem ųA747-essel dolgoztam, hanem B083D jelű ICvel, javasolhattok mást, az is lehet, hogy emiatt véres a torok gerjedésileg. Az eleje a jól bevált NE5532. Köszönettel veszem a javaslatokat! Zoli
Szigorúan ezt akarod átépíteni? Ha úgyis gerjed, inkább ujat építs, jónéhány találatot ad a kereső, még gyáriakat is.
Igen, lustaságból, hogy ne kelljen maratnom, fúrnom, előbb hátha jön egy elektronfej jótündér, aki át bírja szabni..egyébként meg ilyen 4 sávos hangszereq+előfok nem sok van a neten, de légyszi linkold, ha látsz valami értelmeset!
Köszi
Bocsánat, a 6-7-es láb között csak 100 piko van, de az is elég hóhér..
Szia!
Nézegettem a rajzot, próbáltam értelmezni. Ha a kiveszed a B083D ic-t akkor ugye nem gerjed? Vagy akkor is? Megfelelő soros ellenállás közbeiktatásáva a potinál szerintem meg lehetne szüntetni az 50k-os végállásban történő gerjedését. A 6,7 láb közötti 100pikos az ultrahangos gerjedés ellen van, ez elég is oda. Ha a gerjedés hallható frekvencia akkor ezzel nem érsz el eredményt. Cserélj 5534-es icre a 747(083) helyett, esetleg az stabilabb. Ha mégis ic2 nélkül is gerjed, akkor próbáld más jelforrással is, illetve nézd át a huzalozást stb...
Ha IC1b 7-es kimenetére valóban raktál egy 10u-os kondit,kapd ki és tegyél be helyette átkötést.Így ugyanis IC1a 3-as bemenete lóg a levegőben!
Nem, köszi, ott nincs semmi, csak egy gyermekkori álom és némi firka max
Köszi a segítséget, soros ellenállással szórakoztam anno, de akkor meg az emelés kárára megy a játék, ráadásul érthetetlen, de logaritmikus érzettel emel a poti, pedig tuti lineáris..
Kerestem neten, de elég nehézkes, hogy mi lehet a 083 kiváltó ic-je, ugyanis ez 14 lábú, nem 8, az 5534-es meg 8. A rajzon a-b-re van osztva az 1db ic.
Igen most nézem,hogy ennek a 083-nak eléggé összevissza van a lábkiosztása:
Bővebben: Link Az 5534, szinte betehető lenne az egyik fele helyet, mert csak a + illetve - ineket kell egyel arrébb vinni. A másik felére már nem tudsz még egyet bedugni, tehát az a része a panelnak nem hasznosulna, s mivel kétlem, hogy csak egy hangszínpotmétert akarnál használni, ezért ez így megoldhatatlan jelentősebb paneláttervezés nélkül. Bővebben: Link A gerjedés hangszínéről még nem írtál, ha jól sejtem ez mindig az adott rezonanciafrekvencia...
A gerjedés magas hangfrekin jelenik meg(emlékeim szerint, mert régebben vacakoltam vele, most csak upgradelném, de jelenlegi formájában a gerjedés le van fojtva), illetve a poti végállása felé dc szint jelent meg, a hangszórót kissé kiakasztva..
Nem írtad, hogy akkor is gerjed-e ha ic2a-t kiveszed!
A rajz szerint 50k A-s poti van bent ami logaritmusos. A B-s a linearis. Erre figyeltél? Bővebben: Link A kimeneten nincs ott a 2,2mikros kondenzátor? Ha ott van, mért van egyen szint? Ic2a-ról nem is juthat egyenszint ki, mivel az a két kondival le van választva. Szerintem Ic1a-nál csak akkor jelenik meg egyen szint a kimeneten, ha a 3-as 2-es difbemenet között egyen-potenciálkülönbség van. Szerintem ez nem lehet nagy, hisz egyenáramú szempontból ezen két bemenet egy 50kohmos ellenállással van összekötve, és ehhez csak a visszacsatolás (2,7k) csatlakozik a kimenetről,ami szerintem csökkenti is a különbséget... Ha méred az ica1 kimenetnek féltápfesznél kéne lennie. Persze extrém kivezérlő jeleknél, pl gerjedésnél, megjelenhet egyen szint, de a kimenő csatolókondenzátor azt biztos, hogy leszedi! (Lehet, hogy ultrahangon is gerjed végálásnál, az tűnik néha úgy mintha egyen szint lenne a hangsugárzón, pláne ha a végfok nem szereti)
Attól függ,milyen gyártmányú a potméter.
Nekem sok olyan potim van, ami "A" és lineáris ill. "B" és logaritmikus.Ilyenek voltak pl. a régi Vidi potik is.
Öööö, hát nem ez a szabvány? A=lineár, B=log. Lineáris van a hangszínszabályzókban, az tuti, egyébként A jelzésűek, de ki is mértem anno.
Itt mintha lenne egy a tiedhez hasonló rajz. Jobbat nem találtam. Ez tűnt a legegyszerűbbnek. Esetleg ha kipróbálsz egy részt, akkor elválik egyáltalán használható-e?
(Ha jó, írd meg, tapasztalataidat esetleg én is alkalmazom.) Bővebben: Link
Én ehhez nem terveznék új panelt sem. Az eleje jó úgy, ahogy van a végén meg úgy is 3 darab poti van egy sávon amit ki kel vezetni, vagy akár külön nyákra tenni. Esetleg néhány helyen máshova kötni egy ellenállást, az áttervezés szerint. Attól nem lesz rosszabb a hangminőség.
Itt egy gitar " hangformalo " hangszin es torzitas kapcsolas.
Ket "State Variabile Filter" allitja a kivant hangszint illetve a torzitast hangszin szerint is . A torzito IO3b visszacsatolokoret ha allithatova tesszuk a torzitas is allithato lessz. |
Bejelentkezés
Hirdetés |