Fórum témák
» Több friss téma |
A kontakthiba újraindításkor nem javulna meg. Ott valami táppal nem stimmel.
Egy rossz forrasztás , egy nem túl jól érintkező alkatrész stb . Okozhat ilyet nem feltétlenül stabil kontakt hibára gyanakszok én itt viszont benne lehet a táp hiba is , de az is csak akkor , ha már kicsit bemelegszik , tehát valahol itt lesz a gond.
Átnéztem nagyítóval az összes forrasztást, és kicseréltem a nagyfesz és az inverter trafót, és az elkókat is, stb. Az alkatrészek egy másik ugyanilyen panelból származnak. Annak a panelnek a táp része jól működött, csak a scaler volt meghülyülve. (csíkozta a képet, miközben az OSD menü kiválóan látszott)
És az áttett másik alkatrészekkel is megmaradt ugyan ezen a monitoron ugyan ez a hiba jelenség ?
Azért én azt a kocogtatós módszert nem hagynám ki.
Nem fogom kihagyni én sem! A múltkor egy ellazult tekercselésű trafót jól megnyomkodtam, (csavarhúzó nyelével) még gondoltam arra is, hogy egy kis satuba befogom óvatosan.... és elmúlt a zúgása. Menetzárlatos sem lett. Szóval néha beválnak az "ösztönös" módszerek is, ha meg nem, akkor "kabarénak" jó az egész, hiszen ezek ma már filléres dolgok, nemde?
A hozzászólás módosítva: Júl 23, 2015
Mondjk a PLCC foglalatban csücsülő kontrollert érdemes lenne megpiszkálni, azoknál gyakori a kontakthiba, ha sima SMD felszoktam rakni az IC-t a nyákra foglalat nélkül és magáhoztér, de itt nem lehet ugye, mert furatszerelt a tok. Továbbá a gombokat ellenőrizd, próbáld ki, hogy lehúzott gombsorral is megőrül-e.
Sziasztok!
Van a birtokomban egy JVC GZ-MC500 video kamera/fényképezőgép, aminek az LCD kijelzője, vagy annak környezete, esetleg a CCD környéke meghibásodott. Először csak időnként nem adott képet, majd teljesen elsötétült. Az érdekes az, hogy a belső információkat kiírja az LCD-re csak a kép nem jelenik meg. Látszólag lehet vele fényképezni, de a letárolt képek is sötétek. A korábban letárolt képek viszont visszanézhetőek, tehát az LCD valószínűleg mégiscsak jó. Van valakinek ötlete? Előre is köszönöm. A hozzászólás módosítva: Júl 24, 2015
Na, érdemes volt kézbe venni.
Kissé megkocogtattam (erősebben, mint amikor még nagyon vigyáz rá az ember) és ettől lett kép. Most az már valószínűnek tűnik, hogy kontakt hiba van benne a CCD körül. Vagy, mivel két elforgatható részből van összerakva a gép, esetleg a jel átvivő kábel (vagy egyéb szerkezet) környékén. Ötleteket még mindig várok. Köszi. A hozzászólás módosítva: Júl 24, 2015
A optikában beragadnak a reteszek ilyenkor azért fekete. Szétszedni szerintem meg se próbáld, mert nekem még sosem sikerült ilyet rendesen szétszedni, nem ám összerakni, pedig próbálkoztam már párszor. Kocogtatni kell finoman és megy amíg megy.
Yeah! A gomdbokra már éppen gondoltam én is. Van egy ugyanilyen gombsor-panelem, mindjárt kipróbálom. A PLCC foglalatból hogy lehet kiszedni a kontrollert? Mert próbáltam óvatosan feszegetni, de nem mozdul.
Sajnos lehúzott gombokkal sem változik a helyzet. Most már bemelegedés nélkül is vibrál a képernyő, tehát nem fél perc múlva, hanem azonnal, ahogy bekapcsolom.
A PLCC foglalatból, erre készült eszközzel lehet rendesen kiszedni az IC-t, de két ssarkánál van luk, ahova a célszerszám is befog, azoknál fogva lehet egyenletesen kiemelni, de várj még azzal. Videó kellene a kép hibájáról, mert látatlanban nem lehet érdemből megválaszolni azt, hogy mi lehet a gond. De próbálkozhatsz azzal is, hogy lehúzod az LVDS kábelt a kijelzőről, csak a csövek maradnak rajta. így bekapcsolva fehérség fog fogadni és ekkor kiderül, hogy a háttérvilágítás villog, vagy maga a kép, mert már ez sem egyértelmű.
Biztos, hogy csak a háttérvilágítás "remeg" mert kijelző nélkül is próbáltam, csupasz csövekkel. Hová lehet videót feltölteni? Mert van róla.
A multkor azt mondtad, hogy a próbacsöveiddel is jó volt. Most nem értem már, hogy mi a gond, ezesetben kár is bármit piszkálni a scaleren. Viddeót a jutubra lehet feltölteni és ide linkelni.
A próbacsövek jók, a saját kijelzője is jó, (másik kijelzővel is próbáltam) csak az elektronika rosszalkodik valami miatt, mert mindenféle variációban ugyanazt produkálja, mint a videón.
A hozzászólás módosítva: Júl 24, 2015
A feszültséggel minden oké, (lenne) szerintem a 2 db fet-tranzisztorral lehet probléma, mert akárhogy cserélgetem már csak zizeg, vagy el sem indul az eddig még "tábortűz" effektust produkáló monitorka!
Megalkottam az "erre szükséges eszközt" ... nem volt nagy munka. Bevált!!
De tényleg nem a Scaler oldalon van a gond. Ezt a 2 képet direkt a kedvedre gyártottam, félig-meddig poénból!
Mi az, hogy lenne? A tranzisztorokat is meg lehet mérni van egyáltalán bármi műszered?
Meglett a hiba oka, a fenti két toroid induktivitás egyikénél az egyik lábán a forrasztáson hajszálrepedés volt, újraforrasztás után tökéletes a monitor. (Azért írtam le, hátha más is találkozik ilyen bajjal)
Akkor mázlid volt vele, köszi az infót.
Mit értesz azon, hogy "bármilyen műszer" ? Szkópom például soha nem lesz, ahhoz túl amatőr vagyok. Egyébként most nincs nálam semmilyen műszer, sajnos....
Talán a jövő héten tudok szerezni valami csöves multimétert.
Hogy vállalhatsz be javítást műszer nélkül? Legalább egy multimétered lenne. A tápfeszültségek ellenőrzése alap dolog, azzal kellene kezdeni, így nem lehet dolgozni, sőt semmit sem lehet csinálni legalább alapfelszerelés nélkül. Egy egyszerűbb multiméter 3000Ft nem olyan nagy befektetés.
A hozzászólás módosítva: Júl 26, 2015
Sziasztok
Hozzám került egy Fujitsu Siemens SL 3230T típusú szép 23"-os LCD monitor amiből az előző gazdája szerint egy kis füst jött ki. Szétszedtem (igaz látszott valaki már szedte szét gondolom már megpróbálták javítani) és látszott, hogy az inverter trafó kimenetén lévő 10J 6KV-os kondi ki van durranva (nem értem ezt miért nem cserélték ki ha már szét volt szedve). A kondit kicseréltem a monitor be is kapcsol és megy is, de a fényerővel van egy kis gond, a kép felső fele része erősen sötétebb, a fényerő és a kontraszt is maxon van de még így is kevés a fény. A csövek gyengültek le vagy valami más hibája lehet. Segítségeteket előre is köszi.
Ezt mi sem tudjuk. Cseréld fel a csöveket, vagyis fordítsd meg a kijelzőt. A scaler kábelét nem kell rádugni a kijelzőre, a legtöbb monitor ekkor is megindítja az invertert és a TN kijelző ilyenkor szépen átereszti a fényt. Ha marad felül az árnyék, akkor csőhiba, vagy csővégi forrasztás hibája. Ha cserélődik a hiba is, akkor gyaníthatóan a trafó lesz beteg, vagy körülötte még valamelyik alkatrész.
Szia,
Köszi az infót délután kipróbálom és meglátjuk. Esetleg még az jutott eszembe, hogy volna egy 19-es kijelző amit rá tudnék dugni az inverterre azt is kipróbálhatom vagy az már kicsi lenne neki? Üdv |
Bejelentkezés
Hirdetés |