Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Rendezvény-hangosítás (PA) hangtechnikái
Témaindító: sound.man, idő: Nov 25, 2007
Témakörök:
Ebből nem derül ki.
Adnék én több infót, de nem tudok Ki vállal hangszóró tekercselést?
Én is szoktam csinálni, de közelebb is csak van valaki, aki hangszórót javít.
Meg kéne nézni a belső térfogatot, reflexnyílást.
Akkor a "valaki" elérhetősége kellene
Minél előbb szeretném valakivel megjavíttatni. Zalaegerszegen lakom.
Ebben már nem tudok segíteni, arrafelé nem vagyok ismerős.
Említed, hogy merítesz majd membránokat. Ezt sík papírnak meríted, majd abból kivágod a tölcsérnek valót és összeragasztod, vagy egyből tölcsérest merítesz? Ha utóbbi, akkor hogyan csinálod, mivel?
Adott formára készülnek, adott technológiával, az alapanyag celulóz, a merítőgép meg kb. ugyanúgy működik, mint a papírgyártásnál.
Köszi! Akkor ezek szerint, nem állok neki egyhamar magam is meríteni.
Megpróbálhatod, de alapanyag, gépek és adalékok nélkül csak játéknak jó.
Kell egy a membrán formájára mélyhúzott réz szita, erre meríted az áztatott papírpépet, utána préselés, és víztelenítés következik. Száradás után kivágás, és kész is.
Kösz a biztatást. Egyszer biztos kipróbálom. A hozzávalókat, technológiát ismerem (legalábbis egy átlagos papírhoz), csak a formázásban nem voltam biztos. A merítő szita, és a préselő formák az ami húzósabb, mert minden egyes eltérő szögű, alakú tölcsérhez másik kell. A présgép nem gond, össze tudok dobni egy 6 tonnásat is akár. Azért izgatja a fantáziámat ez a dolog, mert időnként egy egy régi rádió restaurálásakor a szétszakadt membránú hangszóróját jobb lenne felújítani mintsem jó drágán (több ezer Ft.-ért) venni hozzá valamilyen bontott eredetit, vagy egy totál (eszmeileg) nem oda illő mostani újat beletenni. A hangminőség lehet, hogy nem lesz olyan mint a gyárié, de ezeknél a rádióknál ez nem is olyan sarkalatos kérdés.
Lehet azt javítani, vannak alkatrészek.
Ui: engem meg az érdekel, azt a 6t-t hogy dobnád össze? Uui: nyáron augusztus végén elvileg meg lehet nézni fehérváron hogy miként működik ott a rendszer, ha szépen megkéred a cégvezetőt.
Dettó mint a golyós prés, csak a menetorsó helyére egy hidraulikus dugattyút teszek. Ez maximálisan 6 tonna/cm2 nyomóerőt tud kifejteni. Egy 20 cm átmérőjű tölcsérnél ezzel kb. 19-20 kg/cm2 nyomóerő érhető el. Nagynak tűnik az a 6 tonna, de így leosztva már nem is olyan nagy. Például, ha a gyerekek az iskolában papírt merítenek, s könyvekkel sajtolják, akkor egy A5-ös (kb 20cm*15cm) lap esetén, s 10 kg könyvvel, csupán 0.033 kg/cm2 sajtoló erő érhető el.
Most már ne nagyon offoljunk, mert elzavarnak.
Jó, akkor legfeljebb privátban.
Üdv hozzáértők! Következő lenne a kérdésem! Szeretnék beruházni egy normális otthoni zenehallgatásra és alkalmankénti házibuli hangosításba. Szerintetek ha ezt:Bővebben: Link eltudnám hozni 50-ért, jó vétel lenne? Ill mennyire megbízhatóak az Omnitronic, Monacor cuccok? Előre is köszi!
Közben utánanéztem (megint előbb cselekedtem aztán gondolkodtam ) ugyanezt az összeállítást 38 ezerből kihozzák házhoz vadonat újan. Kérdésem: Megéri? Bocsánat a dupla postért
Biztos, hogy nem venném meg. Házibuliba szerintem kevés. Szerintem egy jobb hifi hangosabb ettől, meg szebben is szól. Otthon meg ilyet hallgatni kész életveszély.
Hát igen, zenére kicsit kínzó..
Köszi a segítséget!
Üdv
mutassatok egy olyan magasat,ami kibírja INNA-t Esetleg olyan is jó,hogy többet belőle.... köszi
Olvastam a forumot és azt szeretném kérezni hogy: én 2 éve discozok nekem van 2 darab 1000wattos Reflex mélyeim amit egy saját építésü 700watoserősítővel hajtok mellé van még 2darab 500watos 40-es reflex középmagas ládáim + a tetejükön 4darab piezo amit egy 800wattos beringer keverős erősítővel hajtok(innen kapja a mély erősítő a jelet is) szerintetek ezz az összeálítás milyen?
Kisebb falunapokat is tartottam már velük
A szombati hangosítás jó kis mikroelektronikai (SMD kategóriás) munkával kezdődött, persze kint a pusztaság közepén. A képeken egy magassugárzó tekercselésének a kivezetéssel történő egyesítésére irányuló küzdelem látszik. Valamely rejtélyes úton, a tekercs végéből eltűnt két milliméternyi huzal. Ennek pótlását látni. Harmadik szétszedés és összerakásra sikerült is a stabil és nem bumszli forrasztás, ami befér a résbe, s nem szakad le a központosítás, összeszerelés során, s nem ér bele semmibe.
Sokféle kontakthibát javítottam már helyszínen, de hangszóró tekercselést még soha.
Hát igen, ez nem a legjobb mód a kivezetésre.
Ez az 1000W meg 500W meg ilyen számok itt ebben a fórumban nem mérvadóak. Fotó esetleg? Nomeg úgyis a hangja a lényeg nem a wattok.
Sziasztok!
Nekem talán egy nem telljesen ide illő kérdésem van. Előre is elnézést :hide: A kérdésem az volna, hogy ilyen hangosítások terén van-e lehetőség nyári munkára. Ha igen akkor hogy lehetséges? (: Tudni kell hogy imádom a témát, gyorsan tanulok. De rendelkezek némi alaptudással is. További szép estét! radiomano
Sziasztok
Szeretnék beruházni 1 erősítőre és 2 hangfalra. Ebben szeretnék segítséget kérni! Amit kinéztem erősítő az egy Ecler XPA 5000, hozzá a 2 hangfal Reloop RSP 30-as. Szerintetek ez egy jó összeállítás lenne? Mi a véleményetek ezzel kapcsolatban? A hangfal 4 ohmos 400/800W-os az erősítő 4 ohmon 2*500W-os teljesítmény leadására képes. Ami nekem kiütközik az erősítővel kapcsolatban, hogy a jel/zaj viszonya csak 78 dB, ami elég szegényesnek tűnik. A másik dolog amit nem értek hogy az adatlapjában a hálózatból felvett teljesítmény értéke 675VA. Hogy is van ez? Az adatlap szerint képes leadni 2*1050W-ot 2 ohmon. Ami ugye 2000 W körüli érték maximum. Akkor, hogy vehet fel a hálózatból 675 VA-t? Még nézegettem több erősítőt ami szóba jöhetne: Castone Cpa 1200b, Siva ppa 1200, Behringer EP 1500, Boke Audio 1200. Ezek közül melyik az, amelyiket ajánlanátok esetleg az Ecler helyett. Vagy mit tudtok ajánlani a Reloopok helyett, ebben a teljesítmény/arányban? Amit még kifelejtettem, hogy a felszerelést itt használnám: nagyobb házibuli, bár, kisebb diszkó, szabadtéri kisebb rendezvény hangosítás, kb. 120-150 fős bulik. Válaszokat előre is köszönöm! Üdv Richei
Elvileg pár mm eltéréssel ugyanaz, a hangszóró mögötti kapacitív kamra kivételével. Valószínűleg ez okozza a néhány Hz-es eltérést alsó határban.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |