Fórum témák
» Több friss téma |
Én szólógitárra használom nagy megelégedéssel. Szeritem basszusra is tökéletes. Puffert ne sajnálj tőle, meg tarfót, méretezd túl amenynire lehet, nekem a kis 10-20W osra méretezett fejemben 160VA-s a trafó. Van is benne szufla. Hűtést se sajnálj tőle, és max 30Wig használd ki, lehetőleg nagy hangszóró impedanciával, így alacsony lesz az intermoduláció és a tranziens intermoduláció is és gyönyörű hangja lesz. Csak az én tippjeim ,semmi kőbe vésett dolog...A szokásos DC védelem azért nem árt mögé! ZS.
A hozzászólás módosítva: Aug 31, 2013
Sziasztok!
Egy kis segítséget kérnék. Építettem egy SD-1 klónt (kapcsolási rajz) Módosítottam egy kicsit, méghozzá a csatolt képen pirossal jelzett részt kiváltottam egy SPDT kapcsolóval, ami egyik állásban az egyik oldalt húzza földre, másik állásban a másik oldalt. Tehát a kapcsoló az 56k-s ellenállások 1M-es ellenállások felé eső végét húzza földre. A többi része a kapcsolásnak így maradt, nyilván a beszerezhetetlen tranzisztorokat helyettesítettem. A probléma következő: ki és bekapcsolt állapotban is ugyanolyan hangja van. Elkezdtem méregetni a fetek körül. Azt találtam, hogy amelyik fetet földre húzom, ott a dióda katódjánál le is megy pont földre, az anódnál -0.3 Volt körüli érték jelentkezik (ezt még nem furcsállom). A másik fetnél, amit elvileg felhúz az 56k-s ellenállás tápfeszültségre (9v), ott fura dolgot mérek. A dióda katódjánál még +7,7...8 Volt, de az anódjánál 0 jelentkezik. Én gondolom rosszul, vagy az anódnál tényleg 7 volt körüli feszültséget kéne mérni? Előre is köszönöm, ha valaki gondolkodik rajta, kicsit hosszú lett.
É s azt még elfelejtettem írni (módosítani már nem engedi a hozzászólást), hogy mindkét oldalon ugyanez a helyzet. Tehát ha átkapcsolom, akkor a ugyanezt mérem, csak a felcserélődnek.
Én semmi ezotériát nem teszek bele, van ,hogy a kimenetre a zobel tagot is lehagyom, a kimenettel sorban levő, párhuzamos RL tagot mindig, mivel gitár hangszóró a terhelés, szerintem nem lesz rá szükség soha...A táppal nem kell bajlódni, 120dB a PSRR-je az IC-nek (tápfesz elnyomási tényező, 120dB el csökkenti a tápból érkező "zajt", meg minden ezotériát, amit beleteszel...). Jó minőségű puffert szoktam használni (EPCOS), gyors diódákkal ,de ez is már ezotéria szint. A tápegység, trafó legyen túlméretezve, semmi hűtőtönk, semmi extravagancia a bordánál. A 3886 annyival jobb, hogy ott tudsz némítani (egyesek szerint a 3875 azért jobb ,mert nincs benn a mute szekció a kapcsolásban), így legalább bekapcsoláskor biztos nem pukkan. Kis fantázia kell csak és egy loss-of-AC kapcsolást ide beillesztve megoldható a teljesen csendes be- és kikapcsolás. Már csak a DC protektre van szükség. Nagyon kezes kis jószág, gyakorlatilag tömkelegével gyártottam ,egyet pusztítottam csak el, egy vezeték került a nyák alá és sajnos az ic felrobbant...Saját figyelmetlenség. Tervezem hozzá mostanában a túlterhelés és rövidzár védelmet is, ami magára a DC prot relére és a mute bemenetre hat, így védve akár egy totális rövidzártól is meg a kimenetet. Gitárra még használok hangszóró árammal arányos visszacsatolást, szakirodalomban FDD-nek is nevezik (frekvenica függő damping faktor), de basszusra ez már szerintem túlzás is. Én ennyit szoktam elkövetni! Mire gondoltál még? Zs.
Gyakorlatilag itt szemezek vele, tegnap megvolt a statikus járatás, ment az asztalon 1 órát, elviselhető szitnen volt a melegedés, nyitott bemenet mellett, terhelésel. Egyelőre ennyi, egy nagyon kedves barátomnál szerelünk most villanyt egész nap, sajnos egyelőre dinamikus tesztnek nem tudtam alávetni. A meghallgatás meg még teljesen homályba vész...Egyelőre így néz ki, lőttem most egy képet róla, provizóre trafó, provizóre borda, hiányoznak a depht és presence potik, meg a hangerő, be- kimenetek, "bizti foglalat" is fapados, DC prot relé mellett ledek is lesznek (piros/zöld) csak nincs itthon 3mm-s led...stb. Egy "L" alakú lemezre szeretném felépíteni a trafóval, potikkal, jackekkel együtt. Ez egy "tanulmány" erősítő lesz! Nem illik nevetni! Zs.
A fetek drain és source lábán a földhöz képest féltápfesznek kell kb lennie. Amikor a diódát felhúzod a plussz tápra az 56k-n kerseztül, amit mértél ,az teljesen korrekt. Abban az irányban nem nyit a dióda! Hiszen a katódja van a pozitív tápfeszültség felé ,ennél pozitívabb az anód nem tud lenni, így a dióda egy "szakadás"ként fogható fel.
Ellenőrizd le a fetet adatlap szerint, hogy jó lábkiosztással tetted-e be! Elsőre nekem olyan megérzésem van, hogy a rajz alapján mindkét fet "bal oldali" lába a source (elvilg fordítva is kéne mennie, de azért...). Ha esetleg nem így van, az okozhat galibát. Az a pont van letéve mindkettőnél féltápra ellenálláson keresztül (R13 és VR2 poti) és a vezérlést ehhez képest várja. Persze a másik oldalon is féltáp körül kell lennie, mert egyik fetnek nyitva kell lennie, de azért ezt is próbáld ki, ha nem így van ,akkor forgasd így a jfetet. Elsőre ilyen tippem lenne! Zs. A hozzászólás módosítva: Aug 31, 2013
Hogy akkor semmi előfok nemkell hozzá ugye?
De kell, mert eleve a kis impedanciás bemenete leterhelné a pickupot. Nem lenne szerencsés választás. Előfokozat kérdésében keresd meg Bassmestert, szerintem basszusban ő a szaktekintély, Ő a 7294-et preferálja, ami a maga nemében egy szintén nagy színvonalú cuccot tud képviselni, ha a körítés megfelelő hozzá. Csatoltam a Tech21 BassDI kapcsolását, szerintem karakán kis előfokozat lenne belőle, de legalább is ötletet lehet belőle meríteni... Zs.
Már most is jól néz ki, igényes
Kíváncsi vagyok, mit mondasz a hangjára.
Köszi a választ. A fetek jól vannak berakva, erre kínosan ügyeltem, mert eagle-ben nem volt ilyen típusú fetem, ezért kb. 5x leellenőriztem. Most sajnos nem tudok vele foglalkozni, mivel nincs min meghallgatni, mert nincs kéznél az erősítőm
Nagyon jó a kapcsolás! Köszönöm Szépen!
Nem kételkedek sem az odafigyelésben, sem a szakértelmedben. Ha jól van összerakva és a fet is jó, akkor mennie kell. Mese nincs. Annyival kiegészíteném, hogy mikor felhúzod a plussz tápra, a diódák anódjánál valóban nem nulla V a nyerő, hanem a féltápfeszültség és még párszáz mV. Tehát a source és gate között kell legyen párszáz mV különbség, legalább is az áramkör szimulátorom szerint, jfet típustól függetlenül, eltűnődök még a délután miért is pontosan. Abban is megerősített a szimulátor, amit gyanítottam elsőre, hogy mindegy melyik fele a drain és a source, gyakorlatilag a gate passzoljon. Meghallgatni meg PC-n is meg tudod, bedugod a line bemenetbe és rokk and roll...De azért annyit modnanék, én a helyedben vettem volna egy DPDT kapcsolót és a feteket kihajítottam volna a csudába. Esetleg megrelézni SPDT esetben, nagyon beleszól a hangba a jfet ebben az üzemállapotban, bár a jelszint nem túl nagy, de akkor is. Zs.
Köszi, de nagyon messze van az igényestől...Sajnos roham tempóban készült, mindig szabad 5 percekben, a panel széle sincs leköszörülve, a sarkok sincsenek legömbölyítve, a furatokat az alkatrész oldalon mindig megsüllyesztem nagyobb fúróval, most ez is elmaradt. Kifejezetten nem tetszik a bizti megoldás...De ez most ilyen, majd én is kíváncsi leszek, majd beszámolok róla milyen. Ez nem "mutiba" készült, csak amolyan tudományos érdeklődés. Zs.
Szakértelemről esetemben nemigen beszélhetünk, mint a nevem is mutatja, gépészmérnök-hallgató vagyok. Amit elektronikából tudok, annak a 90%-át netről, főként innen szedtem.
De a lényeg, sikerült működésre bírnom. Jó helyen keresgéltem, kiderült, hogy kihagytam egy összekötést, mikor csináltam eagle-ben a kapcsolást. Konkrétan a C11 kondi + lábát nem kötöttem hozzá az R4 ellenálláshoz. Így a fetek drain és source lábát nem húzta fel fél tápra. Átkötöttem, és működik, szóval köszönöm a segítséget, jó felé keresgéltünk. Közben bekötöttem a gépem hangkártyára, és ezt függvénygenerátorként használva ráküldtem a pedálra egy 500 Hz-s szinuszt, és mértem, mi jön vissza. Csatoltam 4 képet, egyik a bypass állapot, utána bekapcsolt állapot minimum-közepes-maximum állásba tekerve a drive potit. Szerintem nagyon jól látszik, hogyan négyszögesíti a jelet.
Tegnap megvolt az éles hangpróba a kis végfokozattal. Kb úgy teljesített, mint vártam. Sokat tanultam a kapcsolásról, kimatekoztam pár egyenletet is, amivel az erősítését, stb lehet számolni, beállítani. Ahogy vártam az erősítés a közölt rajzon elég hatalmas, lévén kicsi a visszacsatolás. Sikerült megszelidíteni amint felírtam a hurokegyenleteket és számoltam egy erősítést, láttam mi- mitől függ. Trükkösen működik, gyakorlatilag a hangszóró impedanciától egyáltalán nem függ a kimeneti áram, bármekkora ellenállást kap, mindig ugyanazt a bemenettől függő áramot akarja rajta átfolyatni. A magasabb impedancián (pl rezonancia) nagyobb feszültség esik, így ott nagyobb lesz a teljesítmény is, így lesz kiemelés, FDD. Pár tapasztalatom lesz a nyák kialakítással kapcsolatban is, van pár észrevételem! Ki lehet alakítani a koncepciót nem invertáló kapcsolásra is, de akkor a bemeneti érzékenység elég nagy marad, azt annyira nem lehet megzabolázni. A közölt kis kombó végfok rajzon az erősítés 300-350 között van, ami elég hajmeresztő érték, tekintve, hogy pártíz mV a bemenetén elegendő a teljes kivezérléshez (persze mivel diódás a torzítás, a torz csatornán a kimeneti jelszint amúgy sem több max level-nél 4-500mV -nál, az pedig teljesen korrekt, mivel feles állású logaritmikus level potinál már lejön a max teljesítmény)...Tervezem kipróbálni másik IC-vel is, pl LM1875, 3886-al, de a koncepció maga beilleszthető bármilyen konvencionális félvezetős erősítőbe. A stabilitás más kérdés, egyelőre csak annyit jelentenék ki, hogy a 2030-al meglehetősen stabilnak mutatkozik, de a kimeneten fellelhető egy széles sávú zaj, az erősítést levittem 50x-esre, most akarom 20-30x közé belőni. A 2030 elég szerény PSRR-el rendelkezik ,ezért lenne jó egy 1875 vagy 3886, de félek mivel az jóval gyorsabb, a stabilitással gondok lehetnek. De a puding próbája az evés! Zs.
A hozzászólás módosítva: Szept 10, 2013
Ezt örömmel hallom! Így lehet, hogy megépítem azt a kis kombót egy 20 centis szóróval. Arra, hogy tudjam hordozni, a nagy ládát nem lenne célravezető
Azt ugyan nem jelenteném ki, hogy baromi jól szól, szerintem ez a 2030 sara. Ki kell próbálni valami jobb végfok IC-vel, vagy tranyós diszkrét végfokozattal...Csak sajnos kevés az időm. Maga a visszacsatolás az ,ami érdekes és érdekessé teszi a dolgot. Dög van benne keményen, úgy dörög tényleg, mint valami jóféle csöves szokott. Még mókolok rajta, mert "susog", valamilyen szélessávú zaj van a kimenetén. Az RG100es -ben megoldották szerintem ezt a problémát, mert diszkrét kapcsolása vagyon és belassították kompenzációval a kapcsolást. Sajnos egy IC belébe nem lehet turkálni, a nyílt hurkú paramétereibe nem lehet belenyúlni. Ezért fázok az egyre gyorsabb IC-k kipróbálásától (LM3886 vagy esetleg TDA7294), de mondjuk a mode fourban ugyanez a kapcsolás van és az sem robban fel! Ott csak az elégtelen hűtés miatt szokott felrobbanni egy egy IC. Tényleg hajemrtesztő, egyszer láttam egyet...Ha tényleg megépíted, a puffert ne sajnáld tőle, meg a trafót sem és a hűtést se bagatellizáld el annyira, mint a kis MG kombókban, hogy egyszerűen az IC-t ráteszik a sasszéra. Kicsiben nem túl nagy költség a túlméretezés és a tisztességesen megépítés! A másik, hogy ha végiggondolom a működést egy valami azért szembetűnik. Ha a kapcsolás mindig ugynazt az áramot akarja minden terhelő impedancián áthajtani, akkor mondjuk egy mély rezonancián akár 4-5x akkora impedanciát is mutathat a hangszóró, ami 4-5x akkora feszültséget jelent kivezérlésben (U = I x R). Ez azt jelenti, ha mondjuk 8 Ohm a hangszóró nominális impedanciája 400Hz-en és itt szeretném leadni a 10W- ot csúcsban, ahhoz durván számolva P= U^2 / R átrendezve U= 9Vcs szükséges. Ezt 15V ról tudja a 2030 biztosítani, ahogy mértem, olyan 12V volt a kivezérlés határ, kb 16V tápról. Viszont, ha a 10W-ot tartani akarom mondjuk 70Hz-en ,a mély rezonanciánál is (lévén ugyanakkora áramot kényszerít át rajta a kimenet), ahol az impendacia mondjuk legyen 30Ohm (hasraütés) , akkor ide kell már U = 17Vcs kimeneti feszültség. Magyarán itt már klippel a végfokozat és a 30Ohm még elég jóindulatú becslés, közelebb lesz az a 40Ohm -hoz szerintem. Tehát igen nagy tápfeszültség lenne az ideális, a lehető legnagyobb tiszta kimeneti teljsítményhez, mert szerintem nem opció, hogy a végfokozat is torzítson. Egy LM3886 esetén, ami kb 3V ra tudja a kimenetet megközelíteni, azt jelenti, hogy 8Ohm -os hangszóró esetén kell vagy 20V tápfeszültség. 20V egy olyan kapcsolásban, ami a hangszóró teljes impedancia változásán le tudja adni a 10Wcs-t (ami csak 7Weffektív körül van). Itt látszik az áramkör nagy hátránya. Persze ki lehet húzni nagyobb teljesítményre, egyszerűen növelem a hangerőt és vezérlem, de akkor a mély hangok már torzak lesznek. De egy 3886-nak vagy főleg a 7294-ek lehet adni bőven tápfeszültséget. Persze a megfelelő hűtés már más téma...Nyilvánvaló, hogy nagyobb teljesítményhez inkább az alacsony terhelő impedancia vezet, ebbe az irányba kell fejleszteni. A korlátozott tápfeszültség viszonyok mellett ebből lehet a legtöbbet kihozni. Továbbá egy klipp áramkör sem ártana, hogy korrekt szintig lehessen növelni a hangerőt. Csak agymenés... Zs.
Sziasztok. Szeretnék készíteni egy sustainer pedált, de nem találok megfelelő kapcsolást. Lehetne készíteni úgy is, hogy egy új pickupot szerelek be amin van zengető, azt driverrel vezérelni, de nem szeretnék pickupot buherálni. Ismer valaki olyan kapcsolást ami ténylegesen a "végtelenségig" szólaltatja az adott hangot?
Előre köszönök minden segítséget!
Rezonátor pickup híján ezt compressorral szokták megoldani. A megpengetés pillanatában a nagy bemenőjel hatására leszabályozza a kimenő jelet, és ahogyan kezd elhalni a rezgés és a jelszint, úgy növeli az áramkör az erősítését. Ez sajnos elég spéci játéktechnikát követel, mert mikor nem pengetsz, a cucc a maximális erősítésen van, és minden környezeti zajt, zavart maximálisra turbóz.
Itt van két megoldás is : ESP variációk, és egy Roland Sustainer Vagy keress rá az MXR DynaComp kifejezésre, ahol egy ota-val oldották meg az erősítésszabályozást. Örökké egyik sem fog csengeni. A hozzászólás módosítva: Szept 13, 2013
Sziasztok! A gitáromba, csak a hangszedőktől a kapcsolóig van árnyékolt kábel , a többi nem az. Ez direkt van így, vagy cseréljem ki árnyékoltra?
Szia!
Én lecseréltem, nem bántam meg. A kondikat is lecseréltem nívósabbra. Nekem epi sg-g400 -am van, amit műveltek benne a kóreaiak, az botrány. Az egészet újra drótoztam. Szerintem vágj bele bátran! Zs.
Szia!
Én is lecseréltem árnyékoltra kb. 2 éve, de kétségem támadt néhány hete, hogy vajon jó típusúra? Én elég vékonyat tudtam csak beerőszakolni, aminek megmértem a kapacitását és kb. 250pF/méter jött ki, ami nem túl jó, igaz nincs benne 30cm-nél több. ÉN most ezen töröm a fejem, hogy ilyet használnék: RG316U Te milyet tettél bele? Hol vetted?
Régi mérőrendszerek átalakításánál jutok hozzá. 3db árnyékolt vezeték egy kábelben, narancssárga színű, hihetetlen jó a szigetelése, nagyon komoly sűrű és ónozott a harisnya, jó hőálló a meleg ér szigetelése, az is sűrű és ónozott. Hihetetlen jó érzés dolgozni vele, nagyon kezes. A kapacitásáról nincs adatom, mindjárt mérek egyet multiméterrel (lusta vagyok elővenni az RLC mérő hidat ). Ezt használom erősítőben ,gitárban, midnenütt, nagy megelégedéssel. 200pF/m ez is, nekem teljesen megfelel. Zs.
A hozzászólás módosítva: Szept 16, 2013
Erre készülök.
A "maybe" hiba. Nem kell!
Próbáltam "szimulálni" a kábel kapacitást, úgy nézett ki, hogy nem sokat változtat a végeredményen, marad.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |