Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Mosógép vezérlők és általános problémáik
Lapozás: OK   42 / 582
(#) Tanyasipeti válasza zoz11 hozzászólására (») Máj 23, 2010 /
 
Köszönöm szépen a tanulságos linket.
Időközben kibányásztam a vezérlőpanelt. A pajszernyomokból ítélve már valami keménykezű ember a csatlakozókat leszedte, de a műgyantából én guberáltam ki. A mellékelt fotón a mosógép, a panel egyik-, másik oldala, továbbá a meghajtó modul látszik.
Szerencsére a prociról (TMP88PS43FG) találtam adatlapot, sőt egy minta alkalmazást is. Ez is úgy működik, hogy PWM-mel hajtja az alsó kapcsolókat, a három fázissal a felsőket. Remélem, hogy ennél a mosógépnél a processzorhoz javasolt megoldást választották.
Sajnos a motor meghajtó háromfázisú H-bridge-ről semmi információm nincs. Felirat nincs rajta, egy fehér kerámia lap a teteje.
Egyelőre megpróbálom nagyjából kisilabizálni, hol érdemes a jelalakokat nézni, aztán majd kiderül. A proci lábain szerencsére kötöttek a belső motorvezérlő rész kivezetései, így ott van esélyem arra, hogy el tudjam dönteni, jól viselkedik-e, vagy sem. Arról viszont egyelőre fogalmam sincs, mi lesz, ha kiderül, hogy a proci, vagy a meghajtó a rossz. A többi alkatrész hozzáfárhetőnek látszik, de ez a kettő nem túl biztató.
Lehet, hogy sikerélmény nem is lesz, csak némi ismerettel gazdagszom a hibakeresés közben?
(#) Tanyasipeti válasza papaja11 hozzászólására (») Máj 23, 2010 /
 
Így teljesen érthető, ez a körülmény nem is jutott eszembe
Sajnos nem sok mosógépben turkáltam eleddig, tehát nem tudom. De ismerek valakit, akinek szép gyűjteménye van, és ha nála az információ megtalálható, akkor szívesen segít. Meg is kérdezem tőle, és hacsak addig mástól nem kapsz választ, én is jelentkezem, hogy mit intéztem.
(#) zoz11 válasza papaja11 hozzászólására (») Máj 23, 2010 /
 
Hello
Ha azok az ellenállások elfüstöltek akkor már rég halott az IC az 100%. Egy képet tegyél fel a panelról, és akkor mondok neked értékeket, ha nagyon ragaszkodsz hozzá. A kép azért kell mert ebből a típusból van itt kétféle is, aminek más a pozíció számozása.
Üdv: Zoltán
(#) zoz11 válasza Tanyasipeti hozzászólására (») Máj 23, 2010 /
 
Ha a proci szállt el azt lehet hozzá kapni, a felprogramozása is megoldható. THOSIBA procikhoz van programozóm. De nem hinném hogy a proci mekkent volna meg. A tápegységet érdemes átnézni tüzetesen, mert ha nem stabil a táp akkor is lehet hasonló dolog.

A meghajtónál van 3 kis elko, azokat érdemes kimérni hogy jó e.

A táp környékén elég csúnyán néz ki a panel, talán folyat a gép?

Ha az a hybrid IC szállt el akkor is megoldható a dolog, mert az is lehet szerezni, utoljára 13ezer forintért kaptam olyat. Annak a meghajtónak a típusát kiforrasztás után megfogod látni.
(#) zoz11 válasza Mamoly hozzászólására (») Máj 23, 2010 /
 
Hello
Az egyértelműen tápegység hiba lesz, vagy még nagyon ritkán előfordult, hogy motornak a triacja ment el.
Üdv: Zoltán
(#) Tanyasipeti válasza papaja11 hozzászólására (») Máj 23, 2010 /
 
Szia!
Ha ez a panel, amiről szó van, akkor R13=1k, R16=560R, R17=1K, R18=560R.
Mindenesetre megfontolandó zoz11 véleménye, mert a prociba (és oda van kötve az ell. egyik lábikója) annyi áram folyt, amennyi elfüstölte az ellenállást, akkor ez az áram bizony rendet vágott a kimenet meghajtótranzisztorai között is. Az R16 pl. a proci 25-ös lábára van kötve, ami ugyan egy nagyáramú port (P6) 0-s bitje, de ezen is csak 10mA folyhat max., az még csak 56 milliwattot jelentene az ellenálláson. Ennek a 10-szerese sem füstöli el az ellenállást!
(#) Tanyasipeti válasza zoz11 hozzászólására (») Máj 23, 2010 /
 
Csupa jó híreket mondasz!
Szimmeringes is volt a gép és ráverte a rozsdás löttyöt. Az engem nem érint, de úgy tudom, szimmeringet és csapágyat is cseréltek benne.
Egyelőre nem kapom ki hybrid IC-t. Bár nagyon jó lenne tudni a típusszámát, és megnézni az adatlapját, mielőtt holnap nekilátok a szkópolásnak.
Mindenesetre köszi a segítséget.
(#) papaja11 hozzászólása Máj 23, 2010 /
 
Nagyon szépen köszönöm a segítségeteket, remélem meg tudjuk javítani.
(#) imikee10 válasza papaja11 hozzászólására (») Máj 23, 2010 /
 
Sajnos nem sok reményt fűzök én sem hozzá mivel semmi védelem nélkül megy a procira mint ahogy Tanyasipeti és Zoz11 is írta.
Ha esetleg mégis megúszta volna azért nem ártana tudni hogy mi miatt ment tönkre.
Ha felül töltősbe van akkor általában a mágnes szelepek adják meg magukat, ha nem akkor pedig a szivattyú környékén kellene keresgélni.
Mellékeltem egy oktató anyagot róla.

Imi
(#) papaja11 válasza imikee10 hozzászólására (») Máj 23, 2010 /
 
Köszönöm imikee10 neked is a segítséget,ha nem lessz jó akkor a családi kassza bánja akkor majd kérem a segítségeteket hogy ár-érték arányba mit javasoltok.Jó éjszakát!
(#) papaja11 válasza papaja11 hozzászólására (») Máj 23, 2010 /
 
Erről van szó.

DSCF2061.JPG
    
(#) imikee10 válasza papaja11 hozzászólására (») Máj 23, 2010 /
 
A triacot és a varisztort is cseréld.
Ha új állja a helyét akkor Indesit-et és a többi olasz szörny szülöttet kerüld.
Ez az én véleményem.

Imi
(#) papaja11 válasza imikee10 hozzászólására (») Máj 24, 2010 /
 
Mi a véleményetek a Bosch WAE 2036SBY, megbízhatóság, ár-érték arány?
(#) hangszoros válasza sodom13 hozzászólására (») Máj 24, 2010 /
 
Szia
Találtál A Hairhez Túdóst ?
Léggyszi
(#) hangszoros hozzászólása Máj 24, 2010 /
 
Nem tud valaki segiteni ?
Eurotech EW 1470 motorjába keressek ilyen szilent gumit
Kopottak _pedig fiatal gép_ emiatt egyik irányba az ékszij felugrik a peremre és hamar szétmegy az ékszij
Egy Marcali mosógépszerelő bekajálta. Majdnem én is
Ha nem muszáj nem akarok csinálni
Elektrolux a produkció. Még abba se segitettek, hogy milsen szij kell. A felesége cimbimnek kidobta a szanaszét hulott darabokat, Sini computere amit adott nem lett jó
Úgyhogy leutáltam a céget
Márcsak azért is mert Egy AEG géppel kapcsolatosan is elhajtott a vevőszolgálat
AEG Öko_Lavamat 1270 Turbo Sensortronic -ról akartam infot.
Tök csend a Googleba is
(#) imikee10 válasza papaja11 hozzászólására (») Máj 24, 2010 /
 
Véleményt mondani ezekről még nem lehet mert nem kerültek még javítás alá vagy ha mégis akkor azt is a garanciális szervíz végzi.
Én ha vennék akkor egy régebbi bosch siemens, aeg, miele gép között gondolkoznék.
Nekünk Miele van már lassan 3 éve de már több mint 10 éves és eddig gond nem volt vele. Csendes, sokat tud, jó az anyag minőség meg sorolhatnám.
Amennyiért lehet kapni ezt a Bosch gépet annyiért 2-3 megbízhatóbb régebbi gépet vehetsz.
(ez az én véleményem)

Imi
(#) attapatta hozzászólása Máj 29, 2010 /
 
Sziasztok!
Nekem lenne egy olyan kérdésem,hogy: a kamrában van egy Privileg 3120-as alig használt mosógépem. A gép felveszi az áramot, néhány programot végre is hajt, azonban a paneljén ki van égve egy kis chip (?) .Ez még nem is lenne baj, mert ismerős van, aki kicserélné,de nem lehet elolvasni a számát. Tehát a nagy kérdés: utána tudok én nézni ennek valahol, vagy valaki meg tudja mondani esetleg nekem...sokféle megoldás érdekelne. Végsősoron talán egy panelcsere is. Vagy megy az egész gép alkatrésznek,hisz úgyis csak tartalék. Várom az esetleges hozzászólásokat. Köszönöm!
(#) imikee10 válasza attapatta hozzászólására (») Máj 30, 2010 /
 
Esetleg egy fényképet tehetnél fel róla, de ha jól rémlik akkor EWM 1000-es panel van benne PROCOND gyártmányú.
A képen karikázd be melyik IC-n nem látni a számot és leírjuk mi lehet az.

Imi
(#) makesz hozzászólása Máj 30, 2010 /
 
Azt szeretném megtudni valakitől,mi lehet a mosógépemnek a problémája mindegyik állásban csak szivattyúz.A biztonsági zár az ajtaján nem záródik be.
Nézte már mosógépszerelő azt mondta,hogy a vezérlőkártya a hibás, kicseréltük és másik kártyával is ugyan azt csinálja?Tudna valaki taácsot adni?
Köszi.
(#) dbase válasza makesz hozzászólására (») Máj 30, 2010 /
 
Vész kinyomatásra kapcsol lehet. Mikor a légcsapda nyomáskapcsolója 2. állásba kapcsol azt csinálja a gép mintha tul lenne töltve vizzel, ezért kiküldi.
Szájjal megfujod és érzékelhető a 2 kattánás. Közben multiméterrel mérd a kontaktusokat változik-e. Hátha.
(#) makesz válasza dbase hozzászólására (») Máj 30, 2010 /
 
Köszi szépen a tippet kitisztítottuk belefújtunk kapcsol de a gép továbbra is csak szivattyúzik.Zuhanyoztató öblítésnél enged bele egy kis vizet de mikor forgatnia kéne a dobot csak engedi le a vizet és szivattyúzik.
(#) imikee10 válasza makesz hozzászólására (») Máj 30, 2010 /
 
Milyen típusú a gép?
Ha tényleg megvolt a panel csere akkor a gép aljában az aqua stopot iktasd ki lehet hogy zárlatos lett a mikro kapcsolója.
Esetleg próbáld még meg fordítva bedugni a konnektorba a dugót mert lehet kidörzsölődött a szivattyú egyik vezetéke vagy bármi egyéb.

Imi
(#) makesz válasza imikee10 hozzászólására (») Máj 31, 2010 /
 
Köszi Imike.
Bedugtam a konnektorba a dugót és volt egy pukkanás és áramszünet a lakásban.Vajon mi szállt el?
Wirpool mosógépről van szó.
(#) poros válasza makesz hozzászólására (») Máj 31, 2010 /
 
Remélhetőleg nem bántó szándékkal írtad. ( Köszi Imike.)

A probléma valószínűleg továbra is az amit imikee10 az előző hozzászólásában írt. Valahol kidörzsölődött a 230 voltos vezeték!
(#) imikee10 válasza makesz hozzászólására (») Máj 31, 2010 /
 
Nézd végig műszerrel úgy hogy a műszer 200Mohm-os határba kapcsol, a műszer egyik vezetéke a szivattyú egyik vezetékére a műszer másik vezetéke a kasznihoz.
Ha mutat eredményt akkor keresd meg a dörzsölődést. Utána a másik szivattyú vezetékre...
Ha nem a szivattyú akkor abban a körben valami mint például aqua stop, ha van benne.

Imi
(#) ricspók hozzászólása Jún 5, 2010 /
 
sziasztok.van 1 indesit wia 102 es automata mosogépem.olyan problémám van hogy müködik de valamiért ugrál de nagyon igy nem is használom.a hátulját leszedtem de nem látok semi bajt laikus szemel nézve.a dob elégé mozog még ezt hozzáteszem.a válaszokat elöre is köszönöm iletve még 1 kérdés:panel cserés volt a gép,megvan a régi panelja az javitható vagy kuka?
(#) editrita hozzászólása Jún 14, 2010 /
 
Üdvözlet mindekinek !

bosch mosógéppel kapcsolatban lenne kérdésem.
Reggel nekiláttam mosni, a mosógép egy idő után megállt, most már rájöttem, hogy nem megy neki a vízleszívás és a centrizés. Kicseréltük a szénkefét, mert már nagyon kopott volt, azt hittem azért állt le, mert teljesen elkopott. Jött a próba, vizet felveszi, dob forog, de nem szivattyúz és nem centrizik. Most is van ben egy adag ruha.
Mi lehet a gond?
Üdv: editrita
(#) editrita hozzászólása Jún 14, 2010 /
 
Köszi !
De mivel reggel már le kellett engednem a vizet egyszer azt megnéztem és nincsen benne semmi.
Más ötlet? Ja és az új szénkefék csikorognak? Hangos lett a mosógép mióta bent van.
editrita
(#) zoz11 válasza editrita hozzászólására (») Jún 14, 2010 /
 
A szénkeféket, kopottabb kommutátornál illik becsiszolni, mert különben könnyen beég 1-2szelet.

Nagyon könnyen lehet hogy ki van kopva a szivattyú közepe. Vedd ki, és nézd meg hogy mennyit ló, ha ilyen fél-1centiket lóg akkor kuka, mert berántja a forgót és csak búg, de előtte egy feszültséget mérj rajta, szivattyúzás programon.

Üdv: Zoltán
(#) imikee10 válasza editrita hozzászólására (») Jún 14, 2010 /
 
A szénkeféket nem ártott volna egy kicsit a megfelelő dőlés szögbe beállítani még ha nincs is pontosan a kommutátorhoz, de a dőlés meglegyen mert szét fog égni a kommutátor.
A szivattyút pedig le kell próbálni külön hogy működik-e.
Ha ez nem megy szerelőre kell bízni.

Imi
Következő: »»   42 / 582
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem