Fórum témák
» Több friss téma |
Még mielőtt bármit is csinálnál, nyomd tele a felvétel-lejátszás kapcsolt kontakt szprével!!!
Helló, megtörtént, sőt szétszedtem, megtisztítottam az érintkezőket a csúszólemezeket 1gyenként megtisztítottam majd összeszereltem, beforrasztottam a helyére de sajna nem változott semmi. Mint már írtam az ic-ket is megcseréltem a két csatornánál és ekkor sem lett jó. Az összes a bal csatornában található elkókat kimértem LCM 3-al, panelban, és amelyik gyanús volt azt kiforrasztottam és úgy is leellenőriztem, sajna nem találtam rosszat. Még azt is megcsináltam hogy a jobb csatornában levő bal kondipárokat összehasonlítottam. Arra gondoltam hogy tápegységnél lehet valami bibi DE akkor a jobb csatornának is zajongani kellene? Szóval legelek vele rendesen(Mekk Elek után szabadon).
![]()
Hát innentől pedig már csak tudományos alapon lehet továbbmenni. Kapcsrajz, hanggenerátor, oszcilloszkóp, és szépen fokozatról fokozatra végig kell trappolni rajta.
Ma begyűjtöttem 4 darabot a görgőból, nagyon jó lett a készülék, még egyszer köszönettel.
Köszike, majd a hétvégén valamit próbálok összehozni. Az eredményről (ha lesz) írni fogok ide. Üdv
Nincs mit. Kérdezz bátran, hozzám meglepően sok magnót hoznak manapság, úgyhogy felkutattam a forrásokat.
![]()
Üdv!
Szeretném megjavítani teljesen ezen készüléket melyet nemrégiben kaptam egy kedves nénitől egy szintén körülbelül ezzel egyidős rádióval egyetemben! Nos a kérdésem annyi volna, hogy a mellékelt kapcsolási rajzhoz képest kissé sok forrpontot látok a panelon, ahhoz hogy hirtelen eldöntsem egy sima elektret mikrofont hogyan köthetnék be. A készüléket sok szakemberhez vitték már eddig úgy hogy voltak már kilopott alkatrészek mint ékszíjak és pont a mikrofon is! Nos már csak a mikrofon a hiányzó elem amit pótolnék de nem nagyon tudom magamtól eldönteni a sima elektret mikrofon nem-e sül ki ha simán bekötöm. Segítséget előre is köszönöm mindenkitől! További szép napot és forró pákát !
A rajzon is elektret mikrofon van. Tehát ha minden egyéb rendben nem lesz baja.
Üdv !
Elakadtam a dologgal, mellékelek fotót a nyákról ha kell még kép fotózok de fogalmam nincs miért nem veszi fel a hangom, holott a kazettát törli. Előre is köszönöm!
A felvétel lejátszás kapcsolót vizsgáld meg. Valamint ahogy a rajzon látom a külső mikrofon csatlakozóján is van egy kapcsoló a belső mikrofon kiiktatására arra az esete ha azt bedugnád. Azt is ellenőrizd. Ezek gyakran kontakthibásak.
Szia!
A vezetéket nézted a fejtől az alaplapig?
Szia!
Van egy ilyen készülékem, un. "fellelt" állapotban, még nem néztem bele. Az előbb viszont bekapcsoltam, forog, viszi a szalagot, de nincs hangja.
Nálad is a felvétel lejátszás kapcsoló hibájára tippelnék. Ezeknek a készülékeknek már annak idején is ez volt a fő bajuk.
Ebben három vezetékes elektret mikrofon volt, manapság viszont két vezetékes kondenzátor mikrofont lehet kapni. Azt pedig így kell bekötni...
Köszönöm ezt is kifogom próbálni
![]()
Ha nem ad hangot a panelen a gombok felől van ráforrasztva a fej árnyékolt vezetéke, forraszd újra nekem ez segített.
Szisztok!
Lenne egy kis próblémám hátha itt tudtok segíteni jó lenne. Van egy Aiwa XK S7000-es tuti kis gépem eddig teljesen hibátlanúl ment a mai napi amikor is éppen felvétel közben egysze csak elment a bal csatorna teljesen. Lejátszásnál se megy. Van a készülék ház burkolata alatt egy fekete lapka ami leesett elengedett a ragasztás vagy mi,és ráesett a panelra. Nem tudom ennek van-e hozzá köze de egyszer csak vissza jött aztán megint elment. Vezetékek (elvileg) nincsennek elszakadva. Kimehetett egy kondi vagy mi lehet a probléma? Várom a segítő ötleteket ![]() Köszi
Forraszhiba. Nincs se monitor, se forrás? Ekkor a lejátszás oldalon, a kimenet előtti forrásválasztótól kezdd a hibakeresést.
Nem tartom kizártnak!
Előzmény: Szíjakat cseréltem benne és van egy pár szűk lehetettlen helyen lévő vezeték ami esetleg elszakadhatott bár összerakásnál ment a dolog teljesen jól! Csak tegnap este amikor ép vettem fel látom,hogy a bal oldal(tape állásba) egyszer csak kezd elmenni aztám már nem is szól! Remélem csak ennyi a gond bár szerelni egy őrület! A forrás az jó szépn jön a jel és a jobb csatorna is rendben van.
Akkor a lejátszófejtől indulhat a hibakeresés, egészen a kimenetválasztóig.
![]()
Sose indulj a hibakereséssel se előlről, se hátulról, mindig csak középről! Aztán a működésképtelen felét is felezd, és azt is felezd... ez a leggyorsabb és legfájdalommentesebb módszer.
Ez az "működés közben egyszerre csak elhallgatott" típusú dolog inkább félvezetőhiba lesz. ![]()
Zaj nincs,csak nagyon halkan szól a bal csatorna,de a dolby oldal lehet a ludas ebben 4 van ahogy mondod(dolby S is és ez a panel van fent a burkolat alatt egyböl. Nem tudom még is mitől mehetett el hirtelen..
Értem, de félreérted, a hiba helyét jelöltem meg. Amúgy abban az esetben, ha követhető jelút van, akkor csak egyszerűbb megállapítani, hogy hol nem halad már át a jel, és mindegy, melyik végéről indulunk: ebben az esetben összesen két fokozat kerül szóba, a korrekciós és a dolby. Semmi más nincs.
Tápfeszek megvannak minden IC-n (korrekcióban és dolby IC-ken)? Ha a dolbyt kapcsolgatod, S-re is, akkor mi a helyzet, mit csinál? A decoder oldali részt kell csak nézni.
Feszkót nem tudok mérni az IC-n eszköz híján, de ha bekapcsolom a Dolby S-t nem történik semmi, de hallom hogy kapcsol. Esetleg lehet kondi? Kicsit megkocantotam a panelen egyet kettőt és volt hang egy pillanatig aztán ennyi..egyenlőre
..egyébként Te Pesten vagy? Mert akkor lehet egyszerűbb eldobnom hozzád gondolom Neked 2 perc lenne a hiba kitalálása mérés hiányában csak sötétben tapogatnék..
..egyébként meg ha pl a decoder IC-vel lenne a baj akkor nem kellene mind a 2 oldalnak elmennie?..
Asszem rossz helyre írta. Te Pesten vagy?
Üdv mindenkinek!
Egy Sony TC-WR610 kétkazettás magnódecket kellene megjavítanom, de elakadtam vele kicsit.. Első körben ,,teker előre-hátra, de nem emeli fel a fejeket" hibaleírással adták ide, amit két megnyúlt szíj cseréjével meg is oldottam. Lepucoltam még a fejegységet, a görgőket, és beindítottam kazettával. Elsőre pont szerencsém volt, szépen megszólalt, csak a vissza-irányon kellett kicsit hozzányúlnom a fejállás csavarjához. Ki akartam próbálni, mit tud felvételkor, így kerestem Sony kazettát hozzá, egy HF90-est (mondván, úgy is saját gyártmányú szalagra lehet beállítva). Na, ezzel viszont nyávog, hullámzik a hang és gyűri a szalag szélét, főleg a visszafelé irányban. És a jól ismert módon csak a tekercs első pár percén. Szétszedtem még egyszer, lejjebb vettem a kuplung erejéből, de kb. semmi nem változott. Ugyanez a jelenség van Maxell 90-es szalaggal is. A görgők alig kopottak, még csak nem is fényes a felületük. Érdekelne, hogy más esetleg hogyan oldott meg ilyen gondot, mert sajnos ilyen processzoros vezérlésű deckeknél már nem az első ilyen hibával találkozom. Javítottam jó pár magnót már, a mechanikusakkal soha nem volt ilyen gondom, még akkor se, ha a görgője első ránézésre is azonnali cserére szorult - legfeljebb kicsit hullámzott a hang, de nem gyűrte meg sose. Még ilyen '70-es évek közepéről származó hordozható magnók is legfeljebb borzasztóan nyávogtak évtizedes állás után.. ezek a digitális vezérlésűek viszont már nem először szivatnak meg ezzel. Szóval másra nem tudok gondolni, lehet ennek a felépítésnek valami trükkös hibája, amire nem jöttem rá magamtól, és az összesnek tipikus gondja? Kb. három éve nekem is volt egy Marantz 'Full Logic' deckem, de ugyanígy gyűrte a szalagok egy részének az elejét, és azt se tudtam megcsinálni, görgőcserével sem. Végül lecseréltem egy nála 3 évvel régebbi, 'Soft Touch' mechanikus szervós Akai magnóra, ami meg szinte napi használatban azóta is köszöni szépen, jól van, és emlékeim szerint soha nem gyűrt meg semmilyen szalagot. |
Bejelentkezés
Hirdetés |